Hamarosan itt a húsvét, lássuk, milyen mély a nyúl ürege!
Többen is érdeklődtetek az írástechnikai játék után, úgyhogy az ünnep örömére megállunk kicsit a pályázatban, és hozunk nektek egy 100 szavas játékot. A mostani írástechnikai feladat a dramaturgiáról és az érzelmi hatásról fog szólni.
Feladat: Írj egy 100 szavas húsvéti horror történetet, ami nem csokit hagy a kertben, hanem borzongást a gerinced mentén! Az írás lehet rövid jelenet, párbeszéd, a lényeg, hogy legyen kerek és legyen csattanója.
Határidő: április 21. (vasárnap) éjfél
Eredményhirdetés: április 24. (szerda)
Nyeremény: a nyertes beküldheti egy regénye, novellája elejét, amit egyik szerkesztőnk fog értékelni és megszerkeszteni.
A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató természetesen folytatódik, csak tartunk egy kis szünetet a játék idejére 🙂
***
Egyéb segítség a játékhoz:
– kerüld a sablonos megfogalmazásokat
– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (törekedj arra, hogy 100 szó legyen a végeredmény)
– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled
– figyelj a helyesírásra
– ha Facebookon kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja nekem a rendszer, és lehet, nem veszem észre), és legyen nyilvános a bejegyzésed
– ha a normál kommentsávba írsz, és nem jelenik meg azonnal, akkor se aggódj, majd kiengedem a moderációból
– Ez így nem helyes – jegyezte meg Balázs.
– Fiam, szokj le erről a vegetáriánus étrendről. Botorság lenne veszni hagyni a húsvéti sonkát. – felelt az apja.
– Megértem, hogy így érzel, de muszáj előttem?
– Itt az ideje, hogy velünk tölts egy kis időt. A háziállataid gyengévé tettek. Ideje lenne megszabadulni tőlük!
– Miért mondtad ezt ilyen furán? Csak nem?
Apja megvonta a vállát.
– Ellenőrizheted sejtésedet, de nem vagyunk barbárok.
– Nem vagyok egyedül a rossz szokásommal. A nagypapa is vegetáriánus.
– Volt!
– Ő is húst eszik?
Apja nem válaszolt. Balázs ránézett, apja épp két szemgolyót szopogatott. Ekkor megfogott egy kést.
– Hús akarsz lenni, vagy húst akarsz?
Nem tudom, hogy a cím beleszámít-e: Enni vagy nem enni
– Szerintem, nagyon jó lesz! Na, ne kéresd magad, fél óra az egész! Húsvét van! – nézett Lia könyörögve férjére.
– Legyen, a kedvedért! – válaszolt a férfi, és kiment az udvarra, be a garázsba. Néhány perc után, Lia kislányával kézen fogva követte őt. A kislány kitépte kezét anyjáéból, és szaladgálni kezdett. Ekkor a garázs felől egy nyuszi jelmezes alak jelent meg. Odaugrált a gyermekhez, és felvette ölébe. Nyuszi fülét odadörzsölte a kicsi arcához, és szaladgálni kezdett vele. Majd kifutottak a hátsó kapun. Lia mosolyogva nézett utánuk, mikor hirtelen, a garázsból kilépett férje. Lia arca megfagyott.
– Drágám! Nincs meg a jelmez!
Hiába csinálta ezredszer, mégis a szemébe spriccelt. Nagyot ütött a fejére, mielőtt kifeszítette a létrán, biztos volt benne, hogy a kábulat kitart, amíg eléri a szívet, de most sem úszta meg. Telibe találta, majd lassan csordogálva elérte az állát, ahonnan cseppenként távozva tócsába dermedt a lába előtt. A kés lágyan csúszott a bőr alá, átvágta az artériát, míg ő vérbeborult szemmel azon tépelődött, vajon miért nem töri el előbb a nyakát, hogy odabent leálljon az az átkozott pumpa, mielőtt kiveszi. Perverz kíváncsiság űzte, látni akarta az utolsó dobbanást, miközben férjére gondol, aki csak nyúlpörkölttel hajlandó ünnepelni. Remélte, élesben jobban sikerül.
Hamarosan húsvét lesz. Már lehozták a jelmezt, hogy próbáljam fel, rám jön-e, vagy cserélni kell. Kicsit foltos, néhány helyen keveset takar, de tűrhető. Szerintük így még hatásosabb lesz a produkcióm…
Ilyenkor mindig a nyúl jár pórul. Először kifeszítik a végtagjainál fogva, majd szép lassan megnyúzzák. Ezek a perverz állatok gyakran azt sem tudják megvárni, hogy kihűljön szegény. Sőt élvezik, ahogy még vergődik és szenved a karmaik alatt. Tavaly egész hosszan eljátszadoztak vele, mielőtt megunták volna. Amikor pedig megunták, mehet a levesbe.
Ha választhatnék, legszívesebben lenn maradnék még egy évet a pincében… de idén nem maradt más, én leszek a nyúl.
(Ha a cím nem számít bele: A húsvéti nyúl)
– Marie! Találtam még egyet! – rikkantotta Max az erdőszélről, magasba emelve a hímes tojást. – Egy fénylő zöldet!
Húga a babérbokor mögül bukkant elő, és vigyorogva szaladni kezdett felé.
– Jaj, de szép! – mondta, és fejüket összedugva megvizsgálták a kincset.
Max furcsa szagot érzett.
– Záptojást is gyűjtöttél? – kérdezte fintorogva, Marie válasz helyett nyelvet öltött rá.
Feltámadt a szél, amitől a dögszag csak még erősebbé vált. Max hátán borzongás futott végig. Zsigereiben érezte, hogy valami nincs rendben, mégsem tudott megfordulni, és elszaladni. Marie a semmibe meredve megragadta bátyja kezét.
– Azt mondja, tudja, merre van a húsvéti nyuszi – suttogta megigézve. – Gyere! Menjünk vele, megmutatja nekünk!
A kis Elise vidáman szalad be a házba, kezében színes tojásokkal tömött, takaros kosarat szorongatott. Arca kipirult az örömtől és a futástól, szőke hajában csintalanul lengett a piros szalag.
– Anyu, apu, ezt nézzétek! O’Neil bácsi adta, azt mondta, a húsvéti nyuszi küldi!
A szüleihez szaladt, és büszkén mutatta nekik friss szerzeményét. A felnőttek összenéztek, aztán kedvesen elmosolyodtak. Édesanyja gyengéd mozdulattal elsimította a kislány egyik tincsét az arcából, majd leguggolt Elise elé, és lágyan két kezébe fogta annak vállát. Mélyen a gyerek szemébe nézett, aztán így szólt:
– Kicsi szívem, az nem lehet. Nem mondtuk, de O’Neil bácsi már két hete meghalt.
– Van túlélő? – reccsen a fejhallgatóban Ryder parancsnok hangja.
– Negatív – válaszolom. A számon át nagy levegőt veszek. Elviselhetetlen a dögszag, csípi a szememet a kizsigerelt hullák bűze. – Holttestek mindenütt. Rohadt mészárlás lehetett, csúszkálok a véren és a belsőségeken.
– Bemegyünk!
Kikerülöm egy szétnyílt torkú férfi torzóját, amikor a sarokban mozgást érzékelek. Feltartott gépfegyverrel pördülök oldalra. Egy nyúl dugja ki a fejét az egyik holttest mögül.
– Majdnem leszedtelek, tapsifüles – motyogom megkönnyebbülten.
A nyúl oldalra billentett fejjel néz, orra mozog, miközben szimatol. Hagyja, hogy közelebb menjek. Amikor lehajolok, hogy megsimogassam, a torkomra veti magát, fogai belém mélyednek, szaggatja a húsomat. Felsikoltok, vérem zubogva spriccel.
A húsvéti vadászat.
A ravaszon megpihent szőrös lába, és gombszemével mereven figyelte a dús lombú bokor mögül a piknikező családot. Alamuszi vigyor terült szét bajuszos pofáján, amint gondolatai közé befurakodott a húsvéti sonka csalogató emléke. Megrészegülve szimatolta a szél által hozott hamvas gyermeki illatot. Szinte már érezte az omlós hús zamatát, és apró nyelvével türelmetlenül megnyalta a száját. Ekkor áldozata kíváncsian a rét szélén várakozó sovány vadnyulak felé indult. A puska csövét a csöppnyi test felé tartotta, és magabiztosan meghúzta a ravaszt. A golyó fájdalmas lyukat ütött, és átszakította a gyermek mellkasát, aki tompa puffanással elterült a tarka virágok között.
Odett hitt a húsvéti nyúlban, és hogy egyszer eljön hozzá. Elképzelte, ahogy magához öleli és összeérintik az orrukat. Minden évben reménykedett.
A fájások húsvét hétfőjén, reggel kezdődtek. Meg sem várták a locsolókat, Odett férje kiállt a garázsból, addig ő nagyokat fújtatva felöltözködött, majd a táskáját ölébe véve beült az autóba.
A baba kis súlyúnak ígérkezett, ám nyúlánk alkatúnak, hosszú combocskáit az anyjától örökölte. A nemét egyelőre nem tudták, de a lényeg az volt, hogy egészséges legyen.
Az orvos az utolsó pillanatban érkezett. Kiemelte az újszülöttet, megrettent arccal letörölgette és átnyújtotta Odettnek.
Hát megérkezett. Emberarccal és kezekkel, ahogy Odett gyerekkorában lerajzolta.
– Anyu, gyere azonnal! – Mari riadtan rohan hozzám, a ruhám száránál rángat magával.
– Mi a baj? – sietek vele. Rosszat sejtek, hiszen ok nélkül biztosan nem kelt volna fel az ebéd utáni alvásból.
– A Kati. Én nem akartam. Sajnálom. Baleset volt – dadogja, végül megcsuklik a hangja.
Elhaladunk a hálószoba mellett, a konyha felé haladunk tovább. Pánifélelem fojtogat, a hároméves kislányomnak nem szabadna ott egyedül lennie. Ráadásul elöl hagytam a forró vizes edényeket.
Kati a konyhaasztal alatt fekszik, a feje, a háta vérvörös, körülötte lassan csorog a karmazsin folyadék. Aztán felpattan, hajáról csöpög a festék.
– Enyém! – ugrik fel, kezében a piros tojással.
A lány felriadt a hangos csattanásra. Még mindig a cellában volt. Az banya kirángatott egy gyereket a mellette lévő ketrecből. A lány közelebb kúszott a rácshoz, hogy jobban kilásson. A banya a sarokban lévő fészkén ülő szörny elé húzta a fiút. Benyúlt a hosszú fülű és tollas förmedvény alá és előhúzott egy tojást, amit végigdörzsölt a fiú testén. A tojás lassan vérvörös színt vett fel. A banya a szájába dobta a tojást. A fekete, émelyítő szagú folyadék rátapadt a fogaira, a héjdarabokat a fiú kiszipolyozott testére köpte. Megtörölte a száját, ahol ráncai kezdtek kisimulni és elindult a lány ketrece felé.
Mirage még utoljára belenézett az autó visszapillantójába, megigazította világoskék masnijait, eltűrt néhány loknit, és kiszállt. Apja a nyitott csomagtartónál várta. A kislány határozottan kiemelt egy ketrecet, amiben egy kölyök nyuszi kuporgott.
– Biztos, kell neked az a lány? – kérdezte a férfi.
Mirage értetlenül nézett apjára.
– Tegnap összebarátkoztunk. Megmutatom neki a nyuszim, aztán elhívom hozzánk tojást gyűjteni. Egyszerű.
– Úgy értem, túl fiatal vagy még ehhez.
Mirage megállt egy pillanatra, és sötétkék szemét apjára emelte.
– Apuci, mi egyformák vagyunk. Te is kilenc éves voltál, amikor először gyilkoltál.
A férfi elmosolyodott, kézen fogta lányát, aztán elindultak a játszótér felé.
Húsvéti szekerce
Éles szél suhant a tanya felett. Nagyapa fát aprított az udvaron
– Szép reggelünk van, – lépett ki egy szöszke kislány a házból. – Kár, hogy nagymama már nem láthatja!
A zsémbes boszorkány, gondolta. Unokájára mosolygott. – Fentről figyel minket.
– Látta, hova dugta a nyuszi a tojásokat?
Nagyapa huncut mosollyal az akácos felé mutatott.
Kisvártatva vidám kiáltás hallatszott.
– Találtam valamit!
Kezében a szekercével odaballagott. Unokája egy gallyra mutatott. Úgy állt ki a haraszt alól, mint egy kéz.Egyik ágán arangyűrű.
– Megtaláltad – mondta nagyapa döbbenten.
A kislány letérdelt és tovább kutatott.
Nagyapa sóhajtott. Kezében megvillant a szekerce.
Véreres tekintete elégedettséget sugárzott, fehér fülei karba tett kezekként fonódtak össze.
– Hét mély karmolás a zubbonyon, rágásnyomok a toroknál. A levált fej sebszéle arra utal, elbíbelődtél az áldozattal. A szakállát miért tépted ki, Nyúl? – meredt a szemébe Medve detektív.
Orra gyorsan járt a vihogástól. Széles mosolyával vöröslő fogai kivillantak.
– Mi mást érdemel az, aki a csokinyúl feje helyére a saját, vigyorgó képmását ragasztja? Az öreg már sosem lopja el az ünnepemet.
– Nem hiszek neked! A zöld ruhás Kerti törpe sosem volt az ellensé… Mondd csak, Nyúl! Nem vagy te színtévesztő?
Egy bogyó csusszant le a földre, melyet további öt követett.
Maximus gyomra összeszorult, ahogy az asszonyok mellett baktatott. Szorosabbra fonta ujjait a lándzsája körül. Miért neki kell a sírhoz kísérnie őket? Nem elég, hogy ő vette le a hullát a fáról? A hideg futkosott a gerincén, ahogy félmosolyba meredt arcra gondolt. A fennakadt szemekre, amik mintha beleláttak volna a lelkébe.
Mikor a sírhoz értek Maximus a szívéhez kapott. A követ elgördítették a bejárat elől. Mi a… hogy… ki tette ezt? Hol vannak az őrök? Az asszonyokra pillantott, de ők halálra vált arccal tekintettek mögé. Térdre borultak, és két tenyerüket összeszorították.
Maximus vállára egy hideg, átlyukasztott kéz ereszkedett.
– Elérkezett a megváltás!
Ma éjjel látni fogom a húsvéti nyuszit. Régóta ábrándozom arról, hogy egyik évben megleshetem, amint beszökdécsel, mit sem sejtve arról, hogy egy körmönfont kislány figyeli őt. Eddig játékokat kaptam; idén egy csillámos papucsot néztem ki. A babákhoz nagy vagyok, ezzel apu is egyetért. Szerinte már kész nő vagyok.
Csak színlelem az alvást, amikor megérkezik. Meglepően súlyosak a léptei, de ő az, hallom, ahogy lerakja az ajándékom az ágy lábához.
A nyuszi megsimogat, a takaró alá nyúlva cirógatja végig a vádlimat, majd egyre feljebb, mintha nem először csinálná.
Nem merem kinyitni a szemem. Valami nincs rendben.
A nyuszik nem hordanak jegygyűrűt.
Helena dühösen fújtatott, amikor hálószobájából észrevette, hogy a szél feldöntötte a ruhaszárítót. Kifutott, és panaszkodva felvette, majd a kosárba dobálta a ruhákat.
Megpróbálta betolni a teraszajtót, de az nem adta magát. Helena értetlenül körbepillantott. Látta, hogy a kilincset valaki lenyomta, mégis újra nekilendült. Homlokát az üveghez szorítva kémlelt, de nem látott mozgolódást. A ládát eldobva, egy vaskosabb faágat ragadott meg, aztán az első ajtóhoz futott. Hevesen dobogó szívvel belökte azt, támadásra készen tartva a botot. Bent minden érintetlennek tűnt, majd a barátja ugrott elő egy szekrény mögül.
Szabad-e locsolni? – kérdezte, de Helena már nem tudta visszafogni a rá mért ütést.
A tavasz beköszöntével a város mentén elterülő erdő életre kelt. A zöld ezer árnyalatában pompáztak a fák lombkoronái. A környéken élő kisgyermekes családok a már hagyománnyá vált húsvéti tojásgyűjtő túrára készülődtek, amelyre Pannit évek óta elvitte az édesapja.
A kislány vidáman szaladgált, miközben színes tojások után kutatva gondosan bekukucskált minden cserje alá. Éppen egy pirosat talált, amikor alig néhány méterre tőle mozgásra lett figyelmes. Húsvéti nyuszi! – futott át a fején. Izgatottságtól fűtve a nesz felé indult. Már azt hitte elvesztette, de hirtelen megreccsent a bokor. Megtaláltalak! – gondolta. Ám a következő pillanatban erős állkapocs mart a lábába és berántotta földalatti vájatába.
A konyhában festett tojásokat rendezgette, piros, barna és lila, pont, mint az állkapcsán éktelenkedő folt. Az asztal közepén nárciszcsokor, tányéron vékonyra vágott sonkaszeletek.
Hátrapillantott, mikor meghallotta férje közeledő lépteit. Fogát összeszorította és önkénytelenül a késért nyúlt, amivel pár perce még a húst szeletelte.
– Szeretnéd, ha meglocsolnálak? – ölelte át a férfi alkoholbűzt lehelve az arcába, hozzá préselve férfiasságát.
Összeszorította a szemét, szája keskeny csíkká szűkült, de nem felelt. A férfit ez feldühítette.
– Mondtam, hogy vastagabbra vágd a sonkát? Ki a fasznak kellenek ezek a papírcsíkok? –üvöltötte és ütésre emelte a kezét, de célba nem ért.
A nyakából vér spriccelt a tojásokra.
Rontás
Tüzet rakok, mer´ harmadnapja hideg borzol. Még csönd van, alusznak. Riska megint víreset adott. Reszketek. Megkötöm fejkendőm, kosarat szorítok. Pirkad.
A tyúkól éber, tojásokat gyűjtök, meg dögöket. Fellógatott csibém messzire szaglik, de maradt a dögvész. Itten nem lesz jó. Semmi jó. Lihegek, csak ez hallik. Csönd van.
Válogatom, melyik tojást pingálom ki az ünnepre. Hét dög… Víres tej… Lihegek. Kezembe akad egy kerek tojás, Ídes Megváltóm, éreztem! Háznak háttal állva átdobom rajta, hangosan szíttörik túlódalon. Sóhajtok. Majd ez vígez ezzel, nem lesz több dög, se víres tej! Aztán lepillantok a tojásokra és középül, legfelül, újra ott a kártojás… Lihegek.
Láttam mi ő, és húsvétkor eljöttem hozzá. Tegnap éjfélkor még a temetői kápolnában tanultam a verset. Remeget kezemben a kis fiola szenteltvíz. A lány incselkedett velem, de szemei farkasszemek voltak. Lázas fények gyúltak benne, ahogy hadarni kezdtem.
Isten áldása kis üvegben hoztatik
Mi gonosz rejtőzik, vízétől felfedik
Morgás. Kalapáló szívvel néztem, ahogy a lány ínye farkasfogakat rejtve felhúzódik.
– Ámen! – Kiáltva borítottam rá a fiolát. A lány kétrét görnyedt, szakadó hús hangján nyúlt a fej vadállati pofává. Karmokká keményedtek a körmök, és egy fekete farkas vicsorgott felém. Felvonyított, vonyításában mintha a lány sírt volna, és torkom után kapott.
Chris aznap este is munkából ment haza a családhoz. A Húsvét mindig is a szeretteiről, a tojásról, a sonkáról, a közös vacsoráról szólt. Csak egyetlen dolog tudta elrontani ezt az idillt: Húsvétkor mindig hideg volt. A nagyanyja is folyton erre panaszkodott.
Mire megérkezett érezte a főtt hús illatát, hallotta az unokatesói nevetgélését, a víz csobogását, ahogy a főtt tojásokat festették. Chris próbálta kinyitni az ajtót, de azt bezárták.
Chris csalódottan hátrált az ajtótól. Csak azt sajnálta, hogy minden évben más módon kellett bejutnia a házba. Pedig tudhatták volna, hogy mindig ő festi a vörös tojásokat.
Hamarosan sorra kerülök. A zsigereimben éreztem ezt. Carlos tegnap veszett oda, John pedig tegnapelőtt. Mindketten hozzám álltak a legközelebb, és nem kaptunk még utánpótlást, így tudtam, hogy én is meg fogok halni. Talán már ma. A bizonytalanság szinte megőrjített, az egész testem reszketett és csak imádkoztam, hogy az a bizonyos kéz ne csapjon le rám. Bár valószínűleg Carlos is fohászkodott, még sem tudta elkerülni a sorsát. Ennek ellenére a remény ott lebegett előttem, hogy még néhány napot eltölthetek a bajtársaim mellett, akik rendkívül fontos szolgálatot teljesítenek ebben az időszakban. Ám ez sem számít sokra, elvégre kit érdekel egy tojás halála?
Botond kilépett a házból, és végigsimított a karját csúfító karmoláson. Lüktetett, de nem bánta. Jó ez a locsolkodás, felelőtlenné teszi a lányokat, gondolta vidoran, aztán meghallotta a lépéseket.
– Még egy menet, cica? – szólt lazán, de elöntötte az idegesség. Hogy tudott utánajönni a kis ribanc?!
A szél megzörgette a tuják ágait, ahogy Botond a lány szakadt ruhájára pillantott, majd a zúzódásokra az arcán. A levegő bent rekedt a tüdejében.
Basszus, a fogai!
Hosszúak, élesek…
Ordítani akart, elfutni, de nem tudott. A nyaka lúdbőrözött, pedig a lány nem is oda nézett vérvörös, túlvilági tekintetével. Hanem jóval lejjebb… A lábai közé.
– Ez nagyszerű ötlet volt!
– Köszönöm! – mosolyogtam, miközben a gyerekeket figyeltem. – Mindig imádtak a vasútállomás épületében játszani, így jutott eszembe, hogy az idei húsvéti partit akár itt is tarthatnánk.
– A hely pedig évek óta nem üzemel, így teljesen biztonságos is – csatlakozott hozzánk Catherine.
Tovább figyeltük az apróságokat, ahogy tojást festenek, színezőkkel bíbelődnek, vagy fogócskáznak, amikor furcsa zajra lettem figyelmes. A dudaszó és a sikoltások után berobbant a fal, én pedig arra eszméltem, hogy a földön fekszem, körülöttem mindenhol vonagló testek, vér és agyvelődarabok. Az épületet teljesen kitöltötte a két tehervagon. Nedves folyadék csurgott a homlokomról, majd minden elsötétült.
Egyetlen gyermekem azt állítja, nem ő firkálta össze a falat. Azt mondja a játék nyúl volt, amit húsvétra kapott. Szemtelen kölyök! A gyermeki firka a falon nagyon kreatív. Játék nyusziját ábrázolja, az asztalon ülve. Következik egy telefon. Talán apa piros autója. Összetörve? A játék nyúl már a szék alábújva. És ez kicsoda? Én volnék anya? De ki az a sötét alak mögötte? Végül a padlón fekszem?
Látom a játék nyúl az asztalon ül. Cseng a telefonom. Apát baleset érte! A sokkból eszmélve észreveszem, eltűnt a nyúl az asztalról. Plüss fülecskéi a szék alól kandikálnak. Hátam mögül halk szusszanás. Félelem ölel.
– 911, mi a vészhelyzet?
– Csókolom, bácsi…! Engem most meg fognak büntetni?
– Nyugodj meg, fiam, miért büntetnénk meg?
– A nyuszi azt mondta, örökre be fognak zárni engem, mert anyu meg apu nem ébred fel. De én nem akarom, hogy bezárjanak. Azért csináltam, mert a nyuszi mondta, hogy a késtől elmúlik a sok rossz veszekedés. Most elmúlt, de csak alszanak. Pedig megígérték, hogy kapok piros tojást.
– Semmi baj, fiam, senki sem fog bezárni. El tudnád mondani, hogy hívnak és hogy hol laktok?
– A nyuszi nem engedi.
– A nyuszi ott van veled?
– Most azt mondja, szúrjam a kést a mellkasomba.
– Várj…! Fiam! Haló…?
– Zöld erdőben…
– Jesszusom! Essünk már túl rajta!
Zsuzsi sebes pötyögésbe kezdett a telefonján: “A pszichó kölyök átjött hozzánk locsolni. Inkább a halál!” A korábbiak alapján, valami ilyesmit posztolhatott a facebookra.
Gyuszinak nem volt szabad regisztrálnia az oldalra, de egyszer anyja bejelentkezve maradt, és Zsuzsinak nyilvános a profilja.
– Ne is törődj vele! – mosolygott Anna. Ő volt a legkedvesebb lány az osztályban.
Gyuszi visszamosolygott, és locsolt. Kényesen ügyelt, hogy a kacagó kislány arcára is jusson a permetből.
Távozóban ujja viszketni kezdett a savtól, de a tojás sima, hűvös felülete nyugtatta a bőrét.
Anyám azt mondta, a húsvéti tojások vörösek. Azt is mondta, szóljak bátran, mindig segíteni fog, mennyire megígérte, hogy kifizeti az esküvőm felét. Hiszen szülőként ez a dolga! Nekünk már csak boldognak kell lennünk, ő mindent elintéz. Csak jöjjek márciusban, majd lemondta, áttette az egész pénz osztást májusig, de még júniusban is csak az ígéret volt. Vakon bíztam benne, de még augusztusban is csak az üres tenyerét mutogatta. Mikor rákérdeztem, miért csúszik a fogadalom, bevallotta, hogy időközben felújította házát.
A tojásokon a festék bebarnult, újra belemártottam anyám fagyos szívébe, most megint élénk vörös, egy ideig. Legalább valamiben ne hazudj nekem anyám.
Ostoba hiedelmek
Úgy esett, hogy René a régi ház felújításakor szép ívben hajította ki a patkót, amit a misungban fedezett fel.
– Ugyan mitől védene ez meg?
Akárhogy is, a babonában hinni tiszteletlen lett volna az Úrral és az Úrnővel szemben.
Eljött a húsvét. Felajánlotta a tojással ékített kalácskoszorút. Azután bőségért imádkozott, amikor odakoccant valami a lábához. Letérdelt, kezeivel körülölelte, akárcsak egy fészek. Simogatta, lehelte, fényesítette. A káprázatos tojáson tükröződő képmása mögött felbukkanó árnyékra azonban: ügyet sem vetett.
A borzasztó nyúlbestia szélesre tárta hatalmas pofáját, amiben iszonyatos fogak meredeztek.
– Az nem a papnő volt? – mutatott az Úr a fenevad alatt vonagló testre.
– Ostoba. Az áldozatnak kellett volna felvennie – vont vállat az Úrnő.
– Legalább nem kell teljesítenünk a kérését.
Nyúlrémálom
A fiú mélyen aludt, csak a szemei jártak vitustáncot.
Ekkor a csoki nyúl átugrott az ablakból az ágyra,
majd lerántotta a takarót és elkezdte harapdálni a fiút.
Beni rémülten figyelte, hogyan fogynak a kezei, végül a karjai.
– Ne csináld! – nyöszörgött.
– Most… a… lábaid! – hörögte a nyúl.
– Segítség! – A fiú pánikolt.
– Nem kell azonnal felfalnod! – győzködte a nyulat.
De az minden harapással csak falánkabb lett.
Kérlek! Ne!… Legalább ne egyszerre! Holnap is van nap!
A nyúl ekkor egy öblöset büfögött.
Beni hirtelen felriadt.
Az este megkezdett csokiért nyúlt.
A maradék nyúlfej esdeklőn nézett: – Kérlek! Ne!
Takács ház üres. Mari néni, biztos hamarosan visszajön, így a konyhába mentem, megvárni őt. A konyhaasztalon egy gyümölcskenyér alakú sütemény állt, tetején fehér cukormázzal, amibe az XB feliratot karistolták bele. XB? Valami új smiley? Mellette egy szál fehér liliom árválkodott, amellett pedig egy tálnyi piros tojás. Valahogy furcsa a színe, nem ilyen volt eddig, de a mostani festékek… Aztán látom, két tojás már fel van törve, éhesen ásítozó héj maradt meg, mindkét oldala vörös. Ekkor nyögést hallok. Karcsi bácsi jön dülöngélve, biztos részeg. Közelebb jön, morog egyet, majd belém akar harapni. A nyakán egy harapásnyom virít. Mély, de nem vérzik.
– Tizenöt! – kacagott.
A lombokat átdöfő áprilisi napfény bronzra festette hófehér bőrét. Aznap nem írt egy árva sort sem. A horgászbotokhoz támasztotta a biciklit.
– Locsolók… – dünnyögtem, miközben a halbontó némán végigszaladt a ponty csillámló pikkelyein, felszántva a rózsaszín húst. És akkor valamiért eszembe jutott az a kis barna nyuszi. Ötéves voltam, amikor Zoli eltörte a nyakát, hogy többé ne játszhassak vele. A nyulak keservesen sírnak… a halak némán döglenek meg.
Ledobta a táskáját a kavicsos fövenyre, és fölémhajolt, hogy megcsókoljon.
– Ittál – fordult el undorodva.
– Zoli is meglocsolt?
Nem válaszolt.
Ahogy menekülni próbált, szoknyája elakadt a bicikli sárvédőjében.
A sírós fajtába tartozott.
Megcsinálta?
Igen. Életem főműve! Igazi alkotómunka. Főnök, miért kellett neki szenvednie?
A nagypénteki bankrablást hárman csináltuk: én, Szentimentális Joe és Hőbörgő Billy. Valaki köpött. Billyt tegnap felkoncoltuk, de Joe volt az. Joe gyengéje a fia, Tojásfejű Jimmy. Volt ordítozás?
Fülei levágásakor igen. Ezért bevarrtam a száját, mielőtt lefűrészeltem az orrát. Arany díszeket drótoztam az arcára, fejére gyönyörű motívumokat égettem. Egy élő Fabergé tojás lett!
Lássuk!
Bűz és félhomály. A széken megkötözött alak, borzalmasan kidekorált, tojásdad fejjel.
De… ez az én fiam!!!
Az Ön húsvéti ajándéka, Főnök! Joe fizikailag és anyagilag meggyőzőbben érvelt!
Amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád, elfordultál tőlem. Az olyan szentfazekak mint te, csak másoknak akarják megmutatni, mennyire nagylelkűek. Tudom, hogy a sekrestyében talállak majd. Minden mise előtt te készíted elő a templomot, pont a húsvéti mise előtt ne tüsténkednél itt. Hangtalanul lépkedek a templom öreg padsorai között. Alaposan kitettél magadért: a bárányka alatt gondosan elrendezett festett tojások sorakoznak. Rólam miért nem akartál így gondoskodni? A szentélyhez közel érve már hallom, egy szent éneket dúdolsz. Érzem, a tőrt tartó tenyerem izzadni kezd. Szaggatottan veszem a levegőt. Egy perc múlva megszólalnak a harangok, és senki nem hallja majd a sikolyod.
Iszamós, hideg ujjakkal ragad torkon a rettegés. A jelenés, ami felbukkan a sivár, poros úton, nem tűnik se élőnek, se holtnak. Testét fehér lepel takarja, arcán nyoma sincs a gennyező, véres sebeknek, melyek három nappal ezelőtt elborították.
„Már halott voltál, mikor megszúrtalak” – magyarázkodnék, de a nyelvem döglött gyíkként tapad a szájpadlásomra. Dermedt lábam megadja magát, térdre zuhanok. Iszonyodva meredek a kísértetre. Ajka virgonc lárvaként vonaglik: a végítéletről prédikál valamit, de nem fogom fel szavai értelmét. Vacogó kisegérként várom a halált. A túlvilági alak keselyűként fölém hajol, és fagyos markába fogja államat.
– Irgalmazz! – hebegem.
– Szabad vagy, Longinus – suttogja. – Megváltottam a bűneidet.
Egy újabb ünnep. Neki azonban teljesen mindegy volt, utálta az összes olyan eseményt, amely lehetőséget nyújtott a családi idill képének megőrzéséhez, legyen az valódi vagy a külvilágnak szóló. A ház előtt állva, gondolatai egyre csak az elkövetkező éjszakán járnak. Húsz éve már, hogy elveszítette azt, akit mindennél jobban szeretett. Valaha ő is arról álmodott, mindaz az övé lehet, ami a házban lakó családé. Boldogság. Egyetlen szó, mely neki sohasem adatott meg. Erin meghalt, de a lánya – akit egy másik férfinak szült – életben van. Ezúttal minden másként lesz. A lány is szeretni fogja. Végre mindenki elment. Emily egyedül maradt.
– Miért akar a korláton táncolni-kérdezte a rendőrnő hajnali 3 kor.
– Mert nekem ahhoz van kedvem – válaszolta a hajléktalan nő- Szabad ország- és megvonta a vállát.
– Igen az… de biztos jó ötlet táncolni a korláton.
A hajléktalan elgondolkodott
Bilincsbe verem azt irány az levonó – súgta halkan a társa, csöppet idegesen.
– Várj még –mondta halkan- Nincs kedve inkább palacsintát enni tánc előtt?
A hajléktalannak felragyogott az arca
– De mozgás előtt jól jön az étel.
Hárman ültek a rendőrautóban, palacsintázni mentek. A harmadik beállva, rettegve nézte, hogy eszi meg a Margit hidat egy óriási húsvéti nyúl.
Az első alkalom volt két hónapja, hogy bárki is találkozhatott tizenharmadik lánnyal. Hófehér bőre szitásan fogta maga köré a láb és kézcsontjai által alkotott kosarat. Belsejét szalmás, szőke haj bélelte, oldalát rózsaszín lábkörmök és fájdalomtól ráncos arckifejezés díszesítették. Ahogy végigmérte a megcsonkított nőt, Noelt életében először kirázta az ösztönös rémület. A pergelt kávéval elnyomott rothadás szaga szinte újrajátszotta a lány szenvedését, de Noel nem érzett mást, csak megvetést. Azt mondják, baj van vele, hogy nincsenek érzései, pedig ez nem igaz, hiszen most is érez. Átjárja a szívét a boldogság. Mert ő ismeri a Lakberendező legendáját, és egy biztos: legalább két tojás kerül a kosárba reggelig.
– Én csak erre jártam – mosolyog. Kedvesen, megnyugtatóan.
Mégis a nő ledermed. Idegei megfeszülnek, ahogy a tavaszi szél összekuszálja a lombsátrat a fejük felett.
– Egy szép kislányt megláttam!
Nem hervad a mosoly egy pillanatra sem. A nő teste megremeg.
– Piros tojás, fehér nyuszi – az idegen hangja ismerősen selymes. Ismeri a férfit a vegyesboltból. A nő arca ideges mosolyra rándul. Húsvét van, nem különös, hogy így köszönnek rá. Csak az erdő holt csendje…
– Szabad – e locsolni?
– Szabad – biccent a nő.
A férfi kezében tartott kanna meglendül. A nő ruhájára ragacsos anyag fröccsen. Sercegve hullik utána az égő gyufaszál. Egy madár rikoltva rebben tova.
A sötét szervízalagútban csak Timmy fejlámpájának fénycsíkja tört át a sötétségen, ahogy valami nehezet húzva kúszott a szűk járatban. Fülhallgatón követte a verseny állását; legalább öt tojást kell megjelölnie, hogy biztosan átvegye a vezetést és megkapja „A telep legjobb tojásvadásza” címet. A feladata ettől még nem lett könnyebb, de legalább volt valami, ami motiválta. Fél óra mászás kellett a mocsoktól csúszós csövek közt, hogy megtalálja végre az elhagyatott szervízhelyiséget. Végigfuttatta a lámpa fényét és tizennyolc nyálkás tojást számlált meg. A hozzá legközelebbinek elkezdett kinyílni a teteje, ezért iparkodva megjelölte a helyet, hogy aztán lángszórójával elhamvaszthassa az idegeneket rejtő tojások sokaságát.
Játékon kívül… 🙂
Olyan részletem jelenleg nincs, amit lektorálásra érettnek éreznék, így az éles pályázaton nem is kívántam részt venni. Ettől függetlenül maga a játék érdekes, mindig jó picit megtornáztatni a tekervényeket. 🙂 A lényeg végtére is az, hogy egymás írásait olvasva új ötletekre, érdekes megoldásokra leljünk. Így tehát játékon kívül az én megoldásom a következő:
Nem könnyű mímelni a megbocsátást, ha oly olthatatlan gyűlöletet érzel, mi gyilkos gondolatok eredője. Évek óta nem szóltunk egymáshoz Ricsivel. A legjobb barátom volt, mielőtt szemet vetett az én Karolámra. Csúnyán elárultak, amiért ma örök érvényű revansot veszek. Éjt nappallá tévő megszállott kísérleteim három év múltán hoztak bíztató eredményt. Ekkorra a hátsó kertem kisebb állattemetővé változott. Ki tudja, holnap ki kaparintja kezei közé a formulám, ami zárt tér levegőjébe jutva fél perc alatt csontig bontja a szövetet.
Csöngetek. Karola nyit ajtót, mögüle Ricsi vigyorog rám. Az ajtó zárul.
– Jöhet a megbékélő locsolás?
Választ nem várok, ujjam utolsó könyörtelen mozdulattal rándul…
Eliza a hátsókert kapujában toporgott, kezében fonott kosárkájával, arca pirospozsgás volt az izgalomtól.
-Anyuci! Apuci! Jöhetek már?
Valami kikandikált a tuják alól.
-Csokitojás!- ujjongott a kislány, és válaszra sem várva, lelkesen kapott utána.
Ám lelkesedése egy pillanat alatt borzalomba csapott át; markából kihullott egy levágott emberi ujj. Édesanyjáé volt, felismerte a gyűrűjéről.
A virágágyásból kiguvadt, véreres szempár meredt rá: édesapja kékje volt, ám nyaktól lefelé elvesztette a testét.
A kerti tavat gyomorforgató vörösre festették a szétcincált emberi végtagok.
Eliza torkán akadt a sikoltás, amint egyszeriben karmos ujjak vájtak arcbőrébe, s egy reszelős hang suttogott a fülébe:
-Épp kifogytam a testrészekből…