100 szavas írástechnikai játék

Szeretsz írni? Szeretnél szerkesztői véleményt? Játssz velem!

A nyertes beküldheti a regénye vagy novellája első 10 ezer karakterét, és megszerkesztem.

Feladat:

Írj egy maximum 100 szavas részletet egy sci-fi vagy fantasy világvégéről. Bármi történhet, nincs megkötés.

Ide, az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalára írd be (akár a sima kommentmezővel, akár a Facebook sávjába.)

Határidő: június 29., péntek éjfél.

Eredményhirdetés: július 6., péntek reggel

A beküldött írás szerkesztett változata kikerül: Július 13., péntek reggel

*

Mi is ez a szerkesztés, amit nyerhetsz? Lapozz bele az írástechnikai rovatunkba!

http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/tag/irastechnika

***

Egyéb segítség a játékhoz:

– kerüld a sablonos megfogalmazásokat

– írd wordbe, az megszámolja a szavakat (maximum 100 szó lehet)

– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled

– figyelj a helyesírásra

– ha Fb-vel kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja nekem a rendszer, és lehet, nem veszem észre)

– ha a normál kommentsávba írsz, és azt látod, moderáció alatt, akkor se aggódj, majd kiengedem onnan

 

Jó játékot!

34 hozzászólás Szólj hozzá
  1. A négy lovast csak néhányan látták, még kevesebben hittek a szemtanúknak. Amikor vérvörössé vált a tenger, a sajtó algásodásról számolt be. A harsonaszót senki sem vette komolyan: tele volt a YouTube a különböző világvárosokban felhangzó fúvósoktól, épp csak most több helyen szólaltak meg. Amikor a jégverés és a meteoritzápor lecsapott, már nem csak a hívők gondolták úgy, hogy baj van. Mégsem számolt senki azzal, hogy tényleg felbukkan a tengeri szörnyeteg, Benedek pápa is a szimbolikus értelmezés híve volt. Mire a vörös sárkány lecsapott, az emberek többségét kiirtották a rémek. István a tömegkatasztrófa képei után vállat vont, és kikapcsolta a tévét.

  2. A templom tornya rozsdás lándzsaként meredt a sápadtan ragyogó csillagok szövetébe. Az ereklyeőr a sisakdíszbe kapaszkodva bámult a szédítő mélységbe. Arra gondolt, hogy miként jutott ide. Meg kellett volna védenie Jótengritnek, a fény hazájának ereklyéjét. A Menny-kő, mely örök világosságba borította hazáját, odalett. Nincs semmi, ami visszatartaná az alvilág sötét teremtményeit. Az ereklyeőr tekintete a mélységet fürkészte. Arra gondolt, hogy vajon segítségére siet-e az, akivel együtt harcoltak az alvilág rothadt testű teremtményei ellen? Keze lassan elernyedt, lába már nem feszült a párkánynak, teste beleolvadt a sötétségbe. A Torgul, szárnyaira vette őt, hogy átvigye egy másik, talán szebb és fényesebb világba.

  3. Mindenütt romok, füst és tűz borította a láthatárt, ám ezek sajnos elkerülhetetlen kellékei voltak a harcoknak. Sokan meghaltak, még többen megsebesültek, a harc során mind két oldal veszített katonákat. A küzdelem végül a jók győzedelmével ért véget, ahogy a régi mesékben. A trónbitorló seregeinek életben maradt tagjai, látván uralkodójuk halálát, letették a fegyvert, nem harcoltak tovább egy olyan világért, amely már eleve bukásra volt ítélve. Azok, akik a Matthews-család uralkodásáért imádkoztak megnyugvást leltek, mert úgy tűnt, az égiek hallgattak könyörgésükre. Caleb herceg a kastély maradványai közt lépkedve eltűnődött azon, vajon mekkora árat fizettek azért, hogy véget vessenek a Zsarnok világának.

  4. …Tudta, hogy halálra rémítette Ellát, de nem volt már idő a nyugtatgatásra. Ha megússzák, majd megvigasztalja. Ha lesz még kit.
    Dübörgő szívverésétől már szinte a gondolatait sem hallotta, megkapaszkodott a furgon oldalában és lassan vett egy mély levegőt. A dzsip már csak pár méterre volt, és John tudta, hogy meglátták őket, mert az előbbi S alakú szlalomozás helyett, egyenes irányban haladtak feléjük.
    Tíz méter….öt méter…kettő…Az autó hirtelen fékezéssel állt meg mellettük.
    A sötétzöld járgány teteje nyitott volt, két férfi lógott ki a valaha napfénytetőnek tervezett, mostanra viszont csúnyán elrohadt lyukon.
    John gyorsan felmérte a lehetőségeket. Összesen hárman voltak, a vezetővel együtt. Úgy tűnik, csak Gyűjtők vannak a kocsiban, ami jó.

  5. Mindenki tudta, hogy eljött az a nap. A Főváros üres, de mégis a csend volt a legszokatlanabb. A robotok állandó zümmögése hiányzott. A kor felhőkarcolóinak háttérzenéjét jelentették az embereknek, a biztonságot. Az irányjelző lámpák fényei kialudtak, mint minden más fényforrás is. Az autók rendezetlenül foglalták el a városon hajszálerekként átfutó utakat. A bevásárlóközpontokban csak azok az emberek tartózkodtak, akiknek nem volt kihez hazamenniük. Csak ültek a műanyag padokon, és bámultak maguk elé, számolták a perceket.
    Aztán egyre világosabb lett, a hőség pedig elviselhetetlenné vált, de a csend ugyanúgy megmaradt, míg a Nap felperzselte a Földet.

  6. Ádám a sírnál üldögélt, hátát egy kőnek vetve, a szürke horizontot nézte. Hosszú ideig remélte, hogy valaki feltűnik majd, egy élő ember, aki megvigasztalja, hogy nincs egyedül, van még jövője az emberiségnek. A táj mozdulatlan maradt, a vastag felhőréteg és a levegőben szálló por alatt szürkéllettek a fák, fakók voltak a bokrok, élettelen a fű. A Nap sugaraival kihunyt a remény is. Csontig lesoványodott kezét felesége sírkövére tette, arcán könnycsepp gördült végig. Köhögőroham lett rajta úrrá, kezét véresen vette el szájától. Fáradtan hajtotta fejét a kőre, lecsukta szemét, és a régi időkről álmodott, még egyszer, mielőtt utolsó lehelete elszállt.

  7. Körbenézett, az űrhajóban csend honolt. Egyedül volt, a többiek már nem éltek. Rohanni kezdett a mentő kapszula felé, közben feldöntött néhány tárgyat. Bokáját beverte az egyik kiálló anyacsavarba, ami kicsit lelassította. A kabin ajtaja előtt viszont már várta valami. Magas volt, négy lábon járt, feje tetején három vörös szem figyelte a lányt. A szörnyeteg eltátotta száját, nyelve kardként szúrta át a lány mellkasát, áttörve a szegycsontot. Pár pillanat múlva a nő már nem lélegzett.
    Az űrhajó zuhanni kezdett, és teljes erővel a földbe csapódott, de mikor leért, nem egy űrlény jött ki az ajtaján, hanem hat. He elszabadulnak, a világ halálra ítéltetett.

  8. A megfutamodás nem mindig gyávaságból történik; néha csak fontosabbnak tűnik az, hogy életben maradj, minthogy a becsületedért küzdj.
    Nem, én valahogy nem törődtem azzal, mi a helyes és mi nem, amikor igyekeztem meghozni életem fontos döntéseit. Ezek emberi fogalmak, amiket valaki egyszer létrehozott. Egy állat viselkedésébe nem próbáljuk belemagyarázni azt, hogy helyes-e, amit tesz, nem kötelezzük lelki megtisztulásra, és nem mesélünk neki az üdvös túlvilágról.
    Vajon a zombiknak van lelkük?
    Romboló, önmagában szaporodni nem képes létforma, ami az emberi faj elpusztítására törekszik. Hogy gondolkodnak-e, éreznek-e bármit is, arra még nem derült fény.
    Viszont amikor először láttam meg egy élőhalott rothadó, bűzlő arcát, semmi nem jutott ezekből eszembe.

  9. Láttál már rózsaszín ködöt? És óriásira nőtt emberevő patkányokat? Nem? Akkor azon szerencsések közé tartozol, akik bejutottak a kupolába. Én, és még néhány ember szintén túléltük a világvégét, mégsem vagyunk olyan mázlisták, mint sokan mások. Te, aki most azt gondolod, hogy csupán tréfálok, hiszen idekint nincsenek túlélők, hatalmas hibát követsz el. Dühünk, amiért megfeledkeztetek rólunk, egy napon lecsap rátok. Míg ti élitek tovább a kényelmes kis életeteket, mi naponta megküzdünk az életben maradásért. Bár a belélegzett rózsaszín pára égeti a légcsövünket, s minden elszenvedett patkányharapás savas mérget juttat a vénánkba, túléljük. Tudd meg, élünk és napról napra erősebbek vagyunk.

  10. Úgy éreztem magam, mint Pandora, amikor kinyitotta azt a bizonyos szelencét.
    Persze ismertem a dajkameséket a Világ Szívéről, miszerint az mozgat mindent… én mégis csak egy értékes drágakőnek gondoltam, amiért szép kis summát kapok majd.
    De most, amikor ügyetlenségemnek köszönhetően a földön hevert darabokban, fekete és vörös csóvák csaptak ki belőle, s minden remegett, akár egy kilences erősségű földrengéskor, csak egy valami jutott az eszembe:
    Ezt bebuktam, és még csak ragasztó sincs nálam, hogy helyrepofozzam. Pedig jó vagyok a kirakósban.

  11. Mikor Jerom felszegte a fejét, csak a vörösen parázsló Holdat látta, ami egyre közelebb és közelebb hömpölygött a Föld felé. Az emberek sikoltozva rohantak az utcán, tapostak holtakat, élőket, miközben egyre csak záporozott a fejük felett a Holdból kiszakadó éles meteorit darabok. Jerom megszorította kislánya kezét, aki kezében tartotta régi és elnyűtt mackóját.
    – Mi a baj, papa? – kérdezte a lány sírástól csíkozott, hamutól szutykos arccal.
    – Minden rendben lesz – felelte Jerom és magához szorította egyetlen lánya vállát, miközben a Föld hatalmas robajjal szénné égett.

  12. Először a repedések a falon. Aztán maga az ég.
    Nagypapa közelebb hívott, feltette a napszemüvegét. Olyan volt, mint aki készen áll bármire, arra is, amit a tévében mondtak, hogy csak egy villanás az egész, miután látjuk elrepülni a többieket. Akiknek sikerült.
    Azt mondta nekem:
    – Tudod, valaki megírta a történetünket, aztán elhanyagolt minket. Vagy inkább csak fogta, összegyűrte a papírt, és a tűzbe vetette. Miközben talán olyasmire gondolt, hogy égetni gyönyörűség.
    – Igaz ez? – kérdeztem.
    – Remélem – mondta nagypapa. – Úgy legalább valaki emlékszik majd ránk.
    Megsimogatta a fejem, én pedig néztem az egyre fehérebb eget. Örültem, hogy keveset tudok a múló világról.

  13. Világvége hangulatom van.
    Anx át rohant a sikátoron, két napja tudta meg, hogy a világ, amiben él el fog pusztulni.
    Kész, pipa a felső nagyhatalmak így döntöttek. Eleinte nem érdekelte ez a dolog. Úgysem fog meg történni! Anx szörnyen makacs volt. Ez már kislány korában megmutatkozott, amikor elválasztották a szüleitől és ebbe a világba zárták. Már abban a pillanatban elhatározta, hogy megszabadul innen. Volt jó néhány próbálkozás, de mind lebukással végződött.
    Ahogy a főtérre ért, eleredt az ónos eső. Anx nem sírt, nem volt több könnye. Az első atombomba az óratoronyba csapódott, minden vörösbe tündöklött,mint apja régi képein. Anx mosolygott.

  14. Yon elüvöltötte magát és megindult egyenesen Gömbhányójával, hogy leterítse a felé közeledő monstrum méretű sárkánygyíkot. A sárkány zengő lépteire megremegett a föld, lendített egyet a tövises farkával, amit Yonnak még sikerült kikerülnie. A környéken több száz sárkánygyík potyázott, végigtarolva a rizsföldeket, de a birodalom számos részéről lehetett hallani az emberek segélykiáltásait, nem csak Ameronban.
    A főtanácsos három nappal ezelőtt jósolta meg, hogy eljön a világvége, mikor a sárkánygyíkok ellepik az egész bolygót. Megkondította a veszélyt jelző méretes harangot, ezzel minden harcos tudta a feladatát: Megmenteni a császárságot és ezzel együtt hősies halált halni.

  15. Dögszag, húscafat, árva lábujjpercek, rothadó végtagok. Felkapom a fejem és hallgatok. A fészer felől matató zajra leszek figyelmes. Törött lábfejjel és kicsavart térddel minél csendesebben megpróbálok hátrahúzódni. Egy ideig nem hallom újból a hangot, de később az egyik hátsó sarokból valaki visszafojtott hangon bőgni kezd. Félszemmel észreveszem, hogy a szomszéd kislánya kuksolva ül a fal tövében. Odacsúszok hozzá, de az rémülettől képtelen arrébb vánszorogni. A kezéből vér folyik alá, az arcát egy gennyes sáv szeli ketté. Szeretném megvigasztalni, bőröm alatt gyötrően érzem a fájdalmát, de képtelen vagyok rá. Inkább megragadom a karját és jó mélyet harapok bele.

  16. A levegőben feltűnt egy hatalmas fekete sárkány. A közelben állok fellélegeztek, azt hitték, hogy nyertek. De pár pillanat múlva feltűnt egy vörös is, ahogy kinyújtott nyakkal belekap a másik farkába, majd lerántja a földre. Így újra eltűntek a porfelhőben. Jó pár percig csak a dulakodás hangjait lehetett hallani. Ezalatt egy fiatal fiú jelent meg egy könyvet tartva a kezében. A közelben álldogáló csapat orra alá dugta a könyv egyik díszes oldalát. „Ha az utolsó fekete sárkány halálát leli, a világon eluralkodik a sötétség, és mindennek vége.” A beálló döbbent csendet egy rekedt, ismerős üvöltés rázta meg, a fekete sárkány üvöltése.

  17. Drake mellettem felém nyújtotta a kezét, és bátorítóan rám mosolygott. Viszonoztam a mosolyát, aztán a tenyerébe csúsztattam az enyémet. A másik oldalra fordítottam a fejem, és megfogtam Brittany remegő csuklóját, aki folytatta a láncot, végül az egész iskola egy egybefüggő köteléket alkotott tanárokból, diákokból, majd később becsatlakozó szülőkből, járókelőkből. Az emberek kiszálltak az autóikból, a gyermekek félbehagyták a játékot. Egy óra múlva az egész város a Mauna Kea tengerparton állt egy vonalban, mezítláb, a szél borzolta a hajunkat, lábujjaink a vizet érintették a homokban. Így néztük az egyre magasodó, majd’ hatezer méteres, fekete hullámot, amely rendíthetetlenül közeledett, hogy elpusztítson bennünket.

  18. Másodperceken múlt, hogy egy tűzgolyó nem lapított agyon, s miután kikerültem, harsány vihogásban törtem ki.
    – Szerinted ez vicces? – horkant fel Arlede.
    – Ó, lássuk csak. Én vagyok a történelem legelcseszettebb Pythiája. Nem tudtam egy használható látomást kisajtolni magamból, amivel megakadályozhattuk volna az Apokalipszist. Lávafolyam emészti el a földet, és bizarr, vérszomjas repülő izék pottyantak a nyakunkba egy másik dimenzióból. Kitta meghalt, mikor megmentett az egyiktől, azonban meggyászolni sincs időm, mert az a nyamvadt bestia még mindig vacsorának akar. – hadartam el egyhuzamban, hátamat a falnak vetve – Talán hozzá kéne vágnom egy üveg barbecue szószt és ’Bon appétit’ kívánni. Igen, határozottan röhöghetnékem van.

  19. – Csak figyeld a kocsiból menekülés közben az útszéli táblákat, látni fogod őket. Onnan bámulják a száguldó járműveket. Gubbasztanak, arra várnak, hogy közelebb menj, és hopp, már benned is vannak. Az evakuálás egy vicc, a fenébe is! Az utak egyszer eltömődnek, az erdők megtelnek. Hová mennénk, gondolj bele, ember?! Előlük nincs hová menekülni! Ők mi vagyunk. Hogy nem gondoltunk erre kezdetekkor? Menjünk a sivatagba? Jó, de a homok sem véd meg tőlük. Minden felület az övék, amire…

    Gyermekkorodban azt hitted, idegenek teszik meg, vagy egyszerűen beszívja magába a bolygónkat a Nap. Hát nem, mert a legbanálisabb dolog végez velünk, a Betűk.

  20. A morajlás, valahol mélyen a föld gyomrában született, és remegve hullámzott végig a talpa alatt. Minden rázkódott, vibrált körülötte, majd óriási dübörgés kíséretében megnyílt a talaj előtte. A nyílás egyre szélesedett, és fehéren gomolygó köd burjánzott elő belőle. Szétterjedt, körbefogta őt, bebújt a ruhái réseibe, beszivárgott a pórusaiba, megdermesztette minden testrészét, elzsibbasztotta még az agyát is.
    Rémülten figyelte, ahogy a köd egyre inkább szétterjed, és nyomában nem marad más csak színtelenre fagyott, halott növények. Már nem táncolt a föld. Nyugalom volt, és csönd. Egyre nagyobb, egyre mélyebb, mozdulatlan némaság. Az egész világ jéggé vált körülötte. Minden elpusztult a köd alatt.

  21. Egyszer mindenkinek távoznia kell, gondolta a Vörös Lány. Az ősök megjósolták a világ végét, és lám, a prófécia beteljesült, legalábbis minden jel erre utalt. A mezőt veszettül üvöltő, vérszomjas katonák és elkeseredetten nyöszörgő haldoklók töltötték meg. A Vörös Lány már azt sem nézte, kit vág le, barátot vagy ellenséget, csak túl akarta élni a csatát. A körülötte harcolók is válogatás nélkül támadtak minden eléjük kerülőre. Mintha mindenki elvesztette volna az eszét. A jóslat vörös ködről beszélt, vér mámoráról, tűzviharról, lángok ropogásáról, szárnyak suhogásáról. A lánynak mindez egy másodperc töredéke alatt futott végig az agyán, amikor megpillantotta az égből leereszkedő sárkányokat.

  22. Nem lepődtünk meg. Napok óta ugyanazokat a híreket hallgattuk. Általában lent a társalgóban néztük, hogyan pusztul el lassan minden, csöndben ültünk egymás mellett, fogtuk egymás kezét és egy-egy fájdalmas sóhaj hallatszódott csak.
    De most valahogy más volt. A legtöbben ki sem mozdultak a kabinjukból, mintha nem éreznék illendőnek együtt nézni, ahogy a Föld utolsó maradványai is eltűnnek.
    Kinéztem az ablakon. A csillagok, mint apró ékkövek fénylettek az égbolton, rejtélyesen, mosolyogva üzenték, hogy van még jövőnk. Tudtam, hogy így van.
    Ránéztem a mellettem ülő lányra, aki fájdalmas tekintettel meredt a kivetítőre.
    Rámosolyodtam, és megvontam a vállam.
    – Menjünk aludni. Holnap sok dolgunk lesz. Új földet kell találnunk.

  23. Az életemért futottam, ahogy csak erőmből tellett – még ha legszívesebben a fájdalomtól esnék össze. Csak megállni, ez járt a fejemben, de ennél valami erősebb hajtott: az életben maradási vágy. Kétségbeesetten kerestem búvóhelyet, ösztönömtől vezérelve löktem félre bárkit, aki utamba állt. Csak akkor torpantam meg a balga néppel együtt, mikor megláttam az idegeneket. A félelemtől mozdulni sem bírtam, de nem is lett volna értelme. Bárhogy is próbálkoznék meglógni előlük, ők gyorsabbak nálam. A fájdalom elhatalmasodott felettem, összecsuklottam. Belém rúgtak, fellöktek, ahogy ismét futásnak eredtek. Felpillantottam, szembenézve végzetemmel hisztérikus zokogás tört ki belőlem. Még lehunyt szemhéjamon keresztül is elvakított a gyilkoló fényesség…

  24. Benne volt a levegőben. Mindannyian érezték, akinek bármi köze is volt a mágiához. Azok a hatalmak, amelyek a varázslatot a kezükbe adták, úgy tűnt, nem voltak elégedettek velük. Az ostobábbak az istenek haragjáról suttogtak, az értelmesebbek tudták, hogy a természet lázadt fel ellenük, a milliónyi szörnyűség miatt, amit a teremtményeivel műveltek.
    Mindenki, aki akár csak egy fikarcnyit is konyított hozzá, próbálta megakadályozni, még ha tisztában is volt vele, semmi esélye nincs rá.
    Keresztülsöpört a világon. A mágikus vihar mindent elpusztított, ami az útjába került, írmagját sem hagyva a reménynek, hogy a felperzselt földön valaha is új szikrája keletkezzen az életnek.

  25. Kezemben karddal bámultam a felém közeledő alakokat. Hatalmas szemfogaikról vér csorgott, nyomukban vérfarkasok rohantak, mi emberek pedig nem tehettünk semmit. Barátaim szemeiben félelem villant, mindannyian éreztük a közeledő halált. A levegőben ott terjengett a pusztulás orrfacsaró bűze. Szinte tapintható volt a feszültség, az egyre közeledő katasztrófa. A két faj összeütközése következtében mindennek vége lesz. Megjósolták a világvégét, még évezredekkel ezelőtt, éppen ezért képeztek ki minket a harcra. Kár, hogy a természetfelettivel szemben nem megyünk semmire. Átgázolnak rajtunk, ezzel pedig önmagukat is megölik.
    Mély karmok hasítják fel bőrömet, segélykiáltásom messze száll, s halálommal egyre közelebb kerülünk a tényleges kipusztuláshoz.

  26. Leomlott házfalak romjai közt bujkálnak az alvilág démonjai, arcukon kegyetlen mosoly ül. A fák törzsét éhes lángok mardossák, füstjükkel feketére csipkézik a vérvörös eget. Repülőgépek fülsiketítő zúgása hallatszik, de nem vizet hoznak: mindent elpusztító bombákkal szórják tele a várost. Ablakok törnek, a szenvedő szerelmesek ajkairól végső, nehézkes sóhaj szakad fel. Tudják: vége már. Vannak, kik utolsó csókot adnak a mámornak és a kéjnek, kopott szárnyú, bukott angyalok hegedülnek, a halottak lidérces keringőt járnak… és Lucifer egyre csak üti, üti a zongorát.

  27. A két sereg ordítva rontott egymásnak, még az apró dombra is elhallatszott az átkok süvítése és a lőfegyverek durranása. A varázslat harcolt a technológia ellen, mágusok a varázstalanok ellen, ember ember ellen. A dombon álló angyal növekvő dühvel figyelte, hogy oltották ki a balgák egymás életét.
    – Miért nem értékelik az életet? Miért hiszik, hogy egy tulajdonság miatt valaki rosszabb, mint a másik? Túl sok a miért…
    – Vessünk véget ennek – tette a vállára a kezét a másik, mire az előbb kifakadó angyal bólintott.
    Néhány perc múlva mindent ellepett a sűrű, fekete köd, majd amikor eloszlott, nem volt sehol semmi.

  28. Beryl játékűrhajót szorongat kezében, kifelé néz, a holdak közé, az égre.
    Anyja a hírekre csatlakozva vigyázza gyermekét.

    Ahogy megjósolták, először a Földet figyelő robotok mentek tönkre, itt viszont béke volt.
    Kevesen aggódtak, vagy éreztek egyáltalán bármit is.
    Generációk óta senkinek nem volt élő rokona, aki el tudta volna mesélni, hogyan és miért kellett a Paxra költözni.
    A lakhatatlanná vált Föld történelme és pusztulása az első évszázadban még része volt az alaptantervnek, később átkerült a „Távoli égitestek kutatása” MSc képzésbe.
    A falakból is az áradt, hogy a robbanás a kicsiny Naprendszert érinti csupán.

    – Nézd, anya, lángsárkány az égen! Erre jön!

  29. 2052. december 11.
    Nem túl igazságos, hogy a Föld már olyan nagyon sok évet élt (oda kellett volna figyelni föcin, hogy mennyit), én pedig még csak tizenhatot, és most mégis együtt fogunk véget érni. Egyesek azt mondják, ennek már negyven éve meg kellett volna történnie, szóval örüljek, hogy egyáltalán megszülettem. Ennyi idő alatt persze semmit nem találtak ki az ellen, hogy a bolygó ne durranjon ki alattunk, mint egy óriási lufi. (Biztos ők sem figyeltek föcin.) Nem teljesen biztosak benne, hogy meg fog történni, úgyhogy most várunk. Kíváncsi vagyok, észreveszem-e, amikor felrobbanok. Meg hogy vajon hülyeség-e ezt írni, mert úgyis-

  30. Számtalan forgatókönyv létezett az idegenek látogatására, s mégis, ahogy arra számítani lehetett, a valóság egészen más volt. A semmiből tűnt fel, majd a felfoghatatlanul hatalmas űrhajóról óriási karok emelkedtek le, melyek lassan körbefogták bolygónkat, s zöldes derengéssel borították be a felszínt. Egy szerencsés fanatikus, akit nem tapostak agyon a menekülők, most szájtátva bámulta a fényességet. Egy villanással később vége volt. Minden eltűnt, egy szempillantáson belül. Az emberek, az állatok, a növények, az óceánok elpárologtak, a másodperc töredéke alatt. A látogatók bevégezték dolgukat, s folytatják útjukat téren és időn át, maguk mögött hagyva a felperzselt planétát, melyet egykor kék bolygónak neveztek.

  31. – Nem bírom tovább, elviselhetetlen ez a hőség.
    – Szerelmem, itt az idő. A földfelszín lakhatatlan, a földalatti városok megteltek. Nem a víz, és a levegő a túlélés kulcsa.
    – Hanem mi?
    – Az, hogy itt tudod-e hagyni mindazt, amiért ide születtél? A múltad, a családod, a tested?
    – Veled igen.
    – Akkor sietnünk kell. A tér torzul, a geomágneses mező egyre zavarosabb.
    Mielőbb el kell érnünk a katalepsziás tudatállapotot. Amint a vibrációkat magadba húzod, nincs vissza út. Végleg elhagyod a porhüvelyt, a tested atomjai hullik szét. A Szíriuszon új testben, új életet kezdhetünk. Aki ehhez az anyagi világhoz kötődik, hamarosan halott. Gyere, kezdjük az asztrálprojekciót!

  32. Négy alak sétál komótosan a város főutcáján. Körülöttük néma csend, a lépteik némán koppannak a köveken. Az utca végére érnek, és szótlanul biccentenek egymásnak. Utoljára egymásra mosolyognak, és visszakövetelik, ami egykor az övék volt. Föld, Víz, Tűz és Levegő, visszafogadja, amit egykor ellöktek maguktól. És aztán, mint a legelején mikor minden született, egy testben csatázik hideg és meleg, fény és árnyék, lét és semmi. Hogy új világot hajtson, új életet, amit mint mindig saját gyermekei emésztenek el.

  33. (megjegyzés: Valamikor egy fantasy paródia lapozgatós szerepjáték könyvet írogattam, most került véletlenül elő, és abban van ez a rész. A törpék királya Gnónying, akinek van egy Düglindka nevű lánya, aki egyben a felesége is. Abban az esetben ha a játékos azt választja, hogy inzultálja, a király lányát ez a rész következik. Tudom nem éppen szabvány novella, de hátha más is szórakozik rajta olyan jót, mint én így évek múlva előszedve :D)

    “Végigméred Düglindkát, majd megszólalsz:
    – Csak annyit mondanék Gnónying jó uram, hogy ha az én lányom és feleségem lenne olyan ordenáré módon ocsmány némber mint Düglindka, már rég elvonultam volna az erdőbe szégyenemben remetének, hogy döglött mókusokat és bagolyürüléket egyek, szabadidőmben pedig korhadt fák odvait molesztáljam! Nem is értem hogy hogy lehet egy királynak ilyen brutális izlésficama! Valószínű a sok belterjesség, a személyi higiénia teljes mértékű elhanyagolása és a barlangi troll vizeletére emlékeztető sör okozza ezt! Nem is csoda hogy az elfek négyszáz éve a krymadyri háború idején vulkánba dobálták a törpe foglyokat! Csak azt sajnálom hogy nem végeztek jobb munkát!
    A teremben kínos csend támad. Lehet hogy most a törpék lelkébe gázoltál ezekkel a kijelentésekkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük