Már jó régen játszottunk, de most eljött újra az idő, hogy kipróbáld magad, játssz egy kicsit – és akár szerkesztést is nyerj. Újra egy 100 szavas játékkal készültünk, újra egy napod van arra, hogy írj nekünk valami izgalmasat.
Feladat: Írj egy 100 szavas párbeszédet, aminek az alaphelyzete az, hogy főnök és beosztottja egymásba ütközik a bolt ajtajában délben.
Figyelj! A mostani játékban tiltott a narráció! Csak azt írd le, amit a szereplők mondanak, ezzel teremtsd meg a helyzetet, viszonyokat, így futtasd ki valamire a jelenetet.
Határidő:
május 4. (hétfő) éjfél
Eredményhirdetés:
május 6. (szerda) délelőtt
Nyeremény:
A nyertes beküldheti egy novellája, vagy regénye első 10 ezer leütését, amit megszerkesztünk és bekerül a szerkesztői látványpékségbe.
***
Egyéb segítség a játékhoz:
– kerüld a sablonos megfogalmazásokat
– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (legfeljebb 100 szó legyen a végeredmény)
– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled
– figyelj a helyesírásra
– ha Facebookon kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja nekem a rendszer, és lehet, nem veszem észre), és legyen nyilvános a bejegyzésed
– ha a normál kommentsávba írsz, és nem jelenik meg azonnal, akkor se aggódj, majd kiengedem a moderációból
– Ágoston, maga itt?
– Jó napot!
– Hát mi szél fújta erre?
– Déli, uram.
– Elfogyott a táp, mi?
– El, de nem azért jöttem.
– Hát?
– A vakcinázás miatt.
– Vakcinázás?
– Pontosan, uram. Már lehet kapni.
– Nahát! Én nem láttam.
– Külön kell kérni az eladótól.
– A macska rúgja meg! Ha ezt tudom…
– Az nem használt volna, uram…
– Honnan veszi?
– Hát… csak macskáknak jó. Genetika…
– Ezek a kisállatboltok mindig kivételeznek velük.
– Egyetértek uram, de szerencsére mi ellenállóbbak vagyunk.
– Én is ezt hallottam…
– Ma is lesz holdugatás meeting?
– Lesz Ágoston, este fél tíz!
– Nem lehetne online megtartani?
– Nem. Mi kutyák vagyunk, és nem tudom a Wifi jelszót.
én nem facebookozok, hová kell beküldeni?
– ‘Ej, ‘ej, ‘ej, mi a futnivaló szituáció?
– Kapitány Uram! Én csak zabkását jöttem venni Mázonnak!
– És há’ mé’ maga? A közlegénynek nincs hozzá lába?
– Az ágyékkötő incidens óta nincs, Uram!
– A fenéje! Ő is? Ha e’ így megy tovább, akkó’ ki fog több lyukat ásni?
– Effelől szeretettel kérném a felmentésemet, Uram!
– Á, nincsen magának gerince!
– Uram, azt itt sajna nem árulnak! De Ön miért jött erre?
– Zabpehely a tábornoknak, másé’ nem.
– A tábornoknak sincs lába, Uram?
– Má’ hogy ne lenne, bolond maga!? A sál malőr után karja nem maradt!
Kedves Gabriella,
pontosan ide kell beírni, ahol ezt megkérdezted 🙂
– Jó napot, Léna!
– Jaj, szia, Peti, alig vettelek észre!
– Igen, látom nagyon elmerült a jegyzeteiben. Ezek a mai meetingre vannak?
– Pontosan. Ebéd után tartjuk. Ugye, számíthatok magára is?
– Hát persze, hiszen maga a főnök! Ott leszek percre pontosan.
– Sejtettem… Te vagy az egyik legmegbízhatóbb alkalmazott, ha mondhatok ilyet.
– Éppen most mondta.
– Milyen igaz. Egyébként nem is tudtam, hogy te is ide jársz ebédért.
– Nos, már két éve, mióta a cégnél vagyok, ez a törzshelyem. Isteni a kávéjuk.
– Hm. Tudod, mit? Akkor meghívlak egyre.
– Rendben, ez nagyon kedves magától. Egyébként Gábor vagyok, nem Peti. Ha mondhatok ilyet…
– Málinka asszony, megkérdezhetem, hová indul?
– Púderka, maga leskelődik rám?
– Nem. Csak itt ülök a szobája előtt.
– Elszámolással tartozom magának? Szobafogságban vagyok? Mondtam már, hogy előnytelen számomra, ha mellettem áll. Üljön csak vissza. Holnap hozzasson magának egy magasabb íróasztalt.
– Tíz órakor érkezik Délceg úr, a versenyröpde igazgatója. A héten már harmadszor keresi önt hiába.
– Azt hiszi, én nem tudom? Mit néz a csücsöri szájával? Mikor használta maga utoljára a lépcsőt? Mikor elverte egy nyári zápor, mi?
– Sokaknak nem bírja már a szárnya egy bizonyos kor után. Teljesen érthető.
– Mondja csak, hogy egy bizonyos súly után, Púderka! Ezt a szégyent… Lépcsőzni mentem.
– Kovács kisasszony, maga mit keres itt?
– Jó napot kívánok Igazgató Úr!
– Nos?
– Én csak..
– Kész van a városfejlesztési projekt anyaga?
– Igen, uram.
– A B&B Holding kimutatás?
– Igen, uram.
– Szükségem lesz délután a félévi költségvetésre, az iskola felújítási tervek jóváhagyott változatára, valamint az alapítvány év végi összefoglalójára.
– Minden az asztalán van uram.
– Mi az ott a kezében?
– A tonhalas szendvics, amit ebédre kért uram.
– Kávé nincs?
– Azt nem…
– Jellemző. Az irodában találkozunk Kovács kisasszony. Lehetőleg ne késsen!
– Nem gondoltam volna, hogy pont Te leszel az első, akivel reggel találkozok.
– Helló Főnök! Látom, Neked sem jól indul a napod.
– Éppen cigit tettél a zsebedbe? Nem azt mondtad, hogy leszoksz?
– Nem az volt. Csak egy gyógyszeres doboz.
– Beteg vagy?
– Csak egy kis nyugtató, nem bírom a sok stresszt.
– Vicces, pont az ajtóban vetted be?
– Igen. Gyere nyugodtan, nem tartalak fel. Ma egy kicsit kések.
– Végre! Erre vártam, évek óta, ki akarlak rúgni, de eddig nem volt rá alkalom. Már be sem kell jönnöd. A felmondást majd kiküldöm.
– Rákos vagyok.
– Ön itt?
– Én csak…
– Nem az irodában kéne lennie?
– Csupán kiszaladtam ide, mert szükségem volt…
– Mire volt olyan égetően szüksége, hogy félbehagyta a munkáját miatta?
– Nos… női dolgokra. Gondoltam, mivel ebédszünet van, alkalmas az időpont…
– Lenne egy kérdésem. Hány üzletet kötött délelőtt?
– Kettőt. De délután lesz több, megígérem!
– Megígéri? Milyen kedves.
– Igyekezni fogok!
– Adok önnek egy tanácsot. Ígéretek helyett végezze rendesen a feladatát! Nem azért fizetem, hogy vásárolgasson.
– Persze, hogy nem. Értettem.
– Ne feledje, legalább tíz férfit tudok, akik alkalmasabbak a posztjára. Ha még egyszer azt látom, hogy nem hoz elég profitot, a szép kis pofija nem fog többé számítani.
– Vásárolgatunk, munkaidőben?
– Enni csak kell, igazgató úr.
– Minden nap? Maga tudja…
– De mindössze egy szendvicset, azt is sebtében…
– A múlt héten észre vettem, hogy olykor-olykor reggelizni is szokott.
– Hogyan? Khm… Előfordul, de biztosíthatom, hogy nem megy a munka rovására.
– A HOLÉLEK –et ellenőrizte?
– Ez csak természetes! A következő esetig van még… máris nézem… 35 percem, és ha szabad megjegyeznem, ez a készülék, nagyszerű találmány!
– Tudom, az én ötletem volt. Ezer évente elkel némi fejlesztés.
– Engedje meg, kinyitom magának az ajtót, igazgató úr!
– Rendben, menjünk, nekem is sok a dolgom.
– Holt Lélek Lekövető Kütyü, ezt a marhaságot…
– Mit mondott?
– Semmit, semmit!
– Szevasz, Kristóf! Mit keresel itt?
– Ebédet. Miért, te mit?
– Én egy fidget spinnert!
– Hogy mit?
– Tudod, azt a pörgettyűs játékot!
– Fogalmam sincs, miről beszélsz!
– A fiam kezében láttam egyik este. A kötelező olvasmányt olvasta. Azt mondja, segít ébren maradni.
– Ühüm. És neked mire kell?
– Az értekezletre. Mindig arra ébredek, hogy elaludtam.
– Ez felháborító, Bence! Te el szoktál aludni az értekezleteken?
– Nyugi, azért nem mindegyiken. De ma reggel például kétszer is!
– Ma reggel én tartottam az értekezletet, Bence!
– Jah, tényleg! Akkor tegnap reggel! Szóval délutánra muszáj vennem egyet!
– A délutánit meg te tartod, öregem!
– Jobb lesz, ha te is veszel egyet!
– Nahát, te itt, Gabikám? Szervusz!
– Jó napot! Nem gyakran jár erre, ugye?
– Egy csavarhúzóért jöttem. Segítenél?
– Ezek közül válasszon méretet, én meg ott leszek szemben. Mit kell szerelni?
– Mit mondasz? Nem hallak innen, Gabika!
– Mire kell?
– Ma este van a nejem születésnapja.
– És meghúzza a csavarjait?
– Hogy mondod, Gabika?!
– Mondom, érdekes ötlet!
– Ne viccelj! Kap virágot is. Megvettem neki a kisszekrényt, amiért egy hónapja siránkozik. Összerakom, mielőtt hazaér.
– Nem szerel gyakran, ugye? Miért nem mennek étterembe?
– Akarom, hogy lássa a férfiasságom. Várj! Oda megyek, rosszul hallak.
– Tessék? Nekem azt mondta, azt kicsit már unja…
– Gábor, tudod merre vannak a balták?
– Ó, ne haragudjon nem vettem észre, hogy kifele jön. Elnézést.
– Semmi gond! Én nem … Hilda? Szervusz.
– Szervusz, Katalin! Ne haragudj, hogy megnyomtam a csomagod, tényleg nem láttam.
– Hagyd csak! Nem tört össze, csak babacipő.
– Ó! Örülök! Mármint, ajándék?
– Természetesen! A barátnőm testvérének. Babát vár. Na de te?
– Én is csupán ajándékért szaladtam le, az ebédszünetemben. Csak valami apróságért. Talán egy babarugdalódzó, ilyesmi.
– Kinek is veszed?
– Öö, az öcséméknek.
– Tényleg? Kisbabájuk lesz?
– Igen. Nem régen tudtam meg. Vagyis tudták meg.
– Ühüm… Értem. Nos! Délután bejönnél hozzám?
– Persze…
– Kovács! Miért állja el az utamat? Ki van rúgva!
– De… uram, én nem is magának dolgozom. És nem is Kovácsnak hívnak.
– Ne szórakozzon velem, Kovács. Tudom, hogy maga az!
– De én tényleg nem…
– Akkor hogy hívják?
– Hegedűs. Béla, uram.
– Diplomája van?
– Van, uram. A műszaki egyetemen vé…
– Szóval maga mérnök?
– Az vagyok.
– És ért a szakmájához?
– Azt hiszem.
– Hm… Tapasztalata van?
– Nincsen, uram. Idén végeztem el az egyetemet.
– Gratulálok! Fel van véve!
– Mi? Tényleg?
– Igen, de elállta az utamat, úgyhogy ki van rúgva.
–Főnök Úr! Elnézést, nem figyeltem!
– Semmi baj, Gizike, örülök, hogy belém botlott! Egyébként is beszélni akartam magával, az iroda falain kívül. Mit csinál ma este?
– A szüleimnél vacsorázom.
– Nem tudná lemondani? Vagy egy másik estéjét rám áldozni?
– Mégis mit jelentsen ez?
– Ugyan. Csak egy ártatlan vacsora! Mint főnök és beosztottja.
– Értem, uram.
– De persze ha egy szállodai szobában kötünk ki a végén, az sem jelent problémát. Majd diszkréten kezeljük.
– Már elnézést, uram, de én nem vagyok olyan nő! Vőlegényem van!
– Nem zavar, nem ismerem.
– Kovács Gábornak hívják!
– A területi igazgató?
– Pontosan!
– Akkor már értem, hogy maga miért nem olyan nő.
–Jaj, elnézést, főnök! Nem figyeltem.
–Csak George. Itt nem vagyok a főnöke.
–Bocsánat, Mr. Jonson! Én hibáztam.
–George! Itt csak egy fickó vagyok, akivel éppen összeütközött ebédidőben, a bolt bejáratánál.
–Valóban?
–Igen.
–Csak egy senki?
–Ha úgy tetszik.
–Akkor kezdem elölről… Nézz már az orrod elé, bunkókám. Tele van a kezem. Milyen férfi vagy te? Udvariasságról hallottál már? Rajtad kívül is élnek emberek a földön, szóval told arrébb a fennhordott orrodat… Ja és egy jó tanács: ha mindig így viselkedik, a maga helyében, én nem mernék a munkahelyemen kávét inni! Jóccakát!
–Hé! Várjon!
–Igen, főnök?
–Eljönne velem vacsorázni? Egy senkivel?
– Főnök?
– Miért van ennyire meglepődve? Talán azt hitte, hogy én nem járok boltba?
– De hisz ez lehetetlen!
– Már hogy lenne az?
– Maga meghalt. Még a híradó is bemondta.
– Nem kell mindent elhinni, amit a tévében hall.
– Ott voltam a temetésén. Még nekrológot is írtam önről, amely aztán megjelent a lapokban.
– Ez igazán érdekes. Arra nem gondolt, hogy esetleg maga is meghalt?
– Hogy micsoda?
– Komolyan. Nézzen csak maga mögé!
– Hát ezek meg micsodák?
– Maga mondta állandóan, hogy kidolgozza a beleit. Holnap találkozunk.
– Tóth úr! Maga itt, ilyenkor?
– István, ön itt?
– Hát de, főnök úr, nem kellene otthon lennie?
– Pista, magának nem kellene megvárnia a delet?
– Dél van.
– Lehetetlen. Nézze, a karórám tizenegy órát mutat.
– Az is lehetetlen. Tessék csak megnézni a telefonomat, tizenkettő nulla nulla.
– Én nem bízom az ilyesfajta új kütyükben. Ez a bőrszíjas karóra még apámat se hagyta cserben Kádár idején, nem hogy engem!
– De főnök úr, ugye tudja hogy egy hete volt a tavaszi óraátállítás? Tévében, rádióban bemondták.
– Nem hallgatok én holmi adásokat. Azt mondanak benne amit akarnak. Akkor hogy nem késtem el eddig munkából?
– Kényszerszabadságon volt, uram.
– Igaz.
– Nem lát a szemétől, maga vaksi?
– Elnézést, én…
– Jó ég! Ne haragudjon… Bajzay asszony! Nem vettem észre, hogy… ön az. Elnézését kérem!
– Kingácska… Jól rálépett a lábamra, nem mondom. De miért is nem lep meg? Állandóan rohan, nem figyel oda.
– Ezt kikérem magamnak… asszonyom! És engedelmével… ön jött nekem.
– Mert elállta a teljes bejáratot. Mit totojázott ennyit?
– Vissza akartam szaladni egy tusfürdőért. A fiának.
– Nem most kapott tőlünk húsvétra?
– Azt már elhasználta. Literszám nyomja magára…
– Pedig jobb lenne spórolni ezekben a gondterhes időkben.
– Mondd meg neki te is, hátha rád hallgat, anyuka.
– Ne anyukázz, Kinga, ezerszer megbeszéltük, hogy munkaidőben magázódunk!
-Jó napot, Károly! Tegnap este furcsán viselkedett az online meetingen. Csak a hangját hallottuk, és mindenbe beleegyezett.
-Mibe egyeztem bele?
-Hogy megcsinálja az éves beszámolót a befektetőknek!
-Sajnálom, főnök. A terhes feleségem lábát masszíroztam. A gép elé ültettem a papagájomat, aki már kívülről fújja az “igenis főnököt”.
-Kedvelem a madarát! Akkor nem kötelezem semmire. Gondolom otthon a nadrágot lecseréli szoknyára.
-Már teljesen kész vagyok. Én vagyok a komornyik, a bejárónő, és a szakács egyben. A feleségemnek mindig igaza van, még a papagáj is tudja.
-Ezt jelenti férjnek lenni! Meghívom ebédre, és átbeszélünk mindent.
– Praliné? Valakinek születésnapja van?
– Barbinak lesz, Kovács úr. Egész nap rossz kedve volt, gondoltam feldobom a délutánját.
– Nagyon figyelmes tőled.
– Az utóbbi napokban… nem is tudom. Olyan… feszült.
– Ühüm.
– Kérdeztem is tőle, mi a baj? Gondoltam, hátha nekem elmondja, mint az egyik gyakornok a…
– Igen, na és mit mondott?
– Hogy fáj a hasa.
– Előfordulhat.
– Ma reggel a szeme is volt sírva.
– Örülni fog a pralinédnak. Nos, akkor az irodában találkozunk…
– Persze, főnök. Viszlát.
– Hölgyem, legyen szíves… nem akarok kiabálni… a terhességi teszteket melyik polcon találom?
– Nocsak, szia Anna.
– Ööö… helló Bálint.
– Mi járatban vagy itt ilyenkor?
– Izé, az ebédnél véletlenül leettem a ruhámat, és akarok venni valamit, hogy eltakarjam a foltot.
– Hol? Nem látok semmit.
– Mert te nem női szemmel nézed. Szép ez az ing.
– Köszi… beleizzadtam abba, amit hordok, inkább lecserélem a délutáni megbeszélés előtt.
– Egy sötétkék nyakkendő menne igazán jól hozzá.
– Igen, a zacskót szemrevételezve láthatod, hogy gondoltam rá. Mondd csak, mikorra végzel a vásárlással, és térsz vissza?
– Úgy látom, a leárazás miatt van egy kis sor, de gyors leszek, hogy egészre ott legyek.
– Rendben Anna, egészkor bent találkozunk.
– Oké főnök, sietni fogok.
-Szia! Pont itt, pont most?
-Hát, ja. Te? Ebédidő? Most van fél kettő.
-Valahogy úgy, de tudhatod. Próbáltuk betartani Főnök, de felülírta ez
az izé. Ezek nem tudják, hogy malterosan, meszesen a lepra is visítva menekül,
a pestisről nem is szólva. Persze, ha pesti, az más. Szóval éppen az öregek előtt nem tudtunk
boltba jönni, oszt jött a beton. A beton se tudott a vírusról. Szóval szíttunk szépen.
– Apafej! Ez nem a céges munkavédelmi maszkod?
-Dehonnem.
-Hát, az csak porvédő, vírusra nem jó!!
-A vírus tud erről? Ne aggódj, Főnök! A vérzéses lázamat eltüntettem a beton alatt.
Holnap fizu?
-Holnap fizu.
OFF:
Ne legyetek olyanok, mint az öreg Csikesz bácsi. Tegyétek fel azt a nyamvadt szemüveget, amikor utoljára átolvassátok a szöveget :/
– Bocsánat.
– Nem lát?
– Maga az főnök úr? Tényleg nem láttam.
– Jól van. Ebédideje van? Izé…
– Éva.
– Mi?
– Éva vagyok.
– Persze. Éva. Szóval ebédidő.
– Igen.
– Nekem is. Persze. Egy ismerősöm megkért… Az ismerősömnek kellett valamit átvennem. Mert elfelejtette. Nem tud jönni érte.
– Szép csomag. Biztosan valami ajándék. Jó ízlése van az ismerősének, hogy ebben a fehérneműboltban vett valamit a kedvesének. Tudja… A testvérem itt dolgozik. Minden délben beugrok hozzá.
– Mennem kell. Attól tartok át kell gondolnunk az egy órás ebédidőt. Fél óra éppen megfelelne mindenkinek, hogy elfogyassza az ebédjét…
Mi járatban van Mariska?
– Kenyérkereseti úton.
– De hát maga nekem dolgozik mint takarító.
– Nem úgy, most kenyeret veszek a péknél.
– Én csokis fánkért jöttem.
– Viszem a kenyeret az öreg hajléktalannak, mert láttam, hogy a kutyájának adta, a kutya ette meg a kenyere javát.
Tudja megkérdeztem tőle: Kutya világ van, nem nehéz?
Azt mondta: – Kutyám a világ nekem, ő az otthonom.
– Tudja főnök, szerintem az önzetlenség az igazán nagy karrier. Felszállóban van a hajléktalan karrierje az istennél a nagyfőnöknél kedvességéért.
– Ön nagyon kedves, ezentúl több pénzt kap tőlem, a maga karrierje is felszáll.
Mi járatban van Mariska?
– Kenyérkereseti úton.
– De hát maga nekem dolgozik mint takarító.
– Nem úgy, most kenyeret veszek a péknél.
– Én csokis fánkért jöttem.
– Én meg viszek kenyeret az öreg hajléktalannak, mert láttam, hogy a kutyájának adta, a kutya ette meg a kenyere javát.
Kutya világ van, nem?
Neki a kutyája a világ meg a melegség a szívében.
– Tudja főnök, szerintem az önzetlenség az igazán nagy karrier. Felszállóban van a hajléktalan karrierje az istennél a nagyfőnöknél kedvességéért.
– Ön nagyon kedves, ezentúl több pénzt kap tőlem, a maga karrierje is felszáll.
– Elküldte az árjegyzéket annak a nemtörődöm Costasnak?
– Természetesen, uram.
– Helyes, Ilona. Helyes. Én mindig mondom, görögben sose bízzál Ilona, sose.
– Természetesen, uram. Ön mindig mondja.
– Visszahívott már Kossuth a reklám szekcióról?
– Nem, uram.
– Ilona, azok ott a harmadikon csak a lábukat lógatják.
– Természetesen, uram. Ön jobban tudja.
– Foglalt helyet nekem és a feleségemnek abba a hangulatos kis ebédlőbe?
– Természetesen, uram.
– Helyes,Ilona. Borzasztó ez a sok munka. Mindig mondom, hogy egyszer a sírba fog juttatni. Látja, még a bolt bejáratában is erről beszélünk!
– Uram, kérem, vegye be a gyógyszereit.
— Hé, nem tud vigyázni? Majdnem feldöntött az ajtóban!
— Már elnézést, de maga jött nekem, és… Angelika?
— Ó. Ö.
— Mi az ördögöt csinál itt? Az ebédideje egykor kezdődik, nem délben! Nem egy kéziraton kellene dolgoznia?
— Ö…
— Bár, ilyen bő szókinccsel, nem biztos, hogy a kiadóm a magának való hely.
— Főnök…
— Igen, az vagyok, a főnöke, aki…
— Főnök…
— Miért vág mindig a szavamba?
— Főnök?
— Oké, bökje már ki, mit akar mondani!
— Csak azt, hogy ez előtt a dohánybolt előtt tilos a parkolás, és épp most vontatják el az Audiját.
– Hé, te ott! Mi is a neved?
– Karkagolnak hívnak, téged?
– Főnöknek.
– Ez a neved?
– Semmi közöd hozzá!
– Elnézést Főnök!
– Vigyázz a szádra, mocskos féreg! Egy ork nem kér bocsánatot. Amúgy megölted már azt az elfet?
– Az a helyzet Főnök, hogy kaptam egy másik feladatot, ami jóval több arannyal kecsegtet.
– Tudod, mi a szabály: mi mindig többet fizetünk.
– Ők is ezt mondták.
– A karom te átkozott!
– Kussolj már!
– A francba veled! A héten már te vagy a negyedik, aki a műkezemre pályázik.
– Felmondok. Egyébként eldöntöttem, elfnek állok.
– Csókolom Krisztina! Nem is gondoltam, hogy itt, a bolt előtt fogunk újra találkozni. Talán bujkál előlem?
– Sajnálom Uram, sok gépelni valóm volt.
– Ezt szomorúan hallom. Ha szólt volna, csökkenthettem volna feladatait. Hiányoltam. Mióta nem maga tartja kezében a grafikonjaimat, igazán ellaposodtak.
– Talán nem vált be a szőkített olaj befektetése?
– A tőzsdén sokat veszítettem rajta. Talán, ha újra feketekávéval foglalkoznék… Úgy hallottam, a piaci értéke már a csillagok között mozog.
– Ó, Péter… Nem lenne szabad nekem ilyeneket mondania.
– Számomra a kávérészvények pótolhatatlanok. Segítene újra helyreigazítani a kimutatásaimat? Akár most is bejöhetne az irodámba!
– Nem lenne nagyon feltűnő? Hisz, alig múlt dél!
– Szia Péter!
– Oh, hello Laura!
– Neked nem a vezérigazgatóval lenne éppen megbeszélésed? Egy fél órája frissítettem a naptáradat.
– De igen, úgy értem lett volna, lemondta az utolsó pillanatban.
– Ahogy szokta..
– Bizony, ahogy szokta. Khm. Mit vettél?
– Semmi különöset. Ezt-azt.
– Gyere, segítek kivinni az autóig.
– Igazán nem szükséges, nem nehéz!
– Nem nehéz, ha? Ha! Tudtam! Már a szatyrod formájából sejtettem, hogy mi az!
– Péter, kérlek! Tudom, hogy az van kiírva az ajtóra, hogy elfogyott.. de van egy ismerősöm..
– Egy szót se többet! Jövő hónaptól fizetésemelést kapsz, csak add ide azt a nagy csomag WC papírt!
– Mike! Mi járatban erre?
– Heló, főnök. Éppen vásárolok.
– Hallom a hangján hogy még mindig neheztel rám amiért nem adhattam szabadságot.
– Jól hallja.
– Nagyon sajnálom, de az ön tudása nélkülözhetetlen a munkánkhoz. Határidőre megy a megrendelés, és sajnos nem tehettem mást.
– Megértem én. A megrendelés, meg a pénzügy, és a cég jövője fontos. De mégis azt kívánom bárcsak a családomra fordítottam volna azt az időt, még ha be is dől a cég.
– Ne aggódjon! Amint teljesítjük a megrendeléseket, nyugodtan a családjával lehet.
– Már nem fontos.
– Miért?
– Meghaltak. Autóbalesetben.
– Jesszusom! Nagyon sajnál…
– Hagyja! Ne mondjon semmit! Éljen együtt ezzel a tudattal!
– Te jó ég, Anna! Hogy kerülsz ide?
– Szia, Zsolt. Mármint… bocsánat, Uram. Tudom, hogy nem tegezhetnélek munkaidőben.
– Szünet van, most nem vagyok a főnököd. Szóval, miért vagy itt?
– Láttam kiírva a mai akciót és megkívántam. Amúgy sem hoztam magammal semmit. És te?
– Én? Én csak itt jártam a környéken.
– Az a lány neked integet. Ki ő?
– Semmi különös, csak interjúztatok.
– Ezt nem te szoktad csinálni. Ráadásul pont itt?
– Nézd, én nem…
– Nagyon csinos. Senki sem vesz fel egy ilyen kihívó ruhát egy állásinterjúra.
– Anna, ne csináld!
– Hagyjuk. Ma úgyis túlórázok, mert megkértél rá. Ha hazaérek, nem akarom látni a cuccaidat.
a második Gabriella /15.55-ös hozzászóló/ nem azonos az első Gabriellával
─ Szervusz, elnök asszony! Te itt?
─ Hát, izé, betértem ide, tudod… lánybúcsú lesz! A barátnőmé! Azért vásároltam itt!
─ És mit vettél?
─ Hülyeségek, a feladatokhoz… hát igen, ez egy vibrátor… ilyenek…
─ De minek?
─ Még nem tudom… én csak próbaképpen vásároltam… és mondd csak, te mit keresel itt?
─ Tudtad, hogy a félemeleten van egy képkeretező?
─ Nem tudtam… és milyen képet hoztál?
─ Csak próbaképpen jöttem én is… csak bekukkantok…
─ Értem. Ezentúl én is ide fogok járni képet kereteztetni, közel van. Ha már így találkoztunk… a jelentés mégsem sürgős, jó? Ráér a jövő héten is…
-Gizike, drága!
-Igen, Osztályvezető Úr!
-Kiszaladna a boltba egy kis repi innivalóért. Tudja, ma jön az Igazgató Budapestről.
-Sietek!
….
– Gizike, merre járt? Kerestem. Mégis, hogy néz ki, hogy egy Teleki Osztályvezető főzi a kávét? Látom, jól érezte Magát. Eltűnik, majd egy üveg whiskey-vel tér vissza! Nem tudtam, hogy ilyen jól keres.
-Osztályvezető úr, Maga kért meg, hogy hozzak a vendégnek…
– Tényleg Gizike, ne haragudjon. De az Igazgató Úr látta Önt a sarki boltnál, egy üveg alkohollal a kezében. El van bocsájtva, mert nincs szüksége olyanra, aki munkaidőben italozik.
-De hisz Ön kért meg…
-Sajnálom. Semmit sem tehetek.
– Szia Péter!
– Oh, hello Laura!
– Neked nem a vezérigazgatóval lenne éppen megbeszélésed? Fél órája frissítettem a naptáradat.
– De igen, úgy értem lett volna, lemondta az utolsó pillanatban.
– Ahogy szokta..
– Bizony, ahogy szokta. Khm. Mit vettél?
– Semmi különöset. Ezt-azt.
– Gyere, segítek kivinni az autóig.
– Igazán nem szükséges, nem nehéz!
– Nem nehéz, ha? Tudtam! Már a szatyrod formájából sejtettem…
– Péter, kérlek! Tudom, hogy az van kiírva az ajtóra, hogy elfogyott.. Van egy ismerősöm aki..
– Egy szót se többet! Jövő hónaptól fizetésemelést kapsz, csak add ide azt a csomag WC papírt!
– Peter!
– Ó, jó napot, főnök!
– Kiruccant az ebédidőben egy kis csecsebecséért?
– Igen…én…mennék is vissza, vár a papírmunka.
– Várjon! Mutassa meg, mit vett! A feleségemnek keresek valami különlegességet a születésnapjára, és semmi ötletem sincs.
– Hát, ha szeretné…
– Mit szégyenlősködik? Elő a dobozkával!
– Máris!
– Ó, micsoda szépség! Nem is tudtam, hogy el akarja jegyezni a barátnőjét. Egyáltalán, arról se volt fogalmam, hogy barátnője van, már ha nem haragszik meg érte.
– Ugyan, uram, semmi baj!
– Tényleg gyönyörű ez a gyűrű. A lányomnak is hasonló ízlése van.
– Tudom. Remélem, tetszeni fog neki!
– Örök sötétséget, ődémonsága!
– Kankalin! Magácska mit keres itt?
– Vásároltam.
– Munkaidőben? Szúrta a szék a formás popsiját?
– Én…
– Remélem nem orrolt meg a szőke tündéres viccért. Ősátáni felsége jót mulatott, de csak tréfa volt, ugye tudja?
– Tudom.
– Ősátáni felsége az imént rendelt egy járványgenerátort. Fél lélekbe kerül akciósan. Persze magácska a kórhozati szakreferens, biztosan megoldja valahogy.
– De…
– Nincs magácskában elhivatottság?
– Én…
– Nem tud hazudni, ezért nem válaszol? A mutatós ülőgumója nem lesz elég, hogy megtartsa az állását.
– Már elcseréltem a lelkemet. Ődémonsága életéért.
– Micsoda sületlenség! Nincs veszélyben az életem.
– Dehogyisnem. Nézze!
– Ez…
– Pontosan. Démonirtó. A lelkembe került. Örök sötétséget, te féreg!
– Úrnőm, bocsáss meg, figyelmetlen voltam!
– Mit keresel itt?
– Szűzvérért jöttem, Úrnőm, Nina kisasszony megkívánta.
– Azt mondtad, már végig alussza a nappalokat. Hazudtál?
– Dehogy, Úrnőm! A kisasszony csak szomjas lett.
– Vagyis pirkadatkor elfelejtetted megitatni.
– Én…
– Elég!
– Bocsáss meg, Úrnőm!
– A saját véred adod neki.
– Lehetetlen.
– Miért?
– Rég nem vagyok ártatlan.
– Egy kupica gyermekkönny segít, nem fogok vagyonokat fizetni a hanyagságodért. Különben is, mi történt a készleteinkkel?
– A farkaskölykök a múlt heti telihold alatt összetörték a palackokat.
– Nem emlékszem.
– Walpurgis-éj volt, Úrnőm.
– Oh… sok mézsör folyt…
– Úrnőm, ne vegyek mindkettőből néhány üveggel?
– Legyen, Mephisto. Vigyél belőlük a szobámba is, este szerződést frissítünk.
– Ezredes úr!
– Pihenjen, katona! Már nincs háború.
– Tudom, uram, de…
– Hagyjuk a formaságokat! Nem kapott ma véletlenül egy példányt a Morning Mirrorból? Amióta visszatértem ebbe a nyavalyás városba, mindig elkapkodják. Pedig igazán érdekelne ki nyerte meg a legutóbbi léghajóversenyt.
– Mert az ön dezertálását taglalják benne, uram.
– Micsoda hisztéria! Kicsit késik az ember és a nép máris zagyvál! Egyébként ön mit keres itt, ennél a zugboltnál? Nem a felesége karjaiban lenne a helye? Vagy talán már el is vált?
– Önért jöttem, uram. Szeretném, ha tisztázná magát az új király előtt!
– Tehát kezdődik minden elölről.
− Hoppá! Elnézééé… Jó napot, főnök!
− Magácska mit keres idekint munkaidőben, ha nem haragszik?
− Nem haragszom, természetesen. Csak ebédért szaladtam ki.
− Úgy emlékszem, alig egy órája evett. Ráadásul munkaidőben.
− Ó, az csak a reggeli volt!
− Ahogy látom, magácska igen édesszájú. Reggelire pite, ebédre pedig sütemény?
− Kell a boldogsághormon. Tudta, hogy az édességektől több boldogsághormont termelünk?
− Nem, nem tudtam.
− Nem is csodálom. Olyan keserű ember maga.
− Tessék?
− Csak azt mondtam, többet mosolyoghatna.
− Mosolyogni?
− Bizony. Jól áll magának. Szép napot!
− Rozika, várjon!
− Nem várhatok, munkaidőben vagyok!
– Endre! Tudtam én, hogy maga igazi kis kujon!
– Hogy mi? Kicsoda, én?
– Igen, hát ki más?
– Ezt mégis miből gondolja?
– Ugyan, csak nem gondolja, hogy teljesen vak vagyok?
– Nem értem.
– A szatyor, a kezében.
– Ááá… az, az semmiség… tudja…
– Értem én, egy kis plusz móka, én nem bánom.
– Félre érti.
– Hagyja a magázódást, szeretem, ha egy férfi készül, a tejszínhabot se felejtse el, hátul van az eper és pezsgők közt, a hűtőben. Annyira örülök, hogy áttettem az éjszakásokhoz. Ne okozzon csalódást!
– Valdkovich úr! Maga mit keres itt?
– Talán kifogásolja a jelenlétemet?
– A világért sem…
– Tudja, néha nekem is szükségem van egy kis vérfrissítésre. Mit gondol, brokkolisalátát vagy kelkáposztát készítsek inkább ebédre?
– Menjünk innen, kérem! Még meglát minket valaki, vagy rosszul lesz a napon.
– Felejtse már el azokat az ostoba hiedelmeket! Hát lát maga egyetlen kósza napsugarat is? Nem. Foglalkozzon a saját dolgával!
– I-igenis.
– Apropó, hogy áll a koporsóval?
– A héten befejezem.
– Nagyszerű. Gordon bácsikám teljesen elvesztette a fejét. Ragaszkodik azokhoz az ósdi hagyományokhoz. Egyszer belement egy szálka a derekamba, képzelheti…
– Maga itt szokott vásárolni Zsófika?
– Ez esik legközelebb, belefér az ebédszünetbe.
– Alig ismertem meg ebben a maszkban.
– Magának is jól áll.
– Menjen! Tessék csak! Engem nem tol le a főnöke, ha kicsit kések.
– Ma engem sem fog. Jó hosszú a bevásárló listája!
– A feleségemé az érdem. A maga listája?
– Csak pár dologért jöttem.
– Szerencsés. Valami tipp, mivel kezdjem?
– Például… Megengedi Főnök? Talán fordítsa meg a cetlijét 180 fokkal, így. Látja,
egy pöttyet könnyebben követhető. Viszlát, holnap!
– Nem jön vissza az irodába?
– De, én igen.
– Mocskos szúnyogok… Ah, uram. Nem vettem észre.
– Nem véletlenül vagyok a pozíciómban, André.
– Most Ethan a nevem. Mi járatban erre?
– Két kollégájától vártam jelentést, de egyikük sem reagál. Esetleg nem botlott beléjük?
– Ebédidő van, talán megéheztek.
– Kedveltem őket.
– Sajnálatos.
– Valóban. Az ott szódabikarbóna a kezében?
– Az.
– Van még belőle, vagy lerámolta a polcot?
– Akad. Szabad megérdeklődnöm, mihez kell?
– A fülembe jutott, hogy tégla épült közénk. Az eltűntek dolgoztak az ügyö… aú. Csípnek itt a szúnyogok.
– Mérges dögök.
– Mibe mártotta?
– VX. Hát maga?
– Valami lassúba.
– Maradi.
– Mit lehet tenni, szeretem, ha szenve…
– Nekem sajnos rövid a türelmem. Segítség! Valaki hívjon mentőt!
– Elnézést, figyelmetlen voltam!
– Nem történt semmi. Nahát, pont ezért jöttem! Ööö.. Tessék Igazgató Úr!
– Látom, mindketten ugyanazért vagyunk oda.
– Hogy? Ja, a csoki.
– Sajnos csak ez az egy maradt. Mindig ide jár Erika?
– Igen. Tudja a nevem?
– Önt nem könnyű nem észrevenni és nem megjegyezni.
– Köszönöm Igazgató Úr.
– Végig ‘igazgatóuramozni’ fog?
– Természetesen Igazgató Úr.
– Szóval akkor már van is bennünk valami közös.
– A létra. A létra legalja és legteteje.
– Én nem a munkára gondoltam.
– Választok másikat.
– Mindig ennyire behódol? Volna egy ajánlatom. Többet nem hív Igazgató Úrnak és akkor kaphat a csokimból.
– Hívj csak Erának. És akkor megkínállak a csokimból.
– Jó napot, Rozika!
– Öhm… üdvözlöm, igazgató úr! Micsoda…
– Ne is mondja, kedves, életemben nem jártam még ilyen környéken. Sehol egy Rolls Royce. Mintha csak Afrikában lennénk, nem?
– De, igazg…
– Egy valamire való Ferrariról nem is beszélve. Vagy egy Maserati, esetleg egy Tesla…
– Nos, az…
– Nem is értem, hogy tudnak az emberek enélkül élni… most mondja meg, Rozika, hát ilyen igénytelenek lennének az emberek?
– …
– Pedig ez aztán nem egy nagy dolog. Még az Aranypark legeldugottabb zsákutcájában is találni. Itt pedig? Itt semmi… Mintha csak valami luxus lenne. Rossz belegondolni is…
– Csak egy percre ugrottam le, igazgató úr, igazán mennem kell…
-Klári! Jó téged néha napján látni!
-Sok a munka, szóval sokszor inkább az asztal fölé görnyedek.
-Milyen szép napunk van, nemde?
-De még milyen szép. Nem is tudtam, hogy magát is látni errefelé.
-Néha nekem is kijár egy ebédszünet. Bár, az asztalom még tele. Már megy is visszafele?
-Igen. Csak leugrottam egy kevés ebédért, ha már otthon hagytam amit előkészítettem magamnak.
-Előfordul, de a fontos papírokat el ne hagyja!
-Azokat soha. Nem lennék akkor a maga beosztottja!
-Aztán el ne szálljon ez a lelkesedés! Az este még messze van.
-Nem olyan messze, hogy ártson nekem. Viszont én most mennék, lassan lejár a szünetem.
-Aztán csak óvatosan a határidőkkel!
-Óvatos leszek!
– Na, nézd csak! A Motoszka?
– Szép napot Joli!
– Szép nap? Na, ne viccelj! Amíg látom a pofád… Szép nap… De ha már így összejöttünk,
visszakísérhetnél az irodába. Vagy esetleg van még üres kezed? Amint látom, túl vagy fizetve.
– Anyám kórházban van. Neki kellett néhány dolgot vennem.
– Na persze! De ha így is van? Mi közöm hozzá?
– Infarktust kapott. Az utcán lett rosszul, munka után gondoltam beviszem a holmikat.
– Ma biztos nem. Határidő van! Tartani kell, ha keresni akarsz, dolgozz meg érte!
– De….
– Mondtál valamit?
– Én…
– Ki más?
– FELMONDOK!
– Csákány, Főnök!
– Hogyazajóisten! Mi a francot keresel itt, Töki?
– Nem bírok aludni éhesen. Kell egy párizsis zsömle. És te?
– Mit? Mit? Szerinted mi a szart művelek éjjel kettőkor a fekete maszkomban? Melóban vagyok.
– Kirabolod az ábécét?
– Hacsak nem cseszed el az estémet megint! Ez az egyetlen hely, ahol élesztőt kapni.
– Nem tudtam, hogy ilyen kicsiben is utazol.
– Nehéz idők járnak, Öcsisajt. Az ékszeresek zárva, a bankok megközelíthetetlenek. De az élesztő nagy biznisz ám! És dögivel van lisztjük, meg az a fertőtlenítő rohadékság, tudod. Na, amint elhúz az a kocsi, berontok. Fedezzél!
– Főnök?
– Mondjad, Töki.
– Vehetek előbb egy párizsis zsömlét?
– Grétus! Mit keresel te itt?
– Magának vásároltam ebédet, uram.
– Most lesz egy ebédem a másik cég igazgatójával, csak nem elfelejtetted?
– Elnézést, uram.
– Megeheted ezt te. Amúgy sem szeretem a steaket, és rádfér, sovány vagy.
– Köszönöm, uram, nagylelkű.
– Délután várlak az irodámban!
– Ott leszek, uram.
– Hozz egy kávét is majd, a szokásosat. A papírjaimat se felejtsd el, mint legutóbb!
– Bocsánat, uram, igyekszem.
– Igyekezhetnél jobban. Remélem, a szoknyád alatt a csipkés tanga lesz rajtad.
– Mindenképp, uram.
– És nem szeretném, ha megint elkezdenél könyörögni előtte. Majd közben.
– Többet nem fordul elő, uram.
– Nagyon helyes.
– Viszlát később, uram!
– Ezek a nők…
– Főőőőőni!
– Az ég szerelmére, Árpád, maga még itt is a seggembe van ragadva? Követett?
– Dehooogy Főni, csak leugrottam laktózmentes sajtkrémért. Maga meg látom csomagot vett át. Tök jó, hogy ez a kis sarki ábécé csomagpont is, neeem?
– Rendkívül…
– Mit rendelt, Főni?
– Nem mintha köze lenne hozzá, de a lányom rendelte magának. Valami vacak kínai műszempilla…
– Milyen kedves, hogy átvette neki!
– Aha. Ha megbocsát, vár egy értekezlet.
– Azta, Főni! Látja ott a zsarukat a drogkereső kutyákkal?
– Drog…kereső?
– Nem hallotta a híreket? Mostanság gyanús eseteket jelentettek az átvilágításoknál a kerületben.
– Árpád, megfogná egy kicsit a műszempillát?
– Persze Főni. Hé, hova rohan? Főőőőőni!
– Hát te? Már bent kellene lenned!
– Meggondoltam magam, Főnök.
– Ezt nem a boltajtóban kellene megvitatnunk. Kevés az ötszázezer?
– Igen. A nyolc meg sok. Nem örülök a déli kezdésnek sem.
– Te is tudod: kicsi bolt, kicsi pénz. Gondolj Bélára, ő öt után hazamehetett.
– Én be sem akarok menni. És mindig is éjjel dolgoztam.
– Félsz a világosban? A normális emberek a sötéttől rettegnek. Lásd, kivel van dolgod, itt a napszemüvegem, aztán húzzál befelé!
– Nem lesz gáz, Főnök?
– Nyugi, most alapból mindenki kesztyűben és maszkban van. Járó motorral várlak kint és tipli.
– Elnézést, Főnök! Nem vettem észre.
– Semmi gond, nem öntöttem ki a kávém.
– Az valóban nagy mázli. Balszerencsés anélkül indítani a napot.
– Pszichológusként maga már csak tudja. Az egy macska a kezében?
– Mondtam, hogy célszerű lenne beszerezni egy kávégépet a rendőrkapitányságra. Igen, ő az új terápiás állatunk.
– A kávégép jó ötlet. A macska nem. Az nem jön az őrsre.
– Pedig néhány kollégájának jót tenne a jelenléte.
– Legyen. Haza viszont nem hozhatja.
– Két kutya mellé egy macska? Ennyire nem vagyok merész.
– Igaz, biztos nem merné.
– Drágám, otthon én vagyok a főnök.
– Nem jársz be rendesen, és kerülsz.
– Te pedig lassan az árnyékommá válsz. Hol vannak a gyümölcsök?! A fenébe, hogy átrendezték!
– Következő sor. És minden a régi. Jobban van a kezed?
– A falnak jobban fájt.
– Figyelj Peti, nem úgy terveztem…
– Én se. De komolyan itt vitatjuk meg?
– Az irodámba ne hívassalak be?
– Szép baleset lenne…
– Jó látni, hogy még meg tudlak nevettetni.
– Csak el ne bízd magad!
– Egy kóla a teraszon? Meghívlak.
– Jólesne.
– Bálintnak elmondtad?
– El. Látta a kezem.
– Mondd meg neki, hogy sajnálom!
– Fátylat rá, csak ne mássz rám többet. A jövőben maradjunk meg a főnök-alkalmazott viszonynál.
– Nevezhetjük inkább barátságnak?
Elnézést, érdeklődni szeretnék, hogy volt-e olyan komment, amit szűrtek? Tegnap este fél tizenegy körül küldtem el, írta, hogy moderálás van és bár utána kerültek még ki kommentek, az enyém nem. Én rontottam el valamit, vagy esetleg az írás szabályt sértett?
Kedves Louise,
aki először ír az oldalra (vagy új névvel, e-maillel ír), annak a bejegyzéséhez kell egy admin, aki kiengedi. Aki rendszeresen kommentel, az kikerül automatikusan. Tegnap este tíz után már nem néztem az oldalt, de ma reggel mindent kiengedtem és természetesen érvényesek a pályázatok, amik tegnap este érkeztek 🙂
Köszönöm a választ, csak aggódtam, hogy esetleg elrontottam valamit 🙂