Már az erotikus jelenetek irodalomban való jelenléte is megosztó téma a szerzők és az olvasók körében. Egyesek szívesen olvassák vagy írják őket, mások kitartanak amellett, hogy az ilyesminek inkább az alacsonyabb minőségű ponyvaregényekben van helye, máshol nem indokoltak.
A szerzők az interneten akár olyan tanácsokkal is találkozhatnak, hogy a legjobb, ha az ember nem is rak ilyen jellegű jelenetet a regényébe, még akkor sem, ha romantikus történetet ír.
Az utóbbi tanácsnak valószínű az a háttere, hogy az évtizedekkel ezelőtti klasszikus romantikus regényekben valóban kevesebb volt az erotikus jelenet, és az olvasóknak is lehetett olyan benyomásuk, hogy amiben részletesebb ágyjelenet van, az már pornográfiába hajlik. Azóta viszont sokat változott a gondolkodás, és ha valaki átlapozza a kortárs romantikus regényeket, a többségükben talál erotikus jelenetet, és ezt ma már az olvasók nem tartják sem illetlennek, sem pornográfnak.
Elsősorban nem azért gyakoribbak ezek a jelenetek, mert konkrétan ezzel akarnak az írók több könyvet eladni, hanem mert ma már a női szexualitást nem kezeljük tabutémaként. A szexualitás sok párkapcsolat természetes része, így érthető, ha egy történetben a románc jelentős szál, akkor a szerző a kapcsolat ezen aspektusára is kitér.
Ettől függetlenül persze nem kötelező erotikus jelenetet írni még a romantikus könyvekbe sem. Még akkor sem, ha tudod, hogy a közönség jelentős része ezeket szívesen olvassa. Egy teljesen plátói romantikus szálat is fel lehet remekül építeni, és léteznek olyan olvasók, akiknek inkább az ilyen könyvek felé húz a szíve.
De ha mellőzöd a forróbb jeleneteket, azt azért tedd, mert alkotóként ezt gondolod a megfelelő döntésnek, nem illene bele a történetbe. Ne azért, mert azt hiszed (vagy valakitől azt hallottad), hogy ezekkel a jelenetekkel csökken a történeted minősége.
Aki olvas szépirodalmat, az pontosan tudja, hogy a kortárs szépirodalomban sokszor megjelenik a szexualitás, és valószínűleg az azon a területen alkotók nem tördelik a kezüket, hogy vajon mit fog szólni az olvasó, ha leírják az aktust. (És az olvasók nem is mondják azt, hogy ez a Murakami könyv egy remekmű lenne, ha nem lenne benne az az erotikus jelenet.)
Ha elfogadjuk azt, hogy az erotikus részek jelenlététől nem feltétlenül lesz rosszabb egy történet, akkor miért van az, hogy sokan mégis tartanak tőlük?
Azért, mert ezek a jelenetek sokszor rosszul vannak kivitelezve. Nem azért mondják az erotikus részeket öncélúnak, mert eredendően azok lennének, hanem mert öncélúra vannak megírva.
A továbbiakban egy olyan megközelítésmódot vázolok fel, amely segít abban, hogy olyan jeleneteket tudj alkotni, amelyet az erotikáért nem különösebben rajongó olvasó sem érez öncélúnak, értelmetlennek, és nem fogja átlapozni.
Amit nagyon sokan elfelednek az erotikus részekkel kapcsolatban, hogy ezeknek is, ahogy egy szöveg minden más jelenetének is, kell, hogy legyen valamilyen szerepe az egész történet kontextusában. Ez a szerep viszont nem merülhet ki az aktus bemutatatásában, a karakterek szerelmének demonstrálásában, vagy az olvasó izgalomba hozásában.
Jellemző probléma, hogy sok író azt hiszi, a jelenete akkor fog felülemelkedni a puszta pornográfián, ha telerakja romantikus klisékkel meg vallomásokkal. Ebbe a hibába az erotikus-romantikus könyvek jó része beleesik. Egy alapvetően öncélú ágyjelenetet azzal próbál a szerző „mélyebbé” vagy romantikusabbá tenni, hogy közben a szereplők azon elmélkednek, hogy a lelkük éppen összeolvad, egyesülnek a csillagfényben, és örökké szeretni fogják a másikat.
Egy üres jelenetet akármennyi romantikus szócsipkével is díszíthetünk, az attól még mindig közelebb fog állni a pornográfiához, éppen azért, mert funkciótlan és öncélú.
Mikor nem öncélú egy jelenet?
Nagyon egyszerű teszt, hogy gondolatban kivesszük azt a részt, és megkérdezzük magunktól, hogy a történetben keletkezne-e ezzel hiány.
Konkrét példa, egy regényben volt egy némileg hosszabb erotikus jelenet, amit a filmadaptációban erősen megvágtak, csak az eleje maradt benne. A probléma, hogy éppen az aktus leírásában fontos részletek derültek ki a karakterről, a kapcsolatot illető kételyeiről, volt annak jelentősége, hogy mire hogy reagál, így a filmben a következő jeleneteknek nem nagyon volt értelme. Ebben az esetben tényleg hiány keletkezett azzal a cselekményben, hogy kivették azt a részt.
Vagy olvastam olyan erotikus jelenetet is, amiben az író annyi információt adott át indirekt módon a karakterről, hogy úgy éreztem, abból a részből többet tudtam meg róla, mint előtte a fél könyvből.
Ezek azok a jelenetek, amelyeket az olvasók nem lapoznak át, és amelyekre később is emlékezni fognak.
Tehát az első funkció, amelyet a jelenetnek be kell töltenie, hogy járuljon hozzá a karakterábrázoláshoz.
Ezzel kapcsolatban gyakori probléma, hogy az írók kizárólag csak arra koncentrálnak, hogy a világ legfantasztikusabb aktusát írják meg, és elfeledkeznek arról, hogy addig felépítették valahogy a karaktert. Sok romantikus író a könyv elején egyedire rajzolja a karaktereit, de a személyiséget, amivel felruházta őket, félredobja az erotikus jelenetben. Mintha a szerzők (önálló gondolkodás helyett) a zsáner egyezményes forgatókönyvét játszatnák el folyton a szereplőkkel. Ez például akkor feltűnő, amikor a magabiztos, erős nő a hálószobában hirtelen passzív és behódoló lesz, a kedvesnek és figyelmesnek beállított férfi meg erőszakos alfahím.
Sok író akkor is (gyakran túlhaladott) sztereotípiákat és külső sablonokat használ, ha abba a karakterei feltűnően nem illenek bele, ezért tűnik úgy, mintha ugyanazokat a romantikus jeleneteket olvasnánk egymás után több regényben is. Amelyek olykor nemcsak az addigi jellemrajzzal, hanem az alapvető anatómiaismeretekkel és a józan ésszel is szembemennek.
Az ilyen jelenetek nemcsak irreálisak, hanem a történetmesélés szempontjából is rosszak, nem számít, mennyire szenvedélyesre próbálta megírni őket a szerző.
Nagyon gyakran azért érzi az olvasó is ezeket a jeleneteket fölöslegesnek, mert sokszor ezeket a részeket a szerzők sem az egész történet kontextusában kezelik, hanem mintha egy idealizált erotikus fanfiction jelenetet írnának a saját regényükhöz.
Hozzá kell tenni, hogy ha valaki romantikus szálat (főként, ha kimondottan romantikus regényt) ír, ezek a jelenetek nem lehetnek kiábrándítóak, mert miért is szurkolnánk egy olyan párosnak, akik között nincs meg az összhang? De nem is kell irreálisan tökéletesnek ábrázolni az aktust, főleg akkor nem, ha a felek még nem annyira tapasztaltak. Meg lehet találni az egyensúlyt aközött, hogy egy jelenet karakterhű és életszerű legyen, de az olvasó így is felemelőnek és szenvedélyesnek találja.
Az érzelmi mélységet nem azáltal kell megteremteni, hogy a szereplők líraian áradoznak a szerelmükről meg a másik tökéletességéről, hanem azáltal, hogy ki lehet érezni a jelenetből, hogy annak van a szereplő számára érzelmi tétje, jelentősége. És ezt nem kimondatni kell a karakterrel, hanem megmutatni.
A második funkció, amelyet a jelenetnek be kell töltenie, hogy járuljon hozzá a történethez.
Általában romantikus regénybe egy-két erotikus jelenetet még könnyen beépít az ember. Eredendően főként az elsőnek van a romantikus szál szempontjából dramaturgiai jelentősége, hisz ezzel a kapcsolat egy új szintre lép.
A gondok ott kezdődnek, ha valaki három-négy vagy akár ennél is több részletesebben kifejtett ágyjelenetet szeretne a regényébe. Általában ezzel a kategóriával van az olvasóknak problémájuk, mert ők is érzik, hogy a második, harmadik jelenet után az író legföljebb csak a helyzetet meg a hátteret variálja, de az egész egyre önismétlőbbé és öncélúbbá válik.
Olvastam olyan romantikus regényt, amelyben a két karakter kötetlen viszonyt folytatott egymással, nem randevúztak, nem töltöttek sok időt egymással, így a közös jeleneteik nagyrészt erotikus jelenetek voltak. Általában ez nem jó ómen, de egyrészt a szerző felépített többféle konfliktust, hogy a karakterek miért nem lehetnek együtt, meg miért nem járhatnak randevúkra, tehát eleve volt a kapcsolatban feszültség, amelyet ki lehetett aknázni az erotikus részekben. Az író pedig ezekben a részekben mutatta meg, hogy a karakterek hogyan kerülnek közelebb egymáshoz (nyilván vannak ezekben a fejezetekben dialógusok is), hogyan változik meg a kapcsolatuk.
Ebben az esetben, mivel a romantikus szál plotpontjainak egy része ezekben a jelenetekben található, nem lehet őket úgy elhagyni, hogy ne érződne a hiányuk.
Egy hasznos tipp, ha több erotikus jelenetet szeretnél szerepeltetni, hogy ehhez is kapcsolódjon konfliktus a történetben. Például az egyik karakter még nem annyira tapasztalt, tart ettől, eleve bizonytalan a párkapcsolatot illetően. A romantikus regényekben az is előfordul, hogy a szereplőt a múltban egy trauma érte, és ezt kell leküzdenie, vagy van benne egy érzelmi gát, és a viszony egy önfelfedezés is számára.
Vannak olyan történetötletek, amelyek esetében indokolt lehet akár a négy-öt erotikus jelenet is, de az írónak okosnak kell lenni, és akkor eszerint felépítenie a konfliktusokat és a történetet. Az erotikus könyvek jó része ezt elhanyagolja, és ezért mondják az olvasók, hogy nekik ugyan nincs bajuk a forróbb részekkel, de erre már ők sem kíváncsiak.
Valószínűleg főként az előbbi gondok miatt érezheti sok olvasó és szerző az erotikus-romantikus történetek egy részét üresnek, és ezért tartanak ezektől a jelenetektől.
Viszont nagyon sok, akár gyakorlottabb írónak ellentétes problémája van, mégpedig az, hogy alulírják ezeket a részeket.
A magyar íróknál ez jellemzőbb, mint az, hogy túlzásba viszik ezek a jeleneteket. Félnek, hogy a szöveg átbillenhet vulgárisba vagy giccsesbe, viszont annyira visszafogják magukat, hogy a jelenet élettelen, érzelemmentes, mechanikus lesz.
Ironikus módon, ez is ahhoz vezet, hogy az adott fejezet fölöslegesnek érződik. Ha pedig nem ad semmit az olvasónak, akkor valóban fölösleges is, de ez sem az erotikus részek eredendő értelmetlenségét mutatja, hanem azt, hogy ha valakiben ilyen írói gátak alakultak ki, ezeket le kell győznie, mielőtt egy szenvedélyesebb jelenetbe fogna.
A romantikus irodalom kettős kihívással néz szembe: egyrészt ott vannak azok az írók, akik lelkesen írnak akár forróbb jeleneteket is, de technikailag még nem annyira felkészültek, másrészről ott vannak a szerzők, akik gyakorlottabbak, de félnek a vélt vagy valós előítéletektől, így nem tudnak kibontakozni. Mivel ez a zsáner nem működik erős érzelemábrázolás nélkül, még a technikailag kevésbé kifinomult szerzőknek is előnyük van azokkal szemben, akiknek lehet, hogy remek a nyelvi szintjük, de nem tudnak érzelmeket, romantikát, szenvedélyt ábrázolni. Pedig a zsánernek nagy szüksége lenne olyan írókra, akiknek az erős dramaturgiai érzék mellett a stílusuk is figyelemre méltó.
Ebből is látszik, hogy ezt a műfajt nagyon nehéz jól művelni, és kifinomult eszköztár szükséges hozzá. Ám mindezt meg lehet tanulni. Ha pedig valaki igényes, és hajlandó ebbe munkát fekteti, az nemcsak egy széles és rendkívül lelkes olvasóréteget ejthet rabul, hanem a többi író számára is mutathat egy pozitív példát: lám, romantikát is lehet jó stílusban és mélységgel írni.
Természetesen az előző tanácsokon kívül rengeteg technika létezik, amelyek révén jobbá és intenzívebbé lehet tenni a romantikus és erotikus jeleneteket, mélyíteni lehet a karaktereket, és hatásosan lehet felépíteni a történetet. Ha ilyen téren szeretnél fejlődni, akkor gyere el a New Adult regény-író kurzusra, ahol 8 héten keresztül ezekről a technikákról tanulunk, emellett rendszeres visszajelzést kapsz a kurzus során írt szövegeidre. Itt nézheted meg a részleteket és tudsz jelentkezni.
Ne feledjétek, nem számít, milyen zsánerben és milyen témáról írtok, ha igényesek vagytok alkotóként, az át fog ragyogni a szövegen, és ezt az olvasóitok is észreveszik és értékelni fogják.
Szerzőként az egyik legizgalmasabb és legszebb kihívás lehet, ha a szkeptikus olvasókat is megnyeritek egy zsánernek, és képesek vagytok maradandó élményt nyújtani.
Kozma Réka (szerkesztő, íróiskolai oktató, az Így neveld a regényedet blog vezetője)