Bartos Zsuzsa: Alkonyőrzők – 1. részlet

1. Fejezet

 Még húsz perc volt az esőig. Ardan minden péntek este bevárta, ilyenkor később indult haza. A park padjára keményedett rágógumi éppen kapóra jött, percekig szöszmötölhetett vele. A rágó hamar elszakadt, és a fele ott maradt a pad sarkán. Ardan még nem találkozott ilyen makacs anyaggal, jobban nekifeszítette a kapargató kanalát. Biorágó helyett szintetikus piszoknak tűnt. Külföldi mocsok lehetett, a rászáradt nyál ártalmas baktériumforrás. Remegő kézzel gőzölgő permetet nyomott a fertőtlenítő palackból a kupacmaradékra. Eperillat szabadult fel, a massza lazult, és nyálkásan ráolvadt a kanálra. Ardan úgy képzelte, egy fiatal nő csócsálhatta a rágót. Különben is egy tervezett nő is megkóstolhat külföldi rágót, ha egyszer az ilyen bugyiszínű. A padtól teljesen megváló csomót végérvényesen makulátlannak ítélte, de azért összecsomózta a hulladékzsák száját.

A parkőrségi házban kollégája, Fabian fogadta, a csereruháját hozta, és olyan mozdulattal lendítette felé, mintha ezzel ki is dobhatná őt onnan. A fertőtlenítő szekrénynél Ardan beáztatta az elektromos kapargatóját, majd ráérősen öltözködött. Figyelte, Fabian észreveszi-e a tempót. Vele ellentétben ő nem bújik a sietség álcája mögé, hogy fontosnak látsszon. Amikor hat évvel ezelőtt megkapta ezt a munkahelyet, a főnökként viselkedő Fabian még fehér kártyáért járkált ki-be a Demográfiai Minisztérium márványkapuin. Akkor még lassúbb és zöldebb volt a világ. A Kennington Parkban Ardan irányította a fűnyírást. Ha tényleg a beosztás számítana, a rágógumi-összeszedő egyenlőnek érezhetné magát a klotyótakarító robot karbantartójával. Húsz centi. Ennyi volt a társadalmi ranglétrán köztük. Fabian a százhatvan centis magasságával közelebb érezhette magát a város géntervezett polgáraihoz, és kisebbnek vélhette az ökológiai lábnyomát. Elméletileg kevesebb ruhaanyagot használt, kevesebb oxigént és táplálékot fogyasztott. Még a cipője és az otthoni szőnyege is tovább tartott léptei alatt. Sajnos agyból is kisebb juthatott neki, különben ráérezne arra, hogy a rongyrázás felesleges. Közelről meglátszik rajta, hogy tervezetlen. Egy közönséges. Petyhüdt arca öregszik, szeme fénytelen marad a sötétben. Nem fog kétszáz évet élni, nem rendelkezik fejlett immunrendszerrel, és ki tudja, milyen betegségekre való hajlamokat hordoz a génjeiben.

Fabian még az iménti mozdulatánál is türelmetlenebbül mordult rá, hogy húzzon már haza. Ardan elméjét forróság öntötte el, de az indulat fél perc alatt oldódott. Békés nyugalom költözött a helyébe, amikor a fején ívelő emoton készülék négyes programja aktiválódott. A negatív érzelmeket szabályzó fejpántot két éve vásárolta, és azóta minden napot kiegyensúlyozottabban és egészségesebben élt meg. A készüléknek hazafelé is hasznát vette a megállóban. A peron zsúfolt volt, és öt percet kellett várni, amíg landolt a mágnestroli. Ardan megállt a hetvenkettes ajtó előtt, karkötőjét rányomta a szkennerre, hogy feltáruljon előtte a fülke, aztán beszállt. Amikor a többi utas is elfoglalta a helyét és lecsukódtak a kis ülések fölötti üvegburák, a szerelvény suhanni kezdett a mágnesvasút felett.

Ardan megérintette az érintős ablaküvegen az M ikont. Közeli látóterében lebegő képként megjelent a napi hírek közvetítése. Szokás szerint csak a háttérzajért kapcsolta be, aztán azon kapta magát, hogy belefeledkezik a médiából áradó képekbe. Az adásban egy jogi iroda képviselője panaszkodott, hogy tavalyi kérelmeiket a gazdasági miniszter későn továbbította a Demográfiai Minisztériumnak, ezért 2145-ben is csak öt jogi képzésben részesített polgár végezte azt a munkát, ami kétszer ennyi alkalmazottat igényelne. Három biotech cég sem tartotta be a szerződésbe foglalt határidőket, sőt, nem terveztek új polgárokat erre a hivatásra, és ha a bírósági esetek tovább növekednek, komoly demográfiai problémával kell szembenézniük az elkövetkező tíz-húsz évben. A riporter egy idős politikai elemző véleményét kérdezte, aki polgári átképzést javasolt, de a tévéstúdióban kinevették. Ezt követően külföldi híreket olvasott be a rendkívül gyorsbeszédű bemondó:

– London jövő hét elején exportálja azt a százötvenegy utódot, akiket ankarai polgárok terveztettek. Habár egyelőre e lépésnek nincsenek szervezett demográfiai vonatkozásai, a rendeléssel a konzervatív Nyugat-Ázsia rálépett a fejlődés útjára. A kiöregedő ázsiai térség megrendelői között vannak, akik a kisgyerekkorban elhunyt közönséges gyermeküket klónoztatták, de akadnak olyan haladó szellemű közönségesek is, akik korszerű ökopolgárokban gondolkodtak. Százhárom megrendelő igénybe vette a Pro Evolution cég legutóbbi vívmányát, és felnőttként születő polgárt rendelt családja számára.

Ardant sosem érdekelték a külföldi és a sporthírek. Az ankaraiak sorsa hidegen hagyta, a sporthírek pedig olyan szuperképességű sportolókról szóltak, akiknek az eredményeit követni unalmas. Előhúzta táskájából a megsárgult keresztrejtvényt, hogy folytassa a reggeli utazás során abbahagyott beírogatást. Mély sáncokat hagytak az előző töltögetések, már keveset bírt a papírlap. Éppen megint szegényebbé válik egy ilyen újsággal, és sajnos egyre kevesebb maradt belőlük a dobozban, amely az apjától maradt rá.

London fehér márványépületei közt a mágnesvasutak fekete kígyókként kanyarogtak egymásba, néhol egyesültek, csakhogy utána ismét szétágazzanak. A mágnestroli már elhagyta a belvárosi génmérnöki cégnegyedet, a DNS alakú tanácsház környékét, bekanyarodott a programozók absztrakt alakzatú házai közé, és landolt, hogy az utasok kiszálljanak. A jármű ezt követően jobbra fordult, és Soho felé suhant. A városra fokozatosan és egyenletesen borult árnyék, mintha vonalzóval húzták volna meg a homály körvonalait. Mire a szerelvény landolt a Soho negyedben, a mesterséges eső egyenletesen szemerkélt, a levegő megtelt citromillatú fertőtlenítőszaggal. Az este az esőcseppekkel egyszerre szállt le a városra, a járdaszéli biolumineszcens fák fényei visszatükröződtek az épületek nedves márványfalán.

Ardan arcát az eső felé fordította, és nagyot szippantott a kellemes illatból. A pénteki hazautak mindig felfrissítették. Az eső nemcsak a hét porát takarította el, de lemosta róla is az alantasság érzését, amit a munkahelyéről magával cipelt a lelkében. Más emberként léphetett be az élményszobába.

A Sheol nevű lokál a megállótól kétszáz méterre volt, az Old Compton Streeten. A bártulajdonos Joshy észrevette Ardan érkezését, és mintha mondanivalója is lenne, intett neki. A pult mögötti robotcsapos mellett két nőt szórakoztatott a vicceivel, egyikük ujjaival a férfi izmain zongorázott. Joshy egyéb különleges genetikai adottságai is érvényesültek a bárban uralkodó félhomálynak köszönhetően: bőre kéken foszforeszkált, és széles állán időnként cégreklámok fehér emblémái villantak fel. Ardan biztosra vette, hogy a mázlistaként született barátja ma este is eszméletlenül sokat keres ezzel. Éppen csak visszaintett neki, jelezve, hogy később beszélnek, aztán az alagsori élményszobák felé vette a lépteit. Hétvégén első útja mindig ide vitt, mert a későbbi órákban minden szoba foglalttá vált. Az utolsó zsilipajtó előtt előkotorta táskájából az élménykártyáját, és becsúsztatta az ajtógép rekeszébe. Amíg a program töltődött, levette az emotonját és elrakta a táskájába.

Odabent a szobában a plüssállatok a szokványos sorrendben sorakoztak a polcon. Elöl a víziló és a mackó, legvégén a félfülű majom. Fahéj illata kavargott a levegőben, és mintha egy konyha is lett volna valahol, ahonnan beszűrődik az edénycsörömpölés. Deira a szoba közepén ült, és rajzolt, ezúttal karácsonyfát.

– Szia, apa! – kapta fel a fejét. Ardan pár lépéssel ott termett, és leült az ágy mellé, a padlóra. A hatéves kislány cuppantott, ő pedig legyintésszerű érintést érzett az arcán.

– Hogy vagy ma? – érdeklődött.

– Remekül. – A gyerek széttárta a karját. Boldogságának bizonyításaként forgott egyet, és nézte, pörög-e a hálóinge. Még kócosan repkedő, vörös tincsekkel is sokat hasonlított arra a magatehetetlen kisbabára, akit Ardan a polgárképzőben hagyott. Azóta sem találkozott élőben Deirával, és megnyugtató volt tudni, hogy soha nem is fog. A kislány így azt kaphatta meg, ami a legfontosabb: biztonságot és korszerű nevelést, neki pedig elég volt örömforrásként az ő látványa.

Deira felemelte a lapot a padlóról.

– Neked rajzoltam.

– Szép ez a gyertya a fa tetején. Még sosem láttam ilyent.

– Mesélsz ma is nekem?

– Melyik mesét szeretnéd hallani?

– Újat, apa! Újat!

Befeküdt az ágyába. Ardan leült mellé a padlóra, és mesélt neki egy békáról, aki akkora rágógumit fújt, hogy felrepülhetett vele, ki a Föld légköréből egy űrbeli utazásra. Letörve nyugtázta, hogy estéről estére esetlen marad a mesemondó képessége. Feszélyezte, hogy Deira mégis élvezi a történetet, többször is felkacag. Sokszor megfordult Ardan fejében, hogy itt elromlik az élmény hitele, és a programot módosítatnia kellene. Erről most az is eszébe jutott, hogy be kell osztania az élményszobára előfizetett egységeket, mert még egy teljes hét van hónap végéig.

– Aludj jól, kicsim! – hadarta.

– Jó éjt, apa!

Az ajtónál Ardant elfogta a kísértés, hogy visszaforduljon, pár pillanatnyi tétovázás után mégis sikerült győzedelmeskednie visszahúzó érzésein, megnyomta az Off gombot, és kilépett a szobából. Az ajtó által kiadott kártyát visszahelyezte táskája belső zsebébe, és feltette fejére az érzelemszabályzót. Lehunyt szemmel várta, hogy az agyhullámok módosuljanak, a rátörő hiányérzet és szomorkás hangulat oldódjon. A hármas program aktiválódott, Joshy pultjához feldobottan érkezett.

– Kihűlt a vacsorád – fogadta barátja.

 A bár egyre zsúfoltabb lett, és mindenki élményszobát akart. Ardan már első ránézésre tudta a vendégekről, hogy közülük kik fizetnek be egy órára a középkori szobára, kik vágynak űrbeli jógázásra vagy egy véres kardcsatározásra, kalózkodásra, kik szeretnének folytatásos Macbethet játszani, vagy a makedón Nagy Sándorok lenni, kik fognak sorban állni a különféle erotikus élményekhez, és kik hozhattak magukkal saját programot. A bár nem hasonlított régi önmagára, az apja által működtetett lokálra. Semmilyen ír jellegzetesség sem maradt azokból az időkből, amikor még az ő tulajdonukban állt a helyiség. Apja halála előtt egy évvel lépett életbe a törvény, miszerint a közönségesek európai nagyvárosokban nem rendelkezhetnek ingatlannal. Az apja ekkor kötött egyezséget a felvásárló Joshyval, hogy kibérelhessék lakásként az épület emeleti részét, és azóta hét éven át Ardan az egyik emeleti lakrészben élt. Esténként besegített a vendégek felszolgálásában, és ugyan hiányzott az apja, örült, hogy a bár olyan valaki kezére került, aki képes volt modernizálni és fenntartani. Joshynak tervezettsége szerint testőrként kellett volna dolgoznia egy modellügynökségnél, azonban átképzési kérelmet nyújtott be, amit elfogadtak a demográfiaiak. Próbaidőt kapott, és bebizonyította, hogy képességei a szórakoztatóiparban is hasznosíthatóak. Mellette jól mentek Ardan dolgai is, de csak tavaly novemberig. Amióta saját élményprogramot rendelt, eladósodott. Hétvégeken még mindig a törlesztésén fáradozott…

Joshy egy pohár sanolát rakott Ardan elé, egy tányér spenótot, aztán rábökött a mulatóhely közepére, egy színváltósan világító kaktusz mellett ülő kis társaságra.

– Félórája téged lesnek.

Ardan tekintete a távolabbi asztalnál ülő három vendégre siklott. A tervezett nők egy magas asztal mögött ültek, mind ugyanazért jöttek: kívánták a kockázatos és alantas szexet egy közönségessel. Minden hétvégén akadt egy-két ilyen kíváncsiskodó, és ők Joshyval hamar felismerték a bennük rejlő üzleti lehetőséget.

– Többé nem küldök fel egyszerre egynél többet az emeletre – ígérte Joshy közelebb hajolva hozzá. – Ebben a hónapban az egységeket kielégítően törlesztetted. Már csak tizenkét élményóra árával tartozol. Akár lazíthatnál is… de ne ma. Ne ma! Itt van az a nő, aki harmadik estéje bámul téged a sarokból.

Ardan ivott az avokádózöld vitaminkoktéljából, tekintete még egyszer végigszaladt az alacsony, de erős testű lányokon, akiknek kebléből alig takart valamit a leheletnyi ruha.

– Ő már volt a Jane Austen-szobában – tippelte a középső lány finom arcvonásait tanulmányozva.

– Ne figyelj most rájuk! – intette le a barátja. – A kitartóan leskelődő csaj befizetett. A dupláját. Mondtam neki, hogy ide nincs visszatérés, rendeljen majd egy élményprogramot folytatásként, de így is ragaszkodott hozzá, hogy az összeget tartsam meg. Nagyon rád lehet kattanva.

A bár homályos hátsó részében valamelyik narancsszínben foszforeszkáló kaktusz mögül leskelődhetett a titokzatos nő.

– Előhívtad az adatait? – kérdezte Ardan.

Joshy tervezettként a neurochipje és a kontaktlencséje segítségével internetre csatlakozhatott, és olyan szolgáltatásokat is hívhatott a szeme elé, amelyeknek köszönhetően bármelyik európai tervezettről széles körű információkhoz jutott a demográfiai adatbázisokból.

– Mellbőségben nem a legextrább dizájn, és semmilyen különleges képessége nincs, de tetszeni fog.

– A hivatása érdekel.

– Az Utód-előkészítőben tartózkodik.

– Külföldre tervezték? – vonta fel a szemöldökét Ardan. – Nem érdekel. – Letette az evőeszközét, spenótot hagyva a tányérján.

Az Ankarának tervezett utódokhoz közönséges géndonorokat használtak a biotech cégek, Ardan úgy vélte, semmi garancia a tisztaságukra, bármelyik jó hírnevű cég tervezte is őket. Ráadásul az utódokra vonatkozó törvények még zavarosak voltak, bármit kisüthettek utólag a Nyugat-Ázsiának szánt géntervezettekre vonatkozóan.

– Sajnálom, ember – vonta fel a vállát Joshy. – Hazudhatnám, hogy a hivatása geomérnök, élményprogramozó vagy kertészmérnök, de ezekben semmi különleges.

– Biztos vagy benne, hogy több húsz évesnél?

– Huszonhét.

– És ha csak biológiailag huszonhét, akkor egy- vagy kétéves.

– Na és? Legyél neki az első.

– Van DH vonalkódja?

– Egyre paranoiásabb vagy. Mondtam, hogy lehívtam a genomadatait is. Nem bízol az egyetlen haverodban? Hm?

Joshy már megint könnyen beszélt. Korszerű immunrendszerrel hogyan is érthetett meg olyan valakit, akinek egy influenzavírus is elég ahhoz, hogy elveszítse városi állását és a biztonságát. Hatodik éve, hogy Ardan számára az alacsony termet nem jelentett bizonyítékot arra, hogy valaki tervezett. Megalapozott a félelme, Nia Cohen teherbeesése óta igenis, fontos a nyakszirten látható DH vonalkód, ami a Designed Human-t jelentette.

Ardan néha utálta Joshyt, de mindig csak két percig tartott, mert jobban élvezte átérezni a mások elfogadásából nyert, nagyvonalúságról árulkodó énképét.

– Kétszáz euró. Kell vagy nem? – tárta szét a karját Joshy.

– Küldd fel! – motyogta Ardan. Kiitta az utolsó kortyot a poharából, aztán elindult a pult mögötti szűk lépcsősor irányába.

– Indigó a jelszó – kiáltotta utána Joshy.

Ardan felemelte a kezét jelezve, hogy hallotta. Odafent lágy női hangon köszöntötte őt a csupa fehér lakás:

– Jó estét, Ardan!

– Jó estét, Melva! – köszönt vissza a lakásnak, miközben hanyagul lerúgta a cipőit, és levette a nyakában lógó emotont.

– Milyen napod volt ma?

– Fabian ma is selejtkedett.

– Sajnálom. Kívánod, hogy előkészítsek egy üdítő meleg fürdőt aromaterápiával?

– Csak zuhanyozom. Vendégem lesz. Kérlek, végezz egy levegőtisztítást és egy baktériumirtást.

– Nincs bejegyezve vendég a programnaplóba.

– Hétvégén nem jegyzünk vendégeket. Ezt már annyiszor megbeszéltük.

– Ki a vendég?

– Makedón Nagy Sándor.

– Betáplálva.

– Csak vicceltem, Melva.

– Viccet keressek neked Nagy Sándorról?

– Töröld az előbbi betáplálást! A vendég neve: Indigó.

– Nagy Sándor törölve. Indigó betáplálva.

– Köszönöm.

– Szívesen, Ardan. Emlékeztetlek, a konyharendszernek szüksége van egy szkennelésre, hogy megtervezhesse a holnapi étrendedet.

Ardan meztelenre vetkőzött, szembeállt a hűtővel, ujjbegyeit ráhelyezte a hűtőre. A hűtőajtó zöldfénnyel végigszkennelte a testét, majd pityegett és a kijelzőjén bevillantak az értékek. Rendben volt a vércukorszint, a pulzusszám, a hőmérséklet, a szívritmus, a hidratációs szint, a kalciumszint, a hormonegyensúly. Ardant leginkább a vérnyomása érdekelte, mert bár mindent elkövetett azért, hogy azt egészséges szinten tartsa, a genetikai hajlamosságon nem változtathatott. A bioszkenner csak a kevés kalóriaértékekkel volt elégedetlen, pirosan villogtatta azokat a kijelzőn. Ardan idegesen megdörzsölte a tarkóját. Többé nem eszik Joshynál – döntötte el. Ha így folytatja, mehet Londonon kívülre, sőt egyik városban sem kap letelepedésit, kikényszerül valahová a nyavalyák világába, egy primitív településre. Egy érintéssel továbbította az értékeket a hűtő rendelői hálózatának.

– Milyen hátteret szeretnél az estéhez? – kérdezte Melva. – Módosítsam az előző programot, a zsúfolt utcát?

– Nem. Vagy igen. Legyen hegytető, körben magas sziklákkal! Csak holdfény kell világításként.

– Illat?

– Levendula.

– Legyen levendulamező a közelben?

– Jó lesz.

A lakás ekkor mintha széles világgá tárult volna, a falak háromdimenziós tájképbe váltottak, virágillatot árasztottak, sasok távoli vijjogását és a sziklás táj finoman borzoló szellőjét elevenítették meg.

Ardan meggondolta magát.

– Melva, mégis kapcsold vissza a forgalmas utcát. Eddig az elég sikeresnek bizonyult.

– Zene?

– Inkább utcazaj. Hármas fokozaton.

– Sanola?

– Igen, kétféle. A szokásos, hisz tudod. Sok mindent megtudhatsz a temperamentumáról az alapján, hogy melyik ízűt választja.

Miután Ardan zuhanyozott és tiszta ruhát kapott magára, meglepődésére sötét nappaliba lépett vissza. A falak csillagokat szikráztató éjsötét éggé változtak, és tücsökciripelést hallattak. A sötétben csak két szempár villant, egyik szürkészölden, a másik sárgászölden. Az utóbbi szempár tulajdonosa helyet foglalhatott a szőnyegen, mert sokkal lentebbről nézett rá. A legkorszerűbb szempárok éjszakai látással. Szóval ezért kapott ő dupla összeget: ketten vannak. Becsapás! Meghitt estére vágyott, amolyan igazi intim élményre. Még egyetlen tervezett nő sem nézegette őt magának már napokkal azelőtt.

Valami ráérősen hozzádörgölődött a lábához. Szóval a nő mégis egyedül jött, csak az okosállatát is elhozta – jött rá Ardan.

– Jó estét! Ardan vagyok – köszöntötte a sötétbe burkolózott vendégét. Kellemes, de kimért női hang köszönt vissza.

– Indigó vagyok.

Ardan fejében mocorgott a gondolat, hogy az ő frizurája ihlette meg a klienset az álnév választásában, ugyanis az ő kopasz fején középen húzódó hajcsík színe is indigókék. Harmadik hónapja ezzel a színnel hordta, és még sokáig nem akart új festést, de most elbizonytalanodott. A szürkészöld szempár tényleg az ő haját bámulta a sötétben. A nőnek vagy őrülten tetszett, vagy csak szórakozott rajta. Vajon Indigó haja milyen színű? Ardan hollófeketét képzelt el. Az menne a hangjához. Vajon felbosszantaná-e őt, ha világítást kérne Melvától? Valószínűleg a sötétesdi a kedvenc játéka.

– Mi történt a háttérrel? – kérdezett rá.

– Anyukáddal, Melvával, megértjük egymást.

Szent genomok! Indigó mit meg nem engedett magának! Alig lépett egy közönséges házába, és máris gúnyolódik. Hová tűnt a tervezett nőkre jellemző elegancia és kifinomultság?

– Egyedül jöttél?

– Velem van a hiúzom is, Okep.

– Én nem szoktam házi kedvenceket is kényeztetni.

A beállt csend arról árulkodott, a nő valószínűleg éppen mosolyog rajta.

– Melva, halk zenét! – parancsolta Ardan mély levegőt véve.

– Melyiket?

– Mindegy.

Halk elektronikus zene hallatszott a falak felől.

– Neked nincs barátod? – tudakolta Indigó. Tényleg mosolygott az előbb, még ott volt a hangjában.

– Volt egy rendkívül okos bambuszmakim – vallotta be Ardan. – Mindig ő szolgálta fel a reggeli sanolát. Hét hónapja meghalt.

– És azóta nem sanolázol?

– De igen. Csak nem az ágyban. Apropó, mit innál?

– Köszönöm. Már kiszolgáltam magam.

Mire Ardan eldöntötte, hogy a vendégéhez lép és az arcába néz, addigra Indigó már egészen közel került hozzá, és felnézett rá. A falak visszaváltottak a bioluminenszcens világítású, forgalmas utcaképre. Melva meghibbant? Kibontakozott a nő alacsony, karcsú alakja, hosszú, egyenes szálú jégkék haja. Keskeny arcához társuló vastag ajkával és sűrű szempillájával úgy nézett ki fehér ruhájában, mint egy ókori görög istennő. Két mozdulattal kivetkőzött a ruhából, majd ujjai lényegretörő türelmetlenséggel Ardan nadrágját babrálták.

Ardan a görög istennőket visszafogottabbaknak vélte, meglepetten, de vette a lapot. Magához szorította a szenvedélyes Indigót és a szájára tapadt egy határozott csókkal. Az istennő ekkor egyszerre összeszorította az ajkát.

– Nono… mmm… ne így! – suttogta kiszabadulva az ölelésből. Fejével a konyhapult felé intett. Ardan megemelte csinos vendégét, felültette a közeli pultra és folytatta az intim közeledést. Indigó egyszer csak megint felcsattant:

– Áu! A hajam!

– Bocsánat.

Mégiscsak istennő. Mindössze egy pillanatra húzódhatott meg a haja. Kínosan kényeskedő, és az, ahogyan az ölét sürgetőn préseli hozzá, inkább árulkodik kétségbeesettségről, mint vágyakozásról. Vagy egyszerűen Joshynak igaza van, a napok óta leskelődő nő betegesen beindult rá. Nemcsak a hajhúzásból nem kért, de előjátékból sem. Látszólag azonnal akart mindent. Ekkor a női test váratlanul összerándult. Pár pillanatig ijesztően rángatózott, majd erőtlenül alélt a karjába. Földre omlott volna a pultról, ha Ardan nem kap utána és tartja erősen. Ilyen hamar és hevesen csúcsosodik nála a gyönyör? Eddig a legönzőbb kliense. Vagy baj van a vérnyomásával! Ha ez kitudódik, az egészségügyi rendőrség őt is kikérdezi, és ezzel együtt górcső alá vehetik.

– Melva! Világítást! Kérek egy pohár vizet! Gyorsan!

Mire a fentről lenyúló robotkar a pultra rakta az összekoccanó jégkockákkal teli poharat, Indigó magához tért, és összeszűkülő pupillával bámult Ardanra. Zavartan nézett szét maga körül, mintha csak akkor döbbenne rá, hogy meztelenül ül a konyhapulton, és férfikéz a csípőjén. Felsikoltott. Eltaszította Ardant, macskaként ugrott le. Felkapkodta ruháit a padlóról.

– Hozzám nem érhetsz!

– Jól vagy?

– Mit keresek itt? Mit csinálunk? Fúj, én nem akarok veled szexet! Meztelenül se próbáld magad megmutatni! – hunyta be a szemét.

Ardan a fejéhez kapott. Szent genomok! Hát épp a közönséges egyszerűsége és gyengesége csalta ide a nőt. Mi történt vele? Elrontották az agyát. Csak ez lehet. Egy keleti selejttelepről szivároghatott be valahogyan, egészen Londonig. Ideges kortyolgatás hallatszott, majd felháborodott számonkérés.

– Elraboltál? Megerőszakolsz?

Jeges rémület telepedett Ardan elméjére. Egy ilyen vád nem hiányzott az életében. Mindkét kezével gesztikulálva próbálta csitítani tébolyodott vendégét.

– Te jöttél. Nagyon akartad. Látom, meggondoltad magad. Semmi baj. Visszaadom a pénzt is.

– Milyen pénzt?

– Tudod mit? Felejtsd el! Véletlen félreértés. Meggondoltad magad, igazad van, gratulálok a döntésedhez. Itt sem voltál. Részemről ez amúgy is bizalmas. Melva! Ajtónyitás!

– Gyere, Okep!

A nő felkapta a piros táskáját, és kiviharzott a kitárult ajtón a kopó méretű hiúzzal a nyomában.

– A korcsba! – szitkozódott Ardan, miután távozott a dörgölőzős társaság. Jól sejtette, hogy baj lesz ebből.

– Melva! Hol az emotonom? Világítást!

A felgyúló fényben elsőként a poharakra esett a tekintete. Mindkettő üresen állt a tálcán. Indigó erősen szomjas volt. Vagy két személyisége van?

Felállt, hogy mégis igénybe vegyen egy aromaterápiás fürdőt. Ekkor vette észre, hogy a fiókok nincsenek rendesen betolva. Az összest feltúrták, az öltözködős szekrény mellett pedig más akasztón lógott a táskája, mint ahová tenni szokta. Ki gondolta volna, hogy egy tervezett kirabolhatja őt, a rágógumi-összeszedőt? Csak is addig történhetett, amíg zuhanyozott. Furcsa, hogy a havi értékkártyái és a készpénze mind megvolt, viszont eltűnt pár olyan személyes dolog, amelyeknek aligha vehetné hasznát egy idegen. Hiányzott a kontaktjait tartalmazó egykori okoskarkötője, és még az ósdi keresztrejtvény is.

És hiányzott a Deira-élmény kártyája.

Indigó ellopta az életét! Csak azért lopta el a kártyát, mert azt hitte, valami érdekes élményt tárol – próbálta magát megnyugtatni. Fel-alá járkált, és a fürdőt reklámozó Melvának ordítozott, hogy hallgasson már. Végül felrakta az emotonját, próbált szabadulni a gondolattól, hogy Indigó talán pont a kártyáért jött.

Szerencsére Joshy chipje minden neten megtekintett adatot huszonnégy óráig tárolt. Ardannak félóráig kellett győzködnie a barátját az adatokért, aki azzal visszakozott, hogy ez ellenkezik az elveikkel, és tartaniuk kell magukat a kuncsaftok által igényelt titoktartáshoz. Végül mégis beadta a derekát és visszakereste Indigó valós adatait.

***

Éjfél felé járt már az idő, amikor Ardan az okoskarkötőjén bejelentkezett Edna Cohenhez. Látóterébe kivetült az idős asszony álmosan hunyorgó holoképe. Először látta a polgárdizájner hófehér haját kibontva, arcát smink nélkül. Szent genomok! Edna mikor ráncosodott így meg?

– Üdv, Edna!  Jól nézel ki.

– Mi a korcsnak zavarsz éjnek idején?

– Nálam járt az egyik lányod.

– Ne gúnyolódj!

– Bocs. Elfelejtett új hullámokat kibocsájtani az emotonom, és éppen más dolgaim lettek volna. A… lányoddal.

– Nincs is a fejeden a készülék.

– Tényleg. Bocs. Kísérletezm. Te exportálsz Ankarába egy Szilassy Nóra nevű utódot?

– A cégem tervezte őt, ha erre célzol.

– Tudnál nekem időpontot szerezni az Pro Asia Utód-előkészítőbe egy látogatáshoz? Ez az utód ellopott valamit, ami az enyém.

Ardan ritkán használta az enyém szót, és ezt Edna is tudta. Látszott az asszony ijedt arckifejezésén, rájött, hogy az élménykártyáról van szó. Az álom kiment a szeméből.

– Miért tette volna?

– Azt hittem, te tudod a választ.

– Nyugodj meg! Fogalma sincs, mit vitt el.

Ardan hitetlenkedőn rázta a fejét. Edna hiába próbálta őt nyugtatgatni, az ő gyűrött arcára is kiült a bizonytalanság. Eddig mindketten azt hitték, Deira biztonságához elég, ha a kislány álnéven nevelkedik tervezett gyerekek közt a Delta Generation Polgárképzőben. Ha az élménykártya illetéktelen, közönséges kezekbe kerül, a gyerek létezésének híre kelhet.

– Szóval mit is mondtál, milyen engedélyekre van szükségem ahhoz, hogy belépjek az Utód-előkészítőbe, és meglátogassam a Nóra nevű lányodat?

– Ne használd azt a szót! Legyen benned ennyi tisztelet! Harmincéves felnőtt vagy, a korcsba is! A tervezése egy sikeres projekt, nem én tehetek arról, ha a megrendelők túl silány genomjaival kellett dolgoznunk, és elvetendő hajlamai is vannak.

– Ha ilyen kleptomániás egy sikeres projekt, milyen egy sikertelen?

– Figyelj! Ez komplikált. A lány megrendelőjét Szilassy Blankának hívják, aki elég jelentős személyiség Ankarában. Ragaszkodott ahhoz, hogy megtervezzük annak a lánynak a sikeres változatát, akit évekkel ezelőtt rendelt a férje, és aki akkor félresikerült. Ne okozzunk…

– Aha, prototípus is van. Figyelj, én nem bánom, ha egész sereget tervezel ebből a nőből, csak visszakapjam a kártyát.

Edna hallgatott, és Ardan kétségbeesése átcsapott gúnyba.

 – Köt a szakmai titoktartás. Tudom. Mellesleg hogy vagy, Edna?

Az asszonynak az arca is olyan falfehérré vált, akár a haja. Londonban a hogylétre vonatkozó kérdésnél aligha lehetett sértőbbet feltenni valakinek, főleg olyan ember esetében, aki rendellenességet titkolt. Bár Ednánál ez kimerült a balkezességben, mégis sok potenciál volt abban, ha ezt tudta róla valaki. Legalábbis Ardan szeretett üzleti lehetőségként gondolni rá. Először zsarolta meg Ednát, pedig nem is volt olyan rossz érzés.

– Látom, nemcsak úgy nézel ki, de lesújtóan nyers alak is maradtál, Ardan Walsh – morogta Edna. – Érzelemszabályzó nélkül nem vagy te ember. Szerencse, hogy Nia ezt nem érte meg.

Ardan megvetőn elmosolyodott. Edna azt hitte magáról, ért ahhoz, hogyan üssön vissza. Fel sem tűnt neki, mennyire nevetséges, amikor úgy viselkedik, mintha Niával egyéjszakás kapcsolatnál több lett volna köztük, és most ennek révén Edna az anyósa lenne.

– Ezután is mindent elkövetek Deira biztonságáért. – Az asszony szemlesütve váltott hangnemet.

– Hogyan érhetem el Nórát?

– Holnap már exportálják.

– A korcsba!

– Segítek, de kerülnünk kell a felhajtást. Utalok neked pénzt az utazáshoz. Keresd meg Szilassy Blankát!