A lektorok elé került mesék – 1. csapat

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogatóra olyan meséket is vártunk, amelyek kifejezetten rövidek. Ezekből nem tudunk az oldalon hosszabb részletet megosztani, de egy-egy kis ízelítőt hozunk most.

Ebben a két hétben ezeket a meséket megnézik a lektorok.

 

Egri Orsi: Sulifoci (részlet)

Egy labda repült az égen. Méghozzá jó magasan!

A fiúk az iskolaudvaron fociztak, és Hubert akkorát rúgott a bőrlabdába, hogy az felsuhant egészen a tetőig. Onnan egyenesen Emil arcába zuhant.

– Aú! – jajdult fel Emil. Kezét a homlokához kapta.

– Szép fejelés! – kiáltotta Hubert, és lábával tompította a lepattanó labdát. Aztán ráfordult, és bal lábbal egyenesen kapura lőtt.

A bíró és Hubert egyszerre harsantak fel.

– Góóól! – ordította Hubert.

– Sárga lap! – kiáltott a bíró vele egyidőben.

Ekkor mindenki elnémult, és a gyerekek tanácstalanul néztek egymásra.

– Mi az, hogy sárga lap? – háborgott Hubert. – Ez egy szabályos gól volt!

– Sé-sé-sérült van a pályán – jelentette be a játékvezető, és a pálya közepére mutatott.

Hubert észrevette, hogy Emil még mindig a homlokát dörzsöli.

– Mutasd csak – lépett oda Hubert a csapattársához.

– Csúnya? – kérdezte Emil.

– Mintha átment volna rajta egy lánctalpas homlokrakodó – veregette vállon Hubert.

Emil elmosolyodott, majd kitapogatta a homlokába nyomódott mintát, amit a labda hagyott.

– Felépülsz – jelentette ki Hubert.

– Attól még sá-sárga lapot kapsz – mondta a bírónak választott Soma –, és érvénytelen a gól!

– Ez csalás! – dühöngött Hubert. – Emil az én csapatomban van, és szabályosan fejelt a labdába!

A bíró kihúzta magát, és szigorúan szólt:

– A sza-szabály az volt, hogy nem rúgjuk a tetőig a labdát. Megszegted, ezért sá-sárga lap jár, a gólt pedig nem adom meg! 2:2 az állás.

 

Harka Sára: Márkó és a Szörny (részlet)

Márkó felriadt egy éjjel. Kop-kop-kopogtatást hallott az ablakán. Ijesztő árnyék vetült rá.

– Biztos a fáról potyogó diót hallottad – mondta Márkónak reggel Anyu.

– Csak a szél süvít a padláson – mondta Apu.

– Egy űrlény volt – mondta Márkó bátyja.

– Hohó! Egy nyest, hogy elvigye a csirkéinket! – háborgott Papi.

– De Papi! Nincsenek is csirkéink – szólt Márkó.

– No, látod! Milyen falánk ez a nyest – kiáltotta Papi.

De Márkó tudta, hogy csakis egy Szörny lehetett! Nagy, lila, szőrös. Hegyes fogú, hegyes karmú. És elveszett fél pár zoknik lógnak a szájából! Például a kék csíkos.

Hogy elüldözze a Szörnyet, Márkó kedves módszerrel próbálkozott. Levelet írt, amit az ablakpárkányra ragasztott. Egy mazsolás kekszet is tett mellé. Biztos, ami biztos.

„Kedves Szörny! Többet ne gyere ide! Köszönettel: Márkó”

De éjjel újra hallotta a kopogtatást. A fekete árnyék egyre ijesztőbbnek tűnt.

Reggel széttépve találta a levelét. A keksz eltűnt. Csak morzsák maradtak utána.

Ezúttal harciasabb módszert választott. Felállította az ólomkatonáit az ablakpárkányra. A tüzért, a lovast és a puskást. Meg a kis dobosfiút. Majd ők megvédik a Szörnytől!

Éjjel ismét hallotta a kopogtatást. Reggelre pedig szanaszét hevertek a katonák. Szegény kis dobosfiú a kaktuszokra esett. Márkó felsóhajtott. Győzött a Szörny! Ez idáig.

Estére Márkó felkészült a csatára. Neki kell megmérkőznie a Szörnnyel! Felvette a bukósisakját és a bátyja bokszkesztyűjét. Az ágy mellé készítette a fakardját. Még egy palacsintasütőt is hozott a konyhából. Biztos, ami biztos.

Így bújt ágyba, és várt. Csak várt és várt.

 

Kelemen-Magyar Edit: Panni Krixkraxiában: Az Éhes Elefántmadarak Legendája (részlet)

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Panninak hívtak.

Egy aprócska házban lakott egy icipici kerttel, az Anyukájával, az Apukájával és a két kis kutyájukkal.

A házuk annyira pici volt, hogy Apának emeletes ágyat kellett építenie minden szobába, hogy legalább alattuk legyen egy kis hely. Anya és Apa szobájában az ágy alatt volt a ruhásszekrény, és a kutyusok ágyikói.

Panni szobájában az ágya alatt volt a szekrény, az íróasztal és a polcai a játékaival és könyveivel.

A cseppnyi nappaliban emeletes ágy volt a vendégeknek, amit Panni néha búvóhelyként használt. Alá pont befért egy szófa, ahonnan együtt nézték a tévét.

A konyha volt az egyetlen helyiség, ahol nem volt magas ágy. Anya azt mondta azért, mert a konyhának üvegteteje van, és szereti nézni  a kék eget és a madarakat, főzés közben.

Panni szerette aprócska házukat az icipici kerttel. Anya és ő cseppnyi virágokat és bébiparadicsomot ültettek bele, és még saját lomb-háza is volt a fűzfa alatt.

És persze az is MAGAS volt!

A másik dolog amit Panni még nagyon szeretett, a rajzolás volt. Bárhová ment a vázlattömbjét és egy ceruzát mindig magával hordott, arra az esetre ha úgy érezné halaszthatatlan rajzolnivalója akadt.

Azon a konkrét vasárnapon Anya és ő éppen elkészültek a szivárvány freskóval, amit a plafonra festettek épp az ágya fölé. Káprázatosan szép lett pasztell rózsaszín alkonyi felhőivel és a színes szivárvánnyal.

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.3/10 (36 votes cast)
30 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Szívemhez közelálló stílus végre.
    Sorban.
    Az első: jó dinamika, behúzza az olvasót. Olvasható, könnyen és jól átélhető írás. Így elsőre kíváncsi lennék a könyvre és a fiúk kalandjára.
    Kifejezetten tetszett, hogy bár dadog a bíró fiú mégse gunyolják és ő maga is a gyengesége ellenére határozott látja el a feladatát.

    Második:
    Kedves és izgalmas etűd, de nem tudom mit várhatunk. A rövidke részlet alatt sok minden történt, sajnos a főhős korát nem tudtam belőni és az író se segített, hogy pl.ovis vagy hányadikba jár stb. De a családi viszonyokról megtudtuk ezt azt. Ez tetszett… Alapjaiban tovább olvasnám egy kicsit még tuti.

    Harmadik: Sajnos ez számomra a gyenge láncszem… Unalmasan részletes leírás, egy gyerek sem igényel ennyire szájbarágós leírást, hagyjuk működni a fantáziát. De miután megismertem az IKEA Katalógus pontossággal berendezett szobát, fogalmam sincs mi vagy ki magas és ki vagy mi még -IS-.

    Nem lehet külön csillagozni ami szomorú, mert míg az első nagyon jó a második gyengébb de talán csak kevés a harmadikat viszont nem is értem miért került ki…

  2. Gratulálok mindhárom mesének a kikerüléshez 🙂
    Valóban nehéz igy a szavazás, mert nem lehet egy kalap alá venni a történeteket. Három gyermekem van es nagyon is el tudom képzelni, hogy mondegyik mese a hàrombol nálunk megtalálná az olvasó/hallgató közönségét. Az elsö irás azért, mert pörgös, izgalmas, minden kisfiú, aki focizott màr, könnyen bele tudná képzelni magát Hubert, Emil és Soma helyébe. A màsodik a várakozás izgalmàt nyújtja mindazok számára, akik hisznek az ágy alatt lakozó szörnyekben. A harmadik valóban kicsit lassabban bontakozik ki, de talán pont emiatt olyan nyugtató, esti mese hangulata van.
    “ Egy vilàgvégi házban, világszép lány lakott,
    Világvégére néztek ott mind az ablakok” – ez jutott eszembe, olvasván a meserészletet 🙂
    Gratulálok mindhárom meseirónak, sok sikert a továbbiakban!

  3. Gratulálok a kikerüléshez 🙂 igazán nagyon aranyos történetnek ígérkezik mind a három, sok sikert kívánok hozzájuk 🙂
    A Sulifoci nagyon életszerű, minden gyerkőc számára könnyen elképzelhetők a történések, a nyelvezet jó, könnyed, követhető, a figurák is cukik 🙂
    A Márkó és a szörny-et bétáztam, és már akkor nagyon tetszett, mert izgalmas, és gyerekek számára fontos témát boncolgat, a félelmeik feldolgozásának, feloldásának kérdését 🙂
    A Panni Krixkraxiában: Az Éhes Elefántmadarak Legendája a címe alapján szintén izgalmas mesének tűnik, a bevezető egyelőre annyira nem ragadta meg a figyelmemet, de ez az értékéből nem von le semmit 🙂
    Sok sikert kívánok mégegyszer 🙂

  4. Kedves G. Gizella,
    köszönjük a jelzést, hogy így nehéz olvasóként jelezni, melyik tetszik. Átgondoljuk, hogyan lehet a meseíróknak egyenlő esélyük a Public Star kapcsán.
    (vb)

  5. Kedves Aranymosó! Az nem jó megoldás, hogy a Facebookra egyesével kerülnek ki? Úgyis a Facebook like számít, nem az itteni szavazás, ha jól értelmeztem.

  6. Az első nagyon jó pörgős, igazi nagy-kisfiúkat behúzós mesének tűnik. A hatéves fiam nagyon bírná szerintem, náluk nagyon aktuális ez a ki csalt, ki nem dolog most a játszótéren. 🙂

    A második engem felnőttként is nagyon megfogott, szinte sajnáltam, hogy véget ért, és nem tudom, mi a helyzet a szörnnyel. Biztosan szívesen mesélném is szülőként. 🙂 A nyelvezete alapján ovis korosztálynak íródhatott, és a témája alapján ez nagyon rendben is van.

    A harmadikkal ennyi alapján én hadilábon állok. Első ránézésre egész pici gyerekeknek szól a világ a picike házzal és az olyan részletekkel, mint a virágok és paradicsomok ültetése, de egy 2-3 éves még nem tudom, mit kezd olyan szavakkal, mint pasztell, freskó vagy vázlattömb. Az utolsó bekezdésben a mondatok is túl hosszúak és összetettek szerintem ennek a korosztálynak. Ennyi alapján nehéz megmondani, hova fut ki a mese, mi lesz a témája.

  7. Kedves Réka,
    igen, itt, az oldalon, a szövegrészletekhez tett lájk számít. Az elmúlt években egyesével került ki, de ott teljes mesekönyveket nyújtottak be, így volt kivehető önálló mese. Az Olvasó szuperhősből meg nem közültünk részleteket (ami az ilyen rövidebb anyagoknak szóló pályázat volt). Annak sincs értelme, hogy nyúlfarknyi szöveg kerüljön egy bejegyzésbe, ez csak elhúzná a pályázatot. Még átgondoljuk, hogyan legyen.
    (Update: Közben felfogtam a kérdést. Csak egyedül a Facebookra nem tennénk ki műveket, mert az örökkévalóságnak dolgozunk. Az írók megérdemlik azt a megbecsülést, hogy egy kiadói oldalon legyen fenn a művűk, és erre büszkék lehessenek 🙂

  8. Kedves Aranymosó! Úgy örülök, hogy mesék is kezdenek felkerülni :). Érdeklődnék, hogy ebben a két hétben az összes előszűrésen átment meséből kerül fel részlet? A teljes mesekönyvekből is lesz várható? Ott ugye több önálló történet van, így nem tudom, milyen csoportba sorolódnak. Előre is köszönöm a választ!

  9. Tisztelt Aranymosó,
    Itt, az oldalon benyomható ,,csillagok” akkor nem is érnek semmit? Vagy valaki azért ezeket is megnézi?

  10. Kedves Kinga,
    nem, ebben a két hétben regények is kikerülnek. A szerdai részlet újra regény lesz.

  11. Kedves Szandra,
    tíz éve még a csillagokat szántuk a tetszés mutatására, de sajnos előfordult rosszindulatú lecsillagozás, így helyette már évek óta a lájkokat (és mellé a valós megnyitásokat) nézzük. A csillagok azért maradtak fenn, hogy az író láthasson egy tetszésindexet olyanoktól is, akik esetleg nem jeleznek vissza szövegesen.

  12. Nagyon kedves részletek, gratulálok mindhárom írónak! Köszönöm, hogy egy kicsit belepillanthattunk a meseírók írásaiba is! Sárának külön is szurkolok, mert nagyon kedvelem az írásait, kedvesek, ötletesek, lendületesek! 🙂

  13. Kedves Aranymosás!

    Többen is jelezték nekem, hogy a facebook like gomb nem jelenik meg nekik semelyik böngészőben. Nekem eddig látszott, de pár napja már én sem látom sajnos.

  14. Sajnos én is ugyanezt a visszajelzést tudom adni, hogy hol látszódik a like lehetőség, hol nem (többnyire az utóbbi, és androidos felületről nézem többnyire az oldalt). 🙁

  15. Itt, az Aranymosás weboldalon kellene legyen Facebook like gomb? Én azt hittem, h a Facebookra feltett részleteket kell ott likeolni Most összezavarodtam… Itt a weboldalon nekem sincs Facebook like gomb, igaz telefonrol nézem.

  16. Akkor most hol is van a like? (Elvesztettem a fonalat.) Itt az oldalon se a Firefox, se a chrome, se a safari ad ki like gombot. Se android, se laptop, se ios készülékkel. 😀

  17. Na, lányos zavaromban még egy „nem” is kimaradt a mondandómból. 😀 Szóval: Itt az oldalon se a Firefox, se a chrome, se a safari nem ad ki like gombot. 😀

  18. Csak akkor jelenik meg a szöveg alatt a like gomb, ha a böngészőben amiben megnyitottátok az Aranymosás oldalt, be vagytok jelentkezve Facebookra. Bejelentkezés után nekem mindig látszik a gomb, de amint kijelentkezek eltűnik. Bejelentkezés után próbáljátok meg befrissíteni az Aranymosás oldalát és szerintem jó lesz utána.

  19. Lyra, nekem folyamatosan be van jelentkezve telefonon, mivel technikailag azon élek. 😀 Mégsem jelenik meg.

  20. Sziasztok! Esetleg próbáljátok meg az Aranymosás FB oldalára kitett linken keresztül megnyitni az Aranymosás weboldalát. Az alapértelmezett böngészőtök bejelentkezve irányít át a Facebook appból, és mutatnia kéne a like/megosztás lehetőségeket az adott cikk alatt (máshogy nálam se látszódnak ezek).

    Kedves Orsi, Sára és Edit!
    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂 Számomra élmény volt mind a három kis részletet elolvasni, és ilyen „aranyosan” indítani a hetet. Sok sikert kívánok nektek a lektorihoz! 🙂

  21. Nagyon szépen köszönöm a kikerülést, és a kedves hozzászólásokat! Nem is gondoltam, hogy ekkora élmény lesz majd a saját szavaimat viszont látni itt, az oldalon… 🙂
    Gratulálok Sárának és Editnek! Remélem, jövő hét pénteken ugyanígy együtt menetelünk tovább!

  22. Az első mesét az eddig látottak alapján szerintem leginkább a focirajongó fiúk értékelnék, ők viszont nagyon. A Márkó és a Szörny című mese izgalmasnak tűnik, a szörnyprobléma szinte minden kisgyermekes családban felbukkan. Jópofa, nekem tetszett. A harmadik mese lassú folyású, régi típusú történetnek tűnik, a dús fantáziájú gyerekek igényeit elégítheti ki, akik minden apró részletet megfigyelnek, kérdeznek és sokszor kommentálnak is. A szófa és a freskó nem feltétlenül olyan szavak, amiket a kisgyermekek ismernek, viszont a mesék egyik célja éppen az, hogy bővüljön a kicsik szókincse. Ha választanom kellene, lányos anyukaként a második és a harmadik történet között vacillálnék. Gratulálok mindhárom írónak, aranyos történeteket alkottak!

  23. Szeretném megköszönni a megtisztelő kikerülést, és gratulálni Orsinak, Editnek!
    Örülök a kedves kommenteknek, kíváncsi vagyok mindenki/bárki véleményére, mert ebből tanulok (és persze feldobódik a napom). Úgyhogy köszönöm!

  24. Kedves Aranymosó!
    Mivel korábban itt került elő a téma, itt vetem fel. Hogyan kell megnyitni az oldalt, hogy lehessen lájkolni a kitett részletet. Szerettem volna egyiket lájkolni, de nem volt ilyen gomb. Én erős biztonsági beállításokkal dolgozom, visszavettem őket alapra, és újraindítottam a böngészőt, de így sem jelent meg. Megpróbáltam úgy, hogy bejelentkezek a fb-ra, és az ott kitett linken keresztül nyitom meg a részletet, de így sem találtam semmit, amivel lájkolhatnám. Egyáltalán hol kell megjelenjen a „Like” gomb? Firefox és Edge böngészőkkel próbálkoztam.

  25. Kedves János!
    A lájk gomb közvetlenül a csillagok felett van. Most kipróbáltam én is pár variánst. Úgy látom, nem a böngészőtől függ. Ahol látom: asztali gépről Fb-ba bejelentkezve, mobilról az Aranymosás Fb oldalról érkezve. Nem látom: asztali gép Fb bejelentkezés nélkül, mobilról közvetlenül megnézve. Korábban nem volt ilyen probléma, úgyhogy vagy valamilyen frissítés okozhatta, akár az oldalon, akár közvetlenül a Facebooknál. Utánanézünk, addig is köszönöm a türelmet.

  26. Márkó és a Szörny nagyon tetszett, nagyon jó lehet felolvasni ezt a részletet, sodor a szövege, biztos, hogy nagyon tetszene a fiaimnak. Kíváncsi lennék rá, hogy ezt a rövid mondatos stílust végig fenn lehet-e tartani úgy, hogy ne legyen egyhangú vagy túl pattogós a szöveg. Remélem, kiadásra kerül és megtudom 🙂
    A Sulifoci is tetszene nekik, focimániások lévén 🙂
    Krixkraxia nekem kicsit lassan indult, pedig a cím biztató volt, de a szóhasználat és a történet mintha nem lenne összhangban egymással, az előbbi helyenként túl bonyolult, a történet meg (eddig) túl egyszerű.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük