A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga
Figyelmeztetés: erőszakos tartalom
*
1.
A szemerkélő esőn át felnéztem az apró vegyesbolt vörösen világító reklámtáblájára, amelyen remegve pislákolt a második neonbetű. Megborzongtam, fázósan összehúztam magamon a dzsekimet, majd beléptem az ajtón. Csak egy üveg borért ugrottam be, úgy terveztem, gyorsan végzek, az égen gyülekező sötét gomolyfelhők miatt biztosra vettem, hamarosan szakad, és nem akartam bőrig ázni. A pénztárban álló, fiatal fiú végigmért, és elismerően elmosolyodott. Meglepődtem az új arc láttán, ismertem a bolt összes dolgozóját, de vele még sose találkoztam ezelőtt. Reflexből visszamosolyogtam, aztán a borokhoz mentem, és választottam egy Chardonnay-t.
– Adhatok még valamit? – kérdezte a srác, miután a palackkal a kasszához mentem. A hangja kellemesen csengett, és bár eszem ágában sem volt flörtölni vele, nem tudtam ellenállni a kíváncsiságnak. Csak egy másodpercig kellett koncentrálnom, hogy az aurája felfedje magát. Tiszta, kék energiamező vette körül, ami elárulta, a kedvessége nem csak álca. Miközben a válaszomra várt, végignézett rajtam, tekintete megállapodott a mellemen, és a kékbe vörös villant.
– A múlt héten beadtam fotókat előhívásra. Ha kész vannak, azokat is elvinném – feleltem. Ha nem észlelem a vágytól vörösbe forduló auráját, akkor is egyértelmű lett volna, hogy vonzónak talál, de úgy tettem, mint aki nem veszi a lapot. Fárasztó napom volt, csak Sarah-hoz akartam érni minél előbb, hogy megvacsorázzunk, bekuporodjunk a tévé elé, és filmeket nézzünk.
– Rendben. – Nagyot nyelt.– Milyen néven keressem?
– Veronica Rustie.
– Szép név – mosolygott rám félszegen, majd a kassza melletti fém polchoz lépett, és kotorászni kezdett a nagy alakú borítékok között. Válasz nélkül hagytam az elcsépelt megjegyzését, nem akartam bátorítani. Nem mintha nem lett volna jóképű, az aurája is a nyári naplementében hullámzó tengert juttatta eszembe, de túlságosan fiatalnak és tapasztalatlannak látszott, olyannak, aki nincs tudatában annak, mennyire vonzó.
– Új vagyok itt, tegnap kezdtem – pillantott rám.
– Jó neked – sóhajtottam, és nehezen álltam meg, hogy ujjaimmal ne kezdjek a pulton dobolni. Az esőcseppek immár hangosan koppantak a bolt nagy üvegablakán. Kár volt a fotókat kerestetni vele, ha tudtam volna, hogy ilyen sokáig tart, visszajövök értük egy másik alkalommal.
– Á, megvan! – A srác diadalmasan emelte ki a borítékot a többi közül, visszalépett a pulthoz, és elém tette. – Gyakran jársz ide?
– Nem – ráztam meg a fejem, és csalódott arckifejezése láttán majdnem felnevettem. Kabátzsebemből pénzt kotortam elő. – Mennyi lesz összesen?
– Bele se nézel? – kérdezte, miközben tekintete ismét a mellemre tévedt.
– Kösz, nem. Sietek.
– És ha nem a te képeid vannak benne? – erősködött. – Az előző boltban, ahol dolgoztam, néha előfordult, hogy összecserélték a képeket. Egyszer át kellett néznem vagy húsz tasakot, mert…
– Rendben – szakítottam félbe. Ha ezen múlik, hogy fizethessek végre, lássuk! Kinyitottam a borítékot, kihúztam a felső képet, és elmosolyodtam. Sarah és én grimaszoltunk, bandzsítottunk rajta a kamerába. Akát testvéreknek is hihettek volna minket, egyforma pisze orr, vastag száj, zöld szem, egyedül hosszú hajunk színe különbözött, Sarah-é szőke, míg az enyém mélybarna.
– Hű, de jó kép! – lesett a fotóra a pénztáros fiú, majd zavartan megköszörülte a torkát. – Nincs kedved esetleg meginni egy…
– A bor lesz, meg a képek – vágtam közbe, mielőtt befejezhette volna a mondatot. Visszacsúsztattam a fotót a borítékba. Ha tényleg randira hívna, én meg visszautasítanám, a legközelebbi találkozásnál mindketten kellemetlenül éreznénk magunkat. Ráadásul nem én vagyok a neki való nő. Nagyon nem.
Megint csalódott arcot vágott. Zacskóba tette a borítékot meg a bort, és miközben kiszámolta a visszajárót, mintegy mellékesen megjegyezte:
– Nagyon esik odakint. Ha messze laksz, kölcsönadhatom az esernyőmet, majd visszahozod, amikor legközelebb erre jársz.
Szánakozva rámosolyogtam és tagadólag megráztam a fejem. Ha tudná, mit csinálok éjszakánként, nem próbálkozna. Zsebre tettem a pénzt, magamhoz szorítottam a zacskót.
– Hát akkor… – Megköszörülte a torkát, megint vetett a mellemre egy pillantást, és az aurájának vörös része sötétebbre váltott. – Talán máskor.
– Az egyikünknek sem lenne jó – mondtam halkan, és kiléptem az esőbe.
Arcomba húztam vékony dzsekim kapucniját, és leszegett fejjel elindultam. Autók suhantak el mellettem vizet fröcskölve a járdára, egyébiránt egyedül voltam a félhomályba burkolózó, kertes házas övezet utcáján. Az eső időközben rákezdett, még fél sarkot sem haladtam, amikor már a bugyimból is csavarni lehetett a vizet. Bár nem volt hideg, vacogtam a mindenemet eláztató csapadéktól és a bőrömre tapadó nedves ruháktól. Lehet, taxit kellett volna hívnom a boltból, de azalatt, míg várok rá, háromszor odaérek Sarah-hoz. Már nem jártam messze a házától, megszaporáztam lépteimet, amikor valaki szemből belém rohant. Hátratántorodtam, a borosüveg kicsúszott a kezemből, és bár megpróbáltam utána kapni, hangos csattanással tört darabokra a járdán.
– Picsába! – nyögte a csuklyás alak, és térdre esett előttem.
Tanácstalanul a férfira pillantottam, aztán a járdán szétfröccsenő borra meredtem. A rohadt életbe, az biztos, hogy nem megyek vissza egy újabb palackért, a srác még azt hinné, meggondoltam magam, és elfogadom az ajánlatát.
– Fel tud állni? – Ösztönösen a térdeplő idegen felé fordultam, hogy felsegítsem. Az ijedtség hatására képességem működésbe lépett, nem kellett fókuszálnom, hogy meglássam a férfit körülvevő energiamezőt. Amint felfogtam, hogy az aurája mennyire ijesztő, beledermedtem a mozdulatba. Sötét, ragacsos feketeség vette körbe, izzott benne a vágy és a düh vérvöröse, koromfekete aurájában fel-felvillantak a bíbor kisülések. Csuklyája lecsúszott a fejéről, én pedig halk, ijedt kiáltással hátraléptem, mert az arcát maszk takarta. Gyomromat görcsbe rántotta a félelem. Ő zihálva felpattant, félrelökött az útjából, és újra nekiiramodott.
A döbbenet odaszegezett a járdához, nem bírtam mozdulni, még a zuhogó eső sem tudott magamhoz téríteni. Csak bámultam utána, amíg a sarkon befordulva el nem tűnt a szemem elől. Korábban sosem láttam ehhez fogható aurát. A szürke és a fekete általában gonoszságot, dühöt jelent, de ilyen rémisztő mintázattal és agresszív energiamezővel még nem találkoztam. Mintha fénylő tollú hollók marcangolnák egymást vértől csöpögő csőrükkel és karmaikkal.
A borosüveg törött cserepeire rebbent a tekintetem. Nem forgott az agyam, elképzelni se mertem, miért menekülhetett őrült módjára a maszkos férfi… betörő, vagy gyilkos… rossz érzésem támadt, kirázott a hideg. Sietve indultam tovább. Még akkor is hátrafelé pillantgattam a vállam fölött, amikor Sarah házához értem, bár nem jött utánam se az a férfi, se más; rajtam kívül senki nem volt olyan bolond, hogy zuhogó esőben az utcán csatangoljon. Beléptem az alacsony díszkerítés kapuján, és a bejárathoz siettem. Barátnőm egyszintes, barna cseréptetős házának nagy ablakain nem szűrődött ki fény, amit furcsának találtam, mert tudtam, hogy utál sötétben lenni.
A bejárati ajtó résnyire nyitva állt. Ez önmagában nem lett volna annyira meghökkentő, bár az eső miatt valószínűtlen volt, hogy Sarah szellőztessen, de a sötétséggel együtt már aggodalomra adott okot. Elszorult a torkom, kellemetlen érzés költözött a gyomromba.
Löktem egyet az ajtón, az hang nélkül sarkig tárult. Benéztem a félhomályos előszoba folyosóra.
– Sarah? – kiáltottam, és meglepődtem azon, mennyire idegenül cseng a saját hangom. Nem kaptam választ. A zacskót letettem az előszobaszekrényre; még a papír zizegése is fülsértőnek hatott a mély csendben. Tétován léptem egyet előre.
Neszezés…
Megdermedtem, félelem suhant át rajtam. Túl sok krimit néztem, vagy talán attól képzelek szörnyeket a sötétbe, hogy találkoztam a rémületes aurájú férfival. Nem lehetek ennyire gyáva nyúl, hogy egy nyitva hagyott ajtó és pár fel nem kapcsolt lámpa miatt drámázzak.
Tudtam, hol a kapcsoló, Sarah lakását majdnem olyan jól ismertem, mint a sajátomat. Felkattintottam a villanyt, és azonnal megláttam a rumlit az étkezőben: összetört tányérok és a vacsora széttaposott maradékai hevertek mindenfelé a felborult asztal körül.
– Sarah? – szóltam újra remegő hangon. Szívverésem meglódult, miközben beljebb merészkedtem. Mélységes aggodalom szorította össze a torkomat, az járt a fejemben, a barátnőmmel valami szörnyűség történhetett.
Cipőmről és dzsekimről víz csöpögött a padlóra, remegő kézzel támaszkodtam a falnak. A kanapé mögül hallatszott a neszezés, amely mostanra jól kivehető, fojtott zokogássá vált. Megtorpantam, kiszállt az erő a tagjaimból.
– Sarah? – nyögtem. Elzsibbadt a nyakam az idegességtől.
– I-itt…– A zokogás felerősödött. Nem ismertem fel a barátnőm hangját, de lelkem mélyén tudtam, hogy ő az.
– Segíts!
Görcsbe rándult gyomorral közelebb léptem, és a látványtól földbe gyökerezett a lábam.
Sarah deréktól lefelé meztelenül, mellénél széttépett pólóban, kicsavarodott karral hevert a padlón a kanapé mögött.
– Veronica… – Véres, feldagadt arcából rémülten meredt rám, combjait vérfoltok szennyezték. Vibráló, lila aura vette körül, fekete kisülésekkel; sarki fényben fürdő, göcsörtös ágú fák jutottak eszembe róla.
– Úristen! – suttogtam, és a félelem verítéke kúszott végig a gerincemen. Szívem őrülten kalimpált, torkomba epe tódult. Éreztem, ha most átengedem magam a kétségbeesésnek, az végképp elnyel. Odasiettem Sarah-hoz, lerogytam mellé. Az orromba kúszó, fémes vérszag és a padlón szétkent, darált húsos massza bűzének keverékétől felfordult a gyomrom. Savanyú íz öntötte el a számat, szaporán nyeltem párat, hogy ne hányjak.
– Veronica… – szűkölte. Minden ízében remegett, fogai hangosan koccantak össze.
– Itt vagyok – ragadtam meg felém nyújtott kezét. – Semmi baj!
Eszembe jutott a belém rohanó férfi, és teljes bizonyossággal éreztem, ő bántotta Sarah-t. Igyekeztem nagyokat lélegezni, de az idegességem nem csillapodott. Mindkét zsebemet végig kellett kutatnom, mert nem emlékeztem, melyikbe tettem a telefonomat induláskor. – Hívok segítséget.
Annyira rekedt volt a hangom, hogy a telefonközpontos csak másodszorra értette meg a címet, hova küldje a rendőrséget és a mentőket.
Hoztam egy plédet a hálóból, ráterítettem Sarah meggyötört testére, majd letérdeltem mellé. Meg akartam kérdezni, ki tette ezt vele, mi történt, mióta fekszik itt ilyen állapotban, de nem jöttek ajkamra a szavak, és abban is biztos voltam, amilyen állapotban van, úgysem tudna értelmesen válaszolni a kérdéseimre. Sírás fojtogatott, de tudtam, hogy erősnek kell mutatkoznom, visszanyeltem hát a könnyeimet, és addig öleltem magamhoz fájdalmasan zokogó barátnőmet, míg meg nem érkeztek a mentősök.
***
Jack Carpenter nyomozó leparkolta autóját a Seattle-i Szent Ferenc Kórház előtt, és az esernyője után kutatott a hátsó ülésen. Miután az üres kínai kajás dobozok, csokoládés papírok, dossziék és kólás üvegek között nem találta, kiszállt, és magában káromkodva, a pocsolyákat kerülgetve az épület felé sietett.
A modern, háromszintes kórház oldalán zölden világított a nagy kereszt, Jack a szakadó esővel nem törődve felnézett rá, majd tekintete átsiklott a smaragdszínű ablakokra és a fehér oszlopokra.
Nem először jutott eszébe, hogy az épület inkább valami elegáns szállodára hasonlít, nem pedig olyan, mint egy kórház, ahova sérülteket, betegeket hoznak be, és látnak el nap mint nap. A fotocellás üvegajtó sziszegve nyílt ki előtte. Belépett a nagyméretű pálmákkal és virágokkal telerakott előcsarnokba, lerázta magáról a vizet, a hajába túrt, és úgy döntött, nem lépcsőzik. Társa, Scott McLand előzetes útbaigazítása alapján a harmadik emeletre felvonózott, és amikor a liftajtó csilingelve kinyílt, kilépett rajta. Regisztrációs pult állt vele szemben, két fehér egyenruhás nővér beszélgetett mögötte. Édesség- és kávéautomata világított a látogatók vagy vizsgálatra váró betegek részére kihelyezett, kék széksor mellett. A pulttól mellmagasságban tört fehér, díszcsempe sorral kirakott folyosó vezetett tovább mindkét irányba. Jack tanácstalanul körbenézett, majd a pult felé indult, hogy megkérdezze, melyikben fekszik az áldozat, aki miatt jött. A nővérek abbahagyták a beszélgetést, ránéztek, a vörös hajú épp felemelkedett a székről, amikor Scott kilépett a folyosóra az egyik szobából.
– Ő a társam, Jack Carpenter hadnagy – intett Scott a nővérnek. A nő bólintott, és visszaült a kolléganője mellé.
– Épp elég szar estém volt a főnök hívása nélkül is – lépett oda a vele egykorú, harmincas férfihoz Jack. Kezet fogtak.
– Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte a barátja.
– Natalie tombolt. Tele van vele a tököm! Vacsorázni voltunk a szüleivel, amikor a hívás befutott.
– Nem értem, miért nem dobod végre és keresel valami normális nőt! – Scott elhúzta a száját, és a kávéautomatához lépett. – Kérsz te is?
– Kösz, nem. Szóval, mit tudunk?
– Az áldozat neve Sarah Rosetti, huszonnégy éves, táncosnő. – Scott belekortyolt a kávéba, elfintorodott, majd a poharat feltette az automata tetejére. Elővette a zsebéből a jegyzetfüzetét, lapozott egyet, aztán megdörzsölte rövid, barna szakállát. – Betörtek hozzá, megverték, és megerőszakolták. Sokkos állapotban hozták be, nyugtatót kapott, a száznégyes kórteremben alszik. Hívtam Tanyát is, hogy itt legyen a kihallgatásmál, de amikor kiderült, hogy a nő nincs magánál, hazaküldtem.
– A lakást átnézték a fiúk?
– Még ott vannak.
– A nőn volt valami nyom? Hajszál, sperma, vér?
– Máris mondom. Megkaptam a doki jelentését, mielőtt elhívták a műtőbe. – Scott agyongyűrt, összehajtott papírlapot vett elő a noteszéből, és kisimította. Jack összehúzott szemöldökkel nézte társa ténykedését. – Az áldozaton testszerte ütés és fojtogatás nyomokat találtak… nemi erőszak igazolva… bal karja eltört.
– Ki talált rá az áldozatra?
– A barátnője. Ő is ott van a száznégyesben. Eléggé kiborult.
– Rendben. – Jack elővette a noteszét, és toll után kutatott a zsebében. – Egyéb?
– Ja, igen. – Scott a hóna alá szorította a papírokat és a jegyzetfüzetét, majd levette a kávéspoharat az automata tetejéről. – A barátnő pont az eseted. Csak azért mondom, ha mégis úgy döntenél, hagyod végre a francba Natalie-t, haver.
Mielőtt Jack válaszolhatott volna, felcsilingelt mögöttük a lift. Mindketten hátranéztek, Dylan Frestie és Robert Callen járőrökkel találták magukat szemközt.
– Kicsi a világ. Szevasz, Jack!
– Hát ti?
– Részeg, féltékeny barát késsel fenyegette, majd hasba szúrta a barátnőjét, aztán bevett egy csomó gyógyszert – sóhajtotta Dylan. – Már másfél órája itt rostokolunk, a nőt műtik, a férfinek a gyomrát mossák. Csak leugrottunk cigizni.
– Scott-tal már beszéltünk. Ti kaptátok a megerőszakolt, megvert nőt – tette hozzá Robert.
– Nem tudom, mi a francért mi jöttünk – morogta Jack, miközben Natalie dühtől vöröslő arcára gondolt. – Ez nem gyilkossági nyomozás, maximum gyilkossági kísérlet.
– Fogalmam sincs – csóválta a fejét Scott, és megitta a kávéja maradékát. – A főnök üzent, hogy miénk az ügy. Nem részletezte.
– Házastársi vita? – tippelt Dylan.
– Nekem így látatlanban inkább erőszakká fajult rablásnak tűnik, de ki tudja? Amíg nem néztünk körül a helyszínen, semmire se fogadnék – vont vállat Jack.
– Gondolod, a főnök dugja valamelyiket? – élcelődött Dylan. – Hogy épp a Nagyágyú Jack Carpentert állította az ügyre?
Röhögve lepacsiztak Roberttel.
– Ne ficánkolj, Dylan! – vigyorodott el Scott.
– Ha holnap találkozom a főnökkel, majd megkérdem. Megmondom neki, te akarod tudni – felelte Jack, de közben elmosolyodott. A kollégái azóta ugratták ezzel a gúnynévvel, mióta előző évben egy remek fülesnek köszönhetően sikerült elkapnia azt a sorozatgyilkost, aki három nőt fojtott meg egy hónap leforgása alatt. Intett Scottnak, hogy kövesse.
– Oké, aztán hívj fel! Utálnék kétségek között maradni. – Dylan nem törődve a nővérek rosszalló pillantásával hangosan felnevetett. – Amúgy, viccen kívül, olyan ismerős nekem a barátnő, csak nem tudom, honnan.
Szia!
Ez egy erős kezdésű regény, a cselekmény az első részben pörgős, a figyelmet fenttartja. Ennyiből egy krimire számítok, és mivel a második jelenetben megjelenik egy nyomozó, akinek nincs jó kapcsolata a jelenlegi barátnőjével, ezért még egy kialakuló romantikus szálat is érzek, de ebben még nem vagyok biztos.
Engem beszippantott (valószínűleg ebben az E/1 nagy szerepet játszott), és érdekelne a folytatás is. Nagyon jól teremtettél hangulatot. Ugyanakkor egy-két helyen már túlságosan erőltetettnek / soknak is éreztem a hasonlatokat, mintha nem bíztál volna magadban (pl: Mintha fénylő tollú hollók marcangolnák egymást vértől csöpögő csőrükkel és karmaikkal.)
Volt egy pici baki is az esővel. Amikor kilép a boltból, már esik az eső, aztán pár sorral lejjebb, pedig elkezdett esni.
Kicsit meglepődtem, amikor a második jelenetben egy távoli E/3-at választottál szemszögnek. Ez eltávolított a férfi karaktertől, és ezért vele kapcsolatban várakozó állásponton vagyok. Biztos volt(van) ezzel valami szándékod.
Jó lenne tovább is olvasni. Gratulálok, igazán tetszett. 🙂
Kedves Aranymosás!
Nálam nem működik a csillagozás. Nem tudom, másnál vajon mi a helyzet, de itt nálam azt jelzi, hogy csak egy szavazatot kapott a mű.
Ez egy jó krimi! Elfogult vagyok, nem csak olvastam, bétáztam is a kéziratot. Én még kicsit húznék az elejéből, de azt bizonyára megteszi a szerkesztő, úgyhogy nem aggódom. Izgalmas, gördülékeny, jó nyelvezettel és remek karakterekkel megírt krimi, amiből nem hiányoznak a forró erotikus jelenetek és a csipetnyi ezoterikus – vagy hogy mondják -fűszerezés sem. Szerintem karácsonykor kinn lesz a boltok polcain! Gratulálok.
Erős kezdett felvázolja a regény hangulatát. Tetszett, hogy az időjárással bemutattad, hogy nem telhetett el olyan sok idő. A Subtext ott van a nőbe (Sarahban) az mindig jól jön ki, ha a főszereplő (ha ő az nem tudom), úgy beszél hogy nem azt mondja ki amit gondol, így sokkal élethűbb lesz. A két fejezet vége kérdésekkel zárul, mármint olyan kérdéseket tesz fel, ami segít abban, hogy az olvasó belekapaszkodjon a történetbe. Valamennyit megtudtunk Veronicáról ebben a rövid prólogusban, tudjuk, hogy szép, hogy szereti a nővérét, hogy talpraesett, és hogy távolságtartó. Ennyi pont elég, hogy egy kisebb képet kapjunk róla. Ha hibát is találtam benne, akkor nem tűnt fel. Kivéve hogy nem a szívem csücskei a krimik 🙂 de ahogy nézem ebben félig-meddig van fantasztikum, amit jobban szeretek
(Ahol Saraht írtam ott Veronicára gondoltam)
Ildikó, köszönöm, javítottam.
Tájékoztatásul mondom, aki először szól hozzá az oldalon, annak a moderációs sávba kerül a kommentje. Ez a spamrobotok kiszűrése miatt van. Miután kiengedtem az elsőt és igazoltam, hogy ember, a többi hsz. automatikusan kikerül. 🙂
Kedves Szerző, Kedves Mindenki!
Nagyon örülök, hogy Anita részlete került ki elsőnek, ez is azt bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló az a rengeteg munka, amit a kéziraton végzett.
James és Veronika kapcsolata megér egy misét, és bár a krimi szál szerintem nem túl erős, a csipetnyi misztikum dob a történeten, az erotikus jelenetek pedig „megsózzák” az egészet.
A kitett részlet számomra is újdonság, az átírás utáni verziót még nem láttam, de örömmel látom, hogy szuper lett a végeredmény.
Akármi lesz is a lektorok végső döntése, nagyon örülök neki, hogy teljesült Anita vágya, és eljutott idáig, mert ő a bizonyíték rá, hogy kemény munkával és sok-sok tanulással igenis el lehet érni a céljainkat.
Gratulálok Anita!
Kedves Aranymosó!
Elnézést, hogy megint én, de nyomtam tíz csillagot, nyolcat regisztrált.
Kedves Szerző!
A soraid gördülékenyek, olvastatja magát a szöveg, és kimondottan kedvelem a hasonlataidat, számomra pont annyira színesítik az írást, hogy már-már én is úgy éreztem, egy esős éjszakán Veronica mögött állok a kisbolt pénztáránál. A főhősnő karakteréről ugyan nem tudtunk meg sokat, mégis kíváncsisággal tölti el az olvasót, hogy vajon ki is lehet ez a titokzatos nő, aki látja mások auráját.
Sarah egyértelmű áldozat a történetben, reménykedem benne, hogy az ő gondolatai is megismerhetőek a regény folytatásában, mert ugyan Veronica karaktere tényleg érdekfeszítő, bennem motoszkál az is, hogy Sarah megérdemelné mindezek után a reflektorfényt.
Az egyetlen furcsaság számomra, hogy Jack fejezetrészét E/3-ban írtad meg. Valahogy idegenné teszi, és számomra kissé leültette a történetet. Mintha a Veronica által felvázolt kezdeti lendület elcsillapodott volna, ahogy a férfi nemtörődöm gondolatai kerültek előtérbe. Ahogy a kommenteket olvastam, feltűnt, hogy valaki azt írta, kettejük között fellelhető lesz egy romantikus szál, amit egyelőre elképzelhetetlennek tartok, noha a kollégája erőltetetten megjegyezte, hogy Veronica éppen Jack esete.
Ettől függetlenül ez egy nagyon erős Aranymosás kezdés volt, szívesen olvasnám tovább! 🙂
Ildikó, sajnos, ha elnyomódott a csillag, azt nem tudom javítani, az adminfelület nem teszi lehetővé.
Kedves Aranymosó!
Köszönöm, valójában sok jelentősége nincs, csak azért szóltam, mert más is jelezte, hogy így járt.
Mindenek előtt gratulálok a kikerüléshez 🙂 Az első jelenet az én meglátásom szerint úgy ahogy van nyomdaképes, semmit sem változtatnék rajta. Nekem a hollós kép is kifejezetten tetszett. Eztán jött a második jelenet, ahol már nem éreztem azt a tökéletességet, amit az elsőnek sikerült megteremtenie. Talán valóban a nézőpont váltás miatt, ezt ennyi alapján nehéz volna megmondani, de persze érthető, hogy csak a főszereplő kap E/1-et. Magyarázatként csak találgatni tudok, talán azért tűnt érdekesebbnek az első etap, mert ott az események középpontjában voltunk, a második viszont már nagyrészt azt ismétli, amit mi már megéltünk egyszer Veronica szemszögéből. Ez persze nem hiba, nyilván szükséges a nyomozók bemutatása szempontjából. Itt már feltűnt néhány szerkesztési baki is, amiket egyszerűen lehet javítani, ha minden jól megy, gondolom a szerkesztőd is kitér majd rájuk 🙂 Az első ilyen a 3. emeleten található 104-es szoba, ahol Sarah fekszik. Az 1-essel kezdődő szobák logikusan a földszinten szoktak lenni, tudom most ez szőrszálhasogatásnak tűnik, de csupán két gombnyomás az a 304-es szám. A második gond a két további nyomozó liften történő megérkezésekor adódik. Mondják, hogy ‘lejöttünk cigizni’. A harmadikra? Mondjuk az ötödikről? Ismét csak szőrszálhasogatásnak tűnhet, de a cselekedet indokát itt is nagyon egyszerű átalakítani, teszem azt csak a harmadikon van működő kávéautomata, és szerettek volna inni egyet, vagy valami hasonló.
Mindez abszolút nem kötekedés a részemről, inkább logikai tökéletességre való törekvés. Az indítás engem behúzott, szívesen olvasnám tovább 🙂
Kedves Anita!
Nagyon jó, pörgős, hangulatos fejezetek voltak, szép, gördülékeny a fogalmazás. Kimondottan tetszik, hogy egyszer E/1, egyszer E/3 a nézőpont. Egyelőre csak sejtetted, hogy lesz paranormális vonulat, aminek örülök, jó, ha egy történet titokzatos 🙂
Nem vagyok egy szószátyár véleményező, ezért inkább csak gratulálok a kikerüléshez, és várom a folytatást!
Nem tudok ezzel a részlettel elfogulatlan lenni, mert bétáztam. 🙂 Nagyon szeretem a hangulatát, a karakterek a szívemhez nőttek, főleg Jack és Scott. A történet izgalmas, bár tény, hogy a románcon van a hangsúly, nem a krimin, és ez nem is baj. Szerettem olvasni, és nagyon drukkolok Anitának! 🙂
Attól tartok, még mindig nem működik jól a csillagozás. Az enyémet lejjebb vitte.
Először is gratulálok a kikerüléshez. 🙂
Egy nagyon izgalmasan kezdődő történet, nekem legjobban a misztikus szál tetszett, hogy Veronica látja mások auráját.
Bevallom, nekem az E/1 részlet jobban tetszett, mikor váltunk a rendőr nézőpontjára ott túl sok ismeretlen szereplő jött be egyszerre, nehéz volt követnem ki kicsoda, ráadásul az eddigiek alapján Jack (aki gondolom a másik főszereplő lesz) sem vált szimpatikussá.
A kezdésnél még azon gondolkoztam el, hogy talán szerencsésebb lett volna, onnan indítani, hogy Veronica kilép a boltból. A bolti jelent eddig nem nagyon adott hozzá a cselekményhez (persze ha később kiderül, hogy a bolti srácnak lesz még fontos szerepe, akkor nem szóltam), és még figyelemfelkeltőbb lett volna, ha a férfi fellöki a lányt és ott tudjuk meg, hogy Veronica látja az auráját és egyedül ő tudja, hogy ezzel a pasassal valami nincs rendben (még talán a maszk se kellene, hisz egy maszk minden ember számára gyanús).
A szöveg egyébként nagyon jól olvasható, könnyen haladtam vele és felkeltette az érdeklődésemet. Sok sikert a továbbiakhoz!
Jó kis kezdés!
Én kedvelem Anita írásait, és nagyon szorítok neki.
Ügyesen vázolt fel egy helyzetet, Veronika szimpatikus karakter, sok mindent megtudtam róla már egy ilyen rövid részletből is, és máris ugrunk bele a krimibe. Remélem, hogy Jack (<3) az esete. Olvasmányos, érzékletes részlet.
Tetszik, hogy van benne E1 és E3, jók a horgok, máris rengeteg kérdésem van, amikre a következő fejezetekből várom a választ.
Mondanám, hogy olvasnám, de már olvastam, úgyhogy így mondom, olvasnám a bekötött, dedikált, pöttyös példányt!
ui: kedves Aranymosó – nem tudtam szavazni, pedig nyomtam volna a tízest
Nagyon erős kezdés!
Gratulálok hozzá, nekem nagyon tetszett! Valóban érdekes megközelítés, hogy a kezdeti E/1 személyből kilépsz, de egyáltalán nem zavaró.
A hasonlat itt-ott nekem nem igazán passzolt a kontextushoz, de összességében ennyi „hibát” találtam benne.
Szívesen olvasnám tovább 🙂
Először is gratula a kikerüléshez! 🙂
Gyorsan indul a sztori, plasztikus az atmoszféra teremtésed.
Korábban valaki megjegyezte, hogy meglepődött azon, hogy a nyomozónál E/3-ba váltottál, gondolom direkt azért, hogy távolabb érezzük magunkat tőle, vagy, hogy közelebbivé tedd a fő karaktert. Én nem bántam a váltást, nekem bejött az E/3-ban írt rész, sőt, talán még egy lehelettel folyékonyabbnak, gördülékenyebbnek is éreztem, mint az E/1-et az elején. kíváncsi vagyok a folytatásra.
Ha a folytatás is ilyen, akkor ez egy jó krimi. Gratulálok!
Nem igazán az én zsánerem, ritkán olvasok ilyesmit magamtól, és gondoltam, csak átfutom, mégis valahogy végigolvastam. 🙂 Mindkét szál érdekesnek tűnik, a misztikus és a nyomozós is, és bár nekem tetszett az E/3, jó kérdés, hogy mennyire lenne zavaró egy teljes könyv végigolvasásánál, ha ide-oda váltogatnánk a két nézőpont között. Gondolom, minden az arányokon múlik. Az biztos, hogy mindkét nézőpontkarakterhez illik a választás.
Összességében gördülékeny, ügyesen megírt szövegnek érzem a kezdést.
Nem vagyok egy krimirajongó, de ez a történet megfogott. Talán a misztikus szál is belejátszott ebbe, de azt hiszem, szívesen elolvasnám az egész történetet. Gratulálok a kikerüléshez!
Hangulatos írás. Épp a megfelelő mennyiségű kérdést veti fel.
Teljesíti a kezdések számomra legfontosabb kritériumát: kíváncsivá tett.
Őszintén gratulálok a kikerüléshez!
Gratulálok a kikerüléshez!
Tetszett ez a kis részlet, néhol ugyan túlírtnak gondolom, de nem annyira, hogy elvonja a figyelmet a történetről. A feszültség nagyon átjött. Kíváncsi leszek a folytatásra. 🙂
Egyértelműen ott maradt a végén az érzés, hogy na de hogy van tovább?! 🙂 Nagyon jól sikerült indítás, a szereplők felsorakoztatva, a krimi felvázolva, a romantikus és misztikus szál megsejtetve… Az ember készíti a popcornt, hogy na akkor lássuk, mi lesz!
Bevallom, nekem az erőszaktevő volt a legérdekesebb figura, hogy miért tette amit tett, miért az a sötét aura, miért a maszk, szóval benne van a legtöbb rejtély.
A nézőpontváltást szinte észre sem vettem, csak ment a történet és utólag bólintottam rá, hogy igen, jót tesz az egésznek, hogy nem csak a csaj fejében vagyunk.
Néhány hasonlat nekem sem illett a képbe, megakasztotta a szöveget, habár jól érzékelteti a látványt.
Hajrá, erős kezdés! 🙂
Érdekes az alapötlet, hogy a lány látja az emberek auráit
Kedves Szerző!
Tetszett az eddig látott jelenetek. Porgős, s szinte azonnal felkeltik a figyelmet. Nem találtam bennük fölösleges részt. Bár amennyire részletesnek éreztem az első fejezete, annyival kevesebbnek éreztem a leírást a második fejezetben. (Pl. Karakterleírások, s így a hirtelen jött sok szereplő számomra csak névhalmaz lett, de igazaból a további fejezetekben gondolom úgyis megjegyezhetőek). Őszintén nem tűnt fel a hirtelen nézőpontváltás, talán, mert így is a hallhattuk a nyomozó gondolatait. Csak nyilvánvalóan nem mindet. Talán, mert a barátnőjével való vita miatt amúgy is sokszor zúgnak az a fejében… Mindenesetre szerintem jól jött ki.
A karakterekről egyenlőre nem nyilatkozok. Bennük bakit még nem vettem észre, de ennyi nekem még kevés, hogy kötődni tudjak hozzájuk. Ilyenkor hiába az E/1es szempont akkor is úgy érzem csak a távolból szemlélem.
Az aura látása és ehhez való leírások nagyon tetszettek. Remélem az többi fejezetben is sok hasonló „gyönyörű falat” lesz.
Viszont remélem a krimi és erotika szál mind a megfelelö helyen lesz és nem érezhető egyik sem oda erőltetnek.
Kisebb bakikat mások már kiemelték… Mondanám, hogy a maszk nem kell, de gondolom mégsem láthatja meg az „esetleges” bűnelkövető arcát 🙂 meg úgy gondolom jobb, hogy először láttuk a bolti srácon miképpen zajlik ez az aura látása, változása ezen szerintem nem kell változtatni.
Viszont kicsit sémásnak érzem így ennyiből a sztorit így csak reménykedem, hogy a sémák nagyon jól lettek felhasználva, vagy erős csavarokkal kireppentenek belőle. (A sémat nem tartom rossznak, mert a mai világban egyedit, újat írni sémák nélkül szerintem majdhogynem lehetetlen. Sokszor ami egy személy számára sémanak tűnik, csak azért, mert sok hasonlóval találkozott, de vannak akik meg soha nem találkoztak hasonlóval. A lényeg, hogy jól meglegyen írva és minden a helyén legyen. Egyes íróknál gyakori hibának látom, hogy annyira bennük van egy jelenet amit leakarnak írni, hogy leírják, de nem odaillőnek érezhető [maga a helyzet vagy karakterek személyisége miatt]. Nah ez a rossz séma szerintem. Nálad még hasonlót nem érzek)
Mindig írtam, hogy a jövőbeni fejezetek, mert tényleg ennyire felkeltetted az érdeklődésem… Szóval lényegében várom, hogy tovább jussáll és több részlet kerüljön ki, ha pedig ott is megveszel, akkor a könyv kiadásának napját fogom várni.
Sok sikert kívánok!
Gratulálok a kikerüléshez!
Tetszik a történet alapötlete, hogy a főhősünk látja az emberek auráit. Egész jó az írói stílus is, viszont az én ízlésemnek kissé vontatott. Sok a feleslegesen leírt történés: felnézett, lenézzett, jobbra nézett balra nézett… Ha szerkesztőhöz kerül, szerintem erősen meg fogják nyírbálni. Ez persze nem jelent semmit, hiszen ha beindul a történet, az események is felpöröghetnek.(reméljük így lesz). Gratulálok a kikerüléshez. Sok sikert. 😀
Miért, miért, miért ír (majdnem) mindenki E/1ben?
Szia Csikesz!
Kiváncsiságból kérdem: miért baj az E/1?
Mivel előttem már nagyjából mindent elmondtak, amit lehetett, csak annyit szólnék hozzá, hogy a három év alatt, amióta követem az Aranymosást, nem volt még ilyen lendületes a kezdés. Nem tudom ki találta ki a koncepciót, mármint ami az indítást illeti, vagy a véletlen akarta-e, hogy ez legyen az első részlet, netán így haladtak az előszűrők, de mindenképpen jót tesz a projektnek egy ilyen nyitás.
Ügyes vagy, Anita, és legyél erős is, hiszen most te fogsz legtovább izgulni az első lektoriig 😀
Szia!
Nem vagyok szakértő csak egy szenvedélyes olvasó
Nekem nagyon tetszet fordulatos izgalmas érthetően
Követik egymást az események.
Felkeltette az érdeklődésemet szívesen végig olvasnám
Gratulálások a szerzőnek kérem írjon tovább!
Kedves Anita, először is gratulálok a kikerüléshez. Nagyon klasszul, lendületesen írsz. Az ember csak úgy falja a betűket. Nincsenek szóismétlések, fölösleges névelők, igazából nincs benne semmi fölösleges, és ezt nagyon szeretem. Engem az E/1, E/3 keverése sem zavart, de tény, hogy az E/1 valóban picit jobban sikerült. Azonban volt némi gondom olvasás közben. Ahogy valaki írta, hogy őt az olyan logikai hibák zavarják, mint a 104-es szoba a 3. emeleten, és ehhez hasonlók, úgy engem a gyakorlati hibák tudnak nagyon zavarni. Nem tudom, éltél-e az USA-ban, vagy csak a történeted játszódik ott, de ha oda helyezed a sztorit, mindennek alaposan utána kell nézni. Tudomásom szerint Seattle-ben nincs Szent Ferenc kórház (ez fél perc alatt kideríthető a netről). Ezen kívül a boltos jelenet számomra nagyon hiteltelen volt. Ugyan én a keleti parton éltem, és nem tudhatom, hol, hogyan vannak felszerelve az italkereskedések, de nem tudok olyanról, hogy egy italboltban filmet hívnának elő. Ez az egyik. A másik, hogy itt egy huszonegynéhány éves lányról van szó, akinek nem adnak csak úgy egy üveg bort. Minden olyan esetben el kell kérniük a személyit, amikor kétséges lehet a vásárló életkora. Szóval, ha csak Veronica nem negyvennek néz ki, itt is meg kellett volna ennek történnie. Ezek mind gyakorlati kérdések, amiknek szerintem muszáj utána járni, ha az ember, számára ismeretlen területre téved, de szeretné, hogy az írása hiteles maradjon. De még egyszer gratulálok, és kívánok neked további sok sikert!
Kedves Anita! Nagyon izgalmas kezdés, engem beszippantott, elkapott a hangulata. Ezek a hollók megosztóak lettek! 😀 Nekem kifejezetten tetszettek a hasonlatok, utalnak a főhősnő lírai lelkére. 🙂 Egyébként pedig egyetértek Dyta Kostovával. 🙂 Kitartást!
Kedves Krisztina! Az emeletnél igazat kell adjak, de vajon mennyire fontos, hogy Seattle-ben van-e Szent Ferenc kórház? Huszonhárom évesen számtalanszor vásároltam alkoholt Los Angelesben, és talán ha háromszor kérték az igazolványom. Meg a srácnak még tetszett is a nő, el is felejthette kérni zavarában. Sarki kis boltokban igenis megfér a filmelőhívás (különösen a digitális, ami ugye egy számítógép és nyomtató), alkohol, cigaretta, lesz ott még mosópor, tampon, meg még faszén is, a kötelező slushy és pocsék kávé mellett. 😀
Kedves Zsuzsa, szerintem az E/1 írástechnikailag talán a legnehezebb nézőpont. E/1-ben nagyon könnyű a (fő)szereplő érzéseit és benyomásait visszaadni, a külső történések visszaadását, leírásokat, mások jellemzését, a testbeszédet/közvetett beszédet viszont megnehezíti, hiszen mindezt csakis az E/1 elbeszélő szemein keresztül láthatjuk. Az is csapda, hogy elég nehéz olyan elbeszélőt alkotni, akinek a fejébe az olvasó már rögtön a történet elején bele tudja képzelni magát. Szóval szerintem veszélyes műfaj, mert egy nem annyira gyakorlott elbeszélőnek nyilván egyszerűbb így elmondania egy történetet (hiszen olyan mintha tényleg mesélne valakinek magáról), a nézőpont adta nehézségekkel azonban még nem tud megbirkózni.
Konkrét példa: „A szemerkélő esőn át felnéztem az apró vegyesbolt vörösen világító reklámtáblájára, amelyen remegve pislákolt a második neonbetű.” Óké, ügyes kép (bár a napszakról nem ad felvilágosítást, pedig tudni kéne milyen fényben képzeljem el a jelenetet. Reggel? Este? Éjszaka? Mindegyik más hangulatot idézne fel.). Nade: oké, de most miért kéne engem érdekeljen hogy a bolt előtt állsz? Azt sem tudom ki vagy, férfi, nő, öreg, fiatal, akármi. Sehol semmi információ, ami felkeltené érdeklődésemet az elbeszélő vagy a helyzet(e) iránt. A szerzőnek az E/1 miatt valószinűleg annyira magától értetődő volt a helyzet hogy eszébe sem jutott, valaki más nem feltétlenül tud mihez kezdeni ezzel az in medias res kezdéssel.
Kedves Csikesz!
Tehát tulajdonképpen nem az E/1 a probléma, hanem a rossz E/1?
Abban egyetértek, hogy sokan könnyűnek, természetesnek érzik, és abban is, hogy ennek a narrációnak is megvan a maga nehézsége, amit egy kezdő író nem feltétlenül lát elsőre. És ezért valószínűnek tartom, hogy több rossz E/1-ben írt történet forog közkézen, mint E/3, amit talán tudatosabban választ egy író, mert rögtön szembetűnőek a nehézségek. De ha már felmerül a narráció kérdése egy író gondolataiban, bízzunk benne, hogy utána is néz ennek.
Ezért azt mondom, a mai jócslekedetünk meg is van, felhívtuk a narrációra a figyelmet, és így a jövőben egyre kevesebb rossz E/1-gyet kell bétáznunk! (mármint én bétázok, nem tudom, te is?)
Kedves Csikesz!
A második hozzászólásod alapján úgy gondolom, hogy az információ adagolást látjuk másként. Hogy mennyit lehet, illik és kell egy első sorban, bekezdésben, oldalon átadni. Ennek már kevesebb köze van ahhoz, hogy mliyen személyben történik a narráció.
Kedves Csikesz!
Általában jó, ha egy regény elolvasása után az emberben kérdések ébrednek, az írónak kevés ennél nagyobb öröme lehet – gondolkodásra késztettem az olvasót, hurrá! Az első oldalak után azonban többnyire indokolatlan olyan kérdéseket felvetni, amelyeket te közzétettél. Tudod, az első oldal eléggé rövid. Elfér rajta hat, hétszáz szó, úgy nagyjából négyezer karakter (betű). Innen nézve nincs olvasó, aki ne tudna kérdéseket, látszólag lényegbevágó kérdéseket feltenni, hiszen a négyezer karakterbe nem fér bele minden információ. Ha minden kérdésre itt kellene a feleletet megadni, akkor az első oldal nagyjából négyszáz oldal lenne, és utána mindjárt a vége szó következne.
Rengeteg kérdést tehetnénk fel, de nem lehet mindenkinek e kíváncsiságát kielégíteni. Rá kell bíznunk magunkat az íróra, ő mit tart fontosnak az első oldalon. Ne várd azt a szerzőtől, hogy bármire választ találsz az első mondatban, mert az első mondatot nem azért írja le senki, hogy ott mindenre választ adjon!
Ez a regény nagyon jó színvonalon megszerkesztett kezdéssel indít. Megtudjuk belőle, hogy lesz benne a) krimi, b) romantika, c) valami misztikum. Megtudjuk azt is, hogy az író jól bánik a mondatokkal, nincsenek bosszantó logikátlanságok a munkájában. Ezután már csak azt kell eldöntened, hogy az egyéni ízléseddel találkozik-e a munka. A többit majd a későbbi fejezetek elmondják.
Nekem nagyon tetszett, ment is a 10 csillag. Az E/1-ből E/3-ba való váltás kicsit furcsa, de szerintem hozzá lehet szokni. Ha a történet beszippant, akkor ilyenen egészen biztos nem akadnék fönt.
Kedves Agnes Epstein, Mint írtam, én a másik parton éltem néhány éven át, és csak abból tudok kiindulni, amit ott megtapasztaltam. Tőlem mindig kértek ID-t, akár italboltban vásároltam, akár casinoba mentem, pedig már elmúltam 30. Azt kérdezed, kit érdekel, van-e Seattle-ben Szent Ferenc kórház. Mondjuk az olyan olvasókat, amilyen én is vagyok. Engem zavarnak az ilyen pontatlanságok. És, ha netán olyan ember kezéhez is eljut a regény, aki ott él(t), őt esetleg még inkább zavarná. Az írás ettől még szuper, mert Anita remekül bánik a szavakkal, de ezek olyan gyakorlati kérdések, amiktől hitelesebbé válik a történet. Jobban elhiszem az írónak, hogy a főszereplő ott él azon a helyszínen, amiről mesél. Nekem ez fontos, de ez én vagyok, és még az is előfordulhat, hogy egyedül vagyok ezzel.
Kedves Anita, Kedves Aranymosó, Kedves Mindenki!
Először is elismerésem az írónak, mert magával ragadó a történet, és felkeltette az érdeklődésemet. Az első résszel kapcsolatban azonban voltak problémáim. Én személy szerint elvesztem a sok hasonlatban és ez meg-megakasztotta a történet folyamatát. Amit még az első részben észrevettem, hogy vannak túlságosan hosszú mondatok, ami az én szememet és az olvasást (nálam) szintén zavarja. Az E/1 és E/3 váltás nekem természetesnek tűnt, és jobban tudtam azonosulni a második résszel: könnyebben lehetett olvasni, és a leírt jelenet tovább fokozta a nyomozó és Veronica találkozását, valamint a későbbi nyomozati szálat is jobban előkészítette.
Kedves Krisztina!
Nem éltem ott, úgyhogy nemigen tudom miként kezelik az igazolvány kérédést.
De találtam egy ferences kórházat Seattle-ban, és ha jól értettem annak az egyik épülete a Szent Ferenc kórház.
Kedves Krisztina! Mivel alapos ember vagyok, utánanéztem, van Szent Ferenc Kórház Seattle-ben, csak épp St. Francis néven, talán Anitának nem kellett volna lefordítania a nevét magyarra, nem tudom, lehet, ez már nem divat. Ha Seattle-ben mindig kell igazolvány az italvásárláshoz, akkor Veronica anélkül átnyújthatta, hogy külön kérni kellett volna, mert már hozzászokott. 😀 Nekem úgy tűnik, hogy Seattle-ben egyikünk sem járt, tehát nem ismerhetjük az ottani törvényeket, szokásokat. Szerencsére a részlet sokkal érdekesebb dolgokról szólt, mint az igazoltatás. 🙂
@ Zsuzsa – szerintem Anita itt pont az E/1 csapdájába esett. A nézőpont technikailag tökéletes (hiszen E/1-ből nézve tényleg csak annyi információ adható, hogy „a szemerkélő esőn át felnéztem az apró vegyesbolt … reklámtáblájára.” Ha E/3-ban írta volna, máris muszáj lenne többet mondania. Ha csak annyit is, hogy „Victoria felnézett…”akkor máris egy rakás információt kapunk: nőről van szó és a neve Veronika.
Szóval pont az a fonák, hogy jól és következetesen alkalmazza a nézőpontot, de éppen emiatt nem tudja megfogni az olvasót (legalábbis engem). Szerintem az első mondat, na jó, bekezdés olyan, mint valakiben az első benyomást kelteni (bocs ha most kiégettem a közhelymétert). Ezért szerintem muszáj lett volna belevinnie valamit, amire mint olvasó rákattanok, amitől kíváncsi leszek a továbbiakra, vagy legalább nagyjából tudom, mire számíthatok. Például, ha ez skandináv krimi lenne: „…remegve pislákolt a második neonbetű. Megborzongtam. Ugyanolyan színe volt, mint Astrid vérének a havon, amikor tegnap elvágtam a torkát.” Kortárs magyar: „… pislákolt a neonbetű, természetesen, mert ebben a rohadt elkocsmásodott országban még egy neonfeliratot se bírnak rendesen összerakni” vagy ennél a szövegnél maradva: „…Megborzongtam, bár épp nem éreztem gonoszságot körülöttem” mintegy felvezetendő az aurás dolgot, ami amúgy is kissé „most mivaaaan?” benyomást kelt az olvasóban.
A másik, hogy értem hogy mindenki Amerikába teszi a színhelyt mert az kúlságos meg úgyis sorozatokon szocializálódunk, de tessenek már utánanézni az alapdolgoknak. Seattle WA-ben nem úgy megy, hogy bemegyünk a sarki boltba és veszünk egy üveg bort…
Kedves Demeter Attila! Attól tartok, manapság egy írásnak még egy tévéreklámnál is kevesebb ideje van, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését. Ha valaki a téma vagy a szerző miatt veszi kezébe a könyvet (vagy kattint a címre a monitoron, sőt telefonon) akkor kicsit több az esély, de az iszonyatos mennyiségű információtömeg miatt olyan magas az ingerküszöb, hogy nem is tudom mi a nehezebb: megragadni vagy megtartani az olvasó figyelmét. Talán az utóbbi, és itt a figyelmet percekben kell mérni. Pld szerintem irodalomelméleti tanulmányt lehetne írni arról, milyen hatással van a Wattpad a fejezetek hosszára. 😉
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki elolvasta a részletemet, külön köszönöm azoknak, akik írtak véleményt! Elolvastam mindet, köszönöm a hasznos meglátásokat, javaslatokat!
Hatalmas dolog ez nekem, az álmomhoz vezető lépcső első foka, nagyon boldog vagyok!
Külön köszönöm minden bétámnak és előolvasómnak, akik biztattak és segítettek! 🙂
Kedves Csikesz! Nyolc évig éltem Amerikában, és hidd el nekem, vannak sarki boltok, ahol vehetsz bort, sőt még benzinkutak is vannak, ahol van ilyesmire lehetőség. Ha ez nem elég, még a gyógyszertárakban is (Kaliforniában biztosan, ahol a Rite Aid olyan, mintha szupermarket lenne, mégis gyógyszertárnak nevezik.) ha téged ez ennyire érdekel, nyugodtan nézz utána, nem linkelek, mert nem hiszem, hogy örülnének neki. 🙂
A leírt példák mind szemléletesek voltak az E/1-re, de mégis mennyire illettek volna egy huszonéves nőhöz? Nekem épp ezért tetszettek a költői képek, mert ez szépen rámutatott Veronica lelki világára. A neonfény egyébként szinte csak este feltűnő, nekem egyértelmű volt a napszak, magam előtt láttam a helyet. 🙂 Ahogy Demeter Attila is kifejtette már, mégis hogyan sűríthetnénk minden lényeges információt az első bekezdésbe? 🙂
Persze mindez lényegtelen, mert egyszerűen nem lehet mindenkinek egy az ízlése.
Kedves Anges, WA-ban (including Seattle ofc) csak az erre szakosodott boltok és a nagy élelmiszeráruházak árulhatnak szeszesitalt. „Apró vegyesbolt” nem. Ott sem úgy, hogy leveszünk egy üveg bort a polcról, hanem a személyzet adja oda a pult mögül. (Legalábbis NY-ben és Ohióban ezt tapasztaltam. Columbusban még golyóálló üveg is volt.) Ez a sztori szempontjából persze mindegy de HA MÁR külföldi a helyszín akkor legyünk már hitelesek, a guggli korában az sem mentség hogy még nem jártunk ott… 🙂
Kedves Csikesz!
Hát ez az. Egyesszám elsőszemélyben ez nem csapda, hanem egy olyan kényszerítő erő, amit Anita szépen alkalmazott. Nem akart E/3-ban írni, és amíg az E/1 teljesen rendben van, nem lehet kifogásunk. Kapunk egy hangulatot. Esőset, borongósat. Ami stimmel a regénnyel, mert egy misztikus, romantikus krimi az esős városban éppenséggel esős, és borongós. (és nem véres skandináv stílusú -, mert ez a regény nem véres, skandináv stílusú) Most több regénybe is belenéztem, direkt KMK beleolvajsókat, és ha Anita írása nem is tökéletes, megfelel annak, hogy belövi, hogy mire számíthat az olvasó (mondhatni az írói ígéret jó). (ó, a napszakhoz nagy segítség a regény címe:)
Kötődésre, információátadásra még marad elég idő, egyesszám első személyben éppen arra számít az olvasó, hogy hangulatot kap, egy szemszöget, amivel tud azonosulni.
A Seattle alkoholárusítási szabályokkal kapcsolatosan, attól tartok te is éppen abba a hibába estél, hogy televíziós sorozatokból tájékozódsz. Ha nem is Amerikában, de két másik országban éltem, ahol az alkoholárusítást angolszász módon szabályozzák. Az egyiben van alcohol licencem és DPS voltam (aki felügyeli a működtetést) évekig. Két – teljesen életszerű- szcenáriót is el tudok képzelni miként történhetett ez az alkoholárusítást úgy, ahogy Anita megírta. De ahogy valaki más már említette, most tényleg számít ez?
Kedves Csikesz! Láttam kis boltokat alkoholt árulni Kaliforniában, Nevadában Arizonában, New Yorkban, Illinois-ban. 😀 Az, hogy miként árulják, az a környéktől függ. Santa Monicán a whisky-t is leveheted a polcról, Comptonban lesz golyóálló üveg meg rács is, ami védi! 😀 Ez simán lehet egy ,,liquor store”, ha egy kis lyuk a falban jellegű intézmény, miért ne lehetne filmelőhívás benne, mert szoktak tartani egyéb dolgokat is alkoholos italokon kívül. De ez valóban egy olyan kis jelentőségű dolog, hogy tényleg nem érdemel több szót. 🙂
Tényleg számít a kórház neve, a kórterem száma, az alkohol árúsítási szabályok?
Miközben szemrebbenés nélkül elfogadjuk, hogy valaki “auraszínlátó” ?
Minden írás a fantázia szüleménye.
Szerintem a hatás ami igazán számít.
Ami itt megvolt.
Hatásos, figyelemfelkeltő indítás.
Gratulálok a megérdemelt kikerüléshez!
Kedves Anita!
Először is gratulálok a kikerüléshez! 🙂
Nekem nem volt zavaró, hogy a kikerült részlet első részét E/1-ben, a második részét E/3-ban írtad. Már olvastam így íródott könyvet, és könnyen meg lehet szokni (szerintem).
E/1 főszereplőnél nem éreztem hiányosságot, magam elé tudtam képzelni Veronicát.
E/3-ban hirtelen sok szereplő lépett be a történetbe, nehezen bírtam követni, de ez idővel biztos kitisztul, hogy ki kicsoda és milyen szerepet fog betölteni.
Néha kicsit soknak éreztem a hasonlatokat, de a szöveg számomra könnyen olvasható volt.
Kíváncsivá tett, hogy vajon találkozott-e már Veronica a maszkos férfival, mert olyan érzés fogott el egy pillanatra, hogy igen. És az is érdekesen elhintett morzsa volt számomra, hogy vajon mit csinálhat éjszakánként, amiért az eladó srác inkább nem próbálná randira hívni.
Erős kezdés volt!
Sok sikert a továbbiakhoz! 🙂
Kedves Csikesz!
Nem hinném, hogy az itt sürgölődő írók ne tudnák, mire való az első fejezet és az első mondat. Azt viszont nem hinném, hogy egyetlen ember ízlése a döntő ebben a kérdésben. Nyilván a saját ízlésed szerinti könyveket fogod olvasni, és ha magad is írsz, akkor biztosan úgy fogsz írni, ahogy olvasni szeretsz. Viszont nem teheted általánosan kötelezővé, hogy mindenki az egyetlen, tökéletes és igaz úton járjon. Legalább két oka van ennek. Az egyik: nem tudom, ki jelölheti ki ezt az egyetlen, járható utat. A másik: ha mindenki ezen az úton járva írja a könyveit, akkor felesleges egynél több könyvet elolvasni, mert mindben ugyanaz lesz. Nekem történetesen nem tetszene, ha azzal kezdene íz író, amit korábban hiányoltál: Este van, nő vagyok, barna a hajam… aztán a legújabb igényeddel folytatódna: a banditák kezében kattog a géppisztoly, patakokban folyik a vér, sziréna vijjog… és jönnének a bevált, sikeres mondatok. Nagyon örülök, hogy ez a regény úgy kezdődött, ahogy, és nem a napszak leírásával, suta bemutatkozással és valami dögunalmas akcióval, ami miatt azonnal elkapcsolok a Miami vice és más tipikus halivudi zsonglőrködésről. Akinek az tetszik azt nézi, akinek Anita regénye tetszik, ezt olvassa! Jó szórakozást mind a két irányzat kedvelőinek!
Az első rész első fele kifejezetten tetszett, elsősorban az aurával kapcsolatos ötlet, ami azt sugallta, hogy egy misztikus, kissé ezoterikus regényről lesz szó. Az első csalódás akkor ért, amikor a főszereplő megérkezett Sarah házába, amely jelenetben az író nagyon érzékletes eszközökkel feszültséget akart kelteni, viszont nálam ellenkező hatást ért el, mert akkor kezdtem sejteni, hogy egy sablonos krimi történetről lehet szó. Ez az érzés a második részben beigazolódott számomra, amikor a kissé zavaros jelenetben (amikoris túl sok szereplő jelenik meg, és nehezen követhető, hogy ki kicsoda) klisékbe zárt párbeszédek zajlanak le a rendőrök között. A kommentek között olvastam, hogy ténylegesen egy erotikus írásról van szó, így a regény eleje teljesen megvezeti – többször is – az olvasót a regény műfaját tekintve.
Egyébként gördülékeny a szöveg, engem nem zavart a túlírtsága, illetve a hasonlatok, viszont sajnos az előbbiek miatt a folytatás nem érdekel.
Kedves Demeter Attila, erre: „nem tudom, ki jelölheti ki ezt az egyetlen, járható utat” egyetlen válasz van: az olvasók. Abban meg gondolom egyetértünk hogy minél hamarabb kelti fel egy írásmű az olvasó érdeklődését, annál jobb, nem? Jókai még indíthatott vagy harminc oldalnyi tájleírással, a mai olvasó már nem biztos hogy kivárja 🙂
Anitának amúgy sok sikert egyszerre több műfaj nézőpont keveréséhez, és elnézést amiért korábban leveronikáztam Victóriát, figyelmetlenség volt.
Nagyon szépen köszönöm az újabb véleményeket is!
Olyan boldog vagyok, hogy el sem tudom mondani!
Első Mosásom, tegnap, amikor kikerültem, a nap folyamán mindig nagy izgalommal néztem fel, milyen kommentek várnak majd, de olvasva őket megnyugodtam!
Így, hogy aludtam rá egyet, első utam ide vezetett, még egyszer átolvastam mindent! 🙂
Köszönöm a sok biztatást, a kedves szavakat, a hasznos tanácsokat!
Nagyon sokat jelent nekem, hogy úgy érzem, összességében pozitívan fogadtatok! 🙂
Köszönöm!
Kedves Anita!
Itt is gratulálok, és szorítok a folytatásra!
Gratulálok! Nagyon tetszett! ❤
Kedves Ágnes Epstein, Én is alapos ember vagyok, de úgy tűnik, most nem voltam eléggé az, és itt kérek elnézést. Valóban van St. Francis kórház Seattle-ben, és nem gáz hogy magyarosítva lett a neve, így is érthető (számomra legalábbis), csak elkerülte a neten a figyelmemet. Anitának még egyszer nagy gratula a kikerüléshez. 🙂 Amúgy, hangsúlyozom újra, számomra csupán a hitelesség miatt fontosak ezek a részek. A sztorihoz nem tesz hozzá semmit, csak a környezethez, ahhoz, hogy valóban ott érezzem magam az adott helyszínen.
Kedves Ági, Az imént elnézést kértem a tévedésemért, majd utána újra megnéztem. Valóban van St. Francis kórház, de nem Seattle-ben. Washington állam, ez igaz, de fél órára Seattle városától. És ismét hangsúlyozom, a sztori szempontjából ennek valóban nincs jelentősége, csak a már korábban leírtak miatt. Az a fránya hitelesség… 🙂
Kedves Maminti!
Anita regénye egy romantikus krimi, amiben van egy-két pikánsabb jelenet. Ez szerintem bocsánatos bűn, az olvasó nem fogja eldobni, maximum átpörget rajta, ha nem érdekli. A célközönség ha jól sejtem, a hölgyek lesznek, és ők általában nem hánynak keresztet, ha egy kellemes hangulatú, jól megírt erotikus jelenettel találkoznak.Ebben a történetben éppen az a jó, hogy nem egyetlen témára fókuszál, és azt viszi végig görcsös erőlködéssel, hanem másfelé is kikacsintgat az író. Olyan olvasók is megtalálhatják a számításukat, akik amúgy a krimit nem kedvelik. Hogy az információk az elosztása mennyire harmonikus, azt majd a lektorok eldöntik.
Szuper!
Kedves Anita!
Egy a regény lényegét tekintve talán kevésbé jelentős részlettel kapcsolatban szeretnék érdeklődni, tekintettel arra, hogy a közzétett részlet alapján a baráti társaságban némi vita alakult ki azt illetően, hogy a főszereplő hölgy, Veronica, és a megtámadott Sarah a szó szoros értelmében csak barátnők, vagy esetleg a megfelelő következtetést azok vonták le, akik úgy vélik, romantikus viszony van a két említett hölgy között. A regény későbbi részeiben ez nyilván egyértelműen kiderül, de a közzétett részlet alapján nekünk kétségeink támadtak. Megtisztelő válaszodat előre is köszönöm.
Kedves Cthulhu Cultist!
Veronika és Sarah csak barátok, nincs köztük romantikus érzelem.
Veronica másba habarodik majd bele 🙂
Nagyon tetszik, minden elismerésem az íróé! Szeretem a misztikus vonalat, ezt a könyvet szívesen megvenném, remélem egyszer elérhető lesz a boltokban is.
Kedves Krisztina! Ha ez neked ennyire fontos. Kíváncsi vagyok, hogy minden regényt ily módon olvasol-e, hogy közben guglizod a helyszíneket közben, mert az igencsak elveheti az olvasás élményét! 😀
Nekem tetszett a részlet. Szerintem jó az infóadagolás. Jó, hogy előbb megismerkedtünk Veronica képességével a kisboltban, és csak utána futottunk össze a „gonosztevővel”. Nekem az auralátás önmagában jó horog volt, és az utalások is, hogy mit csinálhat a nő éjszakánként. Kíváncsi lettem, hogy fog-e még több természetfeletti elem előbukkanni, és hogy van-e Veronicának más képessége is.
Az viszont kicsit furcsa volt, hogy a nyomozó megjegyezte, hogy Veronica pont Jack esete, mikor éppen egy összevert, megerőszakolt nő ügyét tárgyalták. Valahogy nem illett a témához, és nekem kicsit tiszteletlenségnek tűnt, hogy ebben a helyzetben ezen jár az eszük.
Gondolom, szeretted volna hamar megmutatni, hogy lesz romantikus szál is, de én talán vártam volna, amíg találkoznak.
De ezen kívül szerintem szupi részlet volt 🙂 Gratulálok, és sok sikert a továbbiakban!
Szia, először is gratulálok a kikerüléshez, az első lépcsőt Te már teljesítetted.
Délelőtt már írtam egy kommentet, de úgy tűnik, elveszett az éterben, ezért most újra próbálkozom.
Az indítás erős, lendületes, amit ígér, az egy misztikus-krimi. Egyik bétázód írta, hogy ez egy romantikus-erotikus történet, ami azért lehet problémás, mert egy ilyen indítás után az olvasó mást vár. Szóval ha valóban így van, akkor érdemes lehet újragondolni a nyitást.
A karakterek ennyiből nekem sablonosnak tűnnek: az egyik oldalon a burkolt célzásokkal dobálózó flegma lány és mártír barátnője, a másikon pedig a céltalnul élcelődő, egymást ugrató rendőrök. Sablon elemekből lehet építkezni, de ebben a nyitásban nekem túl sokszor volt olyan érzésem, hogy ezerszer meg voltak már ezek a jelenetek, ergo túl sok a klisé. A regény későbbi részében ezen persze lehet és kell is javítani.
Pozitív ellenpólusként ott van az auralátás, ami jó alapot adhat a későbbi eseményeknél, de a csupán kis színes helyett akkor lesz igazán érdekes, ha aktív mozgatórugóként is felhasználtad a cselekmény előre mozdításához. Szintén egyik bétád írta fentebb, hogy ez a képesség csak színesítő elem, ami remélem, nem így van, mert akkor szerintem bizony egy jó elemét hanyagoltad el az írásnak.
Kicsit bővebbre sikeredett, mint délelőtt, de összességében ugyanaz a végeredmény: ambivalens érzések vannak bennem, mert – bár néhány helyen zavaróan túlírt – nyelvileg rendben van ez a részlet, viszont a fentiek miatt egyelőre nem igazán keltette fel az érdeklődésem a folytatás iránt.
Nagyon tetszett a közzétett részlet, remélem hamarosan könyv formájában is a kezemben tarthatom a regényt!
Volt szerencsém elő olvasás során elolvasni az egész regényt. Nagyon lekötött. Végig fenn tartotta a figyelnem. Remélem minél előbb találkozhatok a nyomtatott példánnyal. Gratulálok a ki kerüléshez és drukkolok. 🙂
Köszönöm szépen az újabb hozzászólásokat!
Többször felmerült ez az erotikus kérdés, a regényem valójában misztikus romantikus krimi, és legjobb tudásom szerint próbáltam úgy megírni, hogy egyik szál se nyomja agyon a másikat:
A misztikumnak (auralátás) végig szerepe van benne, a krimi szál a nyomozás, és a két főhős között kialakuló érzelmek adják a romantikát.
Majd jövő pénteken kiderül, mennyire sikerült megvalósítanom az egyensúlyt. 🙂
Nagyon örülök neki, hogy ennyien kedvelitek a kikerült részletemet, higgyétek el, ez akkora erőt ad, hogy tegnap óta megállás nélkül mosolygok, mint a tejbetök. 🙂
Nagyon jónak ígérkezik, szivesen folytatnám.
Szia!
Gratulálok a kikerüléshez, igazán jónak ígérkezik, én mindenesetre várom (várnám) a folytatást 🙂
Erika
Gratulálok a szerzőnek a kikerüléshez,és a Mosásnak a remek,erős indìtáshoz! Csatlakozom az előttem szólókhoz,akiknek tetszett a rèszlet. Nagyon tetszik a misztikus szál, érdekesnek ígérkezik a krimi vonallal. Szìvesen olvasnám tovább, remélem,lesz rá alkalmam!
Drukkolok a pozitív lektorihoz!!
Gratulálok!
Nagyon szépen köszönöm! 🙂
Kedves Szerző!
Gratulálok az íráshoz! A szöveg gördülékeny, olvastatja magát, engem a nézőpont váltás se zavart. Tetszik az aurás szál, remélem, vègigvonul a regènyen.
Nagyon olvasnám tovább, drukkolok a pozitív lektorièrt!
Gratulálok!
A részletből annyit tudtam meg, hogy ez klassz történetnek ígérkezik és szívesen olvasnám könyv formában! Hajrá!
Kedves Szerző!
Gratulálok az íráshoz! A szöveg gördülékeny, olvastatja magát, engem a nézőpont váltás se zavart. Tetszik az aurás szál, remélem, vègigvonul a regènyen.
Nagyon olvasnám tovább, drukkolok a pozitív lektorièrt!
Gratulálok!
Köszönöm szépen az újabb vèlemènyeket!
Nagyon boldog vagyok, hogy tetszik nektek!
🙂
Gratulálok a kikerüléshez. Anita az egyik legjobb bétám volt a facebookos csoportban és szorítok neki. Rendkívül tetszett hogy nem egy nyűglődő női főhőst kaptunk mint akivel leginkább találkozok a bétázások során, hogy jaj megölték ezt meg azt a szerelmemet és jaj brühü brühü brühü, hanem testközelből tapasztaljuk meg a bűncselekmény látványát. A misztikus képesség az amit szeretném ha mindenképpen ki lenne fejtve (légyszi Antia. Látom néhányan azt mondják, húzni kéne az elejéből… nos ilyenkor a saját írásaim jutnak eszembe, amikor ugyanezt mondják a béták. Én meg dúlok fúlok magamban: hogy a francba is ennek így van értelme! Úgyhogy én ilyet nem mondok, hisz tudom milyen érzés :)) Remélem az eddigi minőségi szintet fönn tudja fönn tudja tartani és nem kanyarodik el élesen egyik vagy másik dramaturgiai irányba, tehát egyenlő időt kap a nyomozás és a romantika is.Kulcsolom az ujjaim Antia. Sok sikert!
Szia Balázs! Ezer éve! 🙂
Azóta is bétázok rendületlenül. 🙂
Köszönöm szépen a kedves soraidat és a drukkot!
Nem szeretem a misztikust, se a krimit (és ahogy a kommentekből leszűrtem, erotikus lesz, na azt még annyira se bírom :DDD) DE ez mégis tetszett.
Gördülékeny, jól megfogtad a női karaktert (a férfin van még csiszolnivaló), szépen fokoztad a feszültséget és jól elrejtetted a horgokat.
Köszönöm szépen!
Volt egy előolvasóm, aki hasonlót mondott a regényről, hogy bár nem kedveli a zsánert, mégis beszippantotta a történet, és nagyon szerette.
Az ilyennek mindig nagyon örülök, ha valakinek annak ellenére tetszik, hogy egyébként nem kedveli a zsánert! 🙂
Teljesen jó kezdés, jól olvasható, remélhetőleg később is érdekes lesz. Gratulálok a kikerüléshez!
Köszönöm szépen! 🙂
Én is remélem! 🙂
Hát gratulálok Anita nézd mennyi embernek tetszik 🙂
Kedves Anita!
Egy negatívumot tudok felhozni a részlettel kapcsolatban: túl hamar vége szakadt. 🙂 Nem szeretnék nézőpontokon, hitelességen, költői képeken lamentálni, megtették előttem mások. Beszippantott a részlet, olvasnám tovább, ennyi a lényeg. 🙂
Így tovább!
Jason Dame, igen, valahányszor ránézek, eszméletlen érzés! 🙂
Nagyon-nagyon örülök, hogy ennyi embernek tetszik!
Rezeda Réka, nagyon szépen köszönöm!!! 🙂 Örülök, hogy tetszett! 🙂
És elnézést mindenkitől, akinek az elején nem válaszoltam név szerint, de mindenki hozzászólását elolvastam többször is, és nagyon szépen köszönöm a sok biztatást, dicséretet, az építő szándékú kritikákat, javaslatokat!
Már csak párat kell aludni a lektori véleményig, jóleső izgalmat érzek, többször eszembe jut, hogy a napokban dől el a regényem sorsa. 🙂
Eddig ez az írás tetszik legjobban a kikerült részletek közül 🙂 Tetszett a stílus, végig fenntartotta a figyelmemet a történet, és egyébként is szeretem a krimit, és a misztikus történeteket. Kicsit nekem is a nyomozós rész volt zavaros, mármint a kórházi jelenet, ott kissé kizökkentem, de egyébként kíváncsi vagyok a folytatásra! Gratulálok!
Nagyon szépen köszönöm! 🙂
Nagyon örülök, hogy tetszett!
Igen, így, hogy többen jeleztétek, lehet, hogy a két rendőrrel való találkozást későbbre kellene tennem, a kórházas jelenetben elég lenne Jackkel és Scott-tal megismerkedni.
Dylannek tulajdonképpen csak annyi a szerepe, hogy később visszaemlékszik, honnan ismerős neki Veronica (ami egy fontos momentum a fő konfliktus szempontjából)
Köszönöm a véleményt! 🙂
Mindent összevetve a négy eddig ismert írás közül én is Anita regényének első fejezetét tartom kiemelkedőnek. Jó ötletnek tűnik a két további rendőr feltűnését elodázni picit, legalább addig, amíg az olvasó megszokja a két főbb rendőr nevét, mert így valóban sok egy időben a négy új név megjelenése egyetlen párbeszédben. Nekem a mese is tetszett, bár abszolút nem tudom megítélni a zsánerspecifikus szakmai követelmények alapján, s gyakorló szülőnek sem mondhatom magam. Egyszerű olvasóként aranyos volt, ezen túl ítéljenek a szakmabéliek 🙂 Az élet ízei kapcsán az előrevetített cselekmény dramaturgiája ennyi alapján is problémásnak tűnik, a Csatornapatkányokon pedig hosszától függően lehetett volna még dolgozni 1-2 hónapot. Azt persze hozzá kell tenni, hogy egyiket sem láttam egészben, nem lepődöm meg akkor sem, ha a lektorok a teljes anyag ismeretében pozitívnak ítélik őket 🙂
Összességében pedig nem szabad elfelejteni, hogy ez a négy alkotás a további eredményektől függetlenül az alkotók tehetségének egyértelmű bizonyítéka. 23X pályamű közül felkeltették az előszűrők érdeklődését. Átlagosan 30-40 mű mondhatja el ezt magáról évente. Aki valaha is írásra adta a fejét, pontosan tudja milyen nehéz dolog több százezer karakteren át egyengetni szereplőink útját oly módon, hogy a cselekmény is élvezhető legyen. Elsősorban ehhez a kitartó munkához gratulálok mind a négy szerzőnek. Érdeklődve várom a holnap reggeli lektorit, szorítok a sikerekért 🙂
Kedves Gorzó János!
Nagyon szépen köszönöm, sokat jelent, hogy tetszett az írásom! 🙂
Pont hasonlóan gondolom én is: már maga az, hogy kikerültem, hatalmas dolog! Az, hogy ennyien kedvelték a regényem elejét, hab a tortán.
Mindezek után a korona a pozitív lektori lenne, ez álmaim netovábbja. 🙂
Izgulok rendesen!
Köszönöm az előző hozzászólásban a tippeket,mindent átgondoltam, valóban hamar javítható mindegyik. 🙂
És köszönöm a biztatást, drukkot!! 🙂