Az V. Aranymosás Irodalmi Válogató döntése

Tekintsük át, mi történt idén!

Az ötödik Aranymosás Irodalmi Válogatóra kétszáznégy írás érkezett, melyből az előszűrők harmincnégy kéziratot javasoltak a lektoroknak megtekintésre. A lektorok hatalmas érdeklődéssel olvasták ezeket, majd közülük négy művet juttattak tovább a projektvezetőhöz, két regényt és két mesekönyvet.

A két regény megkapta a második pozitív véleményt, a mesekönyvek esetében átírás került szóba.

A lektorok közben felhívták Katona Ildikó kiadóvezető figyelmét olyan írásokra, ahol érezték az író tehetségét, de a kézirat az adott formában nem volt megjelentethető. Illetve a Vigaszág keretében olvasók is ajánlhattak mesekönyveket és regényeket.

Hosszas gondolkozás után ez a döntés született:

Az idei Aranymosás nyertesei:

Bakti Viktor: Integrálva és Szöllösi Kristóf: Acélszentek regényét kiadónk nagy örömmel megjelenteti, természetesen országos terjesztésben. Az írókkal felvesszük a kapcsolatot, megkötjük a szerződést és a könyvek szerkesztőkhöz kerülnek. Terveink szerint november végén, december elején megjelennek ezek az írások.

Gratulálunk!

Public Star:

Mi sem vagyunk tévedhetetlenek, épp ezért mindig kíváncsian várjuk, melyik írást tartják a legjobbnak az olvasók. A válogató végén megnéztük, melyik mű első fejezete kapta a legtöbb lájkot.

Idén Eszes Rita: Macskarév c. írása lett az olvasók kedvence.

A regény szerkesztést nyert. Amennyiben a szerkesztővel való közös munka során sikerül elérni a megjelenés szintjét, úgy örömmel látjuk a jövőre megjelenő írások között ezt a művet is.

Gratulálunk!

Az irodalmi válogatón olyan írók is felbukkantak, akiknél látjuk a potenciált, viszont maga a konkrét kézirat valamin elcsúszik. Szeretnénk, ha idővel ezek az írók is kiadónkat gazdagítanák képességeikkel, így létrehoztunk egy új lehetőséget.

A Rakéta Projekt keretében egyénileg foglalkozunk az írókkal.

Mit jelent ez?

Személyre szabott, egyedi tanácsokat a jelenlegi kézirat kapcsán, illetve megbeszélést az írói pálya terén.

“Forró drótot” a lektorokhoz: a kijavított írást pályázaton kívül várjuk

Ha szeretne íróként fejlődni, felvételi nélkül bekerülhet, és 20% kedvezményt kap a kreatív írás kurzusainkon, pl. a dramaturgián

A Rakéta Projektbe bejutott írók:

Norah Newman: Minka és a kalitkába zárt eső

Stifán Orsolya: Varázslatok könyve gyerekeknek

Istók Anna: Éhes felhő a napot

Győri Orsolya: Lobogány

Kiss Magdi: Helló, Belgium!

Littlewood: Cirrus a Tűzfalon

Szeretettel gratulálunk! E héten felvesszük a kapcsolatot az írókkal.

A többieknek köszönjük a beküldött kéziratokat. Ne feledjétek, hamarosan jön a hatodik Aranymosás Irodalmi Válogató! Mi itt leszünk, és várjuk a jobbnál jobb kéziratokat! 🙂

Könyvmolyképző Kiadó

 

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (6 votes cast)
7 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Gratulálok a nyerteseknek és a Rakéta Projekt résztvevőinek, és köszönöm azoknak, akik a Macskarévre szavaztak! A Kiadónak pedig a részvételi lehetőséget, és, hogy van ilyen díj is! 🙂

  2. Tehát lényegében nagyon sokan nyertek valamit ezzel a pályázattal, megint jó pár írósulis köztük. Tudom, tudom, nem azért jutottak oda, ahol most vannak, és tudom, hogy mások is szokták vádolni a kiadót azzal, hogy az írósulisokkal kicsit kegyesebben bánik, és én is csak egy vagyok a sok, kissé irigy és elégedetlen hőzöngő közül, úgyhogy ezt nem is kell lereagálni semmi magyarázattal, mert úgyis mindenki azt gondol, amit akar.

    Szerintem a Public Star nagyon elavult dolog, az embernek fél éve van like-okat gyűjteni az írására. Persze a szorgalmat is lehet jutalmazni, de hát lássuk be, voltak érdekesebb részletek is, és ilyen gyér oldallátogatottsággal, vagy olvasói aktivitással elég érdekes, ha valaki majdnem 300 like-ot szerez, aztán a vigaszágon sehol senki a rajongók közül. Nem azon kellene múljon a Public Star, hogy kinek van nagyon sok segítőszándékú ismerőse. Én javasolnék erre változtatást, például ne tudjon minden random ember like-olni, vagy ne legyen erre lehetőség 2-3 napnál tovább, mert így fenét se ér egy like se… Lehet, hogy valakinek csak 60 like-ja volt, de az legalább igazi, míg másnak a 200 úgy lett összekuncsorogva. Sajnos nem tudjuk meg. 🙁

    Egyébként pont az a kettő emberke nyerte a kiadást, akik tőlem távol eső műfajban írtak, így nem volt kedvem végigolvasni se az Integrálvát, se az Acélszenteket, de azért gratulálok nekik, jó érzés lehet végre eljutni a kiadásig. Pontosítanék, a sci-fit nem szeretem csak, az utópisztikus/alternatív világos dolgok bejönnének, az Acélszentek viszont nekem túl fiús – nyilván -, szóval nem én vagyok a célközönség.

    Azt azért meg kell jegyeznem, hogy volt pár olyan mű, aminek a kiesését nem értem, szerintem van olyan szinten az írója, hogy neki is segítséget vagy kedvezményt ajánljon a kiadó. Persze sajnos nem az én döntésem, nyilván itt nem én döntöm el, milyen típusú művek kiadását akarom finanszírozni, de azért sajnálom, amikor egy jó művet lezavarnak egy háromszavas kritikával, aztán az ember elkullog, hogy na, ennyit ér a tehetsége. Szerintem a Rakéta Projektesek között nem egy olyan van, akinek a részlete érezhetően kusza volt, legalábbis én nem éreztem a ritmusát egy-egy adott részletnek, és emiatt gondoltam azt, hogy nem szerkesztői segítség kell nekik, hanem még több újraolvasás, meg gyakorlás.

    A Cirrus se épp az a téma, amivel engem meg lehet fogni, de a lendületessége, a zökkenőmentes szintje (legalábbis annak alapján, amennyit én láttam belőle) és a kisujjból kirázott humora miatt egyetértek azzal, hogy lehetőséget érdemel, és kívánom neki, hogy célba érjen (mármint minden rakétás lehetőséget érdemel, de a Cirrusra anno különösen irigy voltam, mert nekem bár uncsi az informatika téma, az azért átjött olvasás közben, hogy nagyon ott van).

    A többi rakéta projektesnek is gratulálok mindettől függetlenül, mert mindben láttam jó dolgokat, és a Macskarévnek is gratulálok, hiszen olvastam azt is, és jó fejek benne a fiúk, de azért én furcsállom azt a sok like-ot, de ez csak magánvélemény.

    Szeretnék gratulálni még pár olyannak is, akik ugyan el lettek utasítva, szerintem ne adják fel, mert én szívesen olvastam volna őket tovább. Szóval sok sikert a Lathium reménye, a Trizanton pilótái, a Kapu mögött és a Változó Április és a Néhány napra Édentől íróinak is. Oké, tudom, hogy a kiadó látott többet a művekből és a szinopszisokból is, de mivel tudjuk, hogy a 34-ből alig néhány lett tényleg végigolvasva, így nem tudok nyugodni.

    Meg úgy mindenkinek gratulálok, aki képes volt összehozni egy regény terjedelmű művet…:) Tényleg, nem kis dolog. Remélem, jövőre többre több sikert aratok itt, és nem csak addig jutok el, hogy beküldöm a regényem. :/

  3. Teljesen természetes, hogy csalódott vagy, ha nem kerültél be. Nincs ezzel gond, az lenne a meglepő, ha nem így éreznél (éreznétek sokan).

    A Public Star idén érdekesen alakult. Bevallom, én minden évben drukkolok, hogy ne a haveri körrel rendelkezők kerüljenek be, hanem azok, akiket a valódi olvasók jónak tartanak. Szerkesztéskor irgalmatlanul nehéz egy gyengébb kézirattal, és a kezdő írók ki is borulnak, amikor nem tudják megcsinálni a javításokat, a szerkesztők meg azon, hogy az író miért nem tudja. Szóval a PB kategória körül mindig nagy a dráma a háttérben. 🙂 Idén viszont nagyon örültem, hogy ez a kézirat nyert, mert van benne potenciál, és a Rakéta Projektre is esélyes lett volna az író, ha nem itt nyer.
    Az oldal látogatottsága magas, csak épp sok a fiatal, és ők nem szólnak hozzá, mert nem biztosak a véleményükben.

    A két sci-fi minket is meglepett. Nem az, hogy nyertek, hanem az, hogy nem nyert mellette még legalább öt Vörös pöttyösnek való történet, meg pár mesekönyv.

    A Rakéta projektben idén a nyelvi szint, szókincs erősen beleszámított. Ha egyes írásokat töredezettnek érezted, ott az információadagolás, vagy a korcsoport is gond lehetett, de ez tanulható téma, míg szókincsre és kiforrott stílusra nehezebben lehet szert tenni. 🙂

    A 34 írásból csak párat nem olvastak teljesen végig a lektorok, de ott egyértelmű helyzet volt, hogy miért nem érdemes a kézirattal foglalkozni, és ilyenkor a lektor nem is olvashat tovább, el kell kezdenie a következőt.
    A nemet kapott kéziratokkal minden esetben érdemes foglalkozni, és az írónak időt fektetni bele, de ezt intézményes formában sajnos nem tudjuk megoldani. Ha megfigyelitek, nyílt regénypályázatot is csak a mi kiadónk csinál immáron öt éve, mivel olyan költségigényes.

    Az írás egy szakma, és vannak szakmai fogásai. Nem elég az “ahogy esik, úgy puffan” gondolkozásmód. Nagyon kevés írónál elég az ösztönös tehetség, a legtöbbnél bizony kell a gyakorlás, és a tudatosság.
    Ha építész szeretnék lenni, nem várhatom el, hogy az utcáról beesve, minden képzettség nélkül tárt karokkal fogadnak. Az írásnak is vannak szakmai fogása, ezeket el kell sajátítani, hogy boldoguljon az ember a könyvpiacon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük