Anita Boza: Zamatos szerelem

Figyelmeztetés: erotikus tartalom

*

1.

Szerda 23:12

– Lerohad a lábam ebben a cipőben – sóhajtott fel Vica, és miközben lerogyott mellém, ujjaival nyomkodni kezdte a vádliját. Vetettem még egy pillantást a kiadópultra, amin az utolsó négy adag tatárbeafsteak sorakozott, majd elnevettem magam.

– Tudod, hogy órákig kell felszolgálnod, miért félmagassarkúban dolgozol? – kérdeztem, amikor Laci, a Vicával egy műszakban dolgozó pincér belökte a lengőajtót. Ránézett Vica elkeseredett arcára és vádliját masszírozó kezére, majd felmordult, és szó nélkül a tálcájára pakolta az ételeket.

– Kösz, cserébe műszak végén leszoplak – vetette oda neki Vica. Laci kezében megingott a tálca, elkerekedett szemmel bámult Vicára. Én is ránéztem, mire Vica végigmért mindkettőnket, majd megforgatta a szemét. – Most mi van? Csak vicceltem. De azért kösz, Lacika! Komolyan.

Nem vagyok jó szájról olvasásban, de esküdni mertem volna, hogy Laci némán káromkodik, mert vöröslő fejjel tátogott, mint a partra vetett hal. Aztán csípőjével kilökte a lengőajtót, és a megrakott tálcával eltűnt az étterembe vezető folyosón.

– Miért csinálod ezt vele? – szegeztem a kérdést Vicának. – Szerintem pontosan tudod, hogy tetszel neki. Kikészíted.

– Na, nézd már! Ma kezdtél, és máris mennyi mindent észrevettél! – fújtatott Vica. – Különben azért húzom, mert mafla. Persze, látom, hogy tetszem neki, mégse kezdeményez, csak bámul a nagy szemével, meg kisegít, ha ki akarok ugrani cigizni. Ha valamit elszarok, átvállalja helyettem, és azt mondja Golyónak, ő keverte össze a rendeléseket. Kiráz tőle a hideg. Szedd föl te, ha ennyire véded, úgysincs senkid. Összeillenétek. A két mimóza.

– Kibírhatatlan tudsz lenni – mormoltam.

– Hallottam ám! – fenyegetett meg ujjával Vica. – Na, inkább azt mondd meg, hogy tetszett az első napod? Ugye, hogy túlélhető? Hamar elmegy ez a két hét, én megmondtam.

Körbenéztem a háborús övezetre hasonlító, hatalmas konyhában, és azon gondolkodtam, megmondjam-e Vicának az igazat, hogy legszívesebben vissza se jönnék holnap. Igazából hallgatnom kellett volna a belső hangomra, ami már akkor veszettül bajt jelzett, amikor Vica felhívott, és azt kérte, húzzam ki a munkahelyét a slamasztikából. A Maximális Sebesség a nyári szezon kellős közepén maradt szakács nélkül, mert Tomi, a konyhaséfjük motorbalesetet szenvedett. Vicának én jutottam az eszébe, és mielőtt az étterem tulajdonosa, Golyó kisebbfajta agyvérzést kaphatott volna, hogy honnan kerít Tomi helyett szakácsot, barátnőm már fel is hívott, hogy beugranék-e pár hétre. Azonnal tudtam, hogy nem kellene elvállalnom, és finoman nemet mondtam. Aztán mégis igent, mert egyrészt Vica elsírta magát a telefonban, amitől alapból szemétnek éreztem magam, másrészt Golyó nevében olyan fizetést kínált, amire nem mondhattam nemet. A véletlenek egyébként is Vica malmára hajtották a vizet, épp kényszerpihenőn voltam, az étterem, ahol normál esetben dolgoztam, egy túlnyomásos gázpalack miatt felrobbant. Igazából nem az egész étterem, csak a raktár része, de a falak beomlottak, a tetőszerkezet megroggyant, és japán főnököm azt a becslést kapta a felújítással megbízott építőipari brigádtól, hogy minimum két hónapba telik majd a renoválás.

– Aha – sóhajtottam, miközben körbepillantottam a konyhában. Italhűtők sorakoztak az egyik fal mentén, középen hatalmas króm munkaasztal csillogott. A lengőajtóval szemben kaptak helyet a sütők, grillpultok, tésztakészítő gépek és lapsütők, a melegen tartó mellett magas állványon sorakoztak a tányérok és a tálaláshoz szükséges eszközök. A Maximális Sebesség konyhája valójában egy jól felszerelt helyiség volt, nem is ezzel akadt problémám.

Vica, mintha csak kitalálta volna a gondolatomat, oldalba bökött.

– Tudom, mi bajod, de majd segítek, ha gondolod. Tomi kissé bohém.

– Bohém? Szerintem csak szimplán trehány. Semelyik eszköz nincs a helyén – fakadtam ki. – A botmixer, a gyorskések, a wokok, a húskampók, a mákdaráló… Még a rohadt nokedliszaggatót is negyed óra keresés után találtam meg. Ilyen összevisszaságban nem lehet normálisan dolgozni.

– Oké, azért ne kapj szívrohamot! Majd holnap összepakolunk.

– Mikor? – meredtem rá. – Nekem ezt ma meg kell csinálnom ahhoz, hogy holnap ne izzadjak ugyanúgy vért, mint ma.

– Minek engedted haza a két konyhalányt? – vont vállat Vica. – Megcsináltathattad volna velük.

Felnevettem kínomban. A két konyhalány két anyám korabeli asszonyt jelentett; Jolán a „Csengetett, Mylord?” mosogatónőjére, Mabelre emlékeztetett, egyfolytában azt leste, milyen maradék csurran-cseppen, Terike meg olyan lassan dolgozott a kezem alá, hogy a főzés végére jobban jártam, ha magam megcsináltam, amit neki kellett volna.

Mielőtt válaszolhattam volna Vicának, nyílt a lengőajtó, és Golyó dugta be rajta a fejét.

– Ági, milyen volt az első nap? Hogy érezted magad? – kérdezte. Ránéztem kopasz, kerek fejére, dupla tokájára, hordóhasára feszülő ingére, és megint az jutott eszembe, mint legelső alkalommal, amikor találkoztam vele, hogy tisztára Shrek.

– Jól – válaszoltam a féligazságot. Ha nem ilyen káosz uralkodik a konyhában, és a két konyhalány valamivel több életjelet mutat, egész jó első nap lett volna. – Még összepakolok, és végeztem is.

– Megjött a banda – nézett rám esdeklőn Golyó. – Belefér még, hogy összedobj nekik valamit a maradékokból?

– Tomi hamburgert szokott nekik csinálni – jegyezte meg Vica.

– Te mit lógatod itt a lábad? Nem felszolgálnod kéne? – dörrent rá Golyó.

– Laci mondta, hogy pihenjek egy kört – védekezett Vica, és miközben elment előttem, rám kacsintott.

– Mindegy, mit mondott Laci, nem ő a főnököd, és teltházunk van. Kifelé! – Golyó megvárta, míg Vica kimegy, majd várakozón rám mosolygott.

– Hány főre kell a vacsora? – kérdeztem. Az a negyed óra, amíg összeütök valamit, nem oszt, nem szoroz.

– Négyre, és nagyon köszönöm! És azt is, hogy kihúztál a lecsóból! – Golyó meg sem várta a válaszomat, már el is tűnt. Steak burgonyát dobtam az olajsütőbe, és miközben sült, elővettem négy szelet előrepácolt csirkemellet. Puhára grilleztem a húsokat, nyakon öntöttem őket felmelegített barnamártással, salátát kanalaztam rájuk, majd kiszedtem melléjük a kész krumplit. Laci jött az ételért, elnéztem langaléta alakját, kócos szőke haját, és magam sem értettem az okát, de megsajnáltam, amiért Vica gonoszkodik vele.

– Te nem ennél? – kérdeztem.

– Á, Golyó megölne. A fiúk is csak bekapják a kaját, aztán kezdenek. – Laci a tálcára pakolt tányérokra pillantott. – Odáig lesznek, hogy nem Tomi félig kihűlt hamburgerét kell enniük.

– Tulajdonképpen milyen banda ez? – Tudtam, hogy miután az ételkiszolgálás tizenegykor véget ér, a Maximális Sebesség rockkocsma jelleget ölt, és hajnalig élőzenét hallgathatnak a vendégek.

– A Fáradt Gőz – vigyorodott el Laci. – Marha jó kis együttes, ez már a harmadik év, hogy nyaranta itt zenélnek.

– Sose hallottam róluk.

– Gyere ki, és fülelj bele, mielőtt elmész! Szerintem tetszene neked. – Laci elindult a tálcával. Fáradt sóhajjal húztam le a séfsapkát a fejemről, és hagytam, hogy a hajam a vállamra omoljon. Pár pillanatig mérlegeltem, hogy nekiálljak-e a pakolásnak most, vagy halasszam reggelre, de a kimerültségem győzött. Úgy döntöttem, holnap bejövök egy órával előbb, de ma muszáj lesz időben hazamennem pihenni. Vetettem egy utolsó pillantást az ételszagú konyha berendezéseire, a pultokon sorakozó cserepes fűszernövényekre, majd a személyzeti öltöző felé indultam. Két perc alatt lekaptam magamról a séfkötényt és az alsót, majd belebújtam buggyos farmeromba és macskamintás felsőmbe. Épp vállamra vettem a táskámat, amikor felcsendültek egy elektromos gitár első akkordjai. Szintetizátor kapcsolódott be a dallamhoz, basszusgitár, majd a dob, és egy rekedt férfihang belekezdett az énekbe. Tátva maradt a szám, a zene harmóniája rabul ejtett, az énekes hangja a szívembe mart. Akaratlanul indultam el az étterem felé vezető ajtóhoz. Miután odaértem, beléptem, a félhomályos helyiségben a falhoz simítottam a hátam, és a zsúfolásig telt asztalok fölött a színpadon játszó zenészekre néztem. Tekintetem csak átfutott a szemüveges doboson, a rasztahajú basszusgitároson és a szintetizátor mögött ülő fiatal srácon, aztán megállapodott az énekes-gitároson. Az izmos, magas férfi félhosszú, barna haját lazán a füle mögé tűrte, éneklés közben a közönséget pásztázta, feltűrt ujjú ingjéből kilátszott inas keze, mely a gitár nyakán siklott végig. Nagyot fordult velem a világ, kiszáradt a szám.

Valen Peti volt, a gimnáziumi plátói szerelmem.

Csütörtök 22:46

Hátra se néztem a lengőajtó nyikordulására, biztos voltam benne, hogy Laci jött az utolsó adag kajákért. A Maximális Sebességben este tizenegyig szolgáltak fel ételt, két adag sajtos makaróni és egy Cordon Bleu-tál várt az elfogyasztójára. Darált húst ízesítettem épp, hogy ne másnapra maradjon minden előkészület, úgy terveztem, újításképp zelleres-paradicsomos húsgombócot is kiírok a menübe.

– Laci, szerinted ma is kell a zenészeknek vacsora? – kérdeztem hátra se pillantva. Zenészek – milyen egyszerű volt most kimondani, pedig fél éjszaka forgolódtam az ágyamban álmatlanul azt fontolgatva, milyen indokkal mondhatnék fel, illetve, ha felmondanék, az gyáva vagy önző tett lenne-e részemről. Egyáltalán, normális vagyok? Tizenkét éve nem láttam ezt az embert, és mégis ilyen gondolatokat ébreszt bennem? Hiszen semmi se történt közöttünk, én ácsingóztam utána a gimiben, ő meg azt se tudta, hogy a világon vagyok.

– Szerintem nagyon megköszönnék.

Megállt bennem az ütő a rekedtes hang hallatán. A szívem őrült ritmusba ugrott, biztos voltam benne, dobogása kihallatszik a mellkasomból.

Megfordultam. Peti az ajtóban állt, haja a nyakába lógott, hihetetlenül kék szeme sarkában ráncok ültek, és melegen mosolygott. Szívfájdítóan jóképű volt, pontosan olyan férfivá érett, akinek vadidegen nők a tenyerébe írják a telefonszámukat egy-egy buli után, vagy szívecskézik a képeit az Instán. Lejjebb vándorolt a tekintetem az arcáról, végignéztem a pólója alatt felsejlő izmos mellkasán, a combjain feszülő koptatott kék farmeren, és éreztem, hogy melegem támad. Peti ajkáról lassan lehervadt a mosoly, összeráncolta a szemöldökét, és ő is módszeresen végignézett rajtam. Tudtam, hogy a séfsapka miatt semmi se látszik a hajamból, zöld szemem valószínűleg karikás a kialvatlanságtól, telt ajkú szám féloldalasan áll, mint mindig, ha ideges vagyok. Peti tekintete elidőzött a mellemen, nagyot nyelt, majd újra a szemembe nézett.

– Bocs, ha megijesztettelek – mondta. – Csak meg akartam köszönni a tegnapi vacsorát. Isteni finom volt.

– Szívesen! – feleltem. Képtelen voltam többet mondani, csak bámultam, miközben majd kiugrott a szívem, és a gyomrom öklömnyire zsugorodott. Ő se szólalt meg, ajkán félmosollyal nézett engem. Ha a gimiben lettünk volna, azt mondom, szemeztünk, de már rég kinőttem az iskolás korból, így az az idétlen gondolat futott át a fejemen, talán azt hiszi, hogy nem vagyok teljesen százas. Vagy a rajongójának néz? Egyáltalán mennyire híres az együttese?

– Már annyira fáj a lábam, hogy a fájdalom lassan átmegy élvezetbe – rontott be Vica, majd ugyanazzal a lendülettel meg is torpant, és ránk meredt. Összeszűkült szemmel végignézett először rajtam, aztán Petin, majd elhúzta a száját. – A szemmel dugáson túl vagytok, talán most már menjetek szobára!

– Vica! – förmedtem rá. Peti jóízűen felkacagott, hátrahajtott nyakán megfeszültek az izmok. De belecsókolnék az ádámcsutkája alatti gödörbe! A gondolattól elöntött a forróság.

– Mennem kell, mindjárt kezdünk. – Peti még egyszer végignézett rajtam, majd kisietett a lengőajtón.

– Ne bonyolódj bele, barátnője van, valami modell csaj – vetette oda Vica, miközben a tálcára pakolta az ételeket. Elakadt a lélegzetem, mintha gyomorszájon vágtak volna. Hogyan gondolhattam egyetlen percig… Mit is? Bejött megköszönni a vacsorát, semmi több.

Lenéztem ételfoltos köpenyemre, pecsétes tornacipőmre, és nagyot sóhajtottam. Kizárt, hogy bárki vonzónak találna egy slampos séfet. Még jó, hogy Vica idejében visszarántott a földre!

***

ValPetya: Nem tudom kiverni a fejemből a szakácslányt!

Domi: Haggyámá, aludnék, folyton csipog ez a sz@r…

ValPetya: Szerinted miért bámult úgy?

Domi: Minnyá letiltalak, komolyan…

ValPetya: Létezik ilyen nő egyáltalán?! Bombázó, aki még főzni is tud?!

Domi: Oké, tényleg elég jól néz ki. De a te esetedben ez tökmindegy, Vica megmondta, hogy faszija van. Szóval haggyá má aludni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Péntek 23:20

Tudtam, hogy nem szabadna, de miután elpakoltam a konyhában, és magamra kaptam a pánt nélküli nyári ruhámat, az étterem felé vezető ajtóhoz mentem. Bentről már áradt a zene, csalogatott, hogy siessek. Mielőtt benyitottam, nagy levegőt vettem. Az eszemmel pontosan tudtam, hogy semmi értelme annak, amire készülök, szívem minden egyes dobbanása mégis a várakozás forró vércseppjeit keringette ereimben. Mielőtt győzött volna a gyávaságom, belöktem az ajtót. Megláttam a színpadon Petit, testemen jóleső izgalom futott végig. Remegő lábbal mentem a pulthoz, és kértem egy kólát, majd felültem az egyetlen szabad bárszékre. A zenekar gyors rockdalt játszott, figyeltem Peti kezét, ahogy föl-le jár a gitár nyakán, és egyre inkább úgy éreztem, hiába a légkondi, agyonnyom az étterem fullasztó levegője. Bár az én testemen simítana végig így az ujjaival! A lelki szemem előtt megjelenő képtől összerándult az alhasam, és gombóc keletkezett a torkomban. Gyorsan kortyoltam egyet a jeges üdítőből, és lehunytam a szemem. Pezsgőt innék a szájából! A vágy úgy hasított belém, hogy összerándultam tőle. Csukott szemmel hallgattam meg két számot, a gitárszólók és Peti mély, füstös hangja elbűvölt, megigézett. Ringatóztam a zenére, és amikor kinyitottam a szemem, találkozott a pillantásunk. Peti engem nézett, miközben énekelt. Összekapcsolódott a tekintetünk, elöntött a forróság, kapkodni kezdtem a levegőt. Megszűnt az idő, távolról éreztem, hogy a karcsú poharat markoló ujjaimon legördülnek a páracseppek. Érzéki volt, izgató és vágyakat korbácsoló, ahogy bámultuk egymást. Éreztem, hogy nedvesedem, szorosan összezárt lábaim köze jólesőn lüktetett. Amikor szemem sarkából észrevettem, hogy több asztalnál forogni kezdenek, hátrafelé nézelődnek a tömeget pásztázva, rájöttem, azt keresik, kihez énekel Peti. Ez kijózanított, sietve felpattantam, és a konyhába vezető ajtón át kimenekültem az étteremből.

***

ValPetya: Te, asszem, én még sose éreztem így.

Domi: Figyelj, hazajött velem a pultoscsaj, Kinga… majd máskor megdumáljuk, oké?

ValPetya: Mióta megismertem a szakácslányt, három romantikus dalt írtam egy éjszaka alatt. Ez rekord.

Domi: Haver, esküszöm, lekonyul tőled a cerkám…

ValPetya: El kéne hívnom randizni. Szerinted?

Domi: Petya, a legnagyobb tisztelettel…. kabbe!!!!!!!!!!!!

Szombat  22:55

Tudtam, hogy hétvégén a szokásosnál is több vendég érkezik majd az étterembe, de ilyen rohamra nem számítottam. Vica elmondása szerint ilyenkor egyetemisták, kollégisták adják egymásnak a kilincset, és Golyó sokszor pótszékeket hozat fel a pincéből, mire elkezdődik a Fáradt Gőz koncertje. Tíz órára annyira elfáradtam, hogy Laci minden rendelésénél azt reméltem, az lesz az utolsó. Már nem számoltam, hányadik saláta száradt a zöldségszárítón, hány mézes-bundás karajt vagy szűzpecsenyét sütöttem ki aznap. A kék sajttal töltött, baconbe göngyölt csirkemell határozottan nagy sikert aratott a vendégek körében, Jolán nem győzte a kezem alá adni a kiklopfolt hússzeleteket. Amikor Golyó bedugta busa fejét a lengőajtón, felnyögtem.

– Ott a zenekar vacsorája – intettem fejemmel a pult felé, ahol négy adag sorakozott a csirkemellből.

– Köszi! De csak azt akartam mondani, mindenki kérdezgeti, új szakácsom van-e. Odáig vannak az ételeidért. Egy idősebb fószer azt mondta, idézem, ennek az ételnek lelke van – vigyorgott Golyó. – Baromira bejössz nekik, Ági!

– Ó, köszönöm! – mosolyodtam el fáradtan.

Golyó biccentett, majd eltűnt. Jolán és Terike elköszöntek, elvonultak az öltözőbe. Levettem a séfsapkámat, kivettem egy üveg kólát a hűtőből, és lerogytam a pult mellé. A nagy fennforgásban legalább nem volt időm Petin agyalni. Mert ha komolyabban belegondolnék, miért bámultam egy foglalt férfit jó fél órán keresztül, miközben olyanokról fantáziáltam, hogy mijét hová kívánom magamban, az nagyon… nyugtalanító lenne.

– Szia!

Ne, ez nem lehet igaz! Már a hangjától is felálltak a pihék a karomon. Ha ezen a rekedt hangon fölöttem lihegne… Olyan erővel szorítottam a kólás üveget, hogy belesajdultak az ujjaim. Felálltam, és megfordultam.

– Szia! – nyögtem. Végigpillantottam rajta, tekintetem talán egy pár másodperccel tovább időzött a nadrágja elején, mint illett volna, mert Peti megköszörülte a torkát.

– Azt akarom kérdezni… – Elakadt, amikor a szemébe néztem, majd habozva megszólalt: – Marha jól áll neked a haj. Mármint, hogy van hajad. Úgy értem, hogy nincs rajtad a séfsapka

Beharaptam az alsó ajkam, hogy ne nevessek fel, de így se bírtam, kirobbant belőlem a kacagás. Peti is elvigyorodott, közelebb jött, és megállt közvetlenül előttem. Karnyújtásnyira állni tőle, beszívni fűszeres illatát, ami keveredett a konyhában sütött mézes húsok illatával, támadás volt az érzékeim ellen. Elhalt ajkamon a nevetés. Ránéztem borostás arcára, és szabályosan bizsergett az ujjam hegye, hogy megérinthessem. Ha a combom belső oldalát nyalogatná, a borostája karcolná a bőrömet.

– Taníts meg főzni! – kérte. Hátrébb léptem, és amikor távolabb kerültem tőle, újra tudtam viszonylag normálisan gondolkodni.

– Minek? Vagyis mikor? És hol? – Megráztam a fejem. – Nem értem.

– Arra gondoltam, bejönnék fél tizenegykor, és nézném, mit hogy csinálsz. Esetleg a kezed alá dolgoznék.

– Arra itt van Mabe… Jolán és Terike – ellenkeztem. Eszem ágában sincs vele főzőcskézni. Kizárt. Soha.

– Küldd el őket fél órával korábban! – unszolt Peti.

– Iratkozz be főzőtanfolyamra!

– Én a legjobbtól akarok tanulni – húzta össze a szemét. – Tőled.

– Nálam hízelgéssel nem mész semmire – feleltem. – Amúgy se jöhetsz be a konyhába egészségügyi papírok nélkül.

A farzsebéhez nyúlt, majd előhúzott egy világoskék munkaalkalmassági könyvecskét.

– Ismerek valakit, aki ismer valakit, reggel elintéztem a pecsétet. – Megint mellém lépett, és a kezembe nyomta a könyvet. – Na? Bevállalsz?

Istenem, ezer örömmel bevállalnálak! Már gimiben is bevállaltalak volna…

– Golyó se engedné – tiltakoztam erőtlenül.

– Megengedte, már megkérdeztem – vigyorodott el Peti. – Kérlek! Hadd főzzek veled, Ági!

Ez döntött el mindent, a szájából hallani a nevem. Olyan volt, mint egy ígéret. Egy rosszra csábító, édes-bús melódia.

– Jó – egyeztem bele halkan. – Holnaptól főzhetsz velem.

***

ValPetya: Szerinted nem tart puhapöcsnek, amiért főzni akarok vele?

Domi: De.

ValPetya: Komolyan?

Domi: Mittomén. Írtál csupa nyálas dalt, azok miatt is puhapöcsnek tarthat…

ValPetya: Ne már!

Domi: Én nem tudom, miért mindig hajnal 2kor jön rád a ficánkolás! Elvisznek az UFÓk, és ilyenkorra hoznak vissza? Aluggyá máááá!!!!!

Csütörtök 22.40

Petivel főzni… maga volt a gyötrelem. És nem azért, mert ügyetlen lett volna, hanem azért, mert minden órává duzzadt perccel jobban és jobban kívántam. Miután beleegyeztem, hogy a kezem alá dolgozhat, másnap megemlítettem Jolánnak és Terikének, hogy innentől fél órával előbb elengedném őket. Mire egyet pislogtam, Terike már nem volt sehol, Jolán hebegett-habogott, így a kezébe nyomtam egy fél grillcsirkét, és mosolyogva távozott ő is. Peti percre pontosan érkezett, kötényt kötött a ruhája elé, félhosszú haját séfsapka alá tűrte, és várakozón nézett rám.

És főzni kezdtünk.

Készítettünk Hunyadi sertéskarajt, hortobágyi húsos palacsintát, kijevi csirkemellet.

Hagymát szeltünk, paradicsomot karikáztunk, mangót hámoztunk, epret csumáztunk. Aprítottunk fokhagymát, cikkeztünk paprikát, klopfoltunk húst.

Blanchíroztunk, bundáztunk, filéztünk,  Julienne-re vágtunk.

Körülvettek minket az illatok; a fahéj fűszeressége, a koriander különleges fás aromája, a bazsalikom mentás frissessége és a rozmaring kissé gyantás bukéja. Tüsszögtünk a borstól, és kezünkkel dörzsöltük a mentát.

Peti lelkes és odaadó volt mindenben, én meg képtelen voltam másra gondolni, mint arra, hogy a szexben is ilyen lehet. Elnéztem hosszú, karcsú ujjait, amint a zöldségekkel foglalatoskodnak, hámoznak, szeletelnek, paníroznak, habarnak, és ereimben vadul száguldott a vér. Amikor kóstolt, figyeltem ajkát, ahogy csücsörítve fújja a kanálon a szószt, és nyelvét, ahogy az ételbe belenyal. Én akartam lenni az a falatnyi mártás, villányi sajtdarab, hogy engem ízleljen, nyaljon, szopogasson, faljon fel. Gerjedt bennem a vágy, egyre duzzadt, kitöréssel fenyegetett.

Távol kellett volna magam tartani tőle, megmondani neki, hogy fejezzük be, ne jöjjön többet a konyhámba, de képtelen voltam rá, mert Peti vicces volt, szórakoztató és figyelmes. Amit egyszer megmutattam, nem felejtette el, amit egyszer elmondtam neki, megjegyezte. Megállás nélkül beszélgettünk magunkról – egyetlen témát kerültem forró kása módjára, mégpedig a barátnőjét –, sokszor dúdolt főzés közben, néha odaszaladt a gondosan előkészített kottafüzetéhez, és hangjegyeket, szavakat jegyzett le.

És ahogy rám nézett! Többször rajtakaptam, hogy bámult, mindig akkor, amikor azt hitte, nem látom. Amikor találkozott a tekintetünk, az övéből sütött a vágy. Olyankor elakadt a lélegzetem, és valamiféle jóleső izgalom kerített a hatalmába. Aztán Peti zavartan máshova pillantott, én meg szemét dögnek éreztem magam, amiért örültem annak, hogy vonzónak talál, miközben pontosan tudtam, hogy barátnője van. Soha nem éreztem magamban elég erőt megkérdezni, hogy az a lány nem haragszik-e, hogy ennyi időt nélküle tölt. Éjszakánként, amikor az ágyamban felidéztem Peti mondatait, mozdulatait, sokszor azon morfondíroztam, azért akar-e megtanulni főzni, hogy a barátnőjének imponáljon vele. Lassan ugyanúgy éreztem magam, mint anno a gimiben; Valen Peti után ácsingóztam. Csak akkor a suli folyosóján, az ünnepségeken, a bulikon, most meg az étterem konyhájában. Akkor távolról csodálkoztam, ahogy a barátaival a folyosókon beszélget, nevetgél, most meg testközelben beszívhattam az illatát, nekem címezte vicces megjegyzéseit, és hozzám ért.

Mert Peti hozzám ért. Gyakran, és mindig úgy, mintha véletlenül tenné. Megérintette a kezemet, ha késért nyúlt, pillanatokra hozzám simult, ha mögöttem lépett el egy lábasért, leporolta a kötényemet, ha tésztát gyúrtam és lisztes lettem. Minden érintése nyomán összerándult a gyomrom, és többre vágytam. Hogy ne csak a kezemet, vállamat, hátamat érintse. Meztelen bőrömön akartam érezni az ujjait, az ajkát, a nyelvét.

Olyankor próbáltam elképzelni a barátnőjét, és ez néha segített. De legtöbbször nem. A testem lassan olyan lett, mint egy felajzott íj, amiről nem lőtték el a nyilat, vagy egy szimfónia, amit megírtak, de soha nem játszottak el. Vagy egy mártás, amit megfőztek, és… éppen most ég le…

– Basszus! – sziszegtem, és lekaptam a tűzről a lábast. Peti rám nézett az ananászkockák fölül, amiket szelt, és elvigyorodott.

– Elgondolkodtál? – kérdezte. – Min?

Azon, hogy utolsó leheletemig szerelmeskednék veled… Elképzeltem, milyen arcot vágna erre a válaszra, és nagyot sóhajtva öntöttem az odakozmált mártást a lefolyóba.

– Azon, hogy már csak öt napot dolgozom itt – feleltem végül. Magam is meglepődtem, miért szorult el a torkom, miután kimondtam. Elképzelni, hogy jövő héttől már nem főz velem, nem látom többé, nagyon fájt.

– Hát ez… – Peti elhallgatott. – Nem maradhatnál tovább?

Tagadóan megráztam a fejemet. Eszem ágában sem volt tovább fájdítani a szívemet, elég bolond voltam eddig is, hogy magamat kínoztam. Mint amikor a cukorbeteg bemegy nézelődni az édességboltba, és hiába látja, érinti a sok cukorkát, nyalókát és csokoládét, egyikből sem ehet. Peti arcán csalódottsággal vegyes szomorúság suhant át, ettől sírhatnékom támadt. Nagy levegőt vettem, és egy új lábast akasztottam le a fejem fölött lógók közül.

– Most pedig megcsináljuk a mai utolsó adag gyümölcsszószt – jelentettem ki erőltetett lelkesedéssel. Peti odarakta a pultra az ananászkockákkal teli tálkát, majd hámozni kezdett egy mangót. Narancslevet öntöttem az edénybe, vaníliás cukrot, fahéjat, szegfűszeget és szeletelt citromhéjat dobtam bele. Peti mellém húzódott, elé tettem egy tálat.

– Bontsd ki a mascarponét! – adtam ki az utasítást. Letette a mangót, és nekilátott a feladatnak. Mire végzett, a felszeletelt almát, ananászt, barackot és a magozott meggyet a lébe pakoltam. Hozzáadtam a mascarponét, és kevergetni kezdtem. Peti a vállam fölött kukucskált, miközben a mangót ette. Rápillantottam, kézfejével törölte le épp az állára csorduló mangólevet. Nem bírtam levenni a tekintetem az ajkáról, éreztem, hogy remeg a fakanalat tartó kezem. Megköszörültem a torkomat. – Megkóstolom, elég édes-e.

Az időközben sűrűsödő szószból kivettem egy kanállal, megfújtam, majd lenyeltem. Körbenyaltam az ajkamat, teljes bizonyossággal éreztem, hogy Peti bámul. Hallottam, hogy nagy sóhajjal engedi ki a levegőt. Összeszedtem a bátorságomat, és ránéztem. Olyan közel hajolt hozzám, hogy pontosan láttam a sűrű szempillákat, melyek kék szemét övezték, és éreztem a száján kiáramló levegőt. Orromat betöltötte jól ismert fűszeres illata. Az ajkára néztem. Rekedt hangon felnyögött, és nagyot nyelt. Ha lenne Michelin-csillagom, odaadnám egyetlen csókodért.

– Megkóstolod te is? – kérdeztem halkan.

– Igen – lehelte, majd az ajkamra meredt, és megcsókolt. Puha volt a szája, nyelve találkozott az enyémmel, és a fahéjas, szegfűszeges narancsaroma találkozott a mangó édes ízével. Elolvadtam abban a csókban, megrészegültem tőle. Faltuk egymás ajkát, nyelve őrjítően lassan körözött az enyém körül. Megrémültem a gyönyörtől, ami testembe hasított, és a nedvességtől, ami elöntötte lábam közét. Levegő után kapkodva húzódtam el tőle, de újra magához vont, beleborzongtam érintésébe. Összesimultunk, ujjaimat végighúztam a borostáján, ő felnyögött, és a fenekembe markolva a sajátjához préselte csípőmet. Megéreztem kemény férfiasságát, és beleszédültem az örömbe, hogy kíván.

A gyümölcsszósz hangos sziszegéssel futott ki a gázra, a hangra azonnal szétváltunk.

– Ó! – kiáltottam, és ezt a lábast is lekaptam a tűzhelyről. Ahogy belenéztem a habos, zavaros folyadékba, elöntött a szégyen. Micsoda ócska nő vagyok, hogy kikezdtem más párjával! Petit barátnő várja haza, ostoba voltam, hogy ezt egyetlen pillanatra is elfelejtettem.

– Ági… – kezdte, de megfordultam, és kirohantam a konyhából.

***

 ValPetya: Most akkor szerinted mit jelent, hogy miután megcsókoltam, elmenekült?

Domi: Azt, hogy túl régóta vagy szingli, haver, és kijöttél a gyakorlatból. Iratkozz be egy smártanfolyamra! 😀

ValPetya: Komolyan kérdezem. Golyótól kizsaroltam a címét. Elmenjek hozzá?

Domi: Ja. Vigyél virágot is, azt csípik a nők. Vagy várjál, a szakácscsajok lehet, hogy a póréhagymacsokrot csípik… Vigyél azt.

Péntek 03: 12

Miután vagy két órát kóvályogtam a városban a séfkötényemben, amiben elmenekültem az étteremből, hazasétáltam. Bandukolás közben kábán néztem Pest éjszakai fényeit, aztán feltámolyogtam a lakásomba, ledobáltam a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá. A lezúduló meleg víz alá tartottam az arcomat, és zokogtam. Szeretek a zuhany alatt bőgni, van benne valami bizarrul megnyugtató. Sirattam a gimis énemet, a naiv, epekedő kislányt, és sirattam a mostani énemet, aki óriási hibát követett el egyetlen rossz döntéssel. Ha nem vállalom el ezt a munkát, sose találkoztam volna Petivel, és nem állt volna az egész érzelmi életem a feje tetejére. Ha őszinte akartam lenni magamhoz, részemről jóval többről volt itt szó, mint egy kis flörtölés. Jobban éreztem magam vele ebben a pár napban, mint az összes eddigi kapcsolatomban bárkivel hosszú hónapok alatt.

És az a csók! A hideg csempéhez szorítottam az arcomat, hátha segít lehiggadnom. El kell felejtenem Petit! Reggel felhívom Golyót, hogy nem megyek vissza többet. Gyáva menekülés lesz ez a részemről, de néha jobb elmenekülni, mint belehalni a sóvárgásba.

Amikor elzártam a vizet, jóleső zsibbadtság vett rajtam erőt. Belebújtam a fürdőköpenyembe, és a macskám, Pötyi kíséretében a hálószobába indultam. Összerezzentem a kopogásra, teljesen irreális volt, hogy valaki hajnali háromkor az ajtómon zörgessen. Tétován, félelemtől elszorult torokkal mentem a bejárathoz, és óvatosan belenéztem a kukucskálóba. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor megláttam, hogy Peti áll a lépcsőház folyosóján. Nem gondoltam át, csak kinyitottam az ajtót.

– Ági… – nyögte.

– Gyere be gyorsan, mert kiszökik a macska! – szakítottam félbe. Két nagy lépéssel elment mellettem, én meg becsuktam az ajtót, majd megfordultam. Szívem a torkomban dobogott, nehéz volt lélegeznem. Peti elkínzott arccal meredt rám.

– Tudom, hogy megvetsz majd azért, amit mondok, de egyszerűen nem tehetem meg, hogy nem teszek egy próbát – mondta rekedten. – Ági, válassz engem! Ha egy kicsit is számít neked az, ami az elmúlt napokban köztünk történt, akkor kérlek, szakíts a barátoddal, és próbáld meg velem! Tudom, hogy rohadt féreg vagyok, amikor ezt kérem tőled, megvetném magam, ha… Ha nem tudnám, hogy ami kettőnk között elkezdődött… az maga a csoda.

Biztos voltam benne, hogy tátva maradt a szám, Peti meg félreérthette a reakciómat, mert hadarva folytatta.

– Adj nekünk esélyt, kérlek! – lépett közelebb.

– Milyen barátom? – jött meg végre a hangom. Nehéz volt józanul gondolkodni, a közelsége és a szavai feje tetejére állították a világomat, de azt kihámoztam a mondanivalójából, hogy úgy tudja, foglalt vagyok. – Jól értem, hogy azt hiszed, van valakim?

Peti homlokán összeszaladtak a ráncok.

– Igen, úgy tudtam, barátod van. Vica azt mondta, nagymenő ügyvéd – felelte.

Leesett az állam. Miért mondott volna ilyet a barátnőm, amikor pontosan tudja, hogy másfél éve egyedül vagyok?

– Senkim sincs – ingattam meg a fejemet.

– Nincs? – nyögte Peti. – Hát ez… Pedig tartottam tőle, hogy laposra ver, ha rátok török hajnalok hajnalán, de… muszáj volt jönnöm, mert…

– És a te barátnőd? – szakítottam félbe. – Vica azt mondta, valami modellel jársz.

– Két éve senki állandó, csak egyéjszakás kalandjaim voltak – felelte.

Egymásra meredtünk.

– És mi kezdődött kettőnk között? – kérdeztem halkan. Végignézett rajtam, a tekintetéből perzselő sóvárgás bizsergette bőrömet, meztelennek éreztem magam a pillantásától. Távolról hallottam, hogy valaki kapkodva veszi a levegőt, aztán zavartan rájöttem, én vagyok.

– Ez – préselte ki magából rekedten Peti, majd egyetlen hosszú lépéssel elém állt, és a hajamba túrt. Felnyögtem. Érintése mintha gátat robbantott volna bennem, a vágy hömpölygő folyama akadálytalanul áradt szét bennem. Peti végigsimított az arcomon, és két tenyerébe fogta az arcomat. – Már akkor elvesztem, amikor első éjszaka megettem a grillcsirkédet azzal a szósszal.

– Fokhagymában pácolt csirkemell volt klasszikus barnamártással – javítottam ki elhaló hangon.

– Még! – vigyorodott el. – Teljesen beindulok, amikor szakács szakszavakat mondasz. Az egész hetet álló farokkal csináltam végig… Az volt a szerencsém, hogy a kötényem mindent eltakart.

Meleg lehelete csiklandozta arcomat, szavai tüzeket gerjesztettek bennem. A tarkómra csúsztatta egyik kezét, még közelebb húzódott hozzám. Belefúrta arcát a hajamba, lehunytam a szemem, amikor puha ajka a bőrömhöz ért. Megcsókolta a nyakamat, fülemet, majd hozzám hajolt, és ajkunk végül találkozott. Lassú, elnyújtott volt az első csókunk, egybeolvadt a szánk, és végre azzal a tudattal adtam át magam az élvezetnek, hogy Peti szabad, egy egyedülálló férfi, akinek nincs senkije, és aki csak engem kíván. Nyelvünk szenvedélyesen fonódott össze, ujjai a nyakamon haladtak végig, elérték a köntös kivágását, és besiklottak alá. Úgy éreztem, összecsuklok, amikor megérintette a mellemet, de azonnal ki is húzta a kezét a ruhám alól. Felmordult, magához szorított, belemarkolt a fenekembe.

– Milliószor elképzeltem, milyen lehetsz a fehér séfruha alatt – nyögte a számba. Rekedt, vágytól elfúló hangja legalább annyira izgató volt, mint az, amit mondott. Megemelt, a dereka köré fontam a lábaimat, és amikor elindult velem, a vállába kapaszkodtam. A kanapéhoz sietett, és letett rá. Vágytól elnehezülve figyeltem, ahogy vetkőzni kezdett. Áthúzta fején a pólóját, előbukkant izmos mellkasa, amin gitár tetoválás feketéllett. Végignéztem kockás hasán, majd nyeltem egy nagyot, amikor a köldöke alól induló vékony szőrcsík útját követtem a tekintetemmel, és még nagyobbat nyeltem, amikor letolta a nadrágját, és előbukkant meredező férfiassága. Kilépett a farmerból és a zoknijából, majd mellém feküdt. Türelmetlenül csókolt meg, miközben lesimította rólam a köntöst. Megérintettem kemény, izmos mellkasát, és belenyögtem a szájába, amikor lágyan hozzáért a mellemhez.

–  Minden éjjel rólad fantáziáltam – súgta, és szavaitól összerándult az alhasam. Földöntúli boldogság volt, hogy egész idő alatt ugyanazt érezte, amit én. Megvonaglottam a vágytól, amikor tenyerébe vette a mellemet, és ujjai morzsolgatni kezdték a mellbimbómat. Megcsókolt, miközben kezével folytatta az édes kínzást. Érintése égetett, felébresztett bennem valami ősi szenvedélyt, eggyé akartam válni vele. Másik kezével végigsimított a hasamon, majd a combjaim közé nyúlt. Épp csak egy pillanatra érintette meg a csiklómat, majd elszakadt tőlem, és szájával is bejárta az utat, amit ujjaival már megtett. Borostája karcolta a bőrömet, hosszú haja csiklandozta a testemet, pont ahogy számtalanszor elképzeltem az elmúlt napokban. Amikor végignyalt a mellbimbómon, összerándultam a vágytól. Felsóhajtottam, a hajába túrtam, belélegeztem izgató illatát, amely ugyanolyan kábító volt, mint az érintése. Nincsenek szavak arra, amit a mellemmel tett. Szopogatta, nyalogatta a mellbimbóimat, dédelgette, finoman harapdálta őket, én pedig sóhajtozva hagytam, hogy a gyönyör átvegye az uralmat a testem fölött. Megszűnt a külvilág, csak Peti létezett, és az érzés, amit bennem gerjesztett. Fogalmam sincs, meddig izgatta a melleimet, de annyira pattanásig feszített ajkainak és ujjainak kényeztetése, hogy amikor széttárt lábaim közé nyúlt, egyetlen puha simításától elélveztem. Felrobbant minden, az alhasamból induló kéj a lábujjaim végéig cikázott. Még zihálva vonaglottam az orgazmustól, amikor hallottam, hogy az óvszerrel zörög, aztán fölém hengeredett, és egy mozdulattal belém hatolt. Egyszerre nyögtünk fel. Érezni a testét a testemben csodálatos volt és elképesztően intenzív. Teljesen kitöltött, keményen és mélyen feszült bennem.

– Első perctől kezdve akartalak – mormolta rekedten. Kinyitottam a szemem, és találkozott a pillantásunk. Megszédültem az érzelmektől, amiket kiolvastam a tekintetéből; gyengédséggel kevert vad vágy sütött belőle.

– Én is téged – súgtam. Elmosolyodott, megcsókolt, és mozogni kezdett bennem. Vérforralóan lassan, őrjítően szelíden. Minden döfésénél nyögtem egyet. Vállába kapaszkodtam, majd végigsimítottam hátának kemény izmain, és a fenekébe markoltam. Felhördült, gyorsított a tempón, én ellene mozdultam, és olyan hirtelen jött a második orgazmus, hogy felkészülni se volt rá időm. Elringatott a gyönyör, nyöszörögve szárnyaltam, távolról érzékeltem csupán, hogy Peti megvonaglik, és rekedt hangon felkiált.

Zihálva kapaszkodtunk egymásba, jólesett testének súlya, ahogy a kanapéhoz szegezett. Amikor kicsúszott belőlem, magához húzott, és csak feküdtünk egymás karjaiban. Úgy éreztem, nekem teremtették. Olyanok voltunk abban a pillanatban, a gyönyör utóhatásaitól remegve, mint a borsó meg a héja, az aranygaluska és a vaníliasodó, a meggymártás és a pirított dara. Elválaszthatatlanok.

***

ValPetya: Én vagyok a világ legboldogabb embere! J

Domi: Kufircoltál végre? Nagyon rád fért… De van, aki alszik hajnal 4kor. Nem rémlik?!! Esküszöm, letiltalak!!!

ValPetya: Bocs. J Jó éjt!

Domi:%/=/%!++”’§/%/++”%”’!””/+++”!”+//!=/(=/())=(/=//%/%!!+%!+!+”%!+’+%///!% (Tetszőlegesen fordítsd le…) Amúgy, örülök a boldogságodnak, haver! 😀

Fél évvel később

Szombat 9.48

– Lerohad a lábam ebben a cipőben – sóhajtott fel Vica, miközben megigazította a ruhám csipkeszegélyét. A tükörben találkozott a tekintetünk, beharapta a szája szélét. – Tudom, hogy már megbeszéltük akkor, de elhatároztam, hogy az esküvőtök napján még egyszer bocsánatot fogok kérni. Szóval tényleg sajnálom, hogy összekavartam mindent, meg voltam róla győződve, hogy Peti egy kurvapecér, és óvni akartalak, hogy ne legyél az újabb strigulája.

Azért bocsájtottam meg neki, amikor számon kértem rajta fél évvel ezelőtt, hogy hazudott nekünk, mert éreztem rajta, hogy igazat mond, és valóban megbánta, amit tett. És onnantól kezdve próbált megváltozni is, például nem használta ki és nem ugráltatta Lacit. Legalábbis kevesebbet, mint addig.

Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, gyorsan pislogtam párat. Vica nagyot nyelt, aztán megköszörülte a torkát.

– Oké, nem akarnám lebőgni a sminkem, szóval tartózkodjunk a túlzott érzelemkitörésektől! Amúgy is annyira nyálas az egész kapcsolatotok, hogy a gimiben szerelmes voltál belé, aztán összejöttetek!

– Kivan, mert mindig húzod vele – vallottam be.

– Húzom is, hát hogy lehetett olyan tökkelütött, hogy nem vett téged észre már akkor és ott? – Habozott, majd szégyenlősen elmosolyodott. – Amúgy még nem is mondtam, a lánybúcsúd után összegabalyodtam Lacival.

– Micsoda?

Mielőtt Vica válaszolhatott volna, Golyó dugta be a fejét az ajtón.

– Kezdünk! – vetett egy pillantást az arcomra, majd bátorítón hozzátette. – Minden jó lesz!

Nagy levegőt vettem. Ahhoz a férfihoz készülök hozzámenni, akit az életemnél is jobban szeretek, aki megnevettet, támogat, elfogad, inspirál, dalokat ír rólam, és minden éjjel szenvedélyesen szerelmeskedik velem. Igen, jó vele. Minden.

***

ValPetya: Hol vagy már, Dominik????? Miért nem veszed fel a kurva telefont??

Domi: Mi a gond, haver? Ideges vagy? Csak akkor szólítasz a teljes nevemen. 😀

ValPetya: Ajánlom, hogy mindjárt itt legyél!! Az oltár előtt állunk, és rád várunk!!!!!!!!!!!

Domi: Nemtom, talán odaérek…. 😀

ValPetya: Ne szórakozz!!!!

Domi: Össze ne fosd magad, mindjárt ott vagyok.

ValPetya: Ugye a gyűrűket se felejtetted otthon?

Domi: Milyen gyűrűket, haver? 😀

ValPetya: Domi, Ági vagyok. Peti nagyon csúnyán káromkodik, János atya kiküldte a templomból, hogy higgadjon le. Mikorra érsz ide? Nálad vannak a gyűrűk?

Domi: Ági, biztos, hogy egy olyan faszihoz akarsz hozzámenni, aki ennyire nem érti a viccet??? 😀 😀

ValPetya: Biztos.

Domi: Ez esetben, most fordult be a taxim a templom elé. Máris ott vagyok. Mázlisták! 😀

Másfél évvel később

Szerda 22.10

Peti a pultnál ült, és miközben a rebarbaramártást kanalazgatta, engem figyelt. Pontosan tudtam, mire gondol, hiába akartam figyelmen kívül hagyni vágytól nehéz pillantását, nehezebben vettem a levegőt, és minduntalan visszatévedt hozzá a tekintetem.

– Ki foglak tiltani a konyhából! – vetettem oda neki. – Így nem lehet dolgozni.

– Hogy? – kérdezte, majd szándékosan lassan lenyalta a kanalat. Összerándult a gyomrom, éreztem, hogy megmerevedik a mellbimbóm. Peti kajánul elvigyorodott. – Gyere ki velem tíz percre az öltözőbe!

Nem válaszoltam, épp kihúztam a sütőből a fehérboros kagylóval töltött linguette-t, amikor Golyó rontott be a lengőajtón, nyomában a piros arcú Lacival és a sápadt Vicával. Peti szájában megállt a kanál, bűnbánó képpel tápászkodott fel a pult mellől.

– Már itt se vagyok – szabadkozott, de Golyó meg se hallotta, elcsörtetett mellette, majd amikor odaért hozzám, derékon ragadott, és szájon csókolt. Hápogva kapkodtam levegő után, amikor elengedett. Egy pillantást vethettem csupán Peti csodálkozással vegyes haragvó arcára, mert Golyó őt is elkapta, és ugyanúgy megcsókolta, mint engem.

– Michelin-csillagot kaptunk! – ordította Laci, és olyan szorosan ölelt meg, hogy elakadt a lélegzetem.

– Micsoda? – nyögtem.

– Megérte az a sok kurva láblerohasztós éjszaka! – sikoltotta Vica, és csatlakozott az ölelésbe.

– Michelin-csillagot kaptunk, babám! – erősítette meg Golyó, majd orrom alá tolta a telefonját. A könyvből kifotózott képen a Maximális Sebesség adatai szerepeltek, mögötte egy virág jelecske. Mielőtt belemélyedhettem volna a szövegbe, Golyó már kapta is el előlem a készüléket, és adta oda Petinek. – Az imént hívtak a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetségtől, a képet is ők küldték – magyarázta vörös fejjel.

Úgy éreztem magam, mint akit letaglóztak, vagy akin átgázolt egy úthenger, vagy a kettő egyszerre. Peti rám nézett, elvigyorodott, majd felkapott, és körbepörgetett. Golyó kurjongatott mögöttünk Vicát ölelve, szemem sarkából láttam, hogy Laci pezsgőt kap elő az italoshűtőből.

– Mit mondtam? Szenzációsan főzöl – súgta a fülembe Peti. Eszembe jutott az előző évi nyolchetes európai körutazásunk, amikor bejártuk az összes, gasztronómiai szempontból jelentős nagyvárost, és helyi szakácsok konyháiban leshettem el trükköket, kóstolhattam különlegesebbnél különlegesebb ételeket. Aztán felidéztem Golyó idegrohamait, amit az étterem bővítése során naponta hatszor elszenvedett, és hogy ledobott vagy tíz kilót, mire a Maximális Sebesség elnyerte mostani méretét és kinézetét. Megérte minden megégetett ujj, minden falba vert szög.

– Amikor még csak kerülgettük egymást, azt gondoltam magamban, ha lenne Michelin-csillagom, odaadnám egyetlen csókodért – kuncogtam fel.

Peti újra elvigyorodott, és magához húzott.

– Na és most? – kérdezte.

– Csókolj meg, közben átgondolom!

***

ValPetya: Legalább annyira örülök az ő Michelin-csillagjának, mint a saját Fonogram-díjunknak!!

Domi: Annyira tudtam, hogy ma éjjel megint megtalálsz, haver… Mér van mindig igazam?!

ValPetya: Úgyse aludtál még.

Domi: És ha aludtam volna?

ValPetya: Miért nem halkítod le soha a telefont?

Domi: B@szki, igazad van…. Na, már le is némítottalak. Jó éjt, haver!!

*