100 szavas játék

Szeretsz írni? Szeretsz játszani?

Most megteheted!

Feladat: írj meg maximum 100 szóban egy párbeszédet (narráció nélkül), ahol az időjárásról csevegnek. A beszélgetés egy burkolt szerelmi vallomás legyen. 🙂

Ma éjfélig várjuk a megoldásokat a hozzászólások közé. Ha először írsz az oldalra, majd a moderátor kiengedi, utána jelenik meg.

Eredményhirdetés pénteken.

A nyertes beküldheti az írása első 10.000 karakterét, és megszerkesztjük.

Jó játékot!

 

 

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.8/10 (4 votes cast)
66 hozzászólás Szólj hozzá
  1. – Átlag huszonhét fok, öt kilométer per órás északnyugati szél, negyvenkét százalékos páratartalom, ezertizenkilenc hektopascal légnyomás. Persze lehet harminc fok is. A GPS?
    – Beállítva. Még négyszáz méter. Az egyik drón nem küld jeleket.
    – Talán a szél.
    – Talán a szél. Elveszem a telefonod.
    – Ez nem a telefonom. Ez a kezem.
    – Tudom.
    – Igen, a szél lesz, most jóval erősebb. Változó adatokat kapunk. Jelentsük?
    – Nincs szükség rá. Elég, ha megállunk.
    – Nézd az eget.
    – Tiszta.
    – Jobb, ha maradunk egy kicsit.
    – A biztonság kedvéért. Talán… nem fog esni, ugye?
    – Nem. Nem fog. De mindegy is.
    – Igen. Most mindegy is.

  2. – Ilyen nincs! Hol az esernyőm? Pont most nincs nálam!
    – Megint otthon hagytad?
    – Pedig el akartam tenni! Biztos csak…
    – Semmi gond, az enyém itt van.
    – … lecsúszott a táska aljába. Mindjárt meglesz.
    – Azt hittem, hogy legalább a nők eligazodnak a táskájukban lévő fekete lyukban. De ha még neked sem sikerül…
    – Css! Ez titok! Ne mondd el senkinek!
    – Nem fogom…
    – Jó, hogy legalább te készültél. De máris elázott a hajam, be fog göndörödni.
    – Szeretem, amikor göndör.
    – Én kevésbé.
    – Ennyi volt? Már süt is a Nap. Most már nem kell belém karolnod, ha nem akarsz…
    – De akarok.

  3. – Hideg van.
    – Felmelegítelek.
    – Esik.
    – Letörlöm a cseppeket az arcodról. Felvidítalak.
    – Borús az ég.
    – Eloszlatom a felhőket fölötted.
    – Na tessék, most meg a szél tép engem.
    – Megvédelek tőle.
    – Hurrikán dobál ide-oda.
    – Lecsendesítem.
    – Jégzuhatag ver.
    – Elolvasztom.
    – Kisütött a napom. Szellő simogat. Száraz lettem. Köszönöm neked.
    – Ez csak természetes.

  4. – Panni! Bevallom, teljesen beléd estem!
    – Jancsika, ne hari a késésért. Mit mondtál, hogy elestél?
    – Nem. Én… Az eső esett.
    – Hol?
    – Szívemben!
    – Ilyen nevűt nem ismerek. Bugyit meg Sárit tudom.
    – Mindegy, most már, hogy itt vagy, a nap süt rám.
    – Igen, rám is, hoztam naptejet, szörnyű ez a hőség!
    – Én úgy értem, hogy veled a tavasz jött az életembe.
    – El vagy te tévedve, Jancsika, már nyár van!
    – Rám nézel, és eltűnnek az esőfelhők az égről.
    – Voltak egyáltalán?
    – Panni, én…
    – Igen?
    – Sz… Sz… Szivárvány!
    – Tényleg! Meseszép!

  5. – Szeretlek.
    – Tessék? Nem értettem.
    – Izé…mármint szeretlek…nyár. Szeretem a nyarat. Rohadt jó a nyár…
    – Aha, bár mindjárt jön a vihar. Totál kiszámíthatatlan az idő.
    – Azt is szeretem. Mindent szeretek rajta…amikor szeszélyes, amikor kiszámítható, amikor csöndes, vagy amikor hangos. És amikor beleremegek a látványába…
    – Te miről beszélsz?
    – Izé. A nyárról.
    – Soha nem beszéltem még ennyit időjárásról. Kicsit fura. Vissza kéne mennünk az osztályba.
    – Persze-persze. Még annyit csak hogy…nekem is fura…de annyira jó! Te nem így érzel?
    – De.
    – Komolyan??
    – Igen, állati hőség van. Figyi, akkor megírod a leckém?

  6. – Derűs már?
    – Nem.
    – Még mindig borongós?
    – Sőt, viharos!
    – Mindig viharos. Enyhülhetne egy kicsit.
    – Errefelé az eső az úr.
    – Olykor lehetne napsütés is.
    – Ahhoz túl gyakran fordul a szél, folyton visszafújja a felhőket.
    – Az a szél csak egy irányba fúj. Lassacskán majd csak elúsznak azok a sötét fellegek, és felszárad a sok eső.

  7. – Na jó! Elegem van ebből a napok óta tartó felhőszakadásból, úgyhogy kapd össze magad és ne nyalogasd tovább a sebeidet! Június van és te vagy a Nyár, tündérem!
    – Két kérdés. Hogyan jutottál be, és milyen gyorsan akarsz meghalni? Az ott egy doboz csokifagyi a kezedben?
    – Ez három volt.
    – Ne nézz így! Mindig készülsz valamire, ha így nézel!
    – Most csak egy kis napsütést szeretnék.
    – Add a fagyit! Most boldog vagy?
    – Majd, ha te is az leszel.
    – Miért érdekel ez téged Tél?
    – Ha szomorú vagy hideg van és esik.
    – Ne mond, hogy nem szereted a hideget!
    – Azt nem szeretem, ha szomorú vagy.

  8. – Ez a hülye szél kikészít, teljesen felfújja a szoknyámat! Kellett nekem felvenni.
    – Hát, én nem panaszkodom. Kellemes látvány, tényleg.
    – Ha-ha, ne bámulj!Ő… mit csinálsz?
    – Megfogom a kezed, nehogy elfújjon a szél itt nekem.
    – Most úgy festhetek, akár Marilyn Monroe. Mikor lesz már végre jó idő?!
    – Két hónap múlva ilyenkor már kánikula lesz, süttetheted a hasad a strandon, ne aggódj!
    – Ajj… alig bírom kivárni, hogy előbújjon a Nap. Te nem szeretnél már egy kis meleget?
    – Felőlem örökké eshet, és fújhat a szél, számomra te vagy a napfény!

  9. – Nézd, havazott az éjjel!
    – Látom.
    – Úgy meghempergetnélek benne.
    – Minek az?
    – Hát, mert akkor rád ragad a sok hó, és olyan leszel, mint egy hóember.
    – És az mire jó?
    – Mert tartósítalak, és akkor megmaradsz ilyen szép vékonynak tavaszra.
    – Akkorra leolvad rólam, mert kisüt a nap, meg minden.
    – Az nem baj, mert utána úgyis rövid szoknyákat hordasz, és következő télen megint tartósítalak.
    – És mi van, ha telezabálom magam a nyáron?
    – Abban a hőségben neked úgyse lesz kedved enni.
    – Hát ősszel? Mikor hűvösebb lesz, és érik a sok gyümölcs?
    – Attól nem hízol.
    – De hóemberként nagyon kövérnek látszom majd.
    – Tavasszal úgyis újra kiolvasztalak.

  10. – Csináljunk hóangyalt!
    – Hideg van kint. És a szél is fúj.
    – Majd felmelegítelek. Ebben a hóviharban úgysem tudsz hazamenni.
    – Ez igaz. Most mondták a hírekben, hogy akár két napig is így eshet. Lehet, hogy áram sem lesz.
    – Kitalálunk valamit. Forralt bort főzünk, összebújunk a kandalló előtt…
    – Hóembert is szeretnél?
    – Igen! Hosszú répaorral!
    – Akkor át kellene öltöznöm. Szmokingban mégsem fetrenghetek a hóban.
    – Igazad van, keresnünk kell néhány meleg pulcsit. Csak előbb megszabadulok ettől a szűk estélyitől.
    – Szívesen kihámozlak belőle.

  11. – Kisütött a nap.
    – Ne mondd, hol? Én csak felhőket látok.
    – Akkor nem jól nézed. Még a szél is elállt.
    – Miről beszélsz? Majd’ elvisz.
    – Az apró cseppeken keresztül szivárványt látok. Csillogó, kék-zöld íriszt.
    – Neked elment az eszed? Ez a legborzasztóbb nap a héten.
    – Számomra nem. Most már nem.

  12. – Szia, Niki! Gyönyörű időnk van!
    – Szia, Tomi! Igen, végre úgy fest enyhült az idő.
    – Úgy látszik végre összeszedte magát, de szerintem enyhülésről nincs szó, inkább feltámadt a szél. A friss szelő mindig jó, azt hinnéd, hogy lehűti az időt, de nem, csak kellemesen felborzolja a levegőt.
    – Az ilyen idő vihart ígér.
    – Az nem baj, hisz nem eshet örökké. Szerettem a vihart, kiszámíthatatlan, szenvedélyes, lenyűgöző.
    – Csak elviszi azt, amit vinni tud.
    – Ha a viharhoz párosul egy szélvihar, akkor nem bánom, hogy ha elviszi, azt, amit szeretne.
    – Biztosan ezt szeretnéd?
    – Igen, ezt akarom!

  13. – Ó ne! Eleredt az eső!
    – Tessék az esernyőm. Nehogy megázz.
    – De így te leszel csurom vizes!
    – Az én frizurámat nem teszi tönkre a víz.
    – Jaj te! Ketten is beférünk alá, ha összébb húzzuk magunkat…

  14. – Igazad volt, ez a tisztás valóban gyönyörű. Kicsit túlzottan tűz a nap.
    – Érdemes volt elsétálnunk idáig. A tisztás csakugyan szép, de ebben az erdőben egyedül te vagy gyönyörű.
    – Ne hozz zavarba, kérlek.
    – Ugyan! Ha csak egy pillanatra is az én szememmel látnád magad, nem a melegtől olvadoznál. Ahogy a napfény átragyog az íriszeiden, olyan a tekinteted, mint a Koh-i-Noor gyémánt.
    – Feltámadt a szél. Hozzád bújhatnék?
    – Ezt kérdezned sem kell. Hála érte az Égieknek, hogy szelet küldtek. Fázol kedves?
    – Amíg így ölelsz, jégszilánkos hóviharban sem fáznék!
    – Már csöpörög is! Ilyen gyönyörű napon, hogy eshet az eső?
    – A Mindenható is meghatódik olykor.

  15. – Szerinted esni fog?
    – Nem hiszem, egy felhőt sem látok. Miből gondolod?
    – Óráról órára melegebb van. Te nem érzed?
    – De igen, egyre jobban.
    – Olyan hőség van, szinte vibrál minden. Mint a nagy viharok előtt.
    – Jó lenne! Ebben a forróságban csak egy nagy, mennydörgéses, villámlós éjszaka hozhat enyhülést.

  16. – Süt a nap.
    – Egy hónapja nem láttál. Komolyan ez az első…
    – Ez nagy dolog. Augusztus van, pangás a bíróságon, nekem végre lenne időm valami szabadidősre. Erre hetekig zuhogott az eső.
    – Hát…
    – Nem az esőt hibáztatom, persze. Vagy a napot. Érted. Csak pocsék volt így, egyedül. Vagyis hogy egyedül, bezárva a lakásomba.
    – Londonban is folyton esett.
    – Szóval kölcsönös volt az érzés?
    – Persze, butus! Nagyon-nagyon hiányzott… a napsütés.
    – Én eddig nem is tudtam, mennyire hiányozhat. A sok eső miatt jöttem rá, meg most, ahogy így hirtelen belém vágott a felismerés.
    – A felismerés, hogy süt a nap?
    – A felismerés, hogy szeretem a napsütést.

  17. – Most indulok. Undorító idő van. Esik még?
    – Igen. Mikorra érsz ide?
    – Köbö negyed óra.
    – Akkor süt majd ki a nap.

  18. – Te is érzed, hogy süt a nap?
    – Tessék?
    – Süt a nap, nem érzed?
    – Neked meg mi bajod van?
    – Nincs bajom, csak süt a nap.
    – Kristóf, könyörgöm az égre, szakad az eső!
    – Nem, süt a nap. Komolyan nem látod?
    – Komolyan nem. Nem értem, mi a bajod. Szivárványra vársz, vagy mi?
    – Miért vágynék szivárványra, ha egyszer süt a nap?
    – Nem süt.
    – De igen, süt.
    – Nem süt.
    – De igen.
    – De nem.
    – De igen.
    – De nem süt, az istenért!
    – Dehogynem, nézd meg jobban.
    – Jó, legyen igazad. Süt a nap.
    – Örülök, hogy te is érzed.

  19. – Olyan különleges színe van a hajadnak.
    – Szóval… ezt pontosan mit is jelent? Csúnya?
    – Azt mondtam különleges. Kicsit talán olyan, mint a napfény. Ragyogó, szerethető, gyönyörű.
    – A hajam, vagy a napfény?
    – Ahj! Nézz már körül! Szakad az eső, villámlik, de nekem olyan érzésem van, mintha pontosan itt mellettem…, vagy inkább itt velem… ragyogna a nap.
    – Szóval tetszik a hajam, mert a napsütésre emlékeztet. Amit szeretsz.
    – Félreértesz. Mindig félreértesz! Tetszik a hajad. Napsütésben, esőben, viharban, szélben. Az időjárás minden elemében. Érted?
    – Szereted a hajam…
    – Istenem! Te…
    – Tulajdonképpen én is szeretem a te hajad…
    – … állandóan… Várj, mi?

  20. – Száz ágra süt a nap!

    – Ahogy elnézem, ma nem lesz szükség ernyőre.

    – Pedig szívesen tartanám felettünk a színházba járós esernyőt!

    – Talán lesz még rá alkalom. Napernyőd nincs?

    – Nincs, de ilyen hőségben nem ártana egyet venni.

    – Ennek a fele se tréfa, árnyékos helyre kell vonulni, máskülönben

    napszúrást fogunk kapni!

    – Egyetértek veled!

    – Az időjárás elég jelentősen befolyásolhatja az ember napját, ha nem

    veszi komolyan.

    – Te is érzed ezt az enyhe szelet? Épp az imént haladt el mellettünk.

    – Igen. Örülnék, ha így is maradna. Bárcsak lenne egy napernyőm, akkor

    megoszthatnám veled!

    – Nem hiszem, hogy kevésbé forrna a levegő, ha a napernyő alatt

    tartózkodnánk…

  21. – Csodálatra méltó, nem, hogy ez a fa még áll. Hiszen egyidős a házasságunkkal!
    – Meglehet, de a közelmúltban láthatóan megsenyvedte a viharokat.
    – Badarság! Megerősítették. Elég ránézni az új hajtásokra! Milyen üdék; biztosan a sok napsütéstől. Egy hete nem láttam felhőt az égen.
    – Akkor sem szeretem, ha a szél így kínozza, és még az eső is veri!
    – Vigasztaljon, hogy a növények túléléséhez napsütés és csapadék ugyanúgy szükséges. Az egyhangúság megölné szegényt.
    – Én azért örülnék, ha ez a nyárias idő most jó soká’ elnyúlna.
    – Úgyszintén. De bárhogy lesz… A fa elég szívós, hogy átvészelje, amondó vagyok.

  22. – Ó, Mariska, még szerencse, hogy süt a nap, a fényes hajad összekeverném vele!
    – Buta vagy, Ernő? Mikor járt a nap a Rózsa utcában?
    – Ó, Mariska, nézd azt a csudaszép szürke felhőt! Hát nem pont olyan, mint a szemed színe?
    – Ernő, mi bajod van? Inkább nyisd ki az esernyőd, nem vetted észre, hogy már esik?

    – Ó, Mariska, pontosan olyan vagy, mint az a szivárvány ott!
    – Mármint íves?
    – Ó, Mariska… Tudod mit? Inkább hagyjuk. Már túl meleg van ehhez.

  23. – Szép időnk van, nem igaz?
    – Én nem nagyon érzem.
    – Pedig olyan gyönyörűen süt a nap, innen nézve látom, hogy csillog vízen. Ülj csak ide mellém és akkor te is látod!
    – Rendben. Igazad van tényleg szép. De nem érzem, hogy meleg lenne, a kezeim teljesen hidegek.
    – Nyújtsd csak ide! Tényleg azok.
    – Hogy lehet, hogy a tieid ilyen melegek?
    – Engem most nagyon felmelegít az idő. Tavasszal pezseg bennem az élet, még a szívem is gyorsabban ver.
    – Az arcod is milyen piros, azt hittem kifújta a szél.
    – Nem fújja ki, hidratálóval kenem. Simítsd meg milyen puha!
    – Valóban, pont olyan, mint a harmat reggel a leveleken. Jó megérinteni.

  24. – Gyönyörű…
    – Az ég alja? Pf. Zavaros, rideg, ijesztő…
    – A szivárvány színei.
    – Értelmetlen kavalkád.
    – Csak nézd… ne, ne szólj semmit, csak várj…
    – Most vajon lila lett, vagy vörös?
    – Mint az arcod futás után.
    – És az szerinted gyönyör?
    – Hm.
    – Esni is fog.
    – Mint, a cseppek, ahogy végigszaladnak a hajadon, mikor a hideg vizet a tarkódra öntöd.
    – Szél is lesz.
    – Lehűti az arcod, ahogy az ellenszeled, azt imádod.
    – Megint változik. Egyre szürkébb. Még mindig szépnek látod?
    – Igen. Tudom, hogy folyton változik, vad színekbe bújik, háborog és fenyeget, tudom, de…
    – Most miért nézel így rám?
    – Gyönyörű…

  25. -Leégett a vállam.
    -Mondtam, hogy ne maradj kint soká ebben az izzasztó hőségben.
    -Valakinek meg kell öntöznie a virágaid, ha már eső nem akar esni.
    -Lassan fog. Rettentően hasogat a térdem.
    -Neked mindig hasogat valamid. Az időjárástól függetlenül is.
    -Ha csak szurkálódni akarsz, mehetsz is! Nem kenem be a hátad. Felőlem éghet a bőröd egész nap!
    -Nem vagy te olyan kegyetlen.
    -Nem is, hiszen rólad van szó…
    -Akkor elő azzal a napkrémmel!

  26. – Lusta jószág. Meg se moccan.
    – Feltapadt az üveged aljára. Mit akarsz még tőle?
    – Kint zuhog. Órák óta a létrája tetején kellene brekegnie. Nekem van az egyetlen békám, ami nem érzékeny a légnyomás csökkenésére?
    – Negyed órája csak róla beszélsz. Tökre igaza van. Én se moccannék meg, ha ennyi figyelmet kapnék.
    – Akkor te is elszomorítanál. Szeretném látni a monda beigazolódását!
    – Hogy a béka előre jelzi az esőt?
    – Azt.
    – Ha a békád lehetnék, én igazolnám neked.
    – Komolyan?
    – Jah, nem ezt az időjós badarságot, hanem a másikat.
    – Milyen másikat?
    – Aranygömb, átok, herceg meg ilyenek.
    – Annak kétféle befejezése is van, vágod?
    – Ennyi kockázat nekem belefér.

  27. – Szép időnk van ma, nem?
    – De.
    – Olyan 32 fok lehet, az ég kicsit felhős, lágy szél fúj és aranyos kis vízcseppek vannak a homlokodon, a homlokodon, amit úgy…
    – EZT MOST FEJEZD BE! Kérlek. Bocsánat. Csak tudod, mikor az időjárásról vagy a tájról beszélsz, úgy érzem, hogy te többet akarsz… többet akarsz, mint barátság.
    – Tudod, miért lehet ez?
    – Nem.
    – Jaj, te kis naiv. Azért, mert olyan szép, ahogy a napfényben ragyog az arcod, azért mert imádom a vízcseppeket a homlokodon, amik a melegben jelennek meg és azért… azért, mert SZERETLEK.

  28. – Szeretem a vihart.
    – Mit lehet abban szeretni?
    – Amikor süt a nap, úgy érzem, hogy a világ tökéletes, csak én nem, hogy nekem is olyannak kéne lennem. Mikor látom a vihart, úgy érzem, nem csak én vagyok elcseszett. Beleillek a világba.
    – Akkor te csak azért szereted a vihart, mert őrültebb, mint te?
    – Nem, hanem mert a vihar őszinte, a napfény meg megtéveszt. A napsütéses derűs idő csak a felszín, a vihar meg, ami alatta van. Amikor láthatom a vihart, mintha nem lennék egyedül. A vihar a társam.
    – Tudod mit? A te viharodat én is szeretem.

  29. – Norbert! Hallod?
    – Már megint mi van? Elromlott a telefonod?
    – Á! Nem! Csak az időjárás-előrejelzést nézem, rajta.
    – Pont most jut eszedbe a telefonodon ezt nézni, mikor olyan szépen csiripelnek a madarak, gyönyörű kék az ég, egy felhő sincs az égen… 30 fok meleg van…
    – Épp azért mondom, nézd, heves zivatar közelít felénk!
    – Zivatar? Lesz mindjárt zivatar, az én szívemben is!
    – De én félek a zivatarban!
    – Azért vagyok itt veled, hogy ne félj! Gyere közelebb és mutasd, mit mutat az okos telefonod.
    – Látod?
    – Nem látom! Én csak az látom, hogy minden rózsaszín körülöttünk

  30. — Nem hiszem el! Olyan kurva meleg van, a cipőm sarka beleragadt az aszfaltba. El is törött. Most biceghetek hazáig. Hát mi vagyok én, a kis Bicebóca?
    — Dehogy! Inkább földiekkel játszó égi tünemény.
    — Mi van? Napszúrást kaptál? Vagy részeg vagy? És mit szaladgálsz körülöttem? Már egy hete figyellek.
    — Szóval észrevettél?
    — Nem. Egy kétméteres vörös óriást. Hogy vettelek volna észre.
    — Támaszkodj rám.
    — Ó, hogy az a! Most meg esik!
    — Gyere, fussunk be az eresz alá. Kapd le a másik cipőd is.
    — Tök jó pocsolyában tapicskolni. Mint gyerekkoromban.
    — Nézd, már ott a szivárvány.

  31. – Gyönyörű időnk van, kisasszony. Épp megfelelő a sétához.
    – Igazán?
    – Hiszen látja.
    – De mégis. Azt hittem, ma borús lesz. Azt hittem, ma nem sétálhatok.
    – Ugyan. Nézzen fel az égre! Kék, látja? Tiszta. Épp tökéletes.
    – Nahát! Egy hete még azt mondta, gonosz. Egy hete még azt mondta, villámlik.
    – Ha egyszer úgy volt. De most már csak mondja meg maga! Nézzen fel az égre! Mit lát?
    – Én mondjam meg? Még mit nem!
    – De hisz én már megmondtam, kisasszony. Kék. Nem hallotta? De ha maga mást mond, hát legyen! Csak nézze meg jól! Nézze meg nagyon jól! Mit lát?
    – A napot.

  32. – Figyelj, szeretnék neked mondani valamit.
    – Mondd csak.
    – Izé…várj, hogy is mondjam. Érezted már úgy, hogy be van borulva, olyan szomorkás az idő, de te mégis úgy érzed, nyár van? Éreztél már ilyet?
    -Nem tudom, miről beszélsz.
    -Nna. Szóval amikor zuhog az eső és te mégis látod a szivárványt. Ami gyönyörű és varázslatos…
    -És?
    -És szeretnéd, ha a tiéd lenne. Nagyon szeretnéd.
    -De mért nem lehet a tiéd?
    -Mert valami folyton közbejön…a felhők, tudod.
    -Aha…a felhők. Összevissza beszélsz, baromság az egész.
    -Tudom.
    -Most mi bajod?
    -Semmi. Nehéz a szivárványt megfogni…

  33. – Mit látsz?
    – Sok-sok vizet, a lemenő napot, pár felhőt, egy ronda sirályt…
    – Clare, vedd komolyan a feladatot!
    – Túl erősen tűz még most is a nap ahhoz, hogy bármit is komolyan vegyek.
    – Nekem tetszik, mikor a nap szinte perzsel és beférkőzik a bőröd alá.
    – Aha, ha te mondod.
    – Túl hideg vagy még ilyenkor is Clare, kellene valami, ami felmelegít.
    – Nem kell nekem semmi, legfeljebb még egy koktél.
    – Vak vagy.
    – Ne gondold, de az erős sugarak nem kellemesek, csak megégetnek, felsértik a bőröd, amitől viszketned kell, és nem tudsz nyugodtan aludni.
    – Az alvást túlbecsülik. Izgalmasabb elfoglaltságot is eltudok képzelni helyette.
    – Azt elhiszem.

  34. – Hallod az égzengést? A hegyek a boszorkány halálát követelik!
    – De az erdő vele van.
    – Igen… A reszkető levelek egymásnak súgják a széllel, hogy kérjenek neki kegyelmet a Királynőmtől. Csakhogy miénk a tajtékos tenger! A felkorbácsolt folyó! A vad vízcseppek, az eső gyermekei.
    – Ne álltasd magad, Teagen. Nincs kegyelem az áruló tündérdalnoknak és az emberfattyának.
    – Elrejtelek. Elrejtelek egy dalban – tiéd lesz a Nyárvég dala, az eleven föld legszebb éneke. Csak fogd a kezem, csak énekelj!
    – Emlékezni fogsz rám?
    – Mindig, mikor visszhangzik a völgy, vagy záporra szomjazik a föld. Énekelj! Elmúlt az álom, mert elmúlt a tél/Elmúltál te is, benned elmúltam én.

  35. – Beborult.
    – Be.
    – A szél is fúj.
    – Fúj.
    – Fázol?
    – Csak egy kicsit… Annyira nem vészes.
    – Dehogynem, hiszen jéghideg a kezed! Kéred a pulcsim?
    – Nem, mondom, nekem jó így, tényleg… Most meg miért nézel furán? Azt akarod, hogy felvegyem? Jól van, na. Istenem, mintha legalábbis december lenne.
    – A májusi esték hidegek még. Nem akarom, hogy megfázz.
    – Ennyire féltesz?
    – Csak törődöm veled. Mit mondtál, hányas peronról indul a vonatod?
    – Innen, a kettesről. Nos, köszi a pulcsit. Jó szolgálatot tett.
    – Maradjon csak nálad. Majd egyszer visszaadod. Ha szebb idő lesz.
    – Biztos? Hiszen ez a kedvenced!
    – Tudom.

  36. − Micsoda ítéletidő! Nem is emlékszem, hogy mikor láttam utoljára ilyen hóvihart.
    − Én igen. Három éve. Amikor kirángattál a meleg lakásból, hogy megnézzem azt a béna hóembert, amit csináltál.
    − Béna? Miért mondod ezt? Egy Donatello veszett el bennem.
    − Az bizony úgy elveszett, hogy meg sem lehet találni. Amúgy holnapra milyen időt mondanak?
    − Ugyanilyet. Pedig ha továbbra is így havazik, el leszünk vágva a külvilágtól.
    − Nem baj. Majd összebújunk és megnézünk pár filmet.
    − Például mit?
    − A Napfény ízét.
    − Ha már a bőrünkön nem érezhetjük, legalább lássuk, mi?
    − Szemtelen!
    − Én is szeretlek…

  37. – Lépj odébb, elfogod a napot!
    – De, nekem te vagy a napom, hadd nézzelek még egy kicsit!
    – Na, ne vacakolj azzal a naptejjel.
    – Úgy látszik beragadt a kupak.
    – Pedig ha nem iparkodsz, odakozmál a te napsugarad.
    – Látod, azért tartom neked hősiesen az árnyékot.
    – Ki gondolta, hogy ilyen kánikula lesz ma?
    – Én rendeltem, reméltem, nekivetkőzöl akkor.
    – Hát ez bejött. Ugye bekened a hátam?
    – Jé, lejött a kupak, persze, hogy bekenlek. Ezer örömmel!
    – Mit gondolsz jó a víz?
    – Biztos van vagy huszonhat fok. Csobbannál egyet?
    – Jaj, te őrült, le ne ejts!

  38. – Szeretem
    – Igen, csodás, ahogy az alkonyfény az épületekre vetül. Gondolja, Párizsban is így fog sütni a Nap?
    – Szeretem
    – Párizs valóban csodás. Azt mondta az impresszárióm, hogy a klíma is kedvező.
    – Szeretem
    – Azt a fajankót? Ugyan, már! Maga mindig tréfál, azt sem tudom, hányadán állunk.
    – Szeretem
    – Tudom, hogy szeret tréfálkozni. De, induljunk! Hűvösödik!
    – Szeretem
    – A férfiak olyan hidegkedvelők. Ilyen hideget nyáron! Nem is veszik észre, hogy mi nők inkább vágyunk a meleg gyengédségre. De majd a kupéban meleg lesz. Ugye elkísér a pályaudvarig?
    – Szeretem
    – Én is

  39. – Szia! Huh, jól eleredt az eső! Beállsz az ernyőm alá?
    – Ó, köszönöm, nem! Csak csepereg…
    – Ez csepereg? Dehogy! Már szakad!
    – Nem vagyok cukorból!
    – Gyere csak nyugodtan, ketten is elférünk az ernyőm alatt.
    – Jól van, de csak amíg alább nem hagy…
    – Kétlem, hogy ez mostanában elállna.
    – Miből gondolod?
    – Érezni az esőillatot. Tartósnak ígérkezik.
    – Ennyire értesz hozzá?
    – Nem, csak szeretem az esőt.
    – Komolyan?
    – Igen. Pláne azt, amit magával hoz.
    – Miért, mit hoz magával?
    – Az új lehetőséget. Ahogy megtelik minden energiával, életre kel a természet, és amikor villámlik, valósággal felizzik a levegő.
    – Nem is villámlott még.
    – De igen. Most itt, az esernyő alatt.

  40. – Ugye szép, ahogy’ az eső kopog a tetőn?
    – Túl hangos, alig hallom a tanárt.
    – Mondd, nincs kedved óra után…
    – Majd, ha fagy!

    – Akkor ma találkozunk suli után? Hiszen fagy!
    – Én? Veled? Ebben a havazásban? Na, viszlát!
    – Tehát időközben a szíved is jéggé fagyott…

    – „Tavaszi szél…” Ismered?
    – Ki ne?
    – Annyit mondhatok: te nem vagy madár.
    – Most komolyan, min nevetsz?!
    – Magamon, amiért még mindig reménykedek…
    – Neked agyadra ment a jó idő!

    – Nézd! Tetszel nekem. Tőled még a hőség miatti izzadság sem taszít!
    – Ez most…
    – Gondoltam, így, évzárókor, nincsen vesztenivalóm. Esetleg lenne kedved egy fagyival ünnepelni?
    – Csak, ha te fizeted.

  41. – Mondták, hogy hideg lesz, de hogy ennyire?
    – Pityuéknál már havazott is…Fázol?
    – Egy kicsit.
    – Vedd fel!
    – De akkor meg te fogsz…
    – Vedd fel, vagy megsértődöm! Így ni. Tudod mi a különleges a havazásban…pontosabban a hóban? Hogy a hópelyhek olyanok, mint az emberek. Mindegyik más, különleges. Vannak egyszerűbbek, vannak giccsesebbek…és van, ami egyszerűen tökéletes. De nincs elég időnk megcsodálni, mert mire felismerjük a szépségét, addigra elolvad. És minden hópehelynek kell társ, mert külön csak pelyhek, de együtt már hó és…
    – A tavalyi hó már elolvadt! Akkor kellett volna értékelni, mikor még volt.

  42. – Megőrjít ez a forróság! Még csak nyár eleje van, de a hőmérők máris kiakadtak.

    – Ne aggódj, az időjósok azt mondták, hamarosan jön a vihar.

    – Hiszek is én nekik! A múltkor hóvihart jósoltak, de még fagyni se fagyott a télen. Amúgy, hova tűntek a sértő megjegyzéseid? Tudtommal te gyűlölöd az esőt.

    – Igen, így volt. Annyira… zabolátlan, szeszélyes, veszélyes. Borzalmas, mik köthetők a nevéhez. Mégis, a saját bőrödön tapasztalva, egyedül a szabadság és a tiszta adrenalin érzete fog el. Mikor az utolsó csepp is a földbe ivódik, a természet újjászületve légzik fel. Olyan, mint maga az élet. Olyan, akár te.

  43. − Azt a villámot! Mekkora volt már, mi? Szerintem tuti kettécsapta lent a trolit.
    − Nem hiszem, tudod, azért a trolik nem olyan… hú, ez durva volt!
    − Nem rossz villámocska, de nem szólt elég nagyot. Az enyém ütősebb volt.
    − Oké, játszunk ilyet, ez tetszik. A következő legyen a tied.
    − Nem-nem, az a tiéd lesz. Az első villám a hölgyet illeti meg.
    − Fel kéne venni az illemszabályok közé: az igazi lovag… azt a rohadt!
    − Hihetetlen, kettő egymás mellett. A tiéd és az enyém. Ha babonás lennék, azt mondanám…
    − Hogy egy villám volt két ággal?

  44. ¬ Nem vagy normális, hogy ilyen hideg szélben itt ülsz!
    ¬ Nem fázom, egyébként, ha esne az eső, az sem érdekelne!
    ¬ A te fejedben mindig vihar dúl? Néha olyan ködösek a szemeid… és mintha könnyesek is lennének.
    ¬ Az csak pára. Vagy az is lehet, hogy harmat. Reggel óta itt várlak!
    ¬ Délre beszéltük meg a találkozót, tisztán emlékszem. Az időjárás jelentés azt mondta, hogy sütni fog a Nap, de ehelyett…
    ¬ Vihar készül? Legalább esne idekint is! Csak hogy tudd, a lelkemben is ilyen az idő, mióta nem láttalak.
    ¬ Érdekes. Nekem most kezdett csak el igazán ragyogni a Nap.

  45. – Tiszta lucsok!
    – Parancsol?
    – Kézcsók, hölgyem!
    – Már elnézést, de mit mondott az előbb?
    – Az időjárás. Hát nem látja?
    – Ember, havazik! Mindenhol friss, hófehér hó díszíti a tájat. Hogy nevezheti ezt maga lucsoknak?
    – Akárhányszor bejön ebbe a szobába, a bennem rejlő hóbuckákat felolvasztja. Nem bírom ki, ha még egyszer elmegy, s megint csak lucsok marad a napfény után!

  46. – Borzalmas ez a hóvihar! Jobban szeretem a nyarat, a napsütést.
    – Emlékszel még?
    – Mire gondolsz?
    – Amikor először találkoztunk. Még az ég is kivirult!
    – Jamie, kérlek! Hiszen éppen szilveszter éjjelén történt, amikor még ennél is nagyobb volt a vihar.
    – Ugyan, Elizabeth! Ha láttad volna a szemedben kinyílni a virágokat, s a mosolyodban megcsillanni a napfényt, most nem ezt mondanád.
    – De a hó és a jég befagyasztott mindent.
    – Kucorodj ide mellém, egészen a kandalló elé! Bebizonyítom neked, hogy mindkettőnkben ott rejtőzik még a napfény!

  47. – Nézd csak, de szépen süt a nap!
    – Jaj, hagyjál, álmos vagyok.
    – Nem hagylak. Csak egy icipicit nyisd ki a szemed! Nézz körül, milyen gyönyörű a világ!
    – Én a hajnali derengést szeretem, meg az eső csepergését.
    – Hmm, hallottam már hírét a kaptárban, hogy te egy ilyen zárkózott virág vagy. De én szeretem a kihívásokat. Ó, már nyílik is egy szirmocska, jól látom?
    – Megnéznélek magamnak…
    – No és, elég csinos vagyok?
    – Nos…
    – Akkor én közelebb bújok!

  48. – Úgy szeretném, olyan jó lenne, ha végre kiderülne az ég.
    – Balassagyarmaton inkább az elmúlt egy hónap volt nagyon borongós.
    – Soha ilyen esős tavaszunk nem volt.
    – Folyton lógott az eső lába, állandóan félő volt, hogy az esőcseppek levetik magukat a magasban úszó felhőkről.
    – Én igazán minden mágiát és imát bevetettem, hogy ezt megakadályozzam.
    – Azért tartott csak egy hónapig. Köszönöm.

  49. – Nézd! Mindjárt reggel van!
    – Mit nézzek rajta? A nap még nem süt.
    – Így nem is fog egyhamar.
    – De hát esik!
    – Még nem, bár tényleg borús az idő.
    – Mihez kezdjek vele? Megvigasztalni nem tudom, és esernyőm sincs.
    – Hát azom nekem sincs, de majd kérünk a pultból egy zacskót.
    – Egy zacskóval a fejünkön nemcsak hülyének fognak nézni minket, de részegnek is!
    – Kit érdekel? Hajnali 4-kor nem mindegy? … Látod, most miattad elkezdett szakadni az eső!
    – Ajj, te nő! Leveszem a pólómat, a fejedre rakod, és felülsz a nyakamba, és egyikünk sem ázik el, míg hazaérünk.

  50. – Milyen csodás látvány, nem gondolod?
    – Miről beszélsz?
    – Gyere közelebb, és próbáld meg ebből a szemszögből nézni. Lásd meg a szépet a vihar után is.
    – Egy égszakadásban hogyan lehetne bármi is szép? Csak sár maradt utána…
    – Hunyd le a szemed egy pillanatra, és megérted. Lásd meg, ahogy a felkelő Nap mézarany sugarai megcsillannak a fűszálakon ringatózó cseppeken. A nedvesség lassan felszárad, ahogy a meleg napsütés mindent körülölel.
    – Igazad van. Nem is tudom, hogy nem vettem eddig észre. Maradjunk így, hadd élvezzem Veled ezt a gyönyörű látványt, ahogy a szerteáradó fénnyel egy szebb nap virrad Ránk.

  51. – A napfény beragyogja az eget, egy felhő sem állhatja útját.
    – Valóban. Kiváló napra virradtunk.
    – Ahogy itt ülünk, a sivár tél után életre kel a világ.
    – Tiszta tavasz, így igaz!
    – Emelkedik a hőmérsékletem, elönt a forróság, végtagjaim hidegek, itt az újabb hőhullám, elvesztem.
    – Jaj, ne ijesztgess! Hozzak borogatást?
    – Rajtam nem segít a pára már. A köd borítja az agyam.
    – Elborult az agyad? Vagy rosszul vagy?
    – A tekinteted villámcsapásként ér minden egyes alkalommal. Könnyeim szivárványa színesítse minden lépésed.
    – Miről beszélsz?
    – Szeles természeted rabul ejtett örökre. Hőn áhítalak!
    – Aha! Most már minden kitisztult! Azt hittem, szíved tiszta jég!
    – Napsugaram!
    – Tavaszi szellőcském!
    – Ez mennyei!

  52. – Béla, érzem a forróságot.
    – Nekem is melegem van.
    – Ne ijesztgess melegséggel! Nem jó velem?
    – Dehogynem, Juci. Jó veled horgászni.
    – Komolyan? Szavaid simogatnak, akár a szél.
    – Csak meg ne hűlj! Izzadtan könnyen elkaphat a nyavalya.
    – Mióta egymás mellett ülünk, a fülledt csend ellenére mintha tornádó tombolna bennem.
    – Beteg lehetsz.
    – Dehogy! Boldogabb nem is lehetnék. Olyan ragyogónak látom a szemed, mintha Napba néznék.
    – Biztosan lázad van.
    – Nem érzed a vihart, hogy szétfeszít valami?
    – Izé, motoszkál bennem a déli babgulyás.
    – Ó, hát nem érted? Elűzhetné a szél a fellegeket, hogy végre meglásd a tavaszt bennem!
    – Jó, gyere közelebb, megengedem, hogy fogd a botomat.

  53. -Tudod, olyan vagy mint a nap.
    -Az milyen?
    -Gyönyörű.
    -Olyan kis bolondos vagy…
    -Sugárzol, mint a nap sugarai ahogyan a földet ölelik körbe… Gyere csak ide hadd mutassak valamit.
    -Ugyan mit?
    -Gyere közelebb és megtudod vagy én megyek, de annak nem lesz jó vége…
    -Jaj, mindig csak játszod itt a nagyfiút.
    -Hát jó te akartad! A bőröd puhasága meghaladja a mediterrán éghajlat felfrissülését. A hajad selymessége, olyan mintha az erdőben szél táncot lejtene a fák lombjai közt. Szemed ragyogóan csillog, mint mikor egy esőcsepp felcsillan a napsugárban. És a szád…

  54. – Mintha felmelegedett volna a levegő, érzi? Nem kell már a kendőm sem. Kimegyünk kicsit a kertjébe? Olyan szép és más illatú még a szél is, mint nálam.
    – A növények miatt. Néhány hete, mintha több napfényt kapnának, vagy több esőt, nem is tudom, de a rózsák színe megélénkült, az illatuk édesebb, egész nap érzem magamon. Ha akarja szedek néhányat.
    – Nem, köszönöm. Nem szeretem a vágott virágot. Inkább átjárok magához nézni őket, meg szagolgatni, úgyis a szomszédban lakom. Aztán ha éjjel áthozza a szél az illatukat hozzám, fekszem majd a szobámban, és olyan lesz, mintha a maga kertjében álmodnék.

  55. -Nem tudsz aludni, cukorfalat? Előbújhatsz!
    -Én csak… felébresztett a vihar, és-
    -Igen?
    -Mi a frászért ülsz éjjel, az udvar közepén, a zuhogó esőben?
    -Gondolkozom.
    -Oh. Értem.
    -Tényleg?
    -Hát… nem, nem igazán. Nem félsz, hogy beléd csap a villám?
    -Már belém csapott.
    -Te részeg vagy?? Most meg miért nevetsz?
    -Jaj, cukorfalat! Nem értesz te semmit. Gyere ide!
    -Nincs az az isten, hogy – Mit csinálsz? Na nee! Tegyél már le, szét ázok!
    -Ssss, hallgasd az esőt! Érzed az illatát? Hm?
    -É..érzem. Te most a hajam szagolgatod? Jézusom, láttad azt?! Mindjárt belénk csap!
    -Talán az a cél, cukorfalat! Talán az a cél…

  56. – Mennyi?
    – 4 mm.
    – Az már valami?
    – Semmire sem elég. Ki fog égni a rozs.
    – De jön még eső a héten!
    – Nem, módosítottak az előrejelzésen.
    – Akkor most mi lesz?
    – Ki fog égni a rozs. Mondom.
    – Nem tűnsz túl szomorúnak. Van „B” terv?
    – B, mint Barbara?
    – Legyen!
    – Az túl szép lenne. Álomszerű.
    – Én vagy a terv?
    – Nincs terv.
    – Te aztán tudsz bókolni! Terv nélkül hogyan?
    – Kiég. Hacsak nem keresünk másik előrejelzést.
    – Ráérek.

  57. – Fázom. Menjünk haza. Mama mondta hogy jönni fog a vihar.
    – Még ne. Várjunk egy kicsit.
    – Mire?
    – Arra, hogy megjöjjön az eszed.
    – Tessék?! Ezt meg mégis hogy gondoltad?!
    – Gondoltam ha elered az eső, akkor kimossa belőled azt a sok hülyeséget, amin állandóan rágódsz és végre tisztábban fogsz látni.
    – Még hogy tisztábban?! Tökéletes a látásom, köszönöm szépen!
    – Csak segíteni akarok.
    – Bőven elég gondom van nélküled is. Haza megyek.
    – Nem mész. A vihar már elkezdődött.
    – Te hülye vagy, még csak nem is villámlik!
    – De. Villámlik.
    – Nem értem.
    – Majd megérted, ha kisüt a nap. Itt maradsz velem?
    – Igen…itt maradok.

  58. – Nem lesz már elég az eső, amit a Földre zúdítottál, kedvesem?
    – Közel sem.
    – Miért ez a keserű villám a szívedben?
    – Láttam, hogy sütöttél múltkor arra a halandóra.
    – Miért baj, ha valaki boldogságot tud találni a sugaraimban?
    – Mert megteheti!

  59. -Olyan szépek a felhők! Szép fehérek a nagy kékségben!
    -Igen, nagyon igézőek, csodálatos elmerülni benne!
    -Nézd, hogy fújja őket a szél!
    -Annyira jó érzés, mikor két felhő egybeolvad örök időkre.
    -Lehet eső lesz belőle!
    -Mi más is lehet egy gyönyörű találkozás vége, mint új szenvedély születése.
    -Nem akarok megázni!
    -Pedig eső nélkül nincs is élet!Enélkül értelmetlen az élet!
    -De kiszámíthatatlan ez az idő!
    -Én az időjárást úgy szeretem, ahogy van, számomra így tökéletes, így tesz boldoggá engem!

  60. Tudom,már lezárult a verseny, dehát az ihlet önfejű, parancsra nem dolgozik, és akkor jön megy, amikor kedve tartja:

    – Ne ijedj meg, csak én vagyok. Hozzáérek az arcodhoz, lassan. Szia!
    – Szia! Örülök, hogy itt vagy.
    – Megígértem.
    – Esik?
    – Nem. Ezek csak izzadtságcseppek a kezemen. Nagyon siettem.
    – Hm. Mindig azt hittem, kifinomultabbá válnak az érzékek, ha az ember elveszíti a…
    – Még csak néhány napja hagytad el a korházat, türelmesnek kell lenned. Most elengedem a kezed, de a szobában maradok, csak közelebb hozom a teád.
    – Rendben. Most… most kisütött a nap érzem…
    – Nem. Csak visszajöttem eléd…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük