Minden a kezdésen múlik? Tolkientől A Gyűrűk Ura ma már kiesne a legtöbb pályázaton? Azonnal be kell rántani az olvasót?
Biztos te is sokszor hallottad már azt, hogy mennyire fontos a jó nyitás, és milyen sok múlik a történeted kezdésén. De mit is jelent ez pontosan? Milyen a jó regény- (vagy novella)kezdés? Ebben a cikkben ezzel foglalkozunk.
A világ tényleg változik, rengeteget változott azóta, hogy Dumas, Tolkien vagy Jókai Mór megírta a regényeit. Ma már minden történetnek másképp – lendületesebben – kell kezdődnie, mint 100, sőt, mint 30 évvel ezelőtt. Felgyorsult a világ, megváltozott a tartalomfogyasztás, az emberek egy háromperces TikTok videót már egy kicsit túl hosszúnak éreznek. Nyilvánvaló, hogy ennél jóval hosszabb időre fogod lekötni őket a regényeddel, de (legtöbbször) még a novelláddal is, viszont ez azt jelenti, hogy nagyon hamar meg kell győznöd az olvasókat arról, hogy érdemes azt sok-sok időt rászánniuk a te művedre.
A jó nyitás tehát azonnal valamilyen érdekes helyzetet mutat. Mivel a regények és az olvasók nem egyformák, az érdekes helyzet lehet többféle:
– Valamilyen kaland, harc, megoldandó helyzet, amely a szereplő számára a mindennapok része.
– Egy olyan érzelmileg erős szituáció, amely az olvasónak és a szereplőnek is extrém, de lehet hozzá kapcsolódni.
– Egy különleges világ, helyszín, amely megragadja az olvasót.
– Egy megoldandó titok, rejtély, amelyet az olvasó ki akar deríteni.
Ezeknek a nyitóhelyzeteknek a típusai összekapcsolódhatnak zsánerekkel: egy krimi könnyen lehet, hogy azonnal egy megoldandó rejtélyt, mondjuk egy gyilkosság helyszínét mutatja, egy fantasy történet az elején megfoghatja az olvasót a különleges világgal, ahol járunk, egy akcióregény nyitásakor láthatjuk a főhőst harc közben. Ugyanakkor ez egyáltalán nem kötelező.
Bármelyik zsánert el lehet kezdeni a fenti érdekes helyzetek bármelyikével. Például egy romantikus történet kezdődhet egy kalandos vagy megoldandó helyzettel (akár még egy verekedéssel is a kocsmában), vagy mondjuk egy szakítással, nagy csalódással, azaz erős érzelmi helyzettel. A kezdésnél megjelenhet egy új lakóhely, valamilyen izgalmas új helyszín (pl. egy színház, utazás Balira), vagy akár egy titokkal is megragadhatjuk az olvasó figyelmét (mit rejtegethet a csinos iskolatárs?).
A négy típust megnézve beazonosíthatjuk a KIKE-hányados egy-egy elemét, aminek következtében lehetséges hogy más-más olvasót más-más helyzet fog meg: valakit egy rejtély mindig beránt, mást egy ismeretlen világ köt le azonnal. De íróként mindenképpen számíthatunk arra, hogy ha a nyitóhelyzet izgalmas, az felkelti az olvasó figyelmét.
Léteznek olyan tanácsok, amelyek szerint a regény nyitása térjen ki a főhős alaphelyzetére, az első fejezet(ek) mutassák be a status quót – és majd ebből fogjuk őt kibillenteni a második-harmadik fejezetben. Ne vedd ezt a tanácsot egy az egyben készpénznek. Ha a te főhősöd élete eltér a hétköznapitól, érdemes kitérned arra, milyen nála a normális élet. Egy boszorkányvadász, űrhajó parancsnok, tündérkirálynő átlagos reggele alkalmat ad neked arra, hogy megmutasd a világát, letedd az alapokat.
De egy középiskolás, akiben éppen az az érdekes, hogy teljesen átlagos(nak hiszi magát), és majd a regényben váratlan helyzetekre kell reagálnia, nem igényel egy teljes fejezetnyi bemutatást. Hiszen jó eséllyel az olvasód pontosan tudja, milyen egy átlagos iskolás/egyetemista/asszisztens/nyomozó élete. (Igen, ha ismertnek hitt szakmák kapcsán ismert helyzeteket mutatsz, pl. egy nyomozó megold egy bűnügyet, egy ügyvéd megnyer egy pert, akkor ezt nem kell hosszan kibontanod.) A mindennapokat, a status quót akkor kell alaposabban körüljárnod, ha szokatlan.
Az sem gond, ha a történeted mindjárt a támadásponttal kezdődik, azaz már az első oldalakon megtörténik az a dolog, amely kibillenti a szereplőt az eddigi életéből. Minél hétköznapibbak azok a hétköznapok, annál előbb szükséged van valami újdonságra. Az előrevetett prológus, amelyben egy későbbi akciójelenetet használsz mézesmadzagnak, majd az első pár fejezetben kényelmesen megmutatod valakinek az átlagos életét, ma már nem divat. Kezdd a regényt a támadásponthoz a lehető legközelebb!
Akár a szereplő mindennapjaival kezdesz, akár a támadáspont bemutatásával, a következő fontos dolog, amire szükséged van a nyitásnál, azok a horgok. A horgok olyan figyelemfelkeltő elemek a szövegben, amelyek kérdéseket vetnek fel az olvasóban. Azért marad veled, azért olvassa tovább a történetedet, mert ezekre a kérdésekre választ szeretne kapni.
A regényed vagy novellád elején szükséged van horgokra, és nem ide kell tenni a hamis horgokat, amelyek félrevezetik az olvasót, hanem itt olyan figyelemfelkeltő elemek kellenek, amelyekre választ is kap majd a történet során. Az érdekes nyitóhelyzet felkeltette a figyelmét, a horog viszont meg is tartja őt, hiszen arra számít, hogy akkor fog választ kapni, ha marad.
A horognak nem kell kérdésnek lennie a szövegben – de kérdést kell hagynia az olvasóban. A legegyszerűbb esetben egy olyat, hogy „mit tesz a szereplő ezután?” vagy „miért reagált erre így a szereplő?”. Ugyanakkor a horgok más része valamilyen közelgő eseményt is előrevetíthet, vagy múltbéli titkot lebegtethet: olyasmit, amely hatással van a történet alakulására. Ebben az esetben az olvasó arra lesz kíváncsi, megvalósul-e a szereplő terve, amit a nyitásnál megismert, vagy mi is az a titok, amire célzott.
A horog legfőbb feladata, hogy továbbolvasásra késztesse az olvasódat. Ebben még az olyan legegyszerűbb fordulatok is segíthetnek neked, hogy „akkor még nem tudta, mi vár rá”, de érdemes a horgok többsége esetében ügyesebb, finomabb eszközökkel élni.
A regényed, novellád elején leteszel írói ígéretet. Ez részben összefüggésben áll a horgokkal, másfelől viszont több ennél. A horgok, mint megválaszolandó kérdések, segíthetnek valamilyen képet alkotni az olvasónak arról, hogy miről fog szólni ez a történet, de az írói ígéret ennél több.
Az írói ígéreted magába foglalja a történeted zsánerét, fő témáját, hangulatát. Az első oldalak ugyanis kóstolóként segítenek az olvasónak, hogy valamilyen fogalmat alakítson ki a történetedről. Ha a nyitásod tele van humorral, az olvasó erre fog számítani, és később hiányolhatja a humort, még akkor is, ha a regény 90%-a nem is akart vicces lenni.
Ha a nyitás alapján az olvasó arra számít, hogy ennek a történetnek a fő témája egy uralkodó elleni összeesküvés lesz, akkor csalódottnak érzi magát, ha a történet felétől vadászkalandokat olvas, amelyben senki sem akarja megdönteni a trónt – nem azért, mert nem érdeklik a vadászkalandok, hanem mert nem erre számított.
Ha a nyitás alapján az olvasó egy krimire készül, akkor egy idegen, fantasy világban kalandozó és nyomozás helyett különböző démonokkal megküzdő főhős számára csalódást okoz, mert nem fantasy kalandregényre készült.
Az írói ígéret nem azt jelenti, hogy az olvasó meg tudja mondani, mi lesz a regény vége, vagy mik lesznek a fordulatai, hanem azt, hogy meg tudja mondani, milyen típusú történetet fog olvasni. A zsánerek többsége „kiszámítható” – a nyomozó legtöbbször lebuktatja a gyilkost, a zsarnokot legtöbbször legyőzik a lázadók és a szerelmesek legtöbbször végül együtt lesznek boldogok –, de az írói ígéret nem ezt ígéri meg az olvasónak, hanem azt, hogy itt végig nyomozni, zsarnok ellen harcolni vagy a szerelemért küzdeni fogunk. Emellett akár tragikus vége is lehet a történetnek, azaz a hősök el is bukhatják a céljukat.
Természetesen a regényedbe tehetsz mellékszálakat, más témákat is, de érdemes a fő konfliktussal, vagy annak előrejelzésével nyitnod, hogy az olvasó tudja, mi mellett köteleződött el.
Sok író szeretne a nyitásnál minél több információt elárulni a történetének a háttérvilágáról, szereplőjének múltjáról és jelleméről, hogy ezek ismeretében később már kötetlenül lehessen mesélni. Azokat az olvasókat, akik élvezik, ha a regény során elsősorban kalandozunk egy új, ismeretlen világban, sokszor meg is fogja egy-egy olyan nyitás, amely a kitalált birodalom földrajzát és történelmét fejtegeti, vagy a 2300-as években játszódó sci-fit egy társadalomtörténeti és technikai összefoglalóval kezdi.
De valójában ezeket az olvasókat is meg tudod úgy fogni, ha a világod egyetlen izgalmas aspektusára fókuszálsz, átfogó információk helyett, és megmutatod a működését, vagy a háttérvilággal kapcsolatos horgokat helyezel el, és közben lendületesen nyitsz, nem egy információs tömbbel. Éppen ezért, bármennyire úgy érzed is, hogy a legjobb az lenne, ha az olvasód minden egyes tényt tudna a világodról, hidd el, a legjobb az, ha az olvasód azonnal tud kapcsolódni valamihez vagy valakihez a történetedben. Ezért lesz a háttérinformációknál sokkal hatásosabb az, ha egy erős helyzettel nyitod a történetet.
Az információadagolás nehéz feladat, de nem érdemes azzal elkerülnöd, hogy a történet elején hozol egy blokkban sok információt – ugyanis a legtöbb esetben az olvasónak a kapcsolódás fontosabb, mint hogy mindent pontosan értsen a nyitásnál.
A jó történetkezdés tehát ad némi fogalmat az olvasónak arról, hogy milyen jellegű és témájú művet fog olvasni (és ez nem lesz félrevezető), kérdéseket vet fel benne, amelyek miatt tovább akarja olvasni a művet, és elsősorban arra épít, hogy egy izgalmas helyzetet mutasson, amihez az olvasó kapcsolódik, nem pedig arra, hogy minden háttérinformációt elmondjon.
A lendületes nyitás nagyon sokat számít, néha tényleg pár perc és oldal alatt dől el egy történet sorsa. Érdemes tehát itt megmutatni az olvasónak, milyen nagyszerű élményben lesz része, ha a teljes művet elolvassa.
Róbert Katalin, író, szerkesztő, íróiskolai oktató