Christine Brygger: Salvioni krónikák

1.Éjjeli beszélgetés

Meliora

 Az éjjel kihallgattam anya és apa beszélgetését. Persze rólam volt szó. Éjfél körül szokták megbeszélni a gyereknevelési kérdéseket, mióta a kamaszkorba léptem. Azt gondolják, hogy akkor már biztosan alszom.

Hát pedig nem. Mostanában igazából éjjel élek.

13 éves vagyok, vagyis majdnem annyi. Még 4 hónap és betöltöm. Egy elég kemény két tannyelvű gimibe járok. Most vagyok nyolcadikos és már angolul tanuljuk a fizikát, a kémiát és a történelmet, az ének és a tesi mellett, természetesen. Szerencsére eidikus memóriám van – legalábbis ezt mondta az osztályfőnököm anyuéknak. Mivel nem értettem, miről beszélnek, utánanéztem a neten. Fotografikus memóriát jelent – így elég kétszer végigolvasnom valamit, hogy megjegyezzem.

Már egy éve sokat nézegetem magam a tükörben. Korábban nem nagyon érdekelt a külsőm, de most minden nap találok valamit, amit meg akarok változtatni magamon.

Anyuék szerint gyönyörű őzikeszemem van. Szerintem túlzás ezt mondani egy kicsit dülledt, de semmi különös barna szempárra.

A hajam szög egyenes, képtelenség bele bármilyen hullámot varázsolni, mert két óra múlva a legerősebb csavaró után is kirúgja magát. A színe sem az igazi. Legalább háromféle barna és két szőke árnyalatot számoltam meg benne a múltkor. Olyan összevissza, nem egyenletes, cirmos.

A bőröm elég szép, bár néha ellepnek a pattanások. Porcelánfehér és a szám szélén egy kis anyajegy is van, mint Cindy Crawfordnak. Ezt néha csinosnak találom, néha szörnyűnek.

Nincs bennem semmi érdekes. Én vagyok a tizenkettő egy tucat tini lány. Vagy talán mégsem. Mert van valami, ami nagyon is érdekes és az enyém. Erről eddig senkinek nem szóltam, de most már nem tudom magamban tartani.

Az én nagy titkom:az ezüst csésze.

Mióta ittam az ezüst csészéből, az éjszakáim egyre érdekesebben telnek.

Ma éjjel sem lettem volna otthon, hogy végighallgassam anyu és apu beszélgetését, de elaludtam, míg arra vártam, hogy a szüleim lefeküdjenek végre. Így csak későn sikerült összeállítanom az italt. Larion a lelkemre kötötte, hogy minden nap frissen adjam hozzá a tiszafa összenyomott bogyóját és csak két órával később igyam meg a csészéből, különben nem jutok el hozzájuk. És én pontosan így teszek nap mint nap, mert újra ott akarok lenni velük.

2.Valami baj van…

Nerina

 Ma nagy vitám volt Ticiannal. A férfiak néha olyan értetlenek! Nem volt képes felfogni, hogy egy anyának lehetnek megérzései az egyetlen gyermekével kapcsolatban! Márpedig én érzem, hogy Meliorával nincs minden rendben.

Éppen ezt próbáltam elmagyarázni Ticiannak ma éjjel. Kivártam, hogy éjfél legyen, még be is pillantottam Meliora szobájába a biztonság kedvéért. Olyan édesen aludt! Akármilyen nagy lakli kamasz is már, ilyenkor, mikor alszik, még mindig az én kicsi lányom.

Néztem pár percig, hogy szuszog, majd csendben behúztam az ajtót és benyitottam a hálószobába.

 

Máskor, ha belépek ide, mindig elfog a nyugalom.

Személyesen felügyeltem a falak festését, én raktam fel a függönyöket, és nem hagytam békét a szállítómunkásoknak, míg minden úgy nem állt, ahogy én szerettem volna. Biztos kukacosnak gondoltak, de nem érdekel. Az otthonom nagyon fontos nekem, a hálószoba pedig különösen.

A mézsárga falak meleg színét visszatükrözi a mintás szőnyeg. A halvány krémszínű alapba mézsárga, akvamarin, türkiz és narancsos virágokat szőttek az ügyes kezű török mesterek. A hófehérre festett franciaágy, a hozzá illő éjjeliszekrényekkel és fésülködőasztallal pihenésre csábít.

A hatalmas, kétszárnyú franciaablakot keretező függönyök beengedik a napfényt, de kirekesztik a kíváncsi szemeket. Mellettük a szőnyeg színeit visszatükröző sötétítők.

A sarokban álló pihenőfotel a mellé állított állólámpával szinte hív, hogy bekuckózd magad egy pléddel és elmerülj egy jó könyvben. Meliora szerint ugyan maradi vagyok ezzel a könyv mániámmal, mert olvasni már csak e-bookot menő. Nem bánom, nekem akkor is fontos a könyv illata, a súlya a kezemben, ahogy az ölembe simul, amikor olvasok.

Béke, nyugalom és pihenés szigete a hálószobánk.

 

De nem ma. Ma aggodalommal telve léptem be a hálószobába és rögtön letámadtam Ticiant, aki kényelmesen elnyúlva az ágyon olvasott.

–            El kell vinnünk Meliorat kivizsgálásra, nincs más megoldás! – mondom az idegességtől kicsit megemelt hangon.

–            Drágám, légy türelmes. Kamaszodik, az változásokkal jár – nézett fel rám Tician a szemüvege fölött. A következő pillanatban már újra a könyvét bámulta. Legszívesebben kitéptem volna a kezéből!

–            Szerinted az normális, hogy egyre sápadtabb és szinte semmit nem eszik?! A kamaszkor velejárója lenne, hogy egyre inkább hasonlít egy piszkafára?

Még pár hónapja milyen szép, formás nagylány volt, emlékezz csak! Hogy mosolyogtunk, hogy kicsit zavarba jön a növekvő mellétől és folyton takargatta a vékonyodó derekát és kerekedő csípőjét. A kislányunkból nagylány lett, aztán történt valami és minden elromlott.

 Tehetetlennek érzem magam, teliszalad a szemem könnyel.

Tényleg nem tudom, hogy mi történik. Meliora egyszer csak távolodni kezdett tőlem és egyszerűen nem tudok hozzá férni. Nem is beszélve arról, hogy az eddig megbízhatóan jól tanuló lányunk egyre több egyest hoz haza. Már gyomorgörcsöm van, ha meglátom, hogy a telefonom az iskola számát írja ki.

–            Mit mondanak a tanárok? – kérdezi csitító hangon Tician.

–            Ők sem értik! – pördülök felé járkálás közben.

A franciaágyon hever, lába kényelmesen keresztbe vetve és egyáltalán nem látszik idegesnek. Szemüvege mögül mosolyogva figyel nagy, barna szemével. Mintha csak Meliora szemét látnám! Egyre idegesebb leszek ettől a nagy nyugalomtól.

–            Annyit látnak, hogy órákon nem figyel, mintha nyitott szemmel aludna. Ha felszólítják, fogalma sincs az anyagról, a dolgozatai szinte értékelhetetlennek.

–            Nem lehet, hogy egy fiú van a dologban? Emlékszem, én is két hónapig kifordultam magamból, mikor kilencedikben beleestem Kathrinba. – nosztalgiázik csendes mosollyal Tician.

–            Szerinted az betudható a szerelemnek, hogy ma majdnem lezuhant a lépcsőn? – dobom be végül a nagyágyút. Nem akarom sokkolni, de elegem van abból, hogy szerinte én fújom fel az egészet. Eddig én is próbáltam azzal biztatni magam, hogy csak türelem és megértés kell és Meliora átesik ezen a nehéz perióduson. Végül is a dackorszakban sem volt könnyű vele. De ez a mai eset nagyon megrémített.

–            Micsoda?! – végre Tician is kijön a sodrából. Ülésbe pattan és most már tényleg figyel rám. Nyoma sincs már a hanyag heverészésnek, hirtelen nagyon is összeszedett lett. Nem véletlenül tartják az egyik legígéretesebb kutatónak a laborban. Félelmetes erővel képes koncentrálni, ha valami érdekli. És a mondandóm végre érdekelni kezdte.

–            Délután, mikor ment fel a szobájába láttam, hogy megbillen és csak a korlátba kapaszkodva nyerte vissza az egyensúlyát. – Újra elfogott a rémület, mint délután. Lelki szemeimmel már láttam, ahogy Meliora, mint egy lassított felvétel dől hátra és lezuhan a lépcsőn. Én meg tehetetlenül nézem végig a lépcső aljából, ahogy legurul. Egy pillanat alatt végigfutott az agyamon minden szörnyű lehetőség.

–            Szerencsére elkapta a korlátot, de addigra már reszkettem a sokktól. Nagyon félek, hogy valami komolyabb dolog van itt a háttérben – fűzöm hozzá még nyomatékosan.

Végre Ticiant is sikerült meggyőznöm.

–            Szerinted mi az, ami komolyabb? – kérdez vissza.

–            Hát…Valami étkezési zavar?

–            Áááááá, az biztos nem.

–            És miért nem? Egyre fogy.

–            Annak lehet más oka is.

Lerogyunk az ágyra és csak meredünk egymásra – két tanácstalan szülő.

–            Mit tegyünk? – kérdezem.

–            Adjunk neki még egy kis időt – válaszolja hosszas gondolkodás után Tician.

–            És addig ne tegyünk semmit?!

–            Bemehetnél az iskolába, hogy beszélj az osztályfőnökével és a többi tanárral.

–            Jó, bár eddig nem sok sikert értem el ezzel. És te?

–            Utánanézek a neten, milyen betegségek állhatnak a fogyás hátterében – néz rám szemrehányóan a közbevágás miatt. Nem szereti, ha a gondolatmenetében megzavarják. – Keresek egy pszichológust is, és ha nem látunk javulást, akkor megtesszük a szükséges lépéseket. Arra is megpróbálom rábeszélni, hogy fusson velem esténként. Jót tenne az étvágyának.

Közben te próbálj vele beszélni, hátha megtudunk valamit. – osztja ki feladatomat hadvezérré lényegült férjem.

–            A szobáját is át kéne néznünk – vetem fel bátortalanul.

Ticiannal nem vagyunk hívei a kutakodásnak, igyekszünk tiszteletben tartani Meliora magánszféráját.

–            Azt hiszem ezt nem kerülhetjük el – sóhajt Tician. Látom, hogy ő sem boldog az ötlettől, de nincs mit tenni. Ha Meliora ne adj’ Isten drogozik, annak minél hamarabb ki kell derülnie.

3.  Most

Meliora

 Csendben osonok vissza a szobámba, miután anya és apa befejezte a beszélgetést. Halkan magamra csukom az ajtót és remegő kézzel fejezem be az italomat.

Az éjjeliszekrényemen álló üvegből – mely a címke ellenére nem köhögés elleni gyógynövényes szirupot tartalmaz – egy adagot löttyintek az ezüst csészébe, majd a pot-pourris edényből kiveszek két piros bogyót és ujjaim között szétnyomva belepottyantom. Utána kisurranok a fürdőszobámba és szappannal alaposan kezet mosok. Larion többször felhívta a figyelmemet, hogy a tiszafa bogyója mérgező, a bőrömön sem maradhat sokáig, mert rosszul leszek tőle.

Nincs több teendőm, várnom kell két órát, míg összeérik az ital és én elindulhatok Salvion felé. Hogy megnyugodjak, előveszem a naplómat és leírom, ami történt. Mostanában sokszor teszek így. Egyre jobban feszít a sok salvioni élmény, amit nem mondhatok el senkinek. A naplóm meghallgat és biztosan nem lesz árulóm.