Interjú: Eszes Rita

Interjú: Eszes Rita

Eszes Rita második regénye egy izgalmas ifjúsági fantasy, ami Japánba kalauzolja az olvasót. A történet főhőse egy olyan figura, akit a japán mondavilágból ismerni lehet: egy kicune.

Midorit egyszerre vonzza a rókaléttel járó szabadság és az emberek közötti társas kapcsolatok. A nagyanyja Oszakába küldi, hogy kipróbálhassa egy átlagos, nagyvárosi középiskolás hétköznapjait – csakhogy ahol felbukkan egy kicune, ott semmi sem lesz hétköznapi…

A szerzővel Róbert Katalin szerkesztő beszélgetett

Hamarosan megjelenő ifjúsági regényed egy Japánban játszódó történet. Hogyan született meg a regény ötlete?

Japán különleges helyet foglal el a szívemben, és már lassan húsz éve, hogy először ott jártam, és megfogalmazódott bennem, hogy egyszer majd írok róla. De sem útikönyvet, sem napló jellegű megemlékezést nem szerettem volna. Mivel tavaly, az első megjelenő regényem fantasynak sikerült, ez végre megadta a keretet. Úgy döntöttem, egyelőre maradok ezen az úton, és így már nagyon hamar összeállt a regény váza.

A Rókatündért olvasva is kiderül, hogy te jól ismered a japán kultúrát, és a Facebook oldaladon és az Instagramodon sok Japánban készült saját fotót osztottál meg. Elmeséled, milyen körülmények között utaztál el ide?

Külkereskedelmi középiskolába jártam, ahol a választott nyelvem az angol mellett a japán volt. A harmadik év vége felé ellátogatott az iskolámba a Rotary Klub néhány képviselője, amiről akkor fogalmam sem volt, micsoda. Kiderült, hogy egy elég szerteágazó tevékenységgel rendelkező, humanitárius szervezet, akik az emberek közötti megértést, barátságot igyekszenek terjeszteni. Tudom, a világbéke már elég elcsépelten hangzik, de mégis ez a lényeg. Szóval a Rotary Klub többek között külföldi csereprogramokat is szervez, és abban az évben Japánba nem volt elég jelentkező, ezért megpályáztatták a helyet az iskolánkban. Sokféle nyelvi és pszichológiai teszt után nyertem el az ösztöndíjat, amiért örök hálával tartozom. Életem legmeghatározóbb évét töltöttem Japánban, ahová azóta is hazajárok, ha tehetem.

A regény főhőse, Midori egy kicune. Mit kell tudni ezekről a mitológiai alakokról? Miért gondolkoztatok a címadásnál a rókatündér és a rókadémon szavakon is?

A kicune egy róka-ember alakváltó lény, tulajdonképpen a keleti világ vérfarkasa, csak kevésbé szaftos formában. Természete kettős, hol segítő szándékú, hol akadályozó, hol jutalmaz, hol borsot tör az ember orra alá. A szó legpontosabb fordítása talán az, hogy „rókaszellem”, de ezt szándékosan nem akartuk használni a címben, nehogy valaki a kísértetekre asszociáljon – halott lelkekről ugyanis nincs szó. Végül azért döntöttünk a tündér mellett, mert úgy éreztük, a démon szó mindenképp negatív jelentést hordoz magában. A tündérekről meg már azért a kortárs irodalomból megtanulta mindenki, hogy a mesék jó tündérei elfelejthetők, helyettük a mondai alakok lehetnek jók is, rosszak is, akár az emberek.

A Rókatündér elején Midorit a nagyanyja Oszakába küldi, ahol egy nemzetközi programnak köszönhetően más országokból Japánba érkező diákokkal tölti az idejét. Úgy érezted, könnyebb megmutatni egy európai olvasónak a japán kultúrát, ha akadnak európai szereplők is?

Nem, ez inkább ösztönösen jött, a saját élményeim hatására. Az Oszakában töltött egy évvel én nem csak azt nyertem, hogy megismertem Japánt és a japán embereket, de rengeteget tanultam a világ számos kultúrájáról is, a különböző országokból érkezett többi cserediáktól. Így legalább említés szintjén ott volt a helyük a könyvben. Viszont az is igaz, hogy a regény a róka-ember lét kettőssége mentén azt járja körbe, hogy az éremnek mindig két oldala van, a legtöbb ember valamilyen kettősségben él, nem szükséges hozzá a fizikai alakváltás. Ehhez valóban plusz kontrasztot adott a keleti és a nyugati ember ellentéte is, holott minden szereplő önmagában is kettős, függetlenül attól, hogy honnan jött.

Előző regényedben, az Illangókban négy nézőpont karaktert mozgattál és E/3-ban írtál. Most viszont Midori lesz a narrátorunk, aki E/1-ben mondja el a történetét. Miben volt más így írni? Mi volt könnyebb és mi lett nehezebb ettől?

Bár Midori nem én vagyok, nagyon sok olyan helyzetbe sodortam bele, ami velem is megtörtént. Ebben a történetben nagyon sokat támaszkodtam a saját tapasztalataimra és élményeimre, ezért egyértelmű volt, hogy E/1-ben fogom megírni. Olyan szempontból mindenképp ő a jogos főszereplő, hogy ő az összekötő kapocs a többiek között, illetve ő az egyetlen, akinek ilyen különleges titka és képessége van. Bár, hogy ez a titok nagyságában hol áll a többiekéhez képest, abban azért a végére már nem vagyok olyan biztos. Összességében, azt hiszem, könnyebb volt így írni és fókuszálni, viszont ez azt eredményezte, hogy a többi karaktert nem ismerjük meg olyan mélyen, mint őt. Ennél a történetnél ez nem is baj, illik hozzá, hogy senki nem teríti ki teljesen a kártyáit. De úgy látom, a négyes szám ismétlődik nálam, mert a további három mellékszereplő számomra majdnem olyan hangsúlyos, mint ő. Most viszont már alig várom, hogy visszatérjek az előző csapatomhoz az Illangók folytatásában, és ott mindenkinek alaposan belemásszak a fejébe.

Ha már szóba hoztad ezt a három, szívednek kedves mellékszereplőt, beszéljünk kicsit tóluk. Itt van Akira, akit a lány rókaként szeret meg; Tristan, akivel Oszakában találkozik és Rei, akit a gimnáziumban ismer meg. Róluk mit kell tudnunk?

Szeretem őket. Mindnyájukat létező személyekből gyúrtam, aztán persze kiegészítettem, megcsavartam, és elfogult vagyok velük, nem tagadom. Akira és Rei japánok, de egyikük sem a szabálykövető fajta. Szeretem bennük, hogy bátrak, hogy a maguk különböző módján, de mindketten kiállnak az elveikért és követik az álmaikat. Tristan pedig nagyon laza. Olyan ember, aki mellett mindig lehet nevetni, és akinek hatalmas szíve van, még ha igyekszik is elrejteni mások elől.

A regény egyes részeiben Midori rókaalakban mozog. Ha jól tudom, te utána is néztél a rókáknak, hogy minél hitelesebben meg tudd írni ezeket a részeket. Mesélsz erről kicsit?

Hát igen, nagyon örültem magamnak, amikor kitaláltam, hogy a kicune alakja mennyire jól fogja szimbolizálni az emberek kettősségét, a titkos életet, a rejtegetett személyiséget. Ez egészen öt percig tartott, aztán persze rájöttem, hogy nem tudok semmit a rókákról, csak, hogy ránézésre valahol a kutya és a macska között vannak, meg irtó helyesek. Úgyhogy felkészítettem a gyerekemet, hogy jönnek a rókákkal foglalkozó tudományos jellegű esti mesék, amire szerencsére nyitott volt, mert elég állatbolond az egész család. Most már ismerjük a különböző hangjaikat, hogy mekkorát tudnak ugrani vagy, hogy milyen testtartásokkal fejezik ki a különböző érzéseiket. Könyvekből, videókból tájékozódtam, sőt, blogokról is, mert kiderült, hogy egész sokaknak van mentett rókája.

Az első hírek után, amikor a regény munkacímét – Kicune – látták az emberek, azonnal felmerült, hogy miért használjuk a regényben a japán szavak magyaros írásmódját. Neked nehéz volt erre átállnod?

Bevallom, eleinte igen, ennek az az oka, hogy amikor Japánban éltem, az angol volt a váltónyelvem, tehát minden átirattal az angol helyesírás szerint találkoztam. De aztán arra gondoltam, hogy szeretném, hogy aki először találkozik majd japán szavakkal a könyvben vagy esetleg nem tud angolul, az nehézség nélkül és könnyen kiejthesse magában azt, amit olvas. És aztán plusz érvként sorra leemeltem a japán szerzőjű könyveimet a polcról és mindet megnéztem alaposan – egyedül az Egy gésa emlékiratai használta a nemzetközi helyesírást, az összes többi magyarral készült. És akkor megnyugodtam.

Neked ki a kedvenc japán szerződ? Magyarul vagy japánul olvasod?

Kanehara Hitomi, akinek itthon a Pirszinget a kígyónak a legismertebb könyve, azt hiszem. Szörnyű és borzalmas dolgokat tud írni, nagyon egyszerűen vagy éppen megkapóan, szóval elég hidegrázós élmény őt olvasni. Egyébként japánul sajnos már nagyon nehezen olvasok, elszoktam a bonyolultabb kandzsiktól, bezzeg az oszakai metrómegállók még mindig simán megvannak, akárhány jelből állnak is. Úgyhogy japánul mesekönyveket szoktam olvasni, ahol a bonyolultabb jelek fölé oda van írva egyszerűbb jellel is a jelentés a kisebbek kedvéért. Szóval azt is mondhatnám, hogy a Grimm testvérek a kedvenc japán szerzőim…

A Rókatündér már a nyomdában van – te elkezdtél már foglalkozni a következő kéziratoddal? Mesélsz a további írós terveidről?

Sajnos-szerencsére tele vagyok ötletekkel. Ez egyfelől nagyon szuper, másfelől fennáll a veszélye, hogy valami eltérít az eredeti utamtól – a Rókatündér is így előzte be az Illangók folytatását. Most is vannak ketten a fejemben, akiket állandóan el kell zavarnom, hogy hallgassanak már, nem ők következnek. Mert az az igazság, hogy elképesztő hálás vagyok azoknak, akik olvasták és szerették az Illangókat és kérik, várják a második részt. Ezért mindenképpen ez élvez most elsőbbséget, mert tartozom vele az olvasóknak.

*

*

Rókatündér

Ha igazán szereted, elengeded?

Midori nem hétköznapi lány – persze, minden tizennyolc éves így érzi. Ám ő az erdőben nevelkedett a kétszáz éves nagyanyóval, aki rókává tud változni. Midori is kicune, de még csak próbálgatja a képességeit.
Egy nap meglátja a vonzó és különleges Akirát. A fiú mesél magáról a rókának, de sejtelme sincs, hogy az érti minden szavát.
Csakhogy nagyanyó nem nézi jó szemmel Midori és Akira barátságát, ezért Oszakába küldi a lányt, hogy belekóstoljon a városi kamaszok életébe – és eltávolodjon Akirától.
Midori egy csapat külföldi cserediákkal együtt kipróbálja a japán középiskolások mindennapjait. Szert tesz két új barátra: a szívtipró Tristanra, és a lázadó Reire, akik ki nem állhatják egymást.
Mennyi titok szövi át a rituális szabályokat követő, fegyelmezett japánok életét?
Hogy érzi magát egy félénk rókatündér a gimnáziumban?
És mi történik, ha Akira egyszer csak felbukkan Oszakában?

Az év legizgalmasabb, Japánban játszódó YA története.

Ez a könyv különleges csemege. Japán kulturális körkép egy olyan magyar írótól, aki maga is oda járt iskolába. Mellette viszont egy csodálatos, finoman megrajzolt, visszafogott szerelmi történet, ahol minden szónak súlya van.

Tarts Midorival egy olyan világba, ahol minden döntésnek ára van!

Eszes Rita

1981-ben született Budapesten, külkereskedelmet és kommunikációt tanult.
Kávé- és állatbolond, környezetvédő. A paleo életmód nagy híve: vagyis rendszertelenül eszik,
amikor, amit és amennyit talál, mert soha nem tudhatja, mikor és mihez jut hozzá legközelebb. Nem főz! Földhözragadt álmodozó, éjszakai bagoly és őrült romantikus.
Kisfia születése után a szakmai cikkek helyett időben és szívben is egyre inkább a fantázia felé fordult, ekkor szánta rá magát először, hogy másoknak is megmutassa a végeredményt. A Könyvmolyképző Kiadó V. Aranymosás Irodalmi Válogatóján a Rakéta Projektbe került és Public Star díjat kapott.

2017-ben jelent meg Illangók című regénye, 2018-ban a Rókatündér érkezik.
Facebook elérhetőség: https://www.facebook.com/eszesrita

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)

Leave a Comment

2 hozzászólás

  1. Pedig nem lett volna rossz meghagyni Rókadémonnak. Leglább senki sem vádolhatná a szerzőt hogy egy sikeres film címét használja.

  2. Ugyanakkor érdemes azt is figyelembe venni, hogy a sikeres film címében egy köznévnek számító szó szerepel.
    Kis túlzással élve: Vámost sem vádoljuk, hogy az Apák könyve című művében használja Turgenyev klasszikusnak számító Apák és fiúk címének egy részét (a másik részét meg megkapta Hornby Az egy fiúról címbe 😉 )
    Vannak apák, sokfélék. Vannak rókatündérek, sokfélék 🙂