Győri Orsolya: Lobogány – 1. részlet

Győri Orsolya: Lobogány – 1. részlet

Az üvegfestő látomása

Málészájú Jankó régóta inaskodott egy üveges mesternél. Az előrejutás reménye évről évre kisebbedett számára, még a fiatalabb legények is sorra megelőzték. Jankó ugyanis hiába tudott megfesteni mindent, amit a szájába rágtak, s hiába törte ügyesen, csiszolta pontosan H-sínekbe az üvegcserepeket, ha semmiféle komolyabb munkát nem lehetett rábízni, mert semmit sem tudott elképzelni. Még a templomablak növényeit is minták után rajzolta a színes táblákra. Mestere csóválta is a fejét épp eleget, míg végül megkönyörült rajta, s kiadta útját: szorgalmával talán máshol előbbre juthat, az üvegfestőknél azonban a képzelet nélkülözhetetlen.
S Jankó útjára indult. A sors különös vargabetűket rótt elébe, ő pedig alázattal végigjárta a kitérőket. Segédkezett ácsmesternél, vargánál és kereskedőnél is, de néhány hónap után elküldték innen is, onnan is, mert ötletek nélkül sehol sem lehet boldogulni. Jankó meg szótlanul továbbállt. Ment, mendegélt, míg egy sűrű, sötét erdő közelébe nem ért. Még nem esteledett. Mégis, amikor Jankó továbbindult volna, a helyiek tartóztatni kezdték: ne lépjen a rengetegbe, mert ott éli különös mindennapjait Lobogány. E név Jankó elevenébe hasított, s ismeretlen érzés rohanta meg.
− Lobogány? − kérdezte, s a szeme felcsillant. S akkor a falusiak egymás szavába vágva mesélni kezdtek: hogy emberszem időtlen idők óta alig látta, Lobogány mégis ott garázdálkodik a sötétben. A kocsmáros szerint az első tüzek egyik elcsatangolt szikrácskája ő, s természetfeletti erővel bír, még az emberi elmét is képes lángba borítani. Mások ellenben arra esküdtek, hogy Lobogány a régen kihalt tűzmadarak egyike, de volt olyan is, aki az öregek visszaemlékezései alapján fiatal, fáról fára ugrándozó, vörös hajú, tüzes természetű lánykaként írta le őt. A fiú próbálta elképzelni ezt az egyszerre tűz és madár alakú lányt, de a fantáziája cserbenhagyta. Hallgatta a meséket a kocsmában, s egyre tanácstalanabb lett. A sötét erdő környékén még akkor is azt mondták, hogy erre járt Lobogány, ha nyugtalanítóan szép gyermek született.
Jankó át nem láthatta, miért félnek egy tűzről pattant lánytól a helyiek, s a fantáziátlanok bátorságával vágott neki az erdőnek. S talán igaza volt. Ha a falusiak találkoztak volna Lobogánnyal, fel sem ismerik. Igaz, éjnek évadján kevesen járják a sűrűt. Jankó is csak azért ment tovább, mert nem tudott elképzelni semmi félelmetest.
Már egy ideje kóborolt a rengetegben, amikor egyszer csak pattogó hangra lett figyelmes Jankó. A szokatlan ropogás irama percről percre egyre gyorsult. Végül szemét erőltetve meglátott valamit. Végre! Kis híján múlt, hogy el nem vétette. Pedig a legjobbkor érkezett. Ekkor, éjidőn tündököl teljes pompájában, s repdes énekelve Lobogány. Dala, mint májusban a fenyőtobozok pattogása, telve a természet rejtelmes burjánzásával. Csak épp sokkal hangosabb az egész, mintha teljes hegyoldalak lángolnának. S e ropogás egészen addig erősödött, amíg Lobogány csőréből szerte nem robbantak a fénymagok. Az inas befogta szemét, bele ne vakuljon villódzásukba. Ha valaki más is képes lett volna ezt úgy érzékelni, mint Lobogány, s közelről figyelte volna e kipattogzást, tudta volna, hogy minden egyes hanggal új álmok és elképzelések születnek e világra, s kezdik meg emberi szem számára láthatatlan életüket. Pedig most csak visszafogottan táncolt Lobogány. Rég volt az, hogy pörgésével felgyújtott erdőt-mezőt, s olyan gondolatokat bocsátott útjukra, melyek egész országrészek gondolkodásában okoztak tűzvészeket.
Jankó, ahogy tenyere mögül kilesett, nem tudta eldönteni, hogy hihet-e a szemének. Mintha a legfinomabb üvegcsipkéből horgolták volna a törékeny testet, amelynek középpontjából drágakőszerű ragyogás áradt, miközben az alak folyamatosan változott. S ahogy a csipkéken keresztül a vöröses fény rávetült a környező fákra s virágokra, a táncoló mozdulat újrarendezte a világot. A szürkületben összeolvadó körvonalak hirtelen megint kirajzolódtak, és a jól ismert növények eddig sosem látott, életerős színekben lobogtak fel. S Lobogány egyre csak táncolt. Nem volt sem parázs, sem madár, sem leány, de e három egyszerre. Vagy inkább egymás után, állandóan más formába alakulva. Amikor pedig túlmelegedett, a patakpartra ült, s egy lapulevéllel legyezte magát. Ebben a pillanatra egyszerű, vörös szoknyát viselő lánynak tűnt. Kortalan volt és ártatlan. Kicsit talán fáradt. Jankó nem gondolta, hogy a különös lény nem alhat a saját fényétől, s épp azon töpreng, hogyan csillapíthatná le magát. Nem ismerte a fiú azt az állapotot, amikor gondolatok vagy képzetek sorjáznak valaki agyában, s messzire űzik az álmokat. Ő bármikor el tudott szunnyadni, igaz, ez most eszébe sem jutott. Ehelyett emlékezetébe véste a látványt, hogy később megfesthesse. A memóriája sosem hibázott.
Lobogány pedig, hogy lehűtse magát, beleereszkedett a patakba, s ott folytatta pörgő táncát, egyre lassulva, de még mindig nagy odaadással. A hideg víz beborította s átformálta testét. Alakja előbb bordó, majd kékeslila színű madáréra emlékeztetett. Tüze szívverésének ütemére pislákolt, s láthatóan csillapodott. Egyedül, de biztonságban érezte magát. Nem vette észre a leselkedő fiút, mert nem érzékelt maga körül emberi gondolatot vagy álmot. Majd kisétált a vízből, gondtalanul leheveredett egy közeli bokor tövébe, s maga alá húzva szárnyait elaludt. Alakja nemsokára megint emberszerű lett, s szemhéja szemére simult. Reggel majd barlangjába rejtőzik, hogy véletlenül se versengjen a napfénnyel, s ne keltse fel senki emberfia figyelmét. Soha nem hozott jót azoknak, akik ketrecbe zárták, éneklésre bírták, vagy királyi udvarokban mutogatták.
Mindezt természetesen Jankó nem tudta. Ő csak azt látta, hogy az idő múlásával Lobogány egyre jobban összetöpörödik, mintha percenként évszázadokat öregedne, s végül épp olyan kiszolgáltatottnak tűnik, mint bárki emberfia, aki egyedül alszik az erdőn. S Jankó egészen addig leste a különös lényt, amíg az bele nem veszett a homályba, eggyé nem vált az aljnövényzettel. A fiú tudta, hogy most könnyedén befoghatná őt, de gyorsan elhessegette e gondolatot. Mintha érezte volna, hogy a madár szabadsága az emberekének is záloga. Hagyta hát, hadd pihenjen. Amúgy is biztosra vette, hogy memóriájában kitörölhetetlenül rögzítette az alakját. Az emlékét magával viszi mindenképp, azon melegében! Elmosolyodott, s hátat fordított neki.
Nem érzékelte Jankó, hogy ahogy távolodik a szunnyadó fénytől, Lobogány álmai beborítják a hátát és fejét, mégis, amire az erdő szélére ért, legnagyobb csodálatára megfogalmazódott benne élete első önálló elképzelése: visszatér üveges mesteréhez, s egy sosem látott sorozatot fog készíteni. Benne lesz minden: a lángoló madár, a táncoló nő és a világot megtisztító tűz is. Szinte maga előtt látta az egészet, s olyan élesen, hogy akár tapintani tudta volna. Hihetetlen! Ez hát a képzelet?! Az összes alak és forma ott volt benne készen, mindaz, amit hosszú élete alatt megfest és összecsiszol majd.
S hamarosan bele is kezdett álma megvalósításába Jankó, pedig mestere nem egykönnyen adott üveget az elbocsátott inas kezébe. Az elkészült ablakokat mégis a magáénak követelte. Jankó pedig nem ragaszkodott a névleges dicsőséghez. Tudta, hogy a látomásai úgyis követni fogják, mert most már örökké benne él Lobogány tánca. Ekkor persze az üvegfestők már csak a Messzelátóként emlegették őt. Senki sem emlékezett a régi nevére, vagy ha mégis, nem merészelte többé Málészájúnak hívni. Lobogány tüzének visszfénye pedig ott táncolt Jankó üvegtábláin. S aki csak látta a lemenő nap sugaraitól megfestett ablakokat, esküdött rá, hogy ismeretlen álmok részese lett.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.8/10 (34 votes cast)

Leave a Comment

13 hozzászólás

  1. Kedves Orsolya!

    Ez gyönyörű volt. Csak így, egyszerűen 🙂
    Ízes, népies fogalmazású, mitikus mese, kicsit talán érettebb olvasóknak.
    Ha volna hozzá tehetségem, most megfesteném Lobogányt…

    Szívből gratulálok!

    Üdv,
    Judit

  2. Aranymosó, kérnék egy kis segítséget, mert nem tudok csillagozni! 🙂

  3. Szép történet volt, szeretem ezt a klasszikus népmesei stílust. Maga Lobogány is hangulatos és találó metaforát képviselt, de kicsit elbizonytalanított, hogy milyen korosztálynak szánod a meséidet. Én nagyobb, iskolás-korú gyerkőcöknél tudnám elképzelni, hogy felkeltené az érdeklődésüket, bár részemről eddig felnőtt meseként is megállja a helyét (persze ezt a további részletek színvonala még befolyásolhatja). Az egyetlen zavaró dolog számomra a sok “s” volt. Nem vagyok ellene prózahasználatban, de a szóismétlés csökkentése érdekében többet kéne vegyíteni a sima “és”-sel, sőt a mondatok elejéről szerintem teljesen el is lehetne hagyni.
    Gratulálok, és várom a folytatást!

  4. Kedves Orsi!
    Csodás mesét írtál, ragyogóan fogalmazol, egyszerűen élmény olvasni. Imádom Lobogány nevét. 🙂 Gratulálok a kikerüléshez, és kívánok további sok sikert!

    Kedves Aranymosó!
    Nem tudunk csillagozni! Köszi, hogy intézkedsz! 🙂

  5. Végre most egy jóízűt olvastam. Előre féltem a mesétől, de kellemesen csalódtam. Semmi mellébeszélés, semmi locsi-fecsi, mégis bőséges tájékoztatást kaptam mindenről, amit fontosnak gondolok.Tömören, velősen, mégsem zanza nyelven. Ahogy a nagyok is csinálják. A mondatok szépek, nem sablonosak, nincsenek tele nyelvtörővel vagy nyelvtantöréssel. Szóval tetszik.
    Kedves Szerző! Gratulálok a kikerüléshez, és sikeres továbbjutást kívánok, aztán ha a folytatás is ilyen minőségű lesz, akkor a szakértő kezek között érjen a meséd nyomtatott könyvvé!

  6. Ja! Én sem tudtam csilagozni, pedig nyomnék egy tízest. Kedves Aranymosó, tényleg. Kérlek, intézd el!

  7. Kedves Orsolya!

    Ha csak ennyi lenne a meséd, én már akkor is elégedett lennék. Egész egyszerűen gyönyörű, erre tényleg nem lehet mást mondani. 🙂
    Egyedi, a Lobogány név zseniális. Nekem kicsit olyan Oscar Wilde hangulatú, de lehet, hogy tévedek.
    Szívből gratulálok a kikerüléshez, kíváncsi leszek a következő részletre, ami nagyon remélem, hogy ki fog kerülni. 🙂

  8. (Csillag javítva. :))

  9. Köszönjük! 🙂
    Még annyit tennék hozzá, hogy a kép és a név még zseniálisabb együtt! 🙂 Nagyon illenek egymáshoz szerintem. 🙂

  10. Akár önálló meseként is megállná a helyét.
    Olvasmányos, napjainkban régiesnek ható, mesés hangulatú.
    A korosztályt illetően: valóban, felnőttnek is érdekes, de a célközönség talán mégis inkább az iskola előtti/kisiskolás kor lehetne.
    Igazán csak a szőrszálhasogató kritikus találna benne néhány átnézésre való szóismétlést vagy furcsa szórendet.

  11. Kedves Orsi!
    Csatlakozom az előttem szólókhoz: a meséd magával ragadott, értékes mondanivalót hordoz, és nagyon szép a nyelvezeze. A végére érve viszont azt éreztem, hogy ez egy kerek, egész mű. Az sem zavart, hogy nem tudtuk meg részletesen, kicsoda is Lobogány, hiszen Jankóról szólt a történet. Érdeklődve várom, hogyan folytatódik☺. A korosztály bennem is kérdés: el tudom képzelni, hogy a kisiskolásokat is remekül szórakoztatná, ám felnőttként is gazdagította a lelkemet☺. Gratulálok!

  12. Bár nem vagyok célközönség, azt kell, hogy mondjam, tetszett. Semmi extra, egyszerű, de mégis kellemes olvasmány. Szép munka!
    Gratulálok a kikerüléshez és további sok sikert kívánok!

    Kedves Aarnymosó!
    Lehet tudni, hogy. kb. mennyi írás kerül még ki? 🙂

  13. Kedves Mindenki! Köszönöm, hogy megosztottátok velem a véleményetek. Meglepődtem, hogy ennyire egyöntetű a pozitív reakció. A felmerült (burkolt) kérdések és észrevételek kapcsán néhány információ:
    ♠ Lobogány nevéről: négyévesen a „sűrű az erdő, nap sose járja, nem jár arra csak a csalogány”-t…. Lobogánynak ”értettem, merthogy ennek volt értelme. Persze senkit nem tudtam meggyőzni az igazamról, most megpróbáltam.
    ♠ Az életkort illetően először én is nagyobb gyerekekben gondolkodtam. Aztán az első történet kapcsán kaptam néhány próbaolvasói visszajelzést (ezek elvontnak, mondattanilag bonyolultnak találták a szöveget, s épp ott tanácsoltak egyszerűsítést, ahol én nem akartam változtatni). A többi történetnél már legalább 15 éves olvasókat képzeltem el három okból is. (1) A mesék/novellák egyre inkább veszítettek „ártatlanságukból”, ahogy a szöveg világa egyre középkoriasabb jelleget öltött. A szerelmi jelenetekre ez különösen áll, ezek nem olyan cizelláltak-finomak, mintha ma játszódnának. (2) Van néhány elvontabb vita is a szövegben. (3) Az elbeszélésmód pedig időnként E/1-ből vagy E/3-ból átmegy szabad-függő beszédbe („reported speech”), s ezt általában az érettebb korosztály veszi könnyedén. Szóval az ideális olvasóm egy „gyermeklelkű”, kreatív felnőtt vagy egy koravén kamasz.