20 dolog, amit biztosan nem csinálok idén nyáron
- Nem töltök el két hétnél többet apámnál!
- Nem töltök el egy éjszakát sem apám szánalmas kempingjében,
hogy egy nyomorult bungalóban aludjak! - Nem vizibiciklizek!
- Nem fogok dolgozni!
- Nem kelek fel kilencnél korábban, és nem megyek aludni éjfélnél később!
- Nem veszekszem anyuval! (Aput nem írom, mert az elkerülhetetlen.)
- Nem eszek puncsos fagyit!
- Nem tekerek el Tihanyba, bármennyire is közelinek tűnik!
- Nem szállok fel hajóra (beleértve a kompokat,
tutajokat, kenukat, kajakokat)! - Nem megyek lovaskocsikázni!
- Nem ülök be liliput kisvonatba!
- Nem veszek fel (de még véletlenül se) bikinit!
- Nem barátkozok másokkal!
- Nem fürdök a Balatonban!
- Nem eszek pizzát este tíz után (ennek bármilyen más kajára is vonatkoznia kellene, de azért nem leszek túl szigorú magamhoz)!
- Nem megyek bulizni és inni!
- Nem eszek lángost, főleg nem a parti büfékből!
- Nem sírok!
- Nem megyek ki az utcára augusztus 20-án!
- Nem veszek fel ünneplő ruhát!
1. fejezet
Még júniushoz képest is meleg volt. A kereszteződésnél zöldre vártam, és megpróbáltam elterelni gondolatim arról, hogy reggel elfogyott a dezodorom. Azon agyaltam, mennyire lehetek büdös. Túlságosan nem, mert a mellettem várakozók nem fintorogtak és nem is néztek rám furcsán. Bár, ha nem a közlekedési lámpákat fixírozták volna, könnyen észrevették volna, hogy olyan vagyok, mint azok a kis, totykából kikanalazható pudingok. Az egyik felük barna, a másik hófehér.
Alig két napja leégett a vállam, amíg kis lakásunk teraszán böngésztem a netet, hátha találok valami olyan fürdőruhát, amiben nem úgy nézek ki, mint aki szándékosan akarja mutogatni méretes melleit, hullámzó hasát és combját.
Bikinit nem találtam, de iszonyatosan leégett a hátam, mert – én barom – elfelejtettem bekenni magam. Tehát a lábam szinte foszforeszkál buggyos rövidnadrágomban, vállam pedig barnán izzad, rajta az emblematikus melltartócsíkokkal.
Majdnem farmert húztam, aztán úgy voltam vele, kit érdekel mit gondolnak mások. Ez addig igaz is, amíg az ember saját szobájában van. Ott valahogy nagyobb az önbizalmam. Ott még jól is néztem ki… Az Árkád mellett gyalogolva pedig elég volt egyetlen rosszul időzített pillantás tükörképemre. Nem is értem, miért léptem ki lakásunk ajtaján, mikor egyértelműen hülyén néztem ki, ráadásul harminchárom fokban, dezodor nélkül, röhejesen összekunkorodott hajjal.
A lámpa zöldre váltott, én meg megpróbáltam kissé lemaradni a tömegtől, hátha mégis büdös vagyok.
Komótosan sétáltam végig a Schwarzenberg utcán. A döglesztő meleg miatt eléggé kihalt volt, de azért itt-ott akadt olyan őrült, aki délben kimerészkedett. Csak, hogy még jobban érezzem magam, csupa olyan lányt láttam, akik arányosan barnán, magabiztosan lépkedtek vékonyka lábakon, divatos ruhákban. Fárasztó minden nap ráébredni arra, hogy nekem se vékonyka lábaim, se divatos ruháim nincsenek.
Ahogy elértem a színházhoz, kezdtek felbukkanni a turisták. Módszeresen kikerültem őket, hátha kérdezősködni akarnának. Anyukám, tekintettel arra, hogy turizmusban dolgozik, nem lenne rám büszke. Ignorálva gyomrom morgását és a McDonalds sárga emblémáját, szinte észrevétlenül surrantam be az Arany János utcába.
A Bogi Travel Győr legkisebb üzlete. Még kirakata sincs, csak egy öreg fapalettás ajtaja, mégis anyu fiatalkori álmának megynyilvánulása, miszerint beutazza a világot. Az utazás elmaradt, de másokat attól még elrepíti álmai utazására.
Anyu úgy tekintett vállalkozására, mint második gyerekére, ami kissé zavaró volt, tekintettel arra, hogy azt is Boginak hívták.
Izzadt tenyérrel tártam ki a Bogi Travel ósdi ajtaját. Szabina, az üzlet mindenese azonnal lecsapott.
– Csukd be gyorsan, mert bejön a meleg.
– Megint elromlott a klíma? – dobtam le magam az első utamba került székre.
– Még tavaly. Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy nincs kirakatunk, bár így is elég nagy a forróság. Bárcsak bikinibe bújhatnék!
Kedveltem Szabinát, de ebben nem igazán értettem vele egyet. Nekem a bikini egy istencsapása volt, tekintettel arra, mekkora lefednivaló területről volt szó az én esetemben.
Felkaptam egy prospektust a pultról és heves mozdulatokkal legyezni kezdtem az arcom, amikor kinyílt az üzlet hátsó ajtaja.
Meglehetősen csüggedt lány lépett ki rajta, nyomában anyuval. Nem sok jót olvastam ki arckifejezéséből. Hirtelen nem is értettem, hogy itt most állásinterjúk vagy vallatások folynak?
Csüggedt lány elköszönt, Szabina pedig illedelmes mosollyal viszonozta. Én túlságosan éhes voltam ahhoz, hogy tudomást vegyek róla.
– Gondolom nincs új munkatárs – mondta Szabina.
Anyu pedig szomorúan megrázta fejét. Barna kontyja ziláltan csapódott ide–oda.
– Az a szerencsétlen lány nem tudta, mi Belgium fővárosa. Anett legalább értett a földrajzhoz.
– Meg a lopáshoz – tettem hozzá. – Mindenesetre jó lenne már találni valakit, vagy fújhatod az idei idegenvezetős túrákat.
Anyu nem szólt semmit, ami fura volt, viszont felkapta táskáját és átadta Szabinának az iroda kulcsait, meg a céges mobilját.
– Elmegyek Bogival ebédelni, addig rád bízhatom a helyet?
– Hívjam az első olasz körutasokat, hogy visszamondjuk a foglalást?
Anyu morcosan intett neki.
– Nem kell. Kitaláltam valamit, aminek Bogi nem fog örülni.
Ettől nagyon rossz érzésem támadt. Felvont szemöldökkel meredtem rá.
– Ugye nem valami olcsó nyári táborba küldesz?
Anyu kinyitotta az iroda ajtaját és kilépett a napsütésbe.
– Jobb lesz, ha ebéd közben mondom el.
Mindannyian tudtuk, hogy a kaja a gyengepontom, így semmi jóra nem számíthattam.
*
Anyu megkérdezte kérek–e desszertet. Még volt képe megkérdezni! Természetes, hogy kértem. Mindig kértem. Úgyhogy, ha fagyikehellyel próbálta enyhíteni büntetésem és saját lelkiismeretét, nálam nem járt sikerrel.
Mert az, hogy apánál töltsek egy egész nyarat felért egy igazi büntetéssel.
– Nem mehetnék inkább valami táborba?
– Amikor utoljára táborba mentél, utáltad. Különben is, sok fiatal szívesen menne egész nyárra a Balatonhoz. Ingyen.
– Igen, de nem apámhoz! Jézusom, ha mindenki tudná, hogy ő ott lakik, senki se menne oda nyaralni!
A cukrászda tulaja kedves mosollyal tett le elém egy hatalmas fagyikelyhet. Ha nem lettem volna annyira dühös, talán lezártam volna az egész desszert témát egy kávészemmel, de nem!
– Miért nem küldöd Szabinát a túrákra? – húztam ki a feltornyozott fagyi tetejébe szúrt karamellás ostyát. Jókorát haraptam belőle, és be kellett látnom, okos húzás volt anyutól a desszert. A karamellás ostyától kicsit jobban éreztem magam.
– Szabina nem mehet el egész nyárra, neki ott a családja.
– Miért, neked nincs családod?
– Nem úgy értettem Bogi. Persze hogy nekem is van családom. És apádat nem hagyhatod ki ebből. Ő is a családod.
Anyu és apu rettenetesen hasonlítanak egymásra. Ha valami kell nekik, akkor egy család vagyunk, de amúgy semmi közük egymáshoz. A csúnya válás ellenére meglepően jól játszmáztak, ha arról volt szó, hogy engem neveljenek.
– Egy nagyon olcsó tábor? – próbálkoztam még, de ő csak a fejét rázta. Úgy néz ki, mostanában ez a kedvenc válasza mindenre.
Bosszúsan túrtam fel a kelyhet, hátha a sok csokiszósz alatt válaszra lelek, de csak még több csokit találtam.
Végem. Anyu eldöntötte helyettem.
– Beszéltél apuval? – kérdeztem, anyu arcára pedig szényenteljes megkönnyebbülés ült ki.
– Nem vette fel.
– Jellemző – motyogtam. Nem mintha hetente szeretnék vele cseverészni a suliról, sőt, ami azt illeti havonta is sok lenne, de néha jó lett volna tudni, számíthatok rá.
– Majd meglepjük apádat. Sajnálom, hogy így alakult, de meg kell értened, hogy nem bízhatom egy idegenre az iroda által szervezett utazások levezénylését. Legalább elszakadhatok picit a papírmunkától, ami felér egy hosszú szabadsággal.
– Apu biztos nem ilyen meglepetésre vágyik. Amúgy meg nem hiszem, hogy szabadságnak lehetne nevezni azt, hogy egy rakás turistát hajszolsz városokon keresztül.
– Tudom, de ez más! – ahogy ezt kimondta arca felvirágzott, szeme izgatottan csillogott. – Végre kimozdulhatok az irodából. Olyan régóta dolgozom papírokkal, hogy már el is felejtettem, miért vágtam bele a Bogiba. Elképzelni nem tudod, mennyire untam az utóbbi időben mindent. Amikor kiderült az egész Anett ügy és hetek óta nem találok megfelelő munkaerőt, égi jelként fogtam fel a dolgot.
Nem mondtam ki hangosan, de úgy gondoltam, anyu nem is akart találni megfelelő munkást. Hetek óta keresett, interjúztatott. Már–már oknyomozó riportot is írhatott volna azoknak az embereknek a közös vonásaiból, akik megfordultak irodájában. Látom magam előtt a címet is: Frissdiplomás kudarcok: hatvan nap a Bogi Travel állásinterjúiból.
Belapátoltam egy hatalmas kanál vaníliafagyit. Azonnali agyfagyást kaptam. Ha fakír módszerekkel kell felkészítenem magam az előttem álló nyárra, hát megteszem.
– Mikor indulsz? Hová is?
Megint előbukkant az a kis mosoly, amit már hónapok óta nem láttam rajta. Lelkesen mesélt Olaszországról, de nekem csak az járt az eszemben, hogy egy hét múlva ilyenkor már apám társaságában, a Balaton partján fogok izzadni.
*
Kevesebb kínos dolgot tudok elképzelni, mint mikor elvált szülők szívességet kérnek egymástól. Főleg, ha az a szívesség a gyerekről szól. Jelen esetben rólam.
Szóval itt állok június végén apám és anyám között, miközben anyám próbálja rábeszélni apámat, hogy nála maradhassak egész nyáron. Ez már magában is elég kínos, de ha hozzáadjuk azt a tényt, hogy bő négy hónap múlva tizennyolc leszek, szánalmasságom szagát valószínűleg Kamcsatkáról is érezni lehetne.
Félreértés ne essék, apámnak nincs komolyabb baja azzal, hogy vele töltsem a nyarat, de volt egy csendes megegyezés kettőnk között, ami szerint minden nyáron két hetet töltök nála. Nem hármat, nem kettő és felet, nem is egyet, hanem napra pontosan kettőt.
Ennek rengeteg oka van. Kezdve a bizalom és a tisztelet hiányától egészen addig a kiábrándító érzésig, hogy semmi közös nincs bennünk.
Két hét neki és nekem is bőven elég idő arra, hogy bepótoljuk az egész évet.
Még mielőtt anyu beszállt volna rozoga autójába, hogy apunál hagyjon, szégyenkezve bevallom, gyerekes módon próbáltam bekönyörögni magam mellé. Persze csak diszkréten.
Anyu csak néhány kurta utasítást adott, mint a szülők általában: Gondolj rám! Írj! Vigyázz magadra! Légy jó!
Ezek közül általában egyet el szoktam felejteni. Nem szándékosan, de ennyi mindenre nem tudok figyelni egyszerre.
Próbáltam nem gondolni arra a két hónapra, ami előttem állt, de ez lehetetlennek bizonyult. A bizonyítékok ott álltak előttem, életrekelt rémálmok életnagyságban: apám fehér pólóban, ami 2010-es Balaton Soundot hirdette, zöld fürdőgatyában, strandpapucsban (mentségére legyen mondva, zokni nélkül), no meg a Sátán fészke, a válóok, a pénznyelő, apám szenvedélybetegsége, a Vadkacsa kemping.
A hideg is kirázott a látványtól.
Apu bizonytalanul hunyorogva méregette hatalmas bőröndömet.
– Segítsek?
– Nem lenne rossz – vontam meg vállam. – A házad úgyis messze van.
Apu elfintorodott, megvakarta borostás állát és megmarkolta kerekes bőröndöm.
– Már úgyis késő van. Alhatsz az egyik bungalóban.
Agyamban megszólalt a vészjelző sziréna. Ez az, amit annyira el akartam kerülni.
Megint a kempingre néztem. Gyomos, lepukkant hely. Tíz nagyobb és tíz kisebb bungalóval. Hatalmas, elvadult fák tartottak árnyékot az egészre. A Vadkacsát formázó tábla csőrét szalagragasztóval rögzítették. És ezek csak az utcáról is látható részei voltak. A mosdó épületet elképzelni sem mertem.
– Ö – nyögtem, miközben hátizsákom pántját feljebb rántottam vállamon –, azt hiszem, inkább gyalogolok.
Apu megragadta bőröndöm és hangos csattanásokkal ráncigatni kezdte a repedezett betonon.
– Jó móka lesz. Mint amikor kicsi voltál. Akkor is nagyon szerettél a bungalókban aludni.
Nem. Már akkor sem volt jó móka. Csak azért vágtam jó képet hozzá, mert az apuval töltött idő mindenféle kényelmetlenséget megért.
Mára kicsit változott a helyzet. Szükségem volt saját fürdőre, ahová kipakolhattam a cuccaim és reggelente embert varázsolhattam magamból.
– Apu! – indultam utána. – Fáradt vagyok. Szeretnék rendes ágyban aludni.
Ő csak ment tovább.
– Itt is rendes ágyban fogsz aludni. A legtisztább bungalót kapod.
Ettől meg kellett volna nyugodnom. De a Vadkacsában nem volt legtisztább bungaló. Sőt, még tiszta bungaló sem. Amikor legutoljára itt aludtam, egy hangyabollyal osztoztam az ágyamon. Nem kis meglepetést okozott, amikor azt hittem, a zsibbadástól hangyás a lábam, de valójában a hangyáktól volt az.
És lássanak csodát: apu a nyolcas számú házikónál állt meg. A hangyás szomszédjában. Semmi garancia nem volt arra, hogy azóta nem terjeszkedett a boly.
Nekem meg itt kellett aludnom.
Apu kitámasztotta a bőröndömet és nadrágjának zsebéből óriási kulcscsomót halászott elő.
Percekig vacakolt a zárral, mire recsegve, akadozva kitárult előttem hálóhelyem ajtaja.
Dohos szag csapta meg orrom. Elhúztam a szám, mire apu belépett (a padló is recsegett és hullámzott) kitárta az apró lyukat fedő palettát – mert az nem ablak volt – amiről leszakadt az utolsó darab szúnyogháló is.
– Pazar – mondtam és ledobtam hátizsákom az ágyamra. A felszálló porrétegre már nem is reagáltam.
– Ma este kibírod. Aztán holnap keresünk más megoldást.
Értetlenkedve néztem rá.
– Mondjuk a házadat?
Nem szólt semmit, amitől rémes érzésem támadt.
– Persze – mondta végül elbizonytalanodva. – A házat.
– Akkor ezt az egy éjszakát kibírom.
Apu betolta a bőröndöt és lefektette az ajtó mellett.
– A zuhanyzót és a mosdókat megtalálod. A többit holnap megbeszéljük. Már úgyis rég beszéltünk. Van pár nagy hírem.
Vajon jár bónuszpont azért, ha az ember alig egy hét alatt két pontot is megszeg saját listájáról? Mert ha igen, akkor ezt a bónuszpontot mínusz kilókra szeretném beváltani a hasamról. De úgy most azonnal.
Kedves Annika!
Elöljáróban: nagyon tetszett ez a részlet! Jókat derültem rajta, tetszik az írásodban megjelenő, önironikus humor, ami engem nagyon szórakoztatott. Kezdve az ötletes hasonlattal, amiben Bogit a pudinghoz hasonlítod, odáig, hogy a lába a valódi hangyáktól volt hangyás 😀 Szerintem a humor a legerősebb fegyver ebben a történetben.
Üdvözlöm a tényt, hogy a történeted Győrben indul és a Balatonon folytatódik. A Balaton olyan atmoszférát teremt, ami csak jót tesz egy Magyarországon játszódó történetnek – még ha a fő helyszíned egy lepukkant kemping is.
Élettelteliek a szereplők is, Bogi nekem máris szimpatikus lett, de a szüleit is megkedveltem, mert életszagúnak éreztem őket is.
A helyesírást tekintve lenne pár észrevételem, pl. az, hogy az ikes igék ragozására figyelj kicsit jobban (eszik – E/1-ben: eszem)! Ezen kívül nem szúrta a szemem semmi, ha volt is bármi, a történet elvonta a figyelmem.
Gratulálok ehhez a friss, humoros, könnyeden induló történethez, amit élvezetes volt olvasni 🙂
További sok sikert!
Szia! Gratulálok a kikerüléshez. Ez a részlet most pont jól jött nap indítónak. A főszereplőd vicces,a nyelvezete könnyed, választékos a szóhasználat, tetszettek a helyszín leírások. Kíváncsi vagyok erre a nyárra 🙂
Van egy olyan érzésem, hogy Bogi nem csak ezt a két szabályt fogja megszegni. Nagyon tetszett, könnyed, humoros részletet kaptunk. Gratulálok a kikerüléshez!
Szia!
Ez nagyon aranyos volt, jó kis tiniregénynek indul 🙂 Egy-két helyen volt elütés, de semmi különösebben zavarót nem találtam benne, és látszik az íráson, hogy jó humorod van.
„Frissdiplomás kudarcok: hatvan nap a Bogi Travel állásinterjúiból.” – ezen külön jót mosolyogtam!
A főhősöd egyébként emlékeztet kicsit Carmenre a Négyen egy gatyábanból – ha a te történeted is olyan hangulatos lesz, akkor jó kis könyv lehet még belőle.
Sok sikert a pályázathoz!
Judit
Nem szokásom ilyen könyveket olvasni, de ez eddig egész jópofa volt. Jó a nyelvezete, jó a főszereplő, a balatoni környezet sztem telitalálat, basszus majdhogynem várom a folytatást. 🙂
Tetszett a részlet, igazi könnyed, fiatalos nyári olvasmánynak ígérkezik. Jó a listás kezdés, rögtön felkelti az érdeklődésemet, hogy a szabályokat sorra hogyan és miért fogja megszegni.
Apróbb helyesírási hibák vannak, de összességében jól megírt a fejezet. Sok sikert a továbbiakhoz!
Kedves Annika!
Nagyon ügyes, gördülékeny írás! Tetszik a stílus és a nyelvezete, passzol a tini olvasói korosztályhoz. A humor és az önirónia megfelelő egyensúlyban van – egyelőre -, arra mindenképpen figyelj, hogy ne billenjen át a másik oldalra, és a főszereplő ne csak folyton panaszkodjon. Az egy-két helyesírási hibán kívül én sem tudok mást felróni.
Sok sikert, szurkolok! 🙂
A főkarakter majdnem nagykorú, ebben a korban már nem lehet csak úgy pakolgatni egy fiatalt anyától apáig és vissza. Simán dolgozhatna is a nyári szünetben és meglenne otthon, míg anyja külföldre megy.
A bizonytalankodás, bizonytalanság, ami Bogit gyötri, egy tizenöt éves lányra jellemző dilemmák sora. Tizenöt és tizennyolc között minden év „duplán” számít az érés felgyorsulása miatt, így majdnem nagykorúnak ez a lány gyerekes. Plusz a passzív-agresszív viselkedés, ahogy másokat szebbnek, jobbnak lát saját magánál és épp emiatt le is nézi őket, számomra nem tette őt szimpatikussá.
Másrészt ha tényleg tizennyolc, akkor igenis tehetne arról, hogy ne legyen túlsúlyos. A futás, kocogás majdnem ingyen van, évek óta létezik a street workout és hol vannak Bogi barátnői? Vagy legalább egy BFF.
Sajnos ezek miatt nem tetszik ez a történet.
Szia!
Gratulálok a kikerüléshez! A részlet jól olvasható, néhol humoros, könnyedén lehet vele haladni. Ugyanakkor itt-ott logikátlannak érzem. A felsorolásban, kimondja, hogy nem fog bikinit húzni, mégis rögtön a harmadik bekezdésben azon nyavalyog, hogy nem talált magának bikinit. Akkor most hogy is van ez? Aztán az is furcsa számomra, hogy milyen könnyedén belement abba, hogy az apjánál marad a kempingben, sőt még abba is, hogy egy bungalóba alszik, holott ez volt az első két pontja a listán, amit nem akart megtenni. Bevallom arra számítottam, hogy felajánlja az anyjának, hogy inkább dolgozni fog az utazási irodában, minthogy az apjánál töltse az egész nyarat. Aztán, ha nincs megelégedve magával, lehet tenni ellene. Ha szeretne csinos ruhát, akkor menjen dolgozni. Ha bosszantja a teste, akkor mondjon le a cukros üdítőkről és a junk-foodról. Nem az a baj, hogy van rajta felesleg, hanem az, hogy bár bosszantja, akkor sem tesz ellene semmit. Úgy érzem, megint egy önsajnálatba temetkező, céljaiért semmit sem tevő „hősnőt” kellene szeretnem/sajnálnom, ami viszont nem megy. Sajnálom, de ezek miatt nem tetszik a történet.
Gratulálok a kikerüléshez!
Nekem nagyon bejött a történet eddig. Szimpatikus a főhősnő, semmi erőltetettséget nem érzek a sztoriban, bejött a humorod is. Egy bajom van…. szívesen olvastam volna tovább már most!
További sok sikert!
Julie: egyetértek. Illetve, ha már túlsúly, akkor ne adja meg magát olyan könnyen a cukrászdában. Mehettek volna salátázni is … 🙂
Kedves Annika!
Nekem túl szájbarágós az írás módja. Olyan mintha egy nyolcévesnek magyaráznál. Aki 18 lesz nemsokára az másképp gondolkodik, itt végig úgy éreztem, hogy a főszereplő maximum 15 éves. Túl sok az anyu, túl sok az apu is, egy mondaton belül van, hogy négyszer ismétlődik. A cselekmény lassú és eseménytelen, nem villan fel semmi, ne haragudj, számomra teljesen érdektelen, és unalmas volt.
Hajrá Bogi, jó nyár lesz ez! 🙂
Szerintem semmi gond nincs azzal, hogy a molett főhősnőnk nem azzal indít az első fejezetben, hogy szeretne lefogyni. Lehet, hogy a történet szempontjából építőbb, ha később kezd el edzeni, így az alapsztori mellé jönne egy plusz cél kitűzése, karakterfejlődés szempontjából. Vagy lehet, hogy a végén elfogadja magát – egyetlen részletből nehéz megítélni, mit rejt a regény. Nekem tetszik, hogy végre nem tökéletes testű baba áll a középpontban. A lustaság pedig ebben az életkorban természetes. 😉
Magam is pont abban az életkorban vagyok, mint Bogi, és a tizenhét éves csajok nevében kérlek titeket, ne várjátok tőlünk, sem a szereplőktől, hogy felelősségteljes majdnem-felnőttek módjára viselkedjünk
viselkedjünk. 😀 A felnőtté válás így is elég stresszes.
Sokban tudtam azonosulni Bogival, Annikának meg köszönöm, hogy nyári hangulatot csempészett nekünk erre a hideg, téli napra. Hajrá! 🙂
Kedves Annika!
Bár a regény érthetően nem nekem szól, mégis kellemesnek találtam a szemelvényt. A legelején nyerted el a szimpátiámat. Nehéz lenne a felsorolt húsz pontnál rövidebben és tömörebben, érzékletesebben bemutatni egy kicsit buggyant, kicsit idegesítő, de mégis jellegzetes tinédzsert. A későbbiekben sem ártana némi tömörség, kissé bőbeszédűnek találom a szöveget, de sosem voltam tizenéves lány, nem tudom, hogy a célközönség egyetért-e velem. Meglehet, hogy a tinilányok elnézik az enyhe túlírtságot. A jópofa (szerintem nem jópofáskodó) mondatok akár kedvenccé is tehetik a regényt az olvasók előtt, ha a későbbiekben sikerül a jó regény egyéb fontos tényezőit is felvonultatni a könyvben.
Sok sikert kívánok!
Ha jól rémlik, én ezt már olvastam valahol 😀 örömmel láttam mennyivel gördülékenyebb a történet, igazi nyári, tini regénynek ígérkezik. A hangyás résznél jót nevettem. Van egy olyan érzésem, hogy apa háza már nincs meg, vagy valami gubanc lesz még ott.
Talán annyi észrevételem lenne, hogy az anyával való konfliktust kicsit jobban kifejthetnéd, ill. Bogi és az anyja kapcsoaltát is kicsit mélyebben be lehetne mutatni.
Mindent összevetve nagyon tetszik. Gratulálok a kikerüléshez!
Valóban sokkal szimpatikusabb lett volna egy salátázó hősnő, aki szabadidejében kocog, intenzív street work out-ot űz és dagad az önbizalomtól! Annak a történetnek micsoda íve lett volna! Éljen az irónia! A nyár tökéletlenül tökéletes, tehát legkésőbb a végén már biztos nem fog nyavalyogni :-)))))
Nekem tetszett, várom!
Könnyű olvasni, a stílus tetszett.
Az elején a listát kicsit szemöldökráncolva olvastam, mert gyakorlatilag duzzogva eldönti, hogy magába fordul, és depressziós lesz. Egyértelmű, hogy ezeket úgyse lehet betartani.
A helymeghatározásokat tekintve az elején eltévedtem. Nem derült ki időben, melyik kereszteződésnél van, és melyik városban. Csodálkoztam kissé, hogy hogy jutott el hirtelen az Árkádtól az Arany János utcába, mert ezek Pesten elég messze vannak egymástól. (Már azt hittem van egy titkos Schwarzenberg átjáró, amiről nem tudok.) Az se derült ki, melyik Meki, melyik színház, mert ebből is több van. Úgy az egész országban. Persze, a győriek biztos egyből felismerték a helyszínt, és nekem is leeshetett volna (szégyenlem is magam), de jó esetben nem csak a helyiek olvassák majd a regényt.
A főhősnő egy kicsit nyavalygós, és passzív, de én elhiszem, hogy ez a tini bizonytalanság. Bár azt nem értettem, hogy ha nincs dezodor, mért nem vesz egyet útközben… Nem igazán megy neki még a legegyszerűbb problémák megoldása sem, hát még a bonyolultabbak. Az alkatukkal sokszor akkor sem elégedettek a lányok (és felnőtt nők), ha sportolnak, az emiatti önbizalomhiány tipikus, súlytól és életkortól független. Nem hiszem, hogy az megoldást jelentene neki, hogy „fogyjon le”. Ha a lány sovány, akkor meg lehet a fülei miatt fog nyavalyogni, vagy a bokája miatt, vagy amit talál. Szerintem jó, hogy ez problémája benne van. Bár tényleg eldönthetné, hogy akkor most vesz-e bikinit, vagy sem. 🙂
Gratulálok a kikerüléshez!
Dóri: köszönöm az őszinteséged, valóban nem könnyű felnőtté válni, valamiképp mindenki „megszenvedi”. Nekem sok évre visszamenő emlékeim vannak erről a korszakról, és ebből fakadóan az X generációt lehetetlen összehasonlítani a Z-vel, de 17-18 évesen már törekedtem célok felé, képes voltam megszervezni az életemet, ráadásul volt egy 5 évvel fiatalabb húgom, akivel kiskorától sokat foglalkoztam, így a lustaság szerencsére elkerült. 🙂 Ma már úgy látom, hogy a lustaság többnyire az (unatkozó) egykék „betegsége”, persze tisztelet a kivételnek! Vagy az érdektelenséget jelzni, de mindenképp azt, hogy a fiatal nem vonódik be az őt körülvevők csoportjába (család, iskola, bármi). Mert ha valaki nagyobb családban él, ahol a szülei megtanították például arra, hogy célokat tűzzön maga elé, vagy egyáltalán hogyan strukturálja az idejét, ott homlokegyenest más a helyzet. (Tudom, tudom, ez a történet fikció, de realista.)
A részlet nyelvezetét nem vitatom, nagyobbrészt gördülékeny, humoros, az összképet azonban számomra lerontja Bogi éretlensége. Ha az író 15 évesnek írja meg, semmi gondom nem lenne vele.
Természetesen nem lehet mindent látni a történet elején, viszont ez hozza meg a kedvünket az olvasáshoz. Az viszont a legjobb, ha a célcsoport egy tagját megszólította a szöveg.
Határozottan tetszett ez a kis részlet. 🙂 A fogadalmakat az elején ötletesnek találom, főleg, hogy én magam is nagy fogadalomíró vagyok, és persze szépen módszeresen meg is szegem őket. Az egész történet, a karaktere,k minden olyan életszerű és ez nagyon tetszett benne. A humor is kedves, jókat mosolyogtam. Későbbiekben csupán Bogi önostorozása lehete az, ami eltántorítana a végigolvasástól.
Gratulálok a kikerüléshez!
Szia!
Itt páran említették azt, hogy mennyi logikátlanság van a történetben, és ezzel egyet kell értenem. Csak pár évvel vagyok idősebb a főszereplődnél, de biztos vagyokb benne, hogy engem majdnem tizennyolc éves fejjel nem igazán letett volna A pontból B pontba rakni, ha nem akarom. Bogi miért nem maradhatott volna otthon? Dolgozhatna valahol, vagy akár az anyukája cégénél. Kicsit erőltetettnek érzem azt az indokot. Személy szerint nem szeretem az ilyen önsajnáltatós regényeket, azonkívül, hogy nem viccesek, még borzalmasan károsak is a fiatalabbak számára. Nincs divatos ruhám? Inkább csak várjam a sült galambot, nehogy elmenjek dolgozni, megtanuljak varrni vagy körülnéznék a turkálókban. Kövér vagyok? Ha nem egészségügyi dologról van szó, akkor mégis miért nem megyek el sportolni?
Egyetlen egy kérdésem lenne még: ki a célközönség ennél a regénynél?
Ez egy nagyon kellemes, könnyed olvasmánynak ígérkezik, és azt hiszem, a balatoni nyár témáját nem lehet megunni. Valahogy gyanítom, hogy a cselekmény sorra fog menni a mitnemcsinálok-lista pontjain. Ez jópofa irányzéknak tűnik, bár némelyik pont lehetne figyelemfelkeltőbb. Tetszik, ahogy a főhősödet ábrázolod, viszont a karakter nekem fiatalabbnak tűnik a koránál, inkább 14-15 éves módjára gondolkodik. Mivel ő se veszi komolyabban magát a kelleténél, engem egyáltalán nem zavart a panaszkodása és a cselekedetei közti ellentét. A többi karakter kevésbé élénk, itt talán már utalni lehetett volna rá, hogy miből szoktak konfliktusok adódni az apával. Gondolom, az már a bonyodalmak előszele, hogy vonakodik beengedni a házába a lányát. Azt érzem, ezeket a bonyodalmakat jobban is meg lehetne alapozni, például a szülők egyezkedésénél. Egyelőre nem dobtál be ellenállhatatlan horgot az olvasónak, de a könnyed stílus és a nyári hangulat (így februárban különösen jólesik :)) elviszi a hátán a regény elejét. Remélem, ezek után fordulatos és szórakoztató a folytatás, drukkolok a továbbiakhoz!
Szia!
Nem én vagyok a célközönség, de kíváncsi voltam, így elolvastam.
A lista alapján 12-14 évesnek tippelném a lányt. Maximum akkoriban tudtam volna magamtól hasonló listát elképzelni.
Az elején borítékolható, hogy megszegi ezen fogadalmait, a kérdés, hogy mennyire könnyen teszi ezt meg.
Az apjához nagyon könnyen elment, illetve az elején fürdőruhát keresgélt, szóval azért szeretne ő abban flangálni.
Remélhetőleg a későbbiekben nagyobb ellenállást mutat, mert így az olvasónak csak a pipálgatás marad.
A stílus könnyen olvasható, van benn egy pici humor.
Kedves Annika!
Ez a zsáner jó néhány évvel ezelőtt állt közel hozzám, ezt most mégis nagyon jól esett olvasni. 🙂 Nagyon olvastatja magát a történet, kíváncsi vagyok Bogi sorsára, na meg hogy mi is van az édesapjával. Gratulálok, nagyon jónak ígérkező történet! 🙂
Mindezek mellett a főszereplő lányt pár évvel fiatalabbnak gondoltam (valamint a címmel sem igazán vagyok kibékülve :D).
Sok sikert a továbbiakban! 🙂
Szia!
Tetszett a történet. Olvasmányos, gördülékeny a stílusod, néhol humorral megfűszerezve. Élveztem, mindenképpen tovább lépnék a következő fejezetre. Bogi talán tényleg lehetne kissé határozottabb, ha valamit nem akar, de se az előéletét, se az édesanyjával való kapcsolatát nem ismerjük behatóan, így ez számomra belefér a sztoriba. Talán ez a nyár fogja meghozni a jellemében a változást és válik érettebbé, ennyiből nem tudhatjuk.
Összességében kellemes volt, gratulálok a kikerüléshez.
Kedves Annika!
Gratulálok a kikerüléshez, eddig nagyon tetszik.
Szurkolok a továbbiakban.
Bár én már nem vagyok tini, nagyon tetszett ez a kis szösszenet. Van humora, olvastatja magát, és végre nem fantasy! (Nem akarom bántani a fantasy-rajongókat sem, csak mostanában már tényleg minden csapból az folyik…)
Azzal kezdem, hogy a 20-ból nekem van pár, amit soha nem akarok megtenni! 🙂
Egy kedves kis történet ez, néhány apró hibával.
A hazai környezet nálam mindig plusz egy csillag, nem kell állandóan külföldre vinni a cselekményt.
Eleinte zavart, hogy először nem tudtam belőni a lány korát. A személyes kapcsolatokról kicsit többet kellene tudni, ám gondolom később lesz még szó róluk.
Olvasmányos, pergő, humoros történetnek tűnik.
Gratulálok a kikerüléshez, és szorítok a második részlet kikerüléséért! 🙂
Gratulálok, kifejezetten tetszett a részlet, nagyon szívesen olvasnám tovább! 🙂
Ismerős, és nagy örömmel látom újra a részletet 🙂 Én a humor miatt már elsőre is megettem a történetet, nagyon tetszik a stílusa, az apróbb hibák ellenére. A szerkesztővel pillanatok alatt helyrerakjátok. Felidézed a gyerekkorom, vagy inkább egy olyan gyerekkort, ami szerintem másnak volt, és imádom azt a hangulatot, ami ott a kempingben fogadott. És azt is, hogy ezt Bogi egyáltalán nem imádja 😀 Szívmelengető számomra.
Az életkort én sem tudnám jól belőni, de én elég visszamaradott voltam önállóságban és önmagam képviselésében még 17-18 évesen… Szóval akár még jó is lehet 🙂 Bogi karakterének ez is összetevője, és mivel a háttért még nem ismerjük, simán elfogadhatjuk, hogy a múlt alakította ilyenné. Majd kiderül, mivé fejlődik 😉
A magyar környezet és a Balaton pedig csodás választás, külön köszönet érte 🙂 Én nagyon várom a folytatást! Nekem olyan volt ez a részlet, mintha ezen a szeles téli estén kinyitottam volna egy dunsztosüveget, amibe valaki elrakott egy régi-régi nyarat <3
Kedves Annika!
Egészen kellemes olvasmány. Gratulálok! Igaz, kicsit még lehetne csiszolgatni rajta. Némileg soknak találom az „anyu” és „apu” szavakat. Néhány esetben érdemes lenne a keresztnevüket is megemlíteni, mert az közelebb hozná az olvasó számára a szereplőket. Úgy gondolom, ha valaki ennyire biztos számos dologban, amit nem akar – függetlenül attól, hogy képes-e betartani azokat- nyilvánvalóan lennie kell legalább egy-két olyan dolognak is, amire határozottan vágyik. Ettől nem tűnne annyira szélsőségesen, – már-már irreálisan- elveszettnek a főhős.
Mindezek ellenére, könnyed kis olvasmány. Lendületesen és ízlésesen humoros.
Sziasztok!
Köszönöm a hozzászólásokat! Azoknak is köszönöm, akiknek nem tetszett és leírták. Nélkülük hamar elszállna az ember 😀
Megpróbálok válaszolni a leggyakrabban felvetett problémákra.
1. Az életkor
Szerintem az életkor egyáltalán nem függ össze azzal, hogy mennyire érett valaki. Nem lehet mindenkire ráhúzni tankönyvek alapján a korához kapcsolódó viselkedést. Bogi ilyen. Attila jól eltalálta, a főszereplő picit dilis. De hát mindenki más. Ezt a hozzászólások remekül bizonyítják 😀
Vannak olyan szülők, akik túlaggódják gyereküket, még akkor is, ha már a gyerek régen nem gyerek. Bogi anyukája nem szeretné, ha a lánya két hónapig egyedül lenne otthon.
2. Miért nem tornázik, nem salátázik?
Harminchárom fok van, nincs kedve tornázni. Ha kimenne futni, akkor jóval rövidebb lenne a regény, és esetleg Bogi szelleméről szólhatna.
Ha valakit szeretnék rábeszélni valamire, akkor biztosan nem salátázni vinném 😀
3. Logikátlanság
A lista azután íródott, miután megtudta, hogy az apjánál tölti a nyarat. A bikini problémát az online vásárlás kudarca ihlette. Egyébként később a lista pontjainak magyarázatára is sor kerül.
Bonny hozzászólásán sokáig agyaltam, mert alaposan letaglózott: káros lenne a nyavalygós tiniregény?
Miért kellene egy regényt olyan karakterrel indítani, aki tökéletes? Mi lesz akkor a karakterfejlődéssel, a nagy változásokkal?
Attól, hogy Micimackót olvasunk, nem leszünk mézfüggők.
És hogy milyen korosztálynak szántam? 14-20. Meg mindenkinek, aki szereti az öniróniát meg a dilis karaktereket.
Még egyszer köszönöm a hozzászólásokat. Szebbé tették a napomat!
Az előszűrőknek is köszönöm! Sok jó történetet kívánok nekik! 🙂
Szia Annika,
pozitívum a magyar környezet és a szereplők. Az is, hogy nem plázacica a hősnő. Alapvetően jó a történetvezetés. A címe bohókás, nagyon tetszik.
Amit hiányolok a történetből az a mai kor vívmányai, mert így úgy tűnik, mintha az 1970–es években járnák. És az anyuka is úgy köszön el a főszereplőtől, hogy írj.
Gondolom a kemping közelében is van wifi, ha más nem egy internetkávézó, ahová egy héten egyszer–kétszer ellehet menni, és közvetlenül kapcsolatot teremteni, ha nincs a lánynak telefonja, némi mobilnetje.
A másik a 20 pont, frappáns, jó kezdet, de én hiányolok előle egy pontot, a szív pontját, hogy teszem azt, nem gondolok XY–ra, csak azért sem, vagy igenis csak rá gondolok. Ebben a korban már a legtöbb fiatal túl van kisebb vagy nagyobb kapcsolaton. Valós, de legalább egy eszményképhez való vonzódást pontok közé szorítottam volna. Illetve például, ha kötelező ünneplő kell, a lányok arra is összetudnak állítani maguknak kedvenc ruhadarabokat. Nálam is inkább egy kis tini figurája jelenik meg olvasás közben.
Szinonimákat használtam volna, ősöm, apám, stb, a rengeteg apu szó helyett.
Még ami megállított olvasás közben, hogy büdösen megy a városba, azt gondolom egy fiatal nő, nem indul el hónaljszaggal, maximum, ha leviszi a szemetet, megmosakszik és fúj valamit magára, még akkor is, ha kövér és igénytelen.
Talán a folytatásból kiderül, hogy mi lesz a konfliktus, mi hozza az izgalmat, gondolom az apával eltöltött idő megerősíti kettejük viszonyát is többek között.
Gratulálok a kikerüléshez, és tudom, mindenki mondja a magáét én is, de ez a te regényed, és az olvasóid pont úgy szertik, ahogy írod. Sok sikert a továbbiakhoz.
Sziasztok!
Először is gratulálok a kikerüléshez, megérdemelted, Annika! 🙂
Számomra a könnyed, nem szájbarágós humor az, ami nagyon tetszik ebben a regényben. Pl: ” Anett legalább értett a földrajzhoz. – Meg a lopáshoz…” XD
Szerintem nem lehet olyan részletkérdésekbe belekötni, hogy pl miért sms-t ír az anyjának, és miért nem inkább skypolnak. (Én dolgoztam már kempingben, és sosem volt netem! XD) Az meg, hogy 18 évesen milyenek vagyunk, az szerintem teljesen egyénfüggő: van, aki 13 évesen már a testvéreit neveli, és van, aki még 25 évesen is keresi öngamát.
Dillon első bejegyzésére szeretnék még reagálni: direkt visszaolvastam a részletet, de még csak utalás sincs arra, hogy a főhősnő másokat lenézne, mert szebbek vagy divatosabbaknak látja őket. Max megjegyzi, hogy szebbnek és divatosabbnak látja őket. De ez még nem lenézés.
Sok sikert a folytatáshoz! 🙂
Réka!
Köszi a hozzászólást! Bár a folytatás már nem esedékes 😀