Meztelenül álltam a tükör előtt, kezemben egy szakadt, törött gerincű Kosztolányi kötet. Seszínű hajam a vállamra hullott, virsli ujjaim elfehéredtek, ahogy szorítottam a könyvet. Csend honolt itthon, csak a saját szívverésemet hallottam és az óra ketyegését. Minden kattanás üzenet:
Tikk-takk… tikk-takk…
Dagadt-disznó… dagadt-disznó…
Végigsimítottam a derekamon. A bőrömet zsírosnak és sikamlósnak éreztem, mintha olajat locsoltak volna rá.
Ráléptem a tükör elé rakott mérlegre. A mutató ugrálni kezdett.
Az a lány a tükörben nem lehettem én. Én nem lehettem ilyen. Ez az egész csak egy rossz álom, és bármelyik pillanatban felébredhetek.
Az óra csak ketyegett és ketyegett.
Fellapoztam a Kosztolányi-kötetet. Elolvastam az első verset, amin megakadt a szemem.
Mint aki a sínek közé esett…
És általérzi tűnő életét,
Ha én esnék a sínek közé, biztos nem jönnék ki többé. A hájam szétfolyna a sínek között, és satuba zárna, hogy a vonat kényére-kedvére játszadozhasson velem.
míg zúgva kattog a forró kerék,
cikázva lobban sok-sok ferde kép,
és lát, ahogy nem látott sose még:
A lábam reszketett, húsos combjaim egymásnak súrlódtak, miközben az ítéletre vártam. Anyáék bármelyik pillanatban hazaérhetnek. Addigra végeznem kell, és visszatenni a mérleget, mintha hozzá se nyúltam volna, máskülönben ők is tudni akarják majd az eredményt. Nekem pedig elegem volt a szégyenkezésből.
A látásom elhomályosult a könnyektől, de abban a pillanatban nem bántam. Legalább nem egy undorító hájpacni szemezett velem a tükörből, csak egy folt. Foltnak lenni jó, nem? A foltból még bármi lehet. Lehettem akármi.
Mint aki a sínek közé esett…
a végtelent, a távol életet
búcsúztatom, mert messze mese lett,
mint aki a sínek közé esett:
Nem mertem a mérlegre nézni. Az előbb még tudni akartam a pontos súlyomat, de most elöntött a rettegés. Mi van, ha híztam? Ha örökké ilyen maradok? Ha egyszer bekebelezem az egész világot? Akkor én leszek a világ? A világ, ami megette az előtte levő világot?
Miért nem engedtem a suliorvosnak, hogy ő mérjen meg? Sokkal hamarabb túlestünk volna rajta, ráadásul így addig követelheti rajtam azt a rohadt adatot, amíg meg nem őszül. Kellett nekem kirohanni onnan…
Mint aki a sínek közé esett –
vad panoráma, rémes élvezet –
sínek között és kerekek között,
Az én rémes élvezetem a késő esti nasi volt. De azt valóban élveztem. Ha nem tudtam aludni, megtámadtam a hűtőt, és egészen addig zabáltam, amíg azt nem éreztem, hogy a szemhéjam elnehezül, és egy olyan világba húz le, ahol nem léteznek szorongások, csak a békés sötétség. Legrosszabbul mégis reggelente éreztem magam, amikor az este megevett étel mind kikívánkozott.
a bús idő robog fejem fölött,
és a halál távolba mennydörög,
egy percre megfogom, ami örök,
lepkéket, álmot, rémest, édeset:
Mint aki a sínek közé esett.
Mély levegőt vettem, és megnéztem a mérleget:
Negyvenhat.
Francba, a múlt hónapban még csak negyvenkettő volt.
Fogtam a Kosztolányi-kötetet, és belevágtam a tükörbe. A tükör-énem darabokra tört.
Valahol én is.
*
Zseniális…. A benne lévő tapasztalat ellenére benne van az, hogy ráébreszt: nem a külső a fontos. Gratulálok a novellához .
Ügyes írás. Remek ötlet Kosztolányit, az ő zsenialitását hozzáadni a saját szöveghez.
Katherine Poll, Marosi Katalin köszönöm szépen <3 Egyik kedvenc versem, és a költőt amúgy is imádom, szóval adta magát a dolog 😀
Igazán elgondolkodtató novella, jó stílusban. Egyfelől borongós, és erre rátesz egy lapáttal a vers, ami kellő hangulatot ad hozzá. Olvasás közben sejtettem, hogy mi lesz a történet végkimenetele, de attól még a szerző jól oldotta meg, hogyan fejezze ki a probléma súlyosságát. Gratulálok hozzá!
@Rebi Köszönöm szépen 🙂
Kiemelkedő novella, ami a korunk egyik legsúlyosabb problémájára világít rá, ami a fiatalokat érintheti: a testképzavarra. Komor hangulatú, elgondolkoztató mű, amiben a feszültséget fokozzák a Kosztolányi vers részletei, amik keretet is adnak az írásnak, emellett kellemesen szaggatottá, sejtelmessé teszik a mesélést.