Ashley Carrigan: Suttogó völgy -1. rész

Első fejezet

(1840., Glastonbury, Anglia)

A vidéki élet szerelmesei a legmélyebb meggyőződéssel vallották, hogy nincs szebb a természet nyújtotta, háborítatlan nyugalomnál és békénél. A világ minden kincséért el nem ismerték volna, mennyire bosszantja őket, hogy milyen siralmasan távolra esnek a társasági élet nyüzsgő fellegvárától, Londontól.

Pedig bőven akadt új hír, hiszen a fiatal Viktória királynő házassága alig pár hónapja köttetett meg. A népek azt sugdosták, Őfelsége máris várandós első gyermekével.

Sajnálatos módon, a legérdekesebb és legfrissebb pletykákról lemaradtak, vagy csak késéssel értesültek. Márpedig, mit ér egy jó kis társasági összejövetel néhány igazán érdekfeszítő új információ nélkül?

Végül, egy esztendővel korábban igen nagy megelégedésükre, olyan esemény bolygatta fel a kedélyeket, aminek következtében állandó témájuk akadt a pletykálkodóknak.

Új lakók költöztek a Suttogó Völgybe, és nem csupán bérlőként, hanem tulajdonosként. Már a puszta megjelenésükkel rengeteg kérdést vetettek fel a környékbeliekben.

A jól informáltak tudni vélték már hetekkel a beköltözés előtt, hogy az új tulajdonosok észak-Angliából települtek át. Továbbá az sem maradhatott titokban, hogy a tekintélyes birtokot egy igazi grófné vásárolta meg. Érdeklődve várták, mikor érkeznek meg az új lakók, és vajon ki lehet a titokzatos grófné, aki minden valószínűséggel egy éltesebb korú hölgy lesz. Ám arra senki sem számított, milyen alaposan melléfognak a találgatásaikkal.

A Suttogó Völgy új gazdája korántsem volt éltes korúnak mondható. Épp a dolog ellenkezője bizonyosodott be. Lady Catherine Ashby elbűvölő harminc esztendős fiatalasszony volt, és özvegy. Már önmagában e két dolog is kíváncsiságra adott okot.

A hölgy azonban nem igyekezett kielégíteni a kíváncsiskodókat. És nem csupán ezt mulasztotta el, de valósággal visszavonultan, elzárkózva élt. Nem vett részt a társasági összejöveteleken, teadélutánokon, táncestélyeken, nem járt a hölgyek jótékonysági egyletébe, de még templomba sem. Nem fogadott látogatókat és ő sem fordított időt arra, hogy összebarátkozzon a szomszédaival, vagy a helyiekkel. Sajnálatos módom, alig néhány bálon jelent meg, és csak egészen rövid ideig maradt.

Lady Ashby idejét egészen más elfoglaltságok kötötték le, melyeknek vajmi kevés közük volt a bálokhoz és hasonló kellemes tevékenységekhez.

A kor társadalmilag elfogadott ideológiája szigorú elvárásokat támasztottak a hölgyekkel szemben, és igencsak szűk korlátok közé szorították őket. Általánosságban kevés mozgásteret és érvényesülési lehetőséget kínált az élet a női nem képviselőinek. Az alacsonyabb sorban élő nők mindig is dolgozni kényszerültek, hogy eltarthassák magukat és családjukat, Ám vagyonos, tehetősebb nőtársaik sem jártak sokkal jobban. Dolgozniuk ugyan nem volt szükséges, de egyéb más izgalmat sem tartogatott nekik az élet. Egy nemes hölgy életcélja a szerencsés házasságkötés lehetett. Az érvényesülés egyetlen elfogadott módja. A fiatal lányok mindent elkövettek, hogy megfeleljenek ennek az eszmének, az elvárásoknak. Elszántan tanultak énekelni, hangszeren játszani, kézimunkázni, ügyesen kártyázni és arra készültek, hogy a férfiak tökéletes, odaadó feleségei legyenek, majd gyermekeket neveljenek. Mi kellhet ennél több a boldogsághoz?

Glastonburyben is minden hajadon és lányos anya gondolata e téma körül forgott. Minden nőtlen férfiemberre kiterjedt a figyelmük, kortól függetlenül. És mivel egymás riválisaiként versengtek, ügyeskedtek egy-egy jómódú úriemberért, külön szerencsének tartották Lady Ashby özvegyi minőségét.

Az özvegyek sorsát elrendezettnek tekintették. Számukra már nem sok újat és meglepetést tartogathatott az élet. Részük volt a boldogságban, szomorúságban, nem várták el tőlük, hogy szépek, szórakoztatóak legyenek. Ellenkezőleg. Szinte kötelező volt, hogy egy finom kis mélabú lengedezzen körülöttük. Hiszen mit kínálhat még az élet egy asszonynak, aki elvesztette a társát és támaszát?

Számukra az illendő viselkedés a visszafogottságot, szerénységet és némi bölcsességet jelentette. Örömtelen mindennapjaikba a gyermekeikről, illetve családtagjaikról való önzetlen gondoskodás hozhatott kevés fényt. Ez volt az általános szemlélet. Ha akadt asszony, aki nem eszerint viselkedett, az csupán rosszalló véleményekre számíthatott.

Ha nem így lett volna, Lady Ashby megjelenése, fellépése és külső adottságai sok fejtörést okozhattak volna a helyi hölgyeknek.

Minden bizonnyal igen nagy felháborodásra adott volna okot, ha tudják, vagy csak sejtik, mennyire hidegen hagyta Mrs. Ashbyt a környezete véleménye. Túlságosan lefoglalták saját gondjai, semhogy a másokra gyakorolt benyomásokkal törődjék.

Így arról sem volt fogalma, hogy a szomszédos birtokon élő Mrs. Williams komolyan elhatározta, hogy elnyeri a barátságát és jóindulatát.

 ***

Mrs. Williams sosem volt szép a szó igazi értelmében, de határozottságával ügyesen pótolta esetleges hiányosságait. Igaz meggyőződéssel vallotta, hogy a családi összetartás mindenek felett áll, és valamennyi adódó problémát megold, melyet az élet gördít az útjába.

Mrs. Williams nem állhatta a titkokat, rejtélyeket, szeretett a dolgok végére járni. Egy év is eltelt, mióta a szomszédos birtok új gazdára lelt, és ő még nem találkozott a háziakkal. Kötelességének érezte a látogatás kezdeményezését, mert azt vallotta, hogy a szomszédokkal jó viszonyt kell ápolni.

– Nem gondolnám, hogy tovább kellene várnunk, Mr. Williams – jelentette ki férjének egy szép nyári napon.

– Mire készül, kedvesem? – kérdezte Paul Williams a könyvéből felpillantva.

– Természetesen egy vizitálásra Lady Ashbynél.

– Nem állíthat csakúgy be hozzájuk, mikor senki sem hívta! – figyelmeztette Mr. Williams a nejét.

Az asszony könnyedén legyintett. A mozdulatból jól látszott, hogy ezt gyakorta alkalmazta, ha a férje okvetetlenkedett,

– Ugyan! Ha erre várnánk, sose ismernénk meg őt jobban. Ki hallott már ilyet, hogy a szomszédságban élők nem tartják a kapcsolatot?! Ez nagyon nem járja, különösen itt nálunk. Talán valami rejtegetnivalója van a grófnénak, vagy ki tudja miért élnek ilyen visszavonultan.

– Ön rémeket lát, és nem létező titkokat sejt minden mögött, amiről még nem sikerült mindent kiderítenie. Nem való a tolakodás, hagyja őket békében! Majd ha elérkezettnek látják az időt, bizonyosan megjelennek a társaságban – jegyezte meg a férj.

Margaret Williams bosszúsan felsóhajtott.

– Ha magán múlna, ez még évekig is eltartana.

– Kegyed türelmetlensége akár visszafelé is elsülhet. A nemesemberek nem szeretik, ha nyomást gyakorolnak rájuk, kiváltképp a hölgyek.

Az asszony felszegte az állát.

– Márpedig én holnap meglátogatom a Suttogó Völgy udvarházát! Elinort is magammal viszem, hadd láthasson egy igazi grófnét.

Mr. Williams nem tiltakozott, tudta jól, úgyis hiábavaló kísérletezés volna.

Másnap az asszony befogatott a kocsi elé, és lányával, Elinorral felkeresték a szomszédos birtokot. Már az előtérben elkerekedett a szemük és később a szalonba lépve valósággal leesett az álluk a berendezés és a dekoráció igényességét látva. Nem is annyira a jólét megnyilvánulása nyűgözte le őket, hanem a letisztult ízlésről árulkodó, visszafogott elegancia.

Ám igazából csak akkor lepődtek meg, amikor az ajtón belépett a ház úrnője. Lady Ashby magas, karcsú asszony volt, fényes sötét haját vaskos fonatokban a fejére tűzve viselte. Nem túloztak a szépségét dicsérő mende-mondák. Bőre világos volt, szinte sápadt, szemei haragoszöldek, telt ajka halványpiros, akár a dércsípte rózsa. A tekintetében volt valami erő, ami arra késztette az embert, hogy ne kerüljön vele összetűzésbe. Nagyon egyszerű barna selyemruhát viselt, semmi hivalkodó nem volt rajta, se egy fodor, se csipke, de még ékszer sem.

A hölgyek kölcsönösen szemügyre vették egymást. Margaret Williams kissé testesebb asszony volt, szőke hajába ősz szálak vegyültek, kék szemei mindig élesen villogtak, színtelen szemöldöke alatt. Lánya, Elinor jóval csinosabb volt és édesapja szerencsésebb vonású külsejét örökölte. Szőke volt és kék szemű, akár az anyja, de a hasonlóság ezzel véget is ért. Ilyen erős egyéniségű asszony mellett a lány csak másodhegedűs lehetett. Sokkal visszafogottabb jelleme kedvessé tette és szerethetővé.

A grófné közelebb jött. Meghajlással üdvözölték egymást a hölgyek.

– Miben segíthetek? – kérdezte.

– Lady Ashby, Mrs. Williams vagyok, ő a lányom Elinor. Az önök szomszédai vagyunk. Engedelmével, az idősebb jogán, vettem a bátorságot, és egy év után úgy éreztem, kötelességem meglátogatni önt. Nem illő, hogy itt lakunk egymás mellett, és még szót sem váltottunk – mosolygott Mrs. Williams.

– Üdvözlöm, asszonyom, kisasszony! Ne álldogáljunk! Kérem, foglaljanak helyet! – intett a grófné és teát hozatott mindnyájuknak.

– Meglep a látogatása Mrs. Williams, de nem bánom. Tudnia kell, hogy mi itt csendesen, visszavonultan élünk, nem kívánunk ezen változtatni.

– Önök fiatalemberek, milyen szomorú, hogy nélkülöznek minden mulattságot.

– Miből gondolja, hogy híján vagyunk a mulattságnak? Nem mindenkinek jelenti ugyanaz a szórakozást. Biztosíthatom, nem unatkozunk – nézett az asszonyra a grófné szépívű fekete szemöldöke alól.

– Ó, persze, hogy nem! Nem is gondoltam ilyesmire – mentegetőzött Mrs. Williams. – Kérem, ne vegye tolakodásnak, hogy felhozom a témát, de tudnia kell, hogy mi itt mindnyájan szeretnénk jobban megismerni önöket. Két hét múlva bált rendezünk, és nagy megtiszteltetés volna, ha elfogadnák a meghívásunkat. Igen nagy szeretettel elvárjuk önt és kedves családtagjait a házunkba.

A grófné lassú mozdulattal visszahelyezte a teáscsészéjét a tálcára, majd felpillantott.

– A húgomnak kímélnie kell magát minden izgalomtól, őt ki kell mentenem máris. Gyengélkedik, és az orvos eltiltotta mindenféle megterhelő foglalatosságtól.

– Tehát betegeskedik a kedves testvére?

– Nem nevezném betegségnek. Első gyermekét várja, és nagyon rosszul viseli az állapotát.

– Igen sajnálatos, de természetesen érthető. Mielőbbi jobbulást kívánok neki.

– A testvérem nevében is köszönöm, Mrs. Williams.

– Nos, akkor nem marad más, minthogy önnek kell képviselnie a háza népét, Lady Ashby.

A grófné már éppen kifejezésre akarta juttatni, mennyire nem hajlandó engedni a nyomásnak, amikor váratlanul az eddig hallgató Elinor szólalt meg.

– Kérem, Mrs. Ashby, fogadja el a szüleim tiszteletteljes invitálását és jöjjön el a bálra! Az emberek kíváncsiak és mindenféle légből kapott ostobaságokat találnak ki önökről. Titkokat sejtenek ott, ahol semmi okuk rá. Nagy örömünkre szolgálna, ha jobban megismerhetnénk, és jó viszonyt tarthatnánk fent önökkel.

A lány kedves szavai, és anyjáénál jóval szerényebb fellépése meggyőzte a grófnét és úgy határozott, enged a kérésnek.

– Miss Williams, ön képes elérni nálam, ami csak igen keveseknek sikerül. Elfogadom a meghívást és egyúttal meg is köszönöm.

A továbbiakban szokványos hétköznapi témákról szólt a társalgás, mint az időjárás, vagy a házba való beköltözés nehézségei.

A látogatás után Mrs. Williams elégedetten távozhatott, hiszen elérte, amiért jött. Lady Ashbyt rokonszenvesnek találta, jó benyomásokat szerzett róla, elismerte, hogy igen művelt, szép asszony, és az ismerősei körében máris ódákat zengett a ladyről.

***

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/regenyek/suttogo-volgy”] A szerzőről[/button]