Első fejezet
Szmirkó útra kel
A puhavölgyi tündériskola pontban napnyugtakor eresztette szélnek nebulóit. A Becsüs nemzetség leszármazottai pajkosan ugrándozva zúdultak ki a kristálykupolás épületből, és puszta ifjonti csintalanságból ködvarázslatokkal tették csúffá a rivális Imsó törzs fiait. Azok sem adták alább: tollpihe förgetegeket bűvöltek rájuk, ezért aztán jó néhány erdőhossznyi területen igencsak elképedtek a madarak, amikor egyik pillanatról a másikra pucérrá változtak.
A vad zsivajban csupán egyetlen tündérfi nem vett részt. Szmirkó csöndesen, lehorgasztott fejjel ballagott a dombon átvágó ösvényen, majd amikor elég messze ért, visszafordult, dacosan végigmérte az iskolát és az előtte kavargó gyermektömeget, aztán megrázta az öklét.
– Majd én megmutatom nektek!
Szmirkó általában békés természetű volt, de ez egyszer úgy gondolta, ami sok, az sok. Nem elég, hogy egyfolytában csúfolják a származása miatt, de a mágikus képességei sem akarnak megmutatkozni. Megpróbált mindent, amint a vajákosok tanácsoltak: ivott gágonyfű teát, a párnája alá tette egy hegyi sün két aranytüskéjét, és teliholdkor hosszú dalokat énekelt a Cirmos tóban tükröződő képmásának, de a várt hatás nem következett be. Igazán kár, sajnálkoztak a tanítómesterek, mert Szmirkó eléggé ügyes is és okos is, az átlagtündérekkel ellentétben talán több varázstudományt is képes lenne elsajátítani. Ám mit ért el azzal Szmirkó, hogy hajtotta a kíváncsiság, és mindent elsőre megjegyzett, amit elmondtak neki, ha nem tudott dolgokat eltűntetni, fagyba dermeszteni, virágot fakasztani, vagy álmot bűvölni? Hamarosan itt az év vége, és ő még egy kósza jókedv varázslatot sem tud előidézni.
Csak azért, mert félig ember.
Bosszankodva rugdosta a kavicsokat, és szaporán nyeldeste a könnyeit. Nem, nem sírhat, hiszen majdnem felnőtt már, és különben is mit szólna a mamája, ha meglátná, hogy összemaszatolta az arcát? Megtapogatta a kobakján kinőtt púpot, majd duzzadt ajkát, és felszisszent a fájdalomtól. A csudába, azért verekedni nem kellett volna! De csak szóljon bárki egy szót is, majd elmondom, hogy nem én kezdtem! Tudta, ha ezt a mama észreveszi, végképp búcsút inthet a nagy tervnek, pedig feltett célja, hogy elkérezkedik a Tűzsólymok légi táncára. Vágyakozva nézett az égre, és tekintetével követte a pompás madarak röptét. Némelyek éppen postaszolgálatot teljesítettek, mások a szokásos személyszállító útvonalon haladtak, de táncos egy sem mutatkozott közöttük. Biztosan próbálnak valahol. Szmirkó már annak is örült volna, ha elröpülhetne az egyik sólyomjárattal egy közelebbi tündértelepülésre, de a mamája eddig még nem engedte el. Majd, ha nagyobb leszel, mondogatta folyvást, de azt sosem közölte, mikor lesz eléggé nagy. Szmirkó gyanította, hogy ez is összefügg azzal, még nem jött elő a mágikus képessége. A Tűzsólymok megérzik, ha valaki nem birtokol elegendő erőt, és levethetik a magasból, vagy, ami még rosszabb, haragjukban emésztő lángra lobbanhatnak, és elevenen elégethetik a rajtuk utazókat.
Csak ne lenne olyan vásott ez a kölyök, mondogatták róla a tanárai, amin Szmirkó mindig megsértődött. Szorongva lépkedett, és az út melletti bozótost figyelte, nem-e surran el mellette a gyorsléptű iskolafutár nyúl, aki megvihetné édesanyjának a hírt a reggeli verekedésről. Elhatározta, ha megpillantja, elkapja valahogy, és elveszi tőle az intőt. Szerencsére senkit sem látott. Talán az igazgató elfeledkezett róla, igen, egészen biztos, most mindenki a Tűzsólymok táncára készül.
Az igaz, hogy Szmirkó gyakran borsot tört a többi gyerek orra alá, de a legutóbbi álomgyökér cigarettát is csak azért sodorta, mert meg akarta leckéztetni Ábrist, aki azt állította, Szmirkó gyáva és buta, hisz még igazi trollt sem látott. Valóban, Szmirkó még sosem járt Puhavölgyön kívül, de Ábristól nem volt szép, hogy az utazásaival kérkedett. Persze, úgy könnyű, ha valakinek a szülei kereskedő vándortündérek. Ezért aztán Ábris napokig csak aludt a bódító cigarettától, de úgy kellett neki, miért gyújtott rá, amikor szigorúan tilos az ilyesmi? Aztán ott volt a tegnapi betört ablak esete. Szmirkó igazán nem tehetett róla, hogy éppen rosszkor állt rossz helyen az udvaron, és az ő lábán pattant meg a labda olyan szerencsétlenül. A többiek is hibásak, szándékosan nekem rúgták, pedig nem is játszottam, csak álltam a pálya szélén, dohogott magában.
Szmirkó hazaért. Az otthonuk annyiban különbözött a többi tündérétől, hogy falait a zöld különböző színeiben pompázó kúszónövények borították, és a tetején színes virágok nőttek. A kisfiú kedvetlenül lépett be a takaros házba. Almás pite illatozott a konyhaasztalon, amire összefutott a szájában a nyál. Szépen felakasztotta iskolástarisznyáját a nyírfaháncs fogasra, aztán kezet mosott. Kilesett a hátsó ablak színes üvegein, és merengőn bámulta az otthonuk mögött elterülő pipacsrétet. A mama éppen háttal állt neki, és a virágokat szedte. Két vesszőkosarat már púposra megtöltött, de még legalább három várt üresen. Ebből éltek, mert mama számított a legkeresettebb virágmágusnak a Zöldszeműek törzséből való tündérek közül. Csak ráfújt a különböző virágokból készült esszenciákra, és máris csodás bájitalokat hozott létre. Szmirkó a süteményre nézett, majd a kertben görnyedező alakra. Megyek, segítek! Akkor meghallotta a mama hangját legbelül:
– Nagyon kedves tőled, kisfiam, de egyél csak, hiszen mindjárt végzek!
Zöldszemű Iringó, a mamája sokszor szólt hozzá gondolatban, és ha a kisfiú nem vigyázott eléggé, rögvest kitalálta, mi jár a fejében. Ezt a titkos közlési módot egyedül ők ketten ismerték, de kizárólag akkor tudtak így beszélgetni, ha elég közel voltak egymáshoz. Például a domb túlsó oldaláról már nem sikerült elcsípni a gondolatokat. Szmirkó felsóhajtott, visszament az asztalhoz, és jókora darabot szelt magának a pitéből. Miután elmajszolta az egészet, a kézmosó tálhoz lépett, amelynek vizében megpillantotta az arcát. Csapzott, fekete haja a homlokára tapadt, élénkzöld szeme körül karikák díszelegtek. A szája alaposan felduzzadt, halovány bőrét véraláfutások csúfították el.
– Megint verekedtél? – A vékony, gúnyos hang a kályha mellől jött.
– Olyasmibe ütöd az orrod, amibe nem kellene! – vágott vissza durcásan Szmirkó.
A kályha mellett mozgás támadt. Vörösesbarna csíkos macska ugrott le a padkáról, és puha léptekkel a kisfiúhoz sietett. Száját nyalogatva engesztelően kis gazdájához törleszkedett.
– Ha adsz egy kis süteményt, segítek rajtad!
– Babuk, te haspók! Ugyan mit tehetnél értem?
– Ma a gyógyító Maránál jártam. Észre sem vett!
– Szégyelld magad! És ha rájött volna, hogy a varázserejét lopod?
– Ugyan, óvatos vagyok, hisz tudod! Nos, azt akarod, hogy a mamád megtudja, milyen jómadár lett belőled? Nekem aztán édes mindegy! – Azzal sértődötten odébbállt.
– Várj csak! Jó, nem bánom. Tessék, itt a részed!
Szmirkó szép nagydarab almássüteményt tett elé, és aggodalmasan az ajtó felé pislogott. Babukot nem kellett sürgetni, azonnal felfalta az adagját, és utána még a mancsát is lenyalogatta.
– Jó tett helyébe jót várj! – mondta, és a kisfiú vállára ugrott.
Dorombolni kezdett, és úgy megnövekedett, hogy Szmirkó már alig bírta el. Egészen meggörnyedt alatta. A macska nyalogatni kezdte a dudorokat a fiú feje búbján, majd a homlokát és az arcát. Hamarosan teljesen eltűntek a sebek, Babuk pedig, mint aki jól végezte a dolgát, leugrott, és elégedetten szemlélte a művét. Immár egészen kicsire zsugorodott, és hagyta, hogy Szmirkó a tenyerébe vegye, és megsimogassa. Tökéletesen ártatlan kiscicának tűnt, ám aki közelebbről ismerte a fajtáját, pontosan tudta, hogy egy igazi szipollyal akadt össze. Babuk és nemzetségének tagjai abból éltek, hogy beszöktek a varázsnépekhez, és mialatt azok aludtak, rendre elszívták a mágikus erejüket. A szipolyok a tündérek esküdt ellenségei voltak. Mindenki kártékony állatoknak tartotta őket, hiszen akiből egyszer dézsmáltak, az napokig, sokszor hetekig gyengélkedett, és megesett, hogy huzamosabb időre az életkedvét is elveszítette. Ám Szmirkónak nem kellett ettől tartania, hiszen neki nem volt semmiféle varázsereje. A mama mégis csak hosszas vívódás után engedte meg, hogy a kismacska náluk lakjon. Ugyanis észrevette, hogy Szmirkó igaz barátra lelt benne, és nem volt szíve elszakítani őket egymástól. Azonban megígértette Babukkal, hogy elbújik, ha vendégek jönnek hozzájuk, és hogy sohasem fog a virágmágiából falatozni. A macskának ez utóbbi szabályt nem esett nehezére betartani, hiszen mindennél jobban utálta a virágokat. Azt mondta, azok nem illenek az ő úri gusztusához. A vendégekkel azonban más volt a helyzet. Némelyik tündér a jóféle mágia ellenállhatatlan illatát árasztotta, és olyankor a kis család csak komoly erőfeszítések árán tudta megakadályozni, hogy ki ne derüljön, egy szipolyt tartanak a házban. Babuk egészen sokáig kibírta a házi koszton, és a mama titkon azt remélte, talán egyszer majd lemond arról a másféle táplálékról, de Szmirkó tudta, hogy ez lehetetlen.
Babuk elfoglalta a helyét a kemencepadkán, és nagyot ásított. Nemsokára mélyen aludt, és arra sem rezdült fel, amikor a mama bejött a házba, behordta, és letette a kosarakat a sarokba. A virágszirmok illata betöltötte a helyiséget, és Szmirkó tudta, nemsokára rotyogni fog a bájital a tűzhelyre feltett kondérban. A mama elég fáradtnak tűnt, de azért mosolygott, és még dúdolt is egy kedves, régi dalt. Szorgosan tett-vett a konyhában, és időnként, ahogyan elhaladt Szmirkó mellett, szórakozottan megcirógatta a fejét.
Babuk egészen jó munkát végzett, a mama nem vett észre semmit. Ma feltétlen jól kell viselkednem, hogy elengedjen a Tűzsólymokhoz. Igazán nagy szégyen lenne, ha éppen én hiányoznék. Még azt mondanák a többiek, megijedtem a madaraktól! Óvatosan kell csinálnom, jobb, ha most még nem hozom szóba. A mama néha olyan szeszélyes tud lenni!
– Megyek, hozok még egy kis fát a tűzre! – ajánlkozott a fiú.
A mama kissé gyanakodva nézett rá, nem értette a hirtelen felbuzdulást, de azért bólintott. Szmirkó kiviharzott, és csakhamar visszatért egy kosárnyi hasábbal. Eszébe jutott, hogy meg kellene dicsérni az almás pitét, de aztán arra gondolt, hogy az már túl gyanús. Inkább csöndesen ücsörgött az ágyon, és arra várt, hogy a mama adjon neki valami feladatot.
– Nincs tanulnivalód?
– Most nincs.
– Akkor menj játszani!
– Megfújhatom a furulyát?
A mama arcán árnyék suhant át, és egy pillanatra megállt a munkájában. Elgondolkodva nézett a kisfiúra, majd odalépett a szekrényhez, és kivett egy faládikát. Szmirkó villámgyorsan ott termett, mert látni akarta, ahogy kinyílik a teteje, és odabent megcsillannak a különleges varázsholmik. Ezekhez nem volt szabad hozzányúlnia, csak akkor, ha majd elég nagy lesz hozzá. A mama elővette a bőrerszényt, amely Szmirkó apjának dolgait tartalmazta, és kihalászta belőle az ezüstfurulyát.
– Bátor Emrek – olvasta a belevésett nevet a kisfiú.
Tucatszor elolvasta már, de mégis mindig olyan jól esett fennhangon kimondania az apja nevét. Áhítattal tapogatta a hangszert, és gyöngéden megfújta. A mama szép arca megrándult.
– Mi van még az erszényben? – kíváncsiskodott tovább Szmirkó.
– Az a három rozsszem, amit a múltkor mutattam neked.
– Megfoghatom őket?
– Majd ha nagyobb leszel!
– És mit tudnak azok a rozsszemek?
– Egyszer majd rájössz. Mindegyiknek más a hatalma, és nagyon értékesek!
Szmirkó megint megfújta a furulyát. Csupán egy-két egyszerűbb dalt tudott eljátszani rajta, de azoknak meg is lett a hatása! A mama elérzékenyülten hallgatta, és még egy könnycseppet is elmorzsolt a szeme sarkában.
– Nagyon szép volt! – ütötte össze a kezét, és a kisfiúra mosolygott.
A papáról kell beszélni, attól mindig ellágyul a szíve, és akkor könnyebben elenged!
– Mondd, van a furulyának bármiféle varázshatalma?
– A mi világunkban nincs.
– És az emberekében?
– Talán ott igen, de erről inkább apád tudna mesélni!
Helyben vagyunk! Most aztán csak óvatosan! Szmirkó közelebb húzódott a mamához, és hízelegve így szólt:
– Hogyan jött át a papa Tündérföldre?
– De hiszen már ezerszer elmeséltem!
– Mondd el még egyszer, úgy szeretem hallgatni!
A mama felsóhajtott.
– Az embereknek tilos az átjárás a mi világunkba. Emrek azonban túlságosan szeretett engem ahhoz, hogy ezt el tudja fogadni. Itt azonban nem élhetett meg varázserő nélkül, úgyhogy nekiadtam a mágikus kagylót, amit a nagyanyámtól örököltem.
– És attól a papának nagy hatalma lett?
– Igen, sokkal erősebbé vált, mint a közönséges tündérek.
– Akkor ez a kagyló rajtam is segíthetne! Egyből lennének mindenféle mágikus képességeim!
– Inkább légy türelemmel, és várd meg, amíg maguktól előjönnek!
– Hol van most az a kagyló? – makacskodott Szmirkó.
– Emrek beledobta a Lustán Tekergőbe.
– De hiszen az az a nagy folyó, ami elválasztja a két világot!
– Igen, pontosan.
Szmirkó elgondolkodva bámult maga elé.
– Még soha nem mondtad, mi történt a kagylóval.
– Mert eddig még nem kérdezted.
– Akkor ez azt jelenti, hogy a papa nem fog tudni visszajönni! Miért dobta bele a kagylót a folyóba?
– Éppen ezért. Hogy ne tudjon többé átjönni.
A kisfiú szeme elkerekedett.
– Korábban azt mondtad, azért ment el, mert valami sürgős dolga akadt, de a tizenharmadik születésnapomra vissza fog térni! Az pedig éppen jövőre lesz!
– Igen, így van!
– Nem értem: hogyan sikerülhet neki a kagyló nélkül?
– Majd talál egy más módot.
– És mi az a sürgős dolog, ami miatt el kellett mennie?
– Te ezt még nem értheted. Majd ha nagyobb leszel, elmagyarázom.
Megint ez a butaság! Majd ha nagyobb leszek, majd ha nagyobb leszek! Eh, elegem van ebből! De Szmirkó türtőztette magát, mert eszébe jutott a Tűzsólymok tánca. És a mama határozott hangvételéből, szúrós tekintetéből tudta, a beszélgetést ezennel lezárta. Az ezüstfurulyát is kivette a kezéből, és visszatette a ládába.
A kisfiú kétségbeesetten pislogott rá, és nem mert előhozakodni a dologgal. Keserűség fogta el, és a szája szélét rágta. Gondolkodott.
– Mama!
– Elég volt mára a furulyából…
– Nem azt akarom.
– Hanem?
– El szeretnék menni a Tűzsólymok táncára!
– Tessék?!
A mama úgy nézett rá, mint aki nem hisz a fülének. Éppen a virágszirmokat öntötte bele az üstbe, és néhány maroknyit véletlenül a földre szórt a meglepetéstől. Elvörösödött, és bosszúsan lehajolt értük.
– El szeretnék menni a Tűzsólymokhoz! – ismételte meg a kisfiú határozottan.
– Nem mész sehová! – mondta a mama, és a tűzhely felé fordult, mintha egyszer és mindenkorra elintézettnek tartaná a dolgot.
– De miért?
– Túl veszélyes!
Legalább azt nem mondta, hogy majd ha nagyobb leszek! Ej, mégis milyen kiállhatatlan a mama néha, túlzásba viszi ezt az aggodalmaskodást! Olyankor nem lehet vele normálisan beszélni!
– Kérlek! Egyszer, legalább egyszer megbízhatnál bennem! Hisz megígérem, hogy jó leszek, csak látni akarom őket! Mi rossz van abban? Tudok magamra vigyázni!
– Nem mész sehová, és erről egy szót sem akarok többet hallani! Megértetted?
Babuk is elősomfordált a nagy perpatvarra, és szerényen megjegyezte:
– Kedves Iringó asszony, én elkísérhetem az ifjú zöldszeműt! Majd távolról figyelem, és baj esetén közbeavatkozok!
– Még csak az hiányozna! – csattant fel a mama. – Majd adok én nektek tűzsólymozást!
Szmirkónak sírhatnékja támadt, és reszketett a dühtől.
– Ha a papa itt lenne, ő biztosan elengedne!
Zöldszemű Iringó elsápadt, és összeszorította a száját.
– Csakhogy nincs itt, de ha itt is lenne, nekem ugyanúgy szót kell fogadnod!
– Tudom már! A papa is biztosan azért ment el, mert nem bírta tovább elviselni a gonoszságodat! Talán azt hiszi, én is ilyen vagyok! De majd én megkeresem, és beszélek vele! Azért is elmegyek a Tűzsólymok táncára, és vissza sem jövök többet!
Szmrikó az ajtóhoz ugrott, megragadta a kilincset, és ki akarta nyitni. Ám alighogy kitárta, zöld folyondárokból szőtt falba ütközött. Akkor a hátsó kijárathoz szalad, de azt sűrűn egymásba gubancolódott bokrok torlaszolták el. A mama összeráncolt homlokkal állt a szoba közepén, és csöndesen mormolta a becsukó varázslatokat.
Ez már több a soknál! Szmirkó elkeseredésében felszaladt a lépcsőn a padlástérben kialakított szobájába, becsapta maga után az ajtót, és az ágyára vetette magát.
Meglehetősen udvariatlan dolog volt olyan hangosan bevágni az ajtót, de Szmirkó annyira haragudott, hogy egy csöpp bűnbánatot sem érzett. Úgy vélte, hatalmas igazságtalanság, amit a mama művel. Az egész világ összeesküdött ellenem, dohogott. Meg kell keresnem a papát, majd ő mindent elmond, amit tudni akarok! Ha egyszer találkozunk, biztosan meg tudom győzni, hogy visszajöjjön hozzánk!
Előbb azonban a Tűzsólymokhoz akart menni. De hogyan szökhetne ki úgy, hogy a mama ne vegye észre? Talán megkérhetné Babukot, hogy segítsen. Igen, de akkor magával kellene vinnie, azt pedig nem szeretné. Ki tudja, kivel találkoznának útközben, és a kis szipoly lehet, nem bír ellenállni a csábító varázslatoknak. Jobb, ha a macska itthon marad!
Először is erősen befelé figyelt, és egy tiszta vizű tó képét jelenítette meg maga előtt. Ez a trükk mindig bevált, mert az édesanyja, így ha akarta se tudta volna kifürkészni a gondolatait, a hamis kép eddig mindig félrevezette. Csak ezután kezdte el törni a fejét a megoldáson.
Remek ötlete támadt. Eleinte örült neki, de aztán rájött, annyira álnok a terv, hogy el is szégyellte magát, amiért a mamával szemben ilyesmire készül. Összeszorította a fogát. Ő sem sajnált meg engem! Majd most meglátja, milyen lesz, ha tényleg elszököm!
A kisfiú halkan kinyitotta az ajtót, és fülelt. Úgy hallotta, hogy a mama a könyvtárszobában jön-megy. Szmirkó leosont a konyhába, és szétnézett. A frissen főtt tea a csészékben gőzölgött, a kemencében pogácsa sült. A kisfiú besurrant a kamrába, és a rendezett sorokban álló üvegcsék közül hosszas nézelődés után kiválasztott egyet. „Álomhozó fű esszencia”, olvasta a címkéjén. Az izgatottságtól szaporán vert a szíve, minduntalan elkalandoztak a gondolatai, és csak hatalmas erőfeszítés árán sikerült visszaidéznie a nyugodt tükrű tó képét. Bőségesen csöpögtetett a bájitalból a teába, majd visszadugta az üveget, és a helyére tette. Ezután feliszkolt a szobájába. Jól tudta, hiába is várná, hogy az édesanyja magától nyugovóra térjen, mert most – mint minden valamirevaló Zöldszemű tündér – a Pipacsvirrasztás éjszakáját tartotta. Ilyenkor a frissen leszedett szirmokból bájitalokat kevert hajnalig, valamint új varázslatokkal kísérletezett.
Idegesen ült az ágyán, és összerezzent, amikor meghallotta a mama hangját, amely vacsorához hívta.
– Nem megyek, nem vagyok éhes! – válaszolta dacosan.
Aztán csönd lett. Szmirkó megvárta, amíg feljön a Hold, és teljesen besötétedik. Akkor ismét lement a konyhába. A mama teáscsészéjét üresen találta, és egyenletes szuszogást hallott a sarokból. Közelebb vitte a szentjánosbogár lámpást. Édesanyja mélyen aludt a karosszékben, ölében egy nyitott könyv hevert. Szép, szabályos arcát egyenes, szőke haja keretezte, amely aranyzuhatagként hullott a vállára. A tündérfiú szíve hirtelen elszorult, mert tudta, csúnyán viselkedett. Most már azonban nem akart meghátrálni. Nagyot sóhajtott. A szekrényhez lépett, megkereste a ládikát, és kivette belőle a bőrerszényt. Ha a papával találkozok, valamiről meg kell ismernie! Kézbe fogta a tiltott rozsszemeket is, majd kíváncsian körbepislogott. Semmi különös nem történt. Még hogy hatalmuk van! Mégis, mi a csudától olyan értékesek? Töprengve nézte őket, aztán vállat vont, és mindet belerakta a tarisznyájába az ezüstfurulyával együtt. Ezután az ajtóhoz lépett.
Kicsit nyikorgott, és Szmirkó aggodalmasan hátranézett. A mama szerencsére nem ébredt fel. A becsukó varázslat még mindig működött, sűrű növényfal állta útját. A kisfiú tépkedni kezdte a leveleket, majd letörte az ágakat. Mivel a mama aludt, a mágia is egy helyben állt, azaz nem nőttek újabb vastag folyondárok. A kitartó munka eredményeképpen Szmirkó nemsokára járható rést alakított ki a zöld gáton.
A kisfiú egy szempillantás alatt kint találta magát az udvaron, majd a következő dombra vezető ösvényen. Senki sem járt arra. A távolban vörösen világított az ég alja, olybá tűnt, tüzes nyilak szelik keresztül-kasul a fellegeket. A Tűzsólymok az esti tánchoz készülődtek.
Még éppen időben odaérek!
Megszaporázta a lépteit, miközben eszébe ötlött, hogy valamit elfelejtett. Megkordult a gyomra.
– Khm, azt hiszem, botorság éhesen nekivágni egy vándorútnak!
A kisfiú fölött elterülő fa lombja susogni, az ágak zörögni kezdtek, és Babuk egyszer csak puhán és nesztelenül leugrott odafentről, egyenesen az út közepére. Megrázta magát, és letette a szájában tartott batyut.
– Mi ez? – csodálkozott Szmirkó.
– Az útravalód, természetesen. Hamuban sült pogácsa!
– Azért hagytál a mamának is vacsorára, ugye?
– Persze! Bár a bűvös ital mennyiségéből, amivel megitattad, esetleg holnap délre, ha magához tér, úgyhogy legfeljebb ebédre falatozhat belőle!
Szmirkó arcát elöntötte a pír. Zavartan tapogatta az elemózsiás batyut, kivett belőle egy pogácsát, a szájába dugta. A többit egy gyors mozdulattal a tarisznyájába vágta. Bosszantotta, hogy Babuk mindent látott, és később akár el is árulhatja valakinek, akár a papájának.
– Na, gyere, jobb, ha bebújsz ide, nehogy észrevegyenek! – Szélesre tárta előtte az iszák száját, a kismacska pedig készségesen beleugrott.
Elindultak az ég alján mozgó lángszínű fények felé.
Húha, kikerült az irományom! Juhééé! 😀 Á, bocs, csak fülig ér a szám! 🙂 Szeretném megragadni az alkalmat és köszönetet mondani Maggothnak (Bukros Zsoltnak), Krystohansnak, Demeter Attilának, Bartos Zsuzsinak, T. Bogdányi Franciskának és legfőképpen a lányának, Rozinak, valamint Losonczy Attilának, hogy tesztolvasták Szmirkó történetét, és hasznos tanácsaikkal segítették a történet alakulását. Köszönöm nektek!
igen, nekem is nagy öröm, hogy itt (is) látom. egyszer majd látom a könyvesboltban is, remélem, minél hamarabb.
ismerem végig a történetet, ezért csak annyit tennék hozzá, hogy izgalmas, tanulságos, barátságos mese, szerethető karakterekkel. szívesen ajánlom a fiatalabb, kisiskolás gyerekeknek.
Nekem nagyon tetszett, egyszer sem éreztem olvasás közben, hogy „na jó, ennyi elég is volt”. Rögtön arra gondoltam, hogy a barátnőm tíz éves kislánya biztosan nagy örömmel elolvasná az egész történetet. Bevallom, én is! 🙂 Gratulálok, Borika!
Első olvasásra is beleszerettem a történetbe, a véglegesre fésült változat még jobban tetszik. Borika végtelen fantáziája és szépen faragott mondatai mindig megnyernek maguknak, és ez most sincs másképpen. A csodás elemek csak úgy sorjáznak elő a történetben, és mindnek megvan a helye, mindegyik illeszkedik a háttérvilágba.
Nem emlékszem, hogy az „iskolafutár nyúl” mint ellenőrzőfüzet avagy internetes ellenőrző tündérmódra, szerepelt-e abban a változatban, amelyet láttam, de nagyon tetszik. Borika tényleg képes mindenhová odacsempészni egy kis humort, kedvességet, és mindenhol képes szeretetreméltó görbetükröt állítani elénk.
Nagyon remélem, hogy ez a remek mese nyomdába kerül az idei karácsonyra, és megvehetem az unokáimnak – mert természetesen odakerül a karácsonyfa alá, ha lehetséges.
Drukkolok Szmirkónak és a történetének – meg persze Borikának is.
Hát első körben nagy gratula, szuper kis mese. Második körben csak itt a végén nem értettem miért engedi magával a macskát, egy kis alkudozás nekem onnan dramaturgiailag hiányzik. De ez minden, és lehet majd kiderül, hogy mégsincs igazam:) Nagyon jó volt, köszönöm az élményt!
Gratulálni szeretnék, mert nekem az eddig felkerült művek közül ez lett a kedvencem. Látom magamat, amint 10-12 évesen ilyeneket olvastam, egymás után, sorban, ilyenekre vágytam, ilyet akartam írni is (ez mondjuk elmúlt). El tudom képzelni, hogy 10-12 évesek ebbe a könyvbe merülnek, és nem lehet őket kizökkenteni az olvasásából!
Egyetlen dolog, ami nem tetszett, az a cigi, mert valahogy nem illik ehhez a korosztályhoz, vagy egy ilyen mesébe, de lehet, hogy rosszul gondolom…
Gratulálok! Remélem, hogy olvashatom majd az egészet is! 🙂
Gratulálok a részlethez, nagyon tetszett! 🙂
Nagyon szeretem Szabó Magda Tündér Laláját, ami bizony eszembe jutott erről a történetről. De ez nem baj, mert a felmerülő hasonlóságokat nem éreztem „lopásnak”, hanem jól esett megint egy ilyen történetet olvasni.
El kell azt is mondanom, hogy a gondolatolvasás és a másik kizárás a Harry Potterből ismert legilimencia-okklumencia párost juttatta eszembe. Ez sem feltétlenül baj, de már annyira benne van a Harry Potter a fejekben, hogy sok ovlasónak biztos adja magát a dolog.
Szmirkó karaktere, szerethető rosszcsontsága teljesen megnyert magának. Nagyon szépen ábrázoltad a figurát. Babuk is kifejezetten tetszett, az egész szipoly-ötlet nagyon jó. 🙂
Ugyanígy a világ is, amely szépen lassan kitárulkozik, nagyon tetszik. Alapos, átgondolt munkának látszik, vonz, hogy olvassam tovább, belevesszek.
A stílusod olvastatja magát, mesés, a nyelvezete gördülékeny és igényes, gyerek és felnőtt olvasó számára is egyaránt élvezetesnek ígérkezik. Az egyetlen, ami viszont azonnal szemet szúrt és zavart, ez volt: „nem-e surran el mellette”. Helyesen ez lenne: „nem surran-e el mellette”.
Nagyon örülök, hogy olvashattam, és remélem, lesz még módom folytatni. 🙂
Köszönöm!
(Az előbb elküldtem, de nem jelent meg. Remélem, nem fogok duplázni..-)
Gratulálok a részlethez, nagyon tetszett! 🙂
Nagyon szeretem Szabó Magda Tündér Laláját, ami bizony eszembe jutott erről a történetről. De ez nem baj, mert a felmerülő hasonlóságokat nem éreztem „lopásnak”, hanem jól esett megint egy ilyen történetet olvasni.
El kell azt is mondanom, hogy a gondolatolvasás és a másik kizárás a Harry Potterből ismert legilimencia-okklumencia párost juttatta eszembe. Ez sem feltétlenül baj, de már annyira benne van a Harry Potter a fejekben, hogy sok ovlasónak biztos adja magát a dolog.
Szmirkó karaktere, szerethető rosszcsontsága teljesen megnyert magának. Nagyon szépen ábrázoltad a figurát. Babuk is kifejezetten tetszett, az egész szipoly-ötlet nagyon jó. 🙂
Ugyanígy a világ is, amely szépen lassan kitárulkozik, nagyon tetszik. Alapos, átgondolt munkának látszik, vonz, hogy olvassam tovább, belevesszek.
A stílusod olvastatja magát, mesés, a nyelvezete gördülékeny és igényes, gyerek és felnőtt olvasó számára is egyaránt élvezetesnek ígérkezik. Az egyetlen, ami viszont azonnal szemet szúrt és zavart, ez volt: „nem-e surran el mellette”. Helyesen ez lenne: „nem surran-e el mellette”.
Nagyon örülök, hogy olvashattam, és remélem, lesz még módom folytatni. 🙂
Köszönöm!
Köszönöm, hogy én már olvashattam Szmirkót. Letehetetlen történet, és akárhányszor visszagondolok vagy például most is, hogy újra találkozom vele, olyan érzésem van, mintha egy velem megtörtént valós kalandról lenne szó. 🙂 Mert hogy felejthetetlen kaland volt. Annyiszor csodálkozott vagy tapsikolt a bensőm, amíg olvastam, és olyan sok érdekesség meg fordulat nyújtott élményt. Helye ott van a gyerekkoromból hozott és rongyosra olvasott kedvenc könyvek mellett, és biztosan Szmirkó is rongyolódna. Nagyon szeretném a lányaim kezébe adni ezt a történetet könyvként!
Visszatérek egy pillanatra, mert látom, hogy felvetődött a nyelvezet kérdése. Szerintem az olvasás — még felnőttként is — a történetek megismerése mellett a szókincs fejlesztése miatt nagyon fontos. Én nem támogatnám, hogy egyszerűsítsék ezt a nagyon gazdag, igényes nyelvezeten megírt történetet. Ez így jó, ezekkel a szavakkal, ezek is adják a hangulatát, az ízét. Ehhez a világhoz (ami nem itt és most van, hanem időtlen időkben) ez nagyon illik.
Amúgy is, e szerint az elv szerint csak mai szerzők műveit lehetne olvasni? Gárdonyi vagy Jókai de még Szabó Magda is használ ilyen szavakat. Nem baj, ha a gyerek megtanul mesélés/olvasás közben néhány új kifejezést. 🙂
Kedves mindenki, majdnem elfelejtettem, itt található a blogom (mivel Bea mondta, hogy mindenki reklámozhatja a saját írása alatt, ha van ilyenje, úgyhogy ezennel élnék is a lehetőséggel): http://hetedhetorszag.blogspot.ro/
Régi és új novelláimat olvashatjátok, szeretettel várlak ott is benneteket!
Nagyon tetszett ez a kis részlet, teljesen magával ragadott a történet.
Kedves Borika!
Visszatértem még egy szóra — látszik, hogy mennyire foglalkoztat ez a történet 😀
Az elején ezzel a mondattal — „Szmirkó általában békés természetű volt, de ez egyszer úgy gondolta, ami sok, az sok.” — bevezetsz egy részt, ami arról szól, hogy Szmirkót csúfolták, ezért most aztán tényleg dühös lett.
Később ezzel a mondattal — „Az igaz, hogy Szmirkó gyakran borsot tört a többi gyerek orra alá…” — bevezetsz egy részt, ahol elmeséli, hogy máskor hogyan állt bosszút valakin, és úgy tűnik a tanári véleményekből, hogy az álomcigaretta nem is olyan egyedi eset.
Én egy ideje azon töprengek, hogy nincs-e ebben ellentmondás.
Lehet, hogy nincs, vagy csak valami kis finomítás kellene az elejére, hogy mitől más az az érzés (pl. nem a békés természet, hanem az a kérdés, hogy mennyire szomorodik el?), de inkább leírtam, ha már jött nekem ez a bizonytalanság. 🙂
Köszönöm!
Kedves Katalin,
örülök, hogy visszatértél, és jó, hogy ennyit foglalkoztat a sztori, azt jelenti, nem könnyen feledhető, és ennek nagyon örülök! Értem a fölvetésedet, meg kell mondanom, elgondolkodtató. Valóban, lehet, ráférne némi finomhangolás, ugyanis az, hogy békés természetű, nyilván arra vonatkozik, hogy megszokott dolog a számára mindaz, amit a varázsképtelensége, vagy félig ember mivolta miatt el kell viselnie a suliban (csúfolódás, stb.). Csakhogy ez a nap más, mint a többi, lehet, jobban kellett volna érzékeltetnem, hogy betelt a pohár (volt ugye egy ominózus verekedés is), az pedig, hogy gyakran borsot tört a többiek orra alá, csak számára természetes, az még belefér „a békés természetbe,” hiszen vissza akar vágni valahogy. No, gondolkodom még rajta, kösz, hogy észrevetted!
Dóri: köszönöm az olvasást!
Ó, ez nagyon jó volt! Feltétlenül tízpontos 🙂 Én a kisiskolás korosztálynak tudnám elképzelni, olyan 7-9 éveseknek, de az ismeretlenebb szavak „leegyszerűsítésével” akár ovisoknak is fel lehetne olvasni. Nagyon tetszett!!!
Ez igen, az első írás, ami tényleg mindenestől tetszik az eddig kikerült műrészletek közül 🙂
Ha a lányaim kicsit nagyobban lesznek egy ilyen mesét nekik is jó szívvel és örömmel olvasnék majd.
Késő van, fáradt vagyok, de ez a mese még így is olvastatta magát. Egyetlen megakadás nélkül, egy szuszra lement! 🙂 Gratulálok hozzá, nagyon jó lett!
Már tavaly is szerettem a leírásaidat, szóhasználatodat, de ebben a mesében egyszerűen imádtam. Be is fejeztem, nem tudok elfogulatlanul véleményezni, annyira megtetszett!
Szerintem semmiképp sem kell „lebutítanod” a szöveget, csak azért, hogy megértsék a gyerekek. A könyveknek tanítaniuk is kell a szórakoztatáson felül. Főleg ilyen fiatal korban.
Az egyetlen, amit talán átjavítanék, hogy kicsit korábbra tenném az anya külső leírását. Addigra már lezajlott egy jelenet Szmirkó és az ő közte, mire megtudjuk, hogy szőke haja van.
A másik, de ez is csak apróság, és csakis arra az esetre vonatkozik, ha én írtam volna (Haha, bár tudnék ilyen szépet írni! :)), hogy nem a tükörképét látva mutatnám meg az olvasóknak, hogy néz ki Szmirkó, hanem beleépítve a szövegbe, cselekménybe. De erre, hogy tükörbenmegmutatjukmilyenaszereplőm csak én vagyok háklis. Bocsi érte!
Elolvasom mindenképp a folytatást, és remélem, hogy könyveben is viszont láthatom. Mindenképp megveszem majd, még ha nincs is egyelőre gyerekem. Én, mint nagyra nőtt gyerek elolvasom helyette is. 🙂
Lylia, Laliath, Bogi: köszönöm szépen az olvasást! Iringó leírásával kapcsolatban, lehet, igazad van, talán ott is behozhatom, amikor belép a házba a pipacsszedésből. Szmirkó bemutatása a tükörkép nélkül is megfontolandó javaslat, ezt is köszönöm! „Én, mint nagyra nőtt gyerek elolvasom helyette is.” Hehe, igen, töredelmesen bevallom, hogy én is imádom a meséket felnőtt fejjel is, nem bírok leszokni róluk, ez van. 😀
Lélekmelengető!
Eddig is nagyon közel állt a szívemhez a stílusod, most újfent elragadtatással olvastalak. És mintha még letisztultabb lenne, mint korábban! Gördülékeny és bájos.
Szmirkónak a neve és a természete is nagyon tetszik. Talán annyi, hogy nem biztos, hogy ezt emelném ki a történet elején: „Szmirkó általában békés természetű volt”. Mert a későbbiek másra utalnak.
A szipoly cica tündéri, mindamellett, hogy félelmetes is.
A cigi talán nekem is kilógott kicsit. De a motívumaid, a megjelenített érzelmek, a háttértörténet, minden annyira harmonikus! Csak így tovább, nagyon szurkolok! !! Tíz pont, nem kétség 🙂 Holnap a falat fogom kaparni a folytatásért…
Jé, Reszisz, de rég láttalak! 🙂 Köszönöm szépen, megtiszteltetés, hogy elolvastad, és nagyon örülök, hogy tetszett! 😀 Várlak vissza, remélem, majd még felkerül a folytatás! 🙂 (a többiben meg hát igazad van, na, majdcsak sikerül kiküszöbölni egyszer a hibákat)
Még csak most keveredtem el a történetedig, de sajnálom, hogy nem sikerült korábban elolvasnom! Annyira tetszett, annyira aranyos az egész világ, amit felépítettél, hogy amikor (nem ha ;)) megjelenik, biztosan megveszem, pár év múlva jó kis esti mese lesz belőle a gyerekeknek. 🙂
Néhány dolog csak, ami szemet szúrt. A legnagyobb ez: „nem-e surran el mellette” – sajnálom ezt az összetételt, ez annyira fájt, hogy felszisszentem. A másik a „Szmirkó szép nagydarab almássüteményt” – nem vagyok benne biztos, hogy itt a nagydarab egybe írva megállja a helyét, ill. az almás sütemény is két szó. A harmadik már csak egy érzés Szmirkóval kapcsolatban, márpedig a kora. Nem egyértelmű számomra. Az elején idősebbnek, olyan 13-14 év körülinek gondoltam, aztán amikor nem engedi el a mamája, akkor a tiltásra adott reakciója alapján visszacsúsztam 9-10 környékére, de talán még lejjebb is mehetünk. Nem olyan eget rengető hiba (ha lehet egyáltalán annak nevezni) ez, csak én szeretem a számokat. 🙂
Zárszóként csak ismételni tudnám magam: nagyon tetszett és a gyerekek polcán lesz a helye. Sok sikert!