Magyar Anna: Majd szélcsend (részlet)

Magyar Anna: Majd szélcsend (részlet)

A 8. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga
*

1.

Mesi

„Bukdácsolva is
hálás vagyok, hogy felé
lejt minden utam.” – Fodor Ákos

Körülbelül húszadszorra szidtam Liát, a legjobb barátnőmet, miközben próbáltam belepasszírozni magamat az extra szűk bőrnadrágba. Fogalmam sincs, melyik univerzumban tűnt jó ötletnek Csodanőnek és Macskanőnek öltözni, de nem ebben, az biztos. Melyikben tűnt egyáltalán jó ötletnek egy Halloween-buli? Van ennél elcsépeltebb dolog, ráadásul Magyarországon? Én értem, hogy az utóbbi időben kicsit antiszociális lettem, de kötve hiszem, hogy erre egy ilyen buli a megoldás.

Már úgyis előre tudom, mi fog történni.

  1. Odamegyünk.
  2. Lia körbemegy, üdvözöl mindenkit, én meg mögötte megyek és szorongva mosolygok.
  3. Lia elkezd inni, mindenkivel flörtöl és táncol, én a sarokban állok ugyanazzal a pohárral két órán át.
  4. Lia részeg, hazatámogatom, és lerakok az ágya mellé egy lavórt, egy pohár vizet és fejfájás-csillapítót.
  5. Végre elmegyek pisilni, mert bár egész este kellett, de nem tudtam volna visszahúzni a bőrnadrágom, ha már egyszer letolom.
  6. Másnap bejelölnek két képen, és én kommentelek egy kacsintós fejet, mintha tényleg jó buli lett volna.

Nagyon szeretem Liát, de egyszerűen képtelen elfogadni, hogy én nem érzem jól magam egy ilyen buliban. Jól érzem magam egy bálban, ahol világítanak a lámpák és nem mászik rád senki a folyosó sötétebb részein, vagy egy kocsmában, ahol eldumálgatunk ivás közben. De a zajos házibulik egyszerűen nem nekem valók. Mégsem mondhattam nemet, mert ma van a szülinapja (azért megpróbáltam, de elég hamar kijátszotta a szülinapos-kártyát).

Úgyhogy most itt állok a tükör előtt, bőrnadrágban, fekete trikóban és magas sarkú bakancsban, a fejemen cicafüles hajpánttal, és próbálom megrajzolni életem első tökéletes tusvonalát, nem túl sok sikerrel. A jobb oldali csodálatos, bal oldalon pedig panda vagyok. Húsz perccel, 30 káromkodással és négy youtube tutorial videóval később egész elfogadhatóan nézek ki. Nyilván késésben vagyok, de a legkevésbé sem érdekel, mivel igazából menni sem akarok.

Úgy beszéltük meg, hogy a bulihoz közeli italboltnál találkozunk, és egyből veszünk is valamit, amivel átvészelhetem az estét. Lehetőleg valami erőset…

*

Lia mindig késik. Úgyhogy most már én is mindig kések, de ő még ehhez képest is állandóan késik. Már tíz perce bámulom a vodkákat, mire méltóztatik megjelenni.

   – Szia! Bocsi, de egyszerűen megint közbejöttek a dolgok.

   – Ühüm.

   – Anya is most akart lelkizni, az öcsém összeveszett apával, ahh…

   – Ühüm.

   – Nyilván a villamos is meghibásodott…

   – Ühüm.

   – Ne hariiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii, kérlek. Szülinapom van! Na… Ne legyél ilyen. Akkor olyan rossz lesz az este.

   – Amúgy is az lesz! Ezt mondogatom egy hete, de te meg sem hallod! – fakadok ki hirtelen, a pénztáros srác pedig ugrik egyet meglepetésében.

   – Ugyan már! Szuper lesz, hidd már el nekem. Rég buliztunk így együtt.

   – Három hete!!! És borzasztó volt, még te is elismerted utólag!

   – Jóóó, az tényleg rossz volt, de ez egy házibuli, azok mindig jók. Léccilécci, ne legyél ilyen! Maximum iszogatsz a konyhában, nem veszítesz semmit! Amióta…. amióta szakítottatok, mindenkit elmarsz. De már fél éve. Én értem, ha nem akarsz még kapcsolatot, de huszonkét éves vagy. Nem gubózhatsz be – néz rám Lia komolyan, ami ritkaságszámba megy. Tudom, hogy igaza van, és valójában nekem akar jót. Vannak más barátnői, akárkivel elmehetne bulizni, és jobban érezné magát velük, mégis mindig engem rángat magával. Igazából, ha ő nem lenne, valószínűleg már begolyóztam volna, és én lennék az a lány, aki magában beszél az utcán és a boltban. Úgyhogy végül csak kifújom a levegőt, ránézek, és annyit mondok:

   – Gin jó lesz?

*

A buli pont olyan, amilyenre számítottam. És eleinte pont úgy telik, ahogy felvázoltam. Mindenki örül Liának, és nekem is örülnek, csak fogalmuk sincs, mit keresek ott. A nappaliban üvölt a zene, amit kétpercenként váltogat valaki, mindenki ugrál és táncol a sötétben, páran pedig egymáshoz dörgölőznek, mert már eleget ittak ahhoz, hogy ne érdekelje őket semmi. A konyhában piálgatnak a vendégek, a nassolnivaló elfogyott, de valaki talált egy csomag virslit, most azt eszik. Lia is itt iszik, beszélget mindenkivel, én pedig mellette állok, és próbálok beszállni a társalgásba, de egyszerűen nem érdekel X új tetkója, Y harmadéves csúszása vagy Z legújabb pasija. Én is iszok, de nem túl sokat, tudom, hogy Liát nekem kell majd hazavinnem. Elmegyek vele táncolni, majd rányomul valami srác, ő pedig élvezi a figyelmet, úgyhogy visszavonulok a konyhába. Na és ez az a pont, ahol elválik a valóság a szokásostól. Ugyanis a konyhába belép a volt barátom, Ádám, én pedig arra gondolok, hogy bár többet ittam volna, mert akkor vagy nem érdekelne, vagy lehányhatnám. És nem egyedül jött, hanem a csodálatos és tökéletes és gyönyörű új barátnőjével, Dórával, aki még kedves is sajnos. Bevallom, az utóbbi fél évben úgy kerültem őt, hogy nem is találkoztunk. Lehet, hogy jobb lett volna edzenem magam erre a pillanatra, de eszembe sem jutott, hogy itt lehet. Az egyetlen dolgot teszem, amire jelenleg képes vagyok: menekülök. Felkapom a táskám, és eltűnök a konyhából, mielőtt észrevenne. Liát nem találom sehol, úgyhogy végül küldök neki egy sms-t, és már ott sem vagyok.

*

Kint már lehűlt éjszakára a levegő, rettentően fázom, és pont lekéstem pár perccel az előző éjszakai buszt, úgyhogy majdnem egy órát kell várnom. Mivel nem akarok ennyit fagyoskodni, ezért bemegyek a legközelebbi helyre, ami meleget ígér: az italboltba.

   – Szia! Bocsi, de még egy óra, mire jön a buszom. Várhatnék addig itt? Nagyon hideg van – kérdezem a pénztáros srácot, és próbálok nagyon elbűvölő lenni, és nagyon megesett.

   – Persze, ülj csak le erre a székre – mutat maga mellé. – Ilyen rövid buli volt?

   – Nem tetszett – vonogatom a vállam, és felrakok a pultra egy csomag chipset és egy narancslevet, kifizetem, majd bemegyek a pult mögé, és elfoglalom a helyem. Lekapom a fejemről az idióta cicafüleket, és bevágom a sarokba. Épp megkínálnám a srácot is, mikor felém nyújtja a kezét.

   – Kim vagyok – mosolyog rám, én pedig most először megnézem magamnak. Biztosan van benne ázsiai vér: elárulja a mandulavágású szeme, a vonásai. De a haja nem annyira sötét, inkább barna, mint fekete, és a szeme is világosbarna. Az arca kortalannak tűnik, nem tudnám megmondani, hogy tizenhét, huszonöt, vagy harminchat éves, de úgy érzem, nagyjából velem egyidős lehet. Elég magas, talán százkilencven centi körüli, és vékony. Nem nyegle, de úgy néz ki, mint akin egy kiló felesleg sincs (velem ellentétben). Igazából aranyos.

   – Mesi – rázok vele kezet, majd leül mellém, és együtt majszoljuk a chipset. Néhány másodpercig csendben eszünk.

   – Tényleg ennyire rossz volt a buli? – kezdeményez.

   – Ott volt az exem az új barátnőjével.

   – Oh.

   – Hát igen. De lehetett volna rosszabb is. El is jegyezhette volna ott előttem vagy jöhetett volna egy egész háremmel – mondom gúnyosan. – Amúgy meg tudtam, hogy járnak, csak tudod… kerültem őket. Most találkoztunk először a szakítás óta, és nem készültem fel rá és ahh… Jobb így, hogy eljöttem. Nem bírtam volna egy egész estét ott.

   – Megértem. A barátnőd?

   – Ott hagytam. Valami sráccal táncolt, aztán nem találtam, úgyhogy írtam neki egy SMS-t, és eljöttem. Egy darabig most nem fogja észrevenni, hidd el.

   – Neked is vinned kellett volna valakit a buliba – feleli elgondolkozva Kim. – Mármint egy fiút.

   – Nem lett volna féltékeny.

   – Nem is azért. Csak most olyan mintha ő nyert volna. Mintha te még magad alatt lennél, ő meg már rég továbblépett volna.

   – De ez az igazság – motyogom halkan.

   – De azt neki nem kell feltétlenül tudnia – mondja nevetve.

   – Amúgy is… honnan szedtem volna most csak úgy össze egy srácot?

   – Kötve hiszem, hogy problémát okozott volna keríteni egyet, aki elkísér a buliba – jegyzi meg szarkasztikusan.

   – Hát azért ezt most ne úgy képzeld el, hogy sorban állnak!

   – Óóó, pedig én pont úgy képzeltem.

Az egész beszélgetés nagyon… játékos hangnemben történik. Egész olyan mintha flörtölnénk. Uramisten, Lia de büszke lesz rám! Bár úgysem fog szóba kerülni. A következő napok úgyis csak arról fognak szólni, hogy hogyan rázza le a ma esti srácot.

   – Amúgy, szerintem menj vissza a buliba – veti fel Kim.

   – Nem. Biztosan nem.

   – De ez így nem oké, hogy menekülsz a helyzet elől.

   – Nem csak erről van szó… Amúgy sem akartam menni. Azért, hogy ott iszogassak egyedül? Nem az a baj, hogy ne akarnék bulizni. Egyszerűen csak nem érdekelnek ezek az emberek. Nem akarok velük beszélgetni, és nem ismerem őket eléggé ahhoz, hogy együtt táncoljunk vagy ilyesmi. Főleg nem a fiúkat.

   – Majd én elmegyek veled – rántja meg a vállát.

   – Mi?

   – Fél óra múlva lejár a műszakom. Menjünk vissza.

   – Ne. Nem-nem-nem.

   – De! Gondolj bele kicsit: egyszer csak megjelensz egy titokzatos ázsiai fiúval, akit senki sem ismer, és aki magasabb az exednél. Ez kérlek A tökéletes terv.

   – Egy: nem vagy magasabb nála. Kettő: nem vagy titokzatos. Könyörgöm, egyből bemutatkoztál és megengedted, hogy itt maradjak. Azért, mert ázsiai vagy, még nem vagy titokzatos! – nevetek fel.

   – Jó, de legalább nem leszek szokványos! És azért vagyok titokzatos, mert nem ismernek!

   – Szerintem ma mindenki itt vette a piát…

   – Jó, tök mindegy, én neked akartam jót – közli, majd elkezd pakolgatni. Hirtelen bűntudatom támad, mert igazából nem rossz az ötlete. Inkább az a baj, hogy rettentően félek a találkozástól (ami alatt azt értem, hogy Ádám is észrevesz engem, sőt még köszön is).

   – Oké – vágom rá több percnyi elmélkedés után, mielőtt még meggondolhatnám magam.

   – Mi? – néz értetlenül.

   – Oké. Igazad van. Ez nem rossz ötlet. Én megmutatom, hogy nem vagyok magamba zuhanva teljesen, te pedig egyszer élvezed a szombat estét munka helyett – mosolygok rá. – Van valahol egy tükröd?

   – Hátul a mosdóban – feleli, de még mindig hitetlenkedő az arckifejezése. Mintha eszébe sem jutott volna, hogy tényleg rábólintok a hülye ötletére. Most jövök rá, hogy biztos hullafáradt ennyi meló után, és igazából senki sem fogja elhinni, hogy kicsit is továbbléptem, de már nincs megállás. Megcsinálom, mert mégis mit veszíthetek (a méltóságomon kívül)?

Úgyhogy hátravonulok, elvégzem a dolgom, majd rendbe szedem magam. Kicsit áttúrom a hajam, teszek a számra rúzst, és behúzom a hasam, hogy ma ötödszörre is megállapíthassam, ha nem lennék ennyire lusta, lenne esélyem arra, hogy jól nézzek ki. Mire visszamegyek, már ott egy szőke fiú, Kim pedig átvette a munkás pólóját, most világoskék, madármintás ingben van, amitől olyan srácnak tűnik, akit szívesen hazaviszel bemutatni a szüleidnek. Odaköszönök a munkatársának, majd csatlakozom Kimhez.

   – Roli korábban beért, úgyhogy indulhatunk is. Kész vagy?

   – Igen – mély levegő – azt hiszem.

   – Oké. Akkor menjünk, mielőtt elfutsz a másik irányba.

   – Nem terveztem.

   – Dehogynem, látom rajtad.

   – A villamosra akartam felugrani.

   – Ó, bocs – nevet rám, és úgy kacag, mint egy kisgyerek. Valaki, aki még minden apróságnak képes őszintén örülni. Nincs olyan ragadós nevetése, de megmosolyogtat a vidámsága. Nyolc óra pakolás, álldogálás, és részegekkel való kommunikálás után még elmegy egy ismeretlen buliba egy szinte ismeretlen lánnyal, és még derűs is. Az ilyen embereket mindenki szereti. Egyszerűen ő olyannak tűnik, mint akinek mindig jól áll a szénája.

 *

A buli szintet lépett. Mindenki a nappaliban táncol, vagy a sötét sarkokban jár egy egészen más táncot. A konyha teljesen kiürült, mivel elfogyott a pia nagy része, a maradékot bevitték a nappaliba. Találok egy eldugott vodkás üveget, abból töltök magunknak. Iszogatunk, néha beszélgetünk a betévedő emberekkel, de főképp egymással.

   – Jéééé, kit látnak szemeim? – dülöngél be a konyhába Lia. – Csak nem a világ legjobb barátnőjét? Ó, szijja – kacsintgat Kimre. – Kit hoztál nekem?

   – Kim vagyok – fog vele kezet udvariasan Kim, pedig Liának már három méterről is hányásszaga volt, és most az arcunkba leheli. Szuper.

   – És nem neked hoztam. Neked itt az összes többi srác a buliban, választhatsz legalább húsz közül, oldd meg – mondom kicsit talán túlságosan is hevesen. Egyszerűen néha idegesít, hogy Lia mindig mindenkit meg akar szerezni magának, és általában sikerül is neki.

   – Értettem, főnök – szalutál nekem, majd a fülembe súg. – Itt van ő is, meg a barátnője is.

   – Tudom. Ezért mentem el. És ezért jöttem vissza.

   – Te elmentél? – mered rám nagy szemekkel. Egyszerűen belefáradtam a részeg Liába.

   – Hagyjuk – mondom lemondóan, és inkább Kimhez fordulok, miközben megszólal a Body Talk című szám. – Nem táncolunk inkább?

   – De, mehetünk – leteszi az üres poharainkat, és hátrahagyjuk az értetlen Liát, aki még nem tapasztalta soha meg tőlem, hogy milyen, ha ő marad hátra. Kim kézen fog, és bevezet a nappaliba. A hátához simulok, hogy ne lökdössenek, miközben keres egy talpalatnyi üres részt, ahol táncolhatnánk. Átkarolom a derekát, ő pedig elől rásimítja a kezét a tenyeremre. Olyan érzés, mintha meg akarna védeni. Olyan rég éreztem ilyet, hogy elmosolyodom egy kicsit. Kim hirtelen megáll, én pedig nekiütközök. Akadt egy kevés helyünk, úgyhogy elengedem, ő megfordul, aztán táncolunk. Mondjuk, amit ő csinál, az a tánc és az aerobic valami egészen mutáns szerelemgyereke, de közben úgy mosolyog, mintha ez lenne élete legjobb pillanata, egyszerűen lehetetlen nem imádni minden mozdulatát. Néhányan megbámulják, de én beszállok a játékba, és felturbózom a szokásos mozdulataimat. Úgy ugrálok és rázom a hajamat, mint egy őrült rocker, egyszer meg is szédülök, és majdnem elesem, de Kim szerencsére elkap. Legalább fél órán át táncolunk így, amíg valaki be nem tesz egy lassabb számot. Hirtelen megállok és elbizonytalanodom. Szerencsére nem vagyok nagyon pirulós, különben most kiülne a zavarom az arcomra.

   – Kimegyünk inni? – kérdezem feszengve.

   – Inkább táncolj velem! – fogja meg a kezeimet Kim, és meg sem várja a választ, már a nyaka köré emeli őket, majd átkarolja a derekam.

   – Én nem tudok így táncolni – motyogom, de ő csak furcsán néz rám, és közelebb hajol, úgyhogy elismétlem hangosabban. – ÉN NEM TUDOK ÍGY TÁNCOLNI.

   – De hiszen csak dülöngélned kell – feleli értetlenül.

   – Nem, nem úgy értem. Semmi bajom a lassúzással, csak ha így táncolunk, akkor vagy a mellkasodat bámulom négy percen át, vagy a szemedbe kell néznem, de arra képtelen lennék.

   – Mi a baj a szememmel? – néz rám aggódva. – Túl szűk? – húzza szét hirtelen az amúgy is keskeny szemeit a kezeivel, mintha kínai kislány lenne.

   – Igen, ez a baj – nevetek rá. – Csak nem szeretek sokáig mások szemébe nézni, ennyi.

   – Mi a kedvenced a Mekiben?

   – Ööööö, nem igazán tudom, hogy jön ez ide, de az epres fagyi.

   – Rendben. A buli után veszek neked egyet, ha kibírod a maradék két percet a dalból, és közben végig a szemembe nézel.

   – Nem játszom ilyen hülyeségeket!

   – Sült krumplit is kapsz…

   – Rendben – bólintok rá, mert azért a Mekis sültkrumpli A SÜLTKRUMPLI. Úgyhogy felemelem a fejem, és belenézem a szemébe, és így táncolunk két percen át, Az első fél perc nagyon kínos. Legszívesebben állandóan elkapnám a tekintetem. De utána megszokom, és már nem érdekel. Mi csak bámulunk egymás szemébe, miközben a háttérben halkan szól: Te vagy az a kéz, ami nem csak kér. Hogy lehetek én Nélküled egész?

És ez a nyugalom egészen a dal végéig kitart. Aztán valami őrült berakja a Coco Jambo-t, a pillanat véget ér, és én még nagyobb zavarban vagyok, mint előtte, úgyhogy megmondom Kimnek, hogy ki kell mennem a mosdóba, és ott hagyom a szoba közepén.

Természetesen mikor máskor futhatnék össze a volt barátommal, és az aranyosédeskedvesdeutálom barátnőjével, mint most?

   – Sziasztok – köszönök és próbálok mosolyogni, de valószínűleg egy székrekedéses öregasszony arckifejezését öltöm magamra.

   – Szijjaaaaaaa – ugrik a nyakamba a lány, és úgy tippelném, hogy ő sem szomjas már.

   – Bocsi – suttogja Ádám, próbálja lefejteni rólam Dórit, több-kevesebb sikerrel. És eljön az a kínos pillanat, amikor elhallgat a zene, te ott állsz a volt pasiddal és az új nőjével, és meg kéne szólalni, de fogalmad sincs miről, úgyhogy csak bámuljatok a részeg lány botladozását.

   – Minden oké? – karol át hátulról hirtelen két, madaras ingbe bújtatott kar. Hátranézek Kimre, aki csak rám kacsint, és ad egy puszit a homlokomra. Hirtelen annyira hálás vagyok azért, hogy itt van, hogy azt szavakba sem tudnám önteni. Az egyetlen, amit ezen a hálán kívül érzek, az teljes érdektelenség Ádám irányába, aki lesokkolva bámul minket. Meg sem próbálja elrejteni a meglepődését. Rádöbbenek, hogy Kim igenis egy ZSENI.

   – Igen, minden oké. Menjünk, nem olyan jó a buli – mondom flegmán, aztán visszamosolygok Ádámra. – Sziasztok – majd elfordulok, kézen ragadom Kimet, és elindulok. Látom Liát, ahogy tátott szájjal bámul, de most nincsen kedvem hozzá, mert körülbelül fél percig érdekelné a dolog, aztán saját magáról beszélne, és végre egyszer szeretném kiélvezni, hogy valami rólam szól, és nem róla.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 6.2/10 (49 votes cast)

Leave a Comment

21 hozzászólás

  1. Kedves Szerző!

    Hát nekem ez nem zsáner, ez azonnal lejött a szöveg stílusából. Az elején a felsorolásnál beugrott a mosógép használati utasítása. Sosem olvasom el, csak nyomom a gombokat, aztán majd lesz valami. Most kivételt tettem, hogy mégis tudjam, miről lesz szó, de már itt elment a kedvem az egésztől. Sziiiiija meg ne hari… Brrr…
    A szöveg nyelvezete ifjúsági szinten bizonyára élvezhető, az alapszituáció és a karakterek érdekesek, Liát szívesen felpofoztam volna (anyuka vagyok). Egy kicsit fura volt, hogy Mesi az első pasira rábólintott, de valahol érthető. A humor nem volt erőltetett, mégis jól átjött a lány lelkiállapota. Az külön tetszett, hogy Mesi nem karcsú, hosszú combú, gyönyörűséges, hanem egy átlagos lányt mutattál be. A tinik szerintem imádnák ezt a történetet, jól lehet azonosulni a főszereplővel.

    Gratulálok a kikerüléshez!

  2. Kedves Szerző! Gratulálok a kikerüléshez. Veregesd meg a vállad, amiért rászántad az időt, energiát és befejeztél egy kéziratot. Sajnos ezzel ki is merültek a pozitívumok, amiket mondani tudok. Ezt számomra elég unalmas volt olvasni. Fiatal nő is vagyok, sminkelem is magam, hordok is bőrnacit, de ezekre a dolgokra én nem szánnék annyi gondolatot, hogy egy könyvet is olvassak róla. Tulajdonképpen az ilyesminek semmi jelentősége nincs, és a sztereotípiákkal ellentétben nem sokat mond el az emberről, vagy a karakterről. A karakterek megszólalásai néhány helyen sipító animekarakterekre emlékeztettek. Lehet, hogy az volt a cél, de akkor meg inkább azt néz az ember. Ne haragudj, ha kicsit kegyetlen voltam. Szerintem fogsz te még ennél sokkal jobbat is írni.

  3. Gratulálok a kikerüléshez. Gyorsan a végére értem, gördülékeny szöveg, olvastatja magát. A célcsoport valószínűleg zabálni fogja 🙂 Ennyi Í betűt egymás mellett még nem láttam nyomtatásban, de mivel nyers kéziratról van szó, ezt hiába is rónám fel, majd a szerkesztő szól. Egyébiránt a szóhasználat – szija és társai – teljesen realisztikusnak mondható, én sokszor azon lepődöm meg, hogy már sok esetben élő szóban is ott a szijjjában az a J… Egyetlen dolog tűnt fel ennyi alapján, nem tudom ez a későbbiekben változik-e majd. A történet maga NA-nak tűnik, a hangnem, amiben íródott mégis tinis. A cselekmény jól indul, ha ezt a szintet végig sikerül tartania, bármi lehet.

  4. Gratulálok a kikerülèshez! 🙂

  5. YA történet, nyelvezet, problémák. Bár a karakterek kimondva idősebbek, a gondolkozásuk YA, szerintem ezt át lehetne gondolni, hogy miért 22, miért nem 16? Jó kezdés, végre benne vagyunk a sűrűjében, fiatal lány buliba készül, és igen, országos gond a ruha és a smink, ahogy az itt az exem és a barátnője. Mindent olvastam már, ami eddig történt, de nem baj, van humora a szövegnek, jópofa. Néha becsúszik néhány technikai baki. Kérdés, hogyan tovább, mert az alaphelyzetből lépni kell, mind a karakterek, mint a történet szintjén, nem maradhat jól megírt wattpados írásnak, hogy regényként megállja a helyét.

  6. Nem vagyok célközönség, de kellemesen olvasható, könnyed hangvételű írás.
    Van néhány fogalomzavar, és néhány felesleges szóismétlés.
    Pl. a buli bántóan sokszor felbukkan, ( bocsánat, nem bírtam ki, ebben a rövid részletben 16-ot számoltam),de ez javítható.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  7. Kedves Szerző! Csatlakozom az előttem szólókhoz. Azzal is, hogy gratulálok a kikerüléshez, és azzal is, hogy gyorsan hozzáteszem, sajnos ennél több pozitívumot én sem tudok mondani. Nekem ez még nagyon amatőr írás, tele stilisztikai hibákkal. Igazából meg is lepődtem, hogy a meglehetősen szigorúan bíráló Aranymosás rostáján egy ilyen átmehetett. A csajos, csacsogós, tucatszor elismételt álproblémáktól alapból azonnal leteszek egy könyvet, de talán a célközönség (14-18-as korosztály?) másképp vélekedik erről. Bocsánat, hogy csak ilyesmiket tudtam írni. A kikerülés már önmagában nagy dolog, szóval légy büszke magadra, hogy idáig eljutottál. Kívánok neked további sok sikert!

  8. Ötöst adtam rá. A célközönség úgy sejtem a tinik.Szerintem kicsit sűríteni kéne a bulileírást. Vagy valami metaforikus képpel, valahogy élővé tenni. Olvastam, és olyan száraz volt.

  9. Mikor elkezdtem az olvasást, arra gondoltam végre feldobja a napomat egy jó kis YA regény, aztán koppantam mikor kiderült, hogy a szereplők huszonévesek, de ez végülis nem olyan nagy baj, mert olvastam már ezzel a korosztállyal YA regényt. Eddig a nyelvezet, a karakterek és a viselkedésük egyértelműen YA.
    Amit gyengének éreztem a történetben azok egyértelműen a párbeszédek, számomra túl sok volt a szleng, a szijjja, ühüm meg társai. A töménytelen piálás és részegség sem nyerte el a tetszésemet, persze tudom, hogy a fiatalok isznak, de így hogy az első oldalak másról sem szóltak, minthogy ki emnnyire részeg a szereplők 90%-a nem lett szimpatikus. Az ázsiai srác megjelenése kifejezetten tetszett, de félek kicsit, hogy a író nem nézett eléggé utána a kulturális különbségeknek, az eddigi részlet alapján legalábbis úgy látom, hogy Kim csak egy érdekes színfolt, pedig az ő ázsiai mivoltából szerintem nagyon érdekes dolgokat lehetne kihozni.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  10. A mások által kiosztott YA besorolásból értem a “Y”-t. Tiniknek szól, az világos, de mitől “A”? Mi köze van egy tini gondolkodástól duzzadó sztorinak a felnőttek világához? A szereplők még mindig tinik, akkor is, ha huszonévesnek mondják magukat.
    Számomra a szöveg locsifecsin kívül semmit sem tartalmaz, ez szimpla blogregény a gimiseknek, a gimisek nyelvén. Hihetetlennek tartom, hogy akármilyen korú lány csak így kiöntené a lelkét egy hasonló korú ismeretlen pénztáros fiúnak, tehát hiteltelennek tartom a vékonyka cselekményt, amit kis fáradsággal hitelesebben is elindíthatott volna a szerző.

  11. Kedves Anna!
    Zsánerhez illő, jó felütés (amennyiben YA vagy NA), könnyed szöveg.
    Ha lenne némi sejtésem a konfliktusról jobban tudnék véleményt is mondani, de ennélkül most mást nem is tudok hozzátenni. Mert ebből az alapállásból akármi is lehet, És remélem több is lesz, mint egy új kapcsolat indítása. (biztos több lesz! Pl. kiváncsi vagyok kinek a szemszögéből írsz még:)
    A humor nagyon bejött, és a zsáner iránti elfogultságom miatt, a konfliktus kibontakozásáig biztosan olvasnám tovább.
    Gratulálok a kikerüléshez!

  12. Szerintem jopofa, szorakoztato szoveg, szívesen olvastam volna meg tovább. Szerintem eleg egyértelmű a konfliktus, (tettetett parkapcsolat klise, amit szemely szerint elegge szeretek) meg erdekesek a karakterek.Nekem Lia egy kicsit sok lett, lehet erdemes lenne egy tamogatobb baratot irni, de egyebkent tetszett.

  13. Ismerős élethelyzet… :/ Kedves Anna, engem megérintettél, pedig közelebb állok a harminchoz, mint a húszhoz. Ez volt itt az első írás, amit egy lendülettel olvastam végig, még ha elsőre tipikusnak tűnik is a kezdés. Nem olyan éles a határ egy tizen és egy huszonéves gondolkodása között, ráadásul a húszas évek eleje pont jó arra, hogy az ember lánya kinőjön a barátnője árnyékából, és végre magával törődjön. A felnőtté válás része, hogy kb ebben az időszakban rájövünk sok mindenre, és elkezdjük másként csinálni a dolgokat. Szerintem ez jó kis téma, és akár inspirálóan is hathat azokra, akik hasonló helyzetben vannak. Látszik, hogy ez nem egy béna blogos írás, mert a főszereplőn már most érzem, hogy nem “az író tökéletesre turbózott verziója”, pedig az a műfajban akkor is alapkövetelmény, ha végül nyomtatásba kerül. 😉 (Ráadásul a leírásokból hiányzik a “tökéletes” szó halmozása is. Szörnyűség!) Ebből a részletből simán kinézem, hogy egy kellemes, célközönség szívét megérintős, és jól megszorongatós regény lesz. Engem megfogtál, egy pillanatra se tűntek fel a fogalmazási, vagy egyéb hibák, amiket a szerkesztő majd úgyis helyretesz, ha a sztori amúgy megállja a helyét. Ha a folytatás hű a kezdéshez, én szerintem együltőben olvasnám végig. Aztán némán elmerengenék az életemen. Remélem, lesz rá lehetőségem. 🙂 Nagyon szurkolok neked.

  14. Minek fizetné ki ezért bárki is egy könyv árát, amikor a Wattpadon ingyen és százával olvashat hasonlót?

  15. Kedves Író!
    Először is gratulálok a kikerüléshez. Ez az első kommentem a regényrészletek alatt, mert eddig egyik kitett részlet kapcsán sem éreztem kényszert, hogy megosszam a véleményem. Gondolataim pedig a lektori értékelések is alátámasztották, nem ért meglepetésként. A te írásod miatt viszont úgy éreztem ideje hozzászólnom.
    Először a kritika: bár huszonéves karaktereket igyekeztél megjeleníteni, a szemeim előtt a szereplőid 18-19 éves lányként jelentek meg. Ezen kívül néhány helyen zavarónak találtam a párbeszédek primitívitását, de ez mind javítható, átdolgozható.
    Ezzel szemben pozitívumként: a szöveged olvastatja magát, gördülékenyen írsz. Megkedveltem a főhősnőt és át tudtam érezni a belső gondolatait. Kíváncsi vagyok mit fogsz kihozni a Kimes szálból.
    Bár nem a zsánerem, egy nekirugaszkodásra elolvastam (ami nem fordult még elő az eddigi részleteknél). Ha nincs a későbbiekben sem kizáró hiba, illetve javításra kerül a szereplők korbehatárolása, kis szerkesztéssel bármi lehet belőle.
    És akármi is lesz az elbírálás, folytasd az írást, mert van hozzá érzéked. Akár más műfajokban is próbáld ki magad.
    Még egyszer gratulálok!

    Mimi

  16. Kedves Anna!

    Gratulálok a kikerüléshez! A részlet jól olvasható, gördülékeny, bár közben végig zavart, hogy a szereplőid nem egyetemistáknak tűnnek (sőt, ha 22 évesek, akkor nemsokára dolgozni fognak), hanem gimiseknek. Kim és Mesi italboltos beszélgetése számomra hiteltelen és direkt. Egy idegennek nem szoktuk ennyire könnyedén, ennyire részletesen kiönteni a szívünket, főleg, hogy korábban Mesit inkább zárkózott lánynak ábrázoltad, aki utálja a bulikat, és meg se nagyon mukkan a nagyszájú barátnője mellett. Úgy érzem, az eddig felmerült problémát (exbarát féltékennyé tétele) nagyon gyorsan megoldottuk, így az egésznek nincs súlya. Remélhetőleg, lesz más konfliktus, csak az ennyiből még nem derült ki. Nyilván a történet a fiatalabb korolysztálynak íródott, így a véleményem nem tudom, mennyire helytálló. Bár tetszett a részlet finom, néhol szarkasztikus humora, ez szerintem nem viszi el a hátán az egész regényt, kell bele valami plusz. Sok sikert a továbbiakban!

  17. Kedves Anna!

    Kellemesen olvasható, könnyed részlet volt, jól tudtam vele haladni. A karakterek egyelőre elég tipikusnak tűnnek: a nagy bulizó, csinos, hódító lány, aki már csak azért is maga mellett tart egy félszegebb barátnőt, hogy mindig érezhesse, ő a domináns; a félénk, de belül értékes, érzékeny lány, aki “rút kis kacsa”, de majd kinyílik a valószerűtlenül jó fej, nem hétköznapi sráctól (vágyteljesítő figura) – és mindezzel nincs is semmi gond, egy adott életkorban és/vagy hangulatban jólesik belemerülni egy ilyen könyvbe, ugyanúgy, ahogy néha jólesik szappanoperát is nézni. Ebben a részletben az volt nekem az érdekes, hogy eddig a többségnél inkább úgy tűnt, sok a kezdő infó,és lassan indul be a cselekmény, itt meg pont fordítva, alighogy felbukkant ez a srác a pult mögül, már ment is Mesivel a buliba. Ez így tényleg nem volt hiteles, még ha hirtelen lobban is fel valamiért az érzelem, egy kis kibontakozási idő jó lett volna neki. Vagy ha mondjuk Mesi már máskor is járt volna az üzletben, esetleg Liával is, és a srácnak már feltűnt volna, milyen hamisság van ebben a barátságban, akkor már el tudnám képzelni, hogy ebből a kettős indíttatásból (Emese iránti vonzalom, Lia iránti ellenszenv) beugrik segíteni. Az szerintem nem baj, ha maga a történet kicsit sablonosabb, ha a szereplők összetettebbek, érdekesebbek. Nyilván, ahogy előre megy a történet, biztos még kiderülnek róluk dolgok, de nem árt, ha az elején is elhintesz egy-két olyan infót róluk, ami egyedivé teszi őket.

    Ha jól sejtem, váltott szemszögű az írás, ami izgalmas terep, de nehéz is, kíváncsi vagyok, mit hozol ki belőle 🙂

    Gratulálok a kikerüléshez, és sok sikert jövő hétre a lektorihoz!

  18. Én felnőtt létemre még mindig szeretek ifjúsági regényeket olvasni… 🙂 Lehet, hogy ezt nem annak szántad, de a stílus olyan, egyetértek a többi kommentelővel abban, hogy a szereplők lehetnének inkább 16 év körüliek. Szerintem ezt főleg tinik olvasnák, és nekik tetszene is, a jó humor miatt különösen. A párbeszédek kissé sutára sikerültek, nem hatnak olyan természetesen. Egy szerkesztés ráférne az írásra, de nem volt ez rossz, tinikönyvnek teljesen jó 🙂

  19. Kedves író!

    Egy ASCII rajz, mi kimutatja, mit érzek:

    |___|
    |O_O|
    =III=
    |♡♡|
    ^^^^^
    | |

    Ő itt Liny, a tudásbagoly és szereti ezt a történetet. 🙂

    Pusszanat mindenkinek és gratula!

    Lily

  20. Kedves Anna!

    Könnyed hangvételű részlet, olvastatja magát a szöveg.

    Csak 1-2 helyen akadtam el első olvasásra, de ezek javíthatók (párat leírok, bár lehet, hogy nem mindenki fog egyet érteni velem, de ahányan vagyunk, annyi vélemény).

    Egy regény elején nekem furcsának tűnik a felsorolás, gondolom azért írtad így, hogy jobban felhívja a figyelmet Mesi lelkiállapotára. (Ezt el is érted, mert más is fennakadt rajta… 🙂 )

    „Az egész beszélgetés nagyon… játékos hangnemben történik. Egész olyan mintha flörtölnénk.” –> az első mondatnál én úgy éreztem, hogy kilépsz az E/1-ből. A második mondatnál már ok újra.

    „Mire visszamegyek, már ott egy szőke fiú, Kim pedig átvette a munkás pólóját, most világoskék, madármintás ingben…„ –> mármint levette a munkás pólóját.

    „…miről, úgyhogy csak bámuljatok a részeg lány botladozását.” –> Mesi és Ádám együtt bámulják? Vagy itt mire gondoltál?

    A gördülékeny szöveg feledteti ezeket az elírásokat, amik átírással javíthatók.

    Az alaphelyzet sablonos, de ebből még bármi lehet. A párbeszédek néha gyengék.
    Azonban tetszik, hogy a főszereplő nem egy „90/60/90”-es bombázó csaj.
    A valóságban is vannak olyan (huszonéves vagy idősebb) nők, akik nehezebben teszik túl magukat az exükön, mint az átlag (sőt pasiban is előfordult már ilyen, ezzel talán nem mondok újat). És szerintem még az is elképzelhető, hogy egy kevés ital hatására (főleg, ha kevésbé bírja) kiönti a szívét egy vadidegennek, aki nem mellékesen szimpatikus is neki.
    (A hozzászólások alapján meglepődnének néhányan, ha tudnák, hogy egy vadidegennek könnyebben kiöntik egyesek a lelküket, mint akár a barátaiknak, főleg, ha a másik nemhez tartoznak.)
    Nekem Mesi és Kim is szimpatikus, Lia kicsit sok, de egy baráttól ennyi még elviselhető.

    Összességében ez a részlet tetszett eddig a legjobban, nem kalandoztak el a gondolataim olvasás közben. 🙂
    Tetszik a humora is, néhol megmosolyogtatott. Kíváncsivá tettél, hogy mi lesz vajon a folytatásban…
    Gratulálok a kikerüléshez!

  21. Gratulálok a kikerülséhez!
    YA kategóriát viszonylag gyakran olvasok, így meglepődtem, hogy a többiek mennyire dícsérik a részletet. 24 éves vagyok, egyetemista és ijesztően messze áll a karakter kora a valós korától. Ezek a viselkedések egy 16 évesre jellemzőek. Huszonéves egyetemistaként nem köszöngetünk egymásnak szijával, meg nem léccizünk és társai. Buliban sem hagyjuk ott a legjobb barátnőnket egyedül, főleg ha tudjuk, hogy nem ismeri a mértéket. Születésnapján meg végképp nem. A random pénztáros beugrása a partira meg nem túl életszerű. Öt év alatt a köszönöm és paypassal szeretnék fizetni-n kívül semmit sem beszéltem a szomszédos kisbolt eladóival, pedig mentem már be sírva hozzájuk csokit venni. A szöveg annyira zavart, hogy reggel abba is hagytam az olvasást és el kellett telnie pár órának, hogy újra olvassam az egészet. A párbeszédek üresek. Nem kell minden szót kimondani, ami elhangozhat egy bulin. Lehet rá utalgatni. Folyamatos köszöngetést sem értem. Egy mondatban le lehet tudni és nem lenne szóismétlés és felesleges karakterek.
    Nekem ez eddig nagyon kevés. Sajnálom.