Interjú: Palásthy Ágnes

Interjú: Palásthy Ágnes

Palásthy Ágnes új mesekönyvének főhőse, Bella nagyon szeretne egy kiscicát, de a szülei nem egyeznek bele. Egy nap azonban kétségbeesett nyávogást hallanak a kertben, és mit találnak? Egy picit cicát, akinek keresni kezdik a gazdáját, és amikor sehol sem találják, a család nagy elhatározásra jut – amivel megkezdődnek a valódi kalandok.

Palásthy Ágnes állattörténeteiből árad a szeretet és a kedves humor. A cserfes kislány és a gazdátlan kiscica bájos története derűs pillanatokat és izgalmas fordulatokat kínál az olvasóinak.

A szerzőt Róbert Katalin szerkesztő kérdezte

 

Egy olyan könyvsorozat után, amiben erdei állatok voltak a főhősök, a Mi lesz veled, cica? főszereplője legalább annyira egy kislány, Bella, mint a cica, akit talál. Sőt, most először az állatok nem beszélnek a mesédben, csak „találgathatunk”, hogy mikor mit gondolnak. Mennyiben volt más így írni?

Tulajdonképpen már az Erdei tisztás sorozatban is emberi tulajdonságokkal bírtak a meséimben szereplő állatok. Így nem tűnik olyan nagy ugrásnak, hogy a cicás könyvben a főszereplő, Bella embergyerek, és emberek a körülötte megjelenő szereplők is, kivéve a cicát, meg egy Döme nevű kutyát. De azért nem is volt teljesen egyszerű a váltás. Az első változatban például még a cica látószöge is megjelent néha, vagyis direktben láthattuk, mit gondol. Ezt aztán szerkesztői tanácsra kigyomláltam a végleges szövegből. Így valóban csak a cselekvése alapján „találgathatjuk”, hogy mit érezhet, mit szeretne a cica. Szerencsére nagy tapasztalatom van a cicák terén, úgyhogy a saját megfigyeléseimre támaszkodhattam a cica ábrázolásánál.

 

A Mi lesz veled, cica? nem egyszerűen csak egy cicás történet, hanem arról is mesél, mire kell figyelnünk, ha befogadunk egy cicát, hogyan kell az új kedvencet alomra szoktatni és milyen növényekkel legyünk óvatosak. Fontosnak tartod, hogy a szórakoztatás mellett ilyen információkat is rejtsen egy mese?

Szerintem a jó mese, amellett, hogy szórakoztat, új információkat is közvetít. Ha úgy tetszik, tanít, persze semmiképpen sem didaktikus módon, inkább csak úgy a sorok között olvasva. Az állatmeséknek, és az „állatos” meséknek van egy olyan szerepe is, hogy közelebb hozza a természetet az olvasóhoz. Az Erdei tisztás sorozat egyik felnőtt olvasója mondta, hogy az a gyerek, aki elolvassa a meséimet, már nem fogja gondolkodás nélkül agyontaposni azt a bogarat, mert a meséim révén az a bogár egy személy lett, és közel került hozzá. Ezen kívül én nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a meséim közvetítsék azokat a hagyományos emberi értékeket, amelyekben én hiszek. Például azt, hogy felelősséggel tartozunk az állatok, és a természeti környezetünk iránt. Az a befogadott macska egy érző lény, akiről gondoskodnunk kell.

 

Bella nagyon szeretne egy kiscicát, de a szülei nem engedik meg neki. Rólad tudjuk, hogy nagy cicás vagy, több befogadott macskátok is van. De gyerekkorod óta vannak macskáid? Vagy valaha te is csak vágyakoztál egy cica után?

Én tízéves voltam, amikor megkaptam az első cicámat. Súlyos betegségből lábadozva hosszú ideig feküdnöm kellett, egyedül voltam otthon, míg a szüleim dolgoztak. Azért hozták nekem a cicát, hogy legyen társaságom. Ezután pedig már mindig volt legalább egy cica a háznál. Mióta pedig saját háztartásom van, a férjemmel sok cicát befogadtunk már az évek alatt. Jelenleg öten vannak. Eddig a hat volt a legtöbb. Vonakodva mondtam meg, ha megkérdezték, hány cicánk van. Tudom, sokan gondolták, hogy olyan vagyok, mint az a bizonyos bolond macskás hölgy.

 

Nemrég ti is találtatok egy cicát… Elmeséled a történetét?

Ez azért nagyon fura, mert a Mi lesz veled, cica? című könyvben azt írtam le, ahogyan hozzánk került az egyik cicánk, Rinaldó. És a könyv most mintha „bevonzotta” volna ezt a legújabb talált cicát. Vagyis egy kicsit olyan ez az egész, mint egy képben kép. Volt is, aki viccesen megjegyezte, krimit inkább ne írjak. Szóval a legújabb cica, akit Nyinának neveztünk el, egy este a kapunk előtt sírdogált az esőben, mikor a férjem kiment, hogy beterelje a kint bóklászó macskáinkat éjszakára. Behoztuk, és aztán próbáltuk megtalálni a gazdáját, de senki sem jelentkezett érte. Úgyhogy két hete megkapta az első oltását, és a jövő héten visszük ivartalanítani.

 

Éveken keresztül tanárként dolgoztál, nemrég viszont nyugdíjba mentél. Rengeteg időd felszabadult most, hogy nem tanítasz, vagy azért még mindig tele vagy munkával?

Negyven évig tanítottam angolt egy kisvárosi gimnáziumban. A tanítással teljesen felhagytam. Őszintén szólva, elfáradtam. De továbbra is fordítok, és próbálom megírni azokat a történeteket, amelyek foglalkoztatnak. Emellett igyekszem minél több minőségi időt tölteni a családommal.

 

Műfordítás és írás – mindkettőben nagy szükség van a széles szókincsre és arra, hogy az ember belehelyezkedjen a történetbe. A fordítói munkában mégis van valamennyi kötöttség – ezt nehéz megélni íróként? Szeretnéd néha legalább gondolatban alakítani a történetet?

Nem könnyű megtalálni azt a finom egyensúlyt, hogy a szerző gondolatait és stílusát adjam vissza, ugyanakkor bizonyos mértékig „magyarítsam” is a szöveget, ahol kell, hogy érhető legyen az olvasók számára minden utalás. Sokszor azt sem egyszerű kitalálni, hogy „mire gondolt a költő”, mert nem egyértelműen fogalmaz a szerző, és nehéz követni a gondolatmenetét.

Az is komoly kihívás lehet, hogy megtartsuk a szerző eredeti hangját, hiszen sokszor egy-egy szinonima választása is olyan eltéréseket eredményezhet, hogy máris az én hangomon szól a történet. Ami egyébként a legnagyobb jóindulat mellett is bizonyos mértékben elkerülhetetlen. Ezért jó az, ha ideális esetben egy sorozatot ugyanaz a fordító fordít. Például én tizenhárom évig, a szerző haláláig fordítottam Penny Vincenzi regényeit. Mostanában pedig Holly Webb gyerekkönyveit általában én fordítom.

 

Mi lesz ezután Bellával és a cicájával? Lesznek még kalandjaik?

Őszintén remélem, és bízom benne, hogy az olvasók szeretni fogják Bellát és a cicát. Szívesen írnék még róluk, legalább még egy könyvet. Utána pedig, ki tudja, talán még egy kutya is bekerülhet majd a történetbe.

 

 

Mi lesz veled, cica?

Az a legjobb, ha van az embernek cicája!
Bella nagyon szeretne egy cicát, de a szülei nem egyeznek bele. Azonban egy nap panaszos nyávogást hallanak, és a hangot követve pici cirmos cicára bukkannak.
Vajon kié az édes kis csöppség?
Bella aggódva keresi, és végül a család nagy elhatározásra jut.
Ám az igazi kalandok csak akkor kezdődnek, amikor a kismacska gazdára lel.
Miben tud segíteni Berci, Bella osztálytársa? Na, és a morgós szomszéd hatalmas kutyája? Mennyi nehézséggel néz szembe a család, ha be akar fogadni egy macskát?
Palásthy Ágnes állattörténeteiből árad a szeretet és a kedves humor.
A cserfes kislány és a gazdátlan kiscica bájos története derűs pillanatokat és izgalmas fordulatokat kínál az olvasóinak, aki jóleső mosollyal csukja be a könyvet.
Ismerd meg Bella kalandjait a kis cirmossal!
Ígérjük, meg fogod szeretni.

 

Palásthy Ágnes

Palásthy Ágnes magyar-angol szakos középiskolai tanár, műfordító, meseíró. Szereti az állatokat, többek között ezért is ír gyakran erdei állatokról a meséiben. Macskabolond, jelenleg négy befogadott macskával osztja meg az otthonát. Azt vallja, hogy meg kell találni az életben az apró örömöket, és meg kell élni őket. Hisz a hagyományos emberi értékekben, egymás tiszteletében, a toleranciában. Eddig három meseválogatása jelent meg a Könyvmolyképző Kiadónál: Elrabolták a siklót; A tekergő bőregér; A fába szorult borz.

https://www.facebook.com/AgnesMesel/
https://moly.hu/polcok/sajat-konyvem
http://agnesmesel.blogspot.com/

 

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (1 vote cast)

Leave a Comment