Fráter Zsuzsanna: Baj-társak

Fráter Zsuzsanna: Baj-társak

 Zsófi először azt hitte, nem lát jól a hajnali derengésben. A házszöglettől – ahonnan kilesett – néhány méterre egy kapucnis alak éppen átmászni készült a magas deszkakerítésen. Pont úgy, ahogyan ő tervezett bejutni az öreg ház udvarába. Halkan szitkozódott, hátizsákját magához szorította, és meglapult a sarkon, a szürkére kopott fal mellett. Nem akarta, hogy a másik észrevegye, míg el nem döntötte, mit tegyen.

 A nap még nem kelt fel teljesen, a reggeli dér is ott csillogott a házsort szegélyező csupasz fák ágain. Az utcán egy lélek sem járt. Zsófi megborzongott, és fázósan összehúzta magát. A szürke falból, aminek a hátát vetette, szinte sütött a hideg.

A kerítés mögül idehallatszott Cézár ugatása. Zsófi szíve összeszorult, a torka kiszáradt. Már ott kellene lennie a kutyánál.

Ki lehet ez és mit akar? Ha a kerítésen mászik át, akkor biztosan tolvaj. Igaz, hogy ő is erre készült, de neki nyomós oka volt rá.

Újra kinézett. Az idegen a nagy zöld kukát vonszolta a kerítéshez. Ha arra feláll, könnyedén átlendülhet a deszkafalon. Legalábbis Zsófi ezt szokta csinálni.

A sötét alak éppen fellépett volna a hulladékgyűjtő tetejére, mikor a kapucni hátracsúszott a fejéről, és előbukkant egy ismerős, szőke fej.

Adrián volt az, a szomszéd srác.

Zsófi hangosan felkiáltott. A meglepetés és a düh egyszerre öntötte el, gondolkodni sem tudott, csak ösztönösen előlépett a búvóhelyérről.

A fiú hirtelen megállt, és a hang felé kapta a fejét. Az arcán döbbenet, felismerés, végül hitetlenség futott át.

– Te meg mit keresel itt?

Zsófiban még jobban fellobbant a harag. A keze önkéntelenül ökölbe szorult, körmei a tenyerébe vágtak. Még hogy ő mit keres itt?  Ezt inkább neki kellene kérdeznie a tőle. Miért akar bemászni Bandi bácsi üresen álló házához? Csakis valami sötét oka lehet rá.

 Adrián családja nemrég költözött Zsófiék szomszédságába, ennek az utcának a végébe. Amikor először meglátta a fiút, iszonyú jóképűnek találta. Szőke hajával, kék szemével olyan volt, mint valami álomherceg, de aztán megismerte, és az álomhercegről szőtt kép szertefoszlott. Adrián az egyik legutálatosabb srác, akivel valaha találkozott.

Mindig lehajtott fejjel, kapucnit a fejére húzva jár. Soha nem szól senkihez, még csak nem is köszön. Ha Zsófival összefut, általában félrekapja a fejét, mintha nem látta volna, levegőnek nézi, aztán meg, amikor azt hiszi, nem veszi észre, titokban méregeti. Szerencsére nem egy suliba járnak, így csak ritkán találkoznak. Egyébként is, Adrián legtöbbször a haverjaival randalírozik, és mindenféle balhékba keveredik. Most is valami szörnyűséget tervezhet.

Cézár panaszosan újra felvonyított a kerítésen túl. Zsófi mély levegőt vett, a hátizsákját a vállára lendítette, és közelebb ment Adriánhoz. Valahogy el kellett innen távolítania minél hamarabb.

 – Szerintem inkább te magyarázd el sürgősen, hogy mit művelsz itt.

A fiú ellépett a szemetestől és karba tett kézzel megállt Zsófi előtt. Kék szeme hidegen villant.

„Most legalább nem játszhatja el, hogy észre sem vesz” – suhant át Zsófi agyán. A gondolattól apró remegés futott végig a gerincén.

 – Neked ehhez semmi közöd, jókislány. Csak húzz innen szépen.

Zsófi érezte, hogy elvörösödik. Legszívesebben megütötte volna a fiút, amiért ilyen lekezelően beszél vele.

 – A nevem Zsófi! És eszem ágában sincs elmenni. Nem hagyom, hogy csak úgy betörj ide.

A fiú kajánul elvigyorodott, miközben pimasz módon végigmérte.

– Mégis mit fogsz tenni? Hívod a rendőrséget? És te hogy magyarázod meg, mit kerestél itt?

Zsófi nyelt egyet, mert a torka kiszáradt. Adriánnak igaza van. Ő sem éppen a törvényes dologban sántikál.  Legyűrte a gorombaságokat, amiket a fiú fejéhez akart vágni, és úgy döntött, inkább szép szóval győzi meg.

 – Figyelj – kezdett bele higgadtan. – Szerintem nincs odabent semmi értékes. Mindent elvittek. Csak Cézár maradt. Felesleges bemenned.

 –  Cézár? – A fiú felkapta a fejét. – Te ismered őt?

Zsófi bólintott.

 – Amikor Bandi bácsi még élt, sokat segítettem neki sétáltatni.

A szívét összeszorította az emlék. Nem akart erről pont Adriánnak beszélni, de valahogy önkéntelenül is folytatta.

 – Aztán mikor meghalt, az unokája, egy rémes nő örökölt mindent. Cézárt is.

 Hangja reszelőssé vált. Egyre jobban küzdött a feltörő könnyeivel, de egyszerűen nem sírhatott a fiú előtt.

– De egy értéktelen, keverék kutya nem kellett neki. Kikötötte az udvaron egy fához, és itt hagyta étlen-szomjan.

Zsófi elhallgatott. A sírás fojtogatta, ahogy felvillant előtte a láncra vert, megtört Cézár képe. Tudta, hogy Bandi bácsi meghalt, és látta, amikor az a nő eljött kipakolni a házat. Már akkor feltűnt, hogy a kutyát nem vitte magával, de bízott benne, hogy visszatér érte. Napok teltek el, és nem jött. Cézár sokáig bánatosan vonyított az udvarban, aztán egyszer elhallgatott. Minden nap megleste, igyekezett ételt bedobni hozzá, de nem mert betörni az idegen udvarra. Aztán csönd lett. Zsófi akkor nem bírta tovább. A szíve majd kiugrott a helyéről, remegett a félelemtől, hogy valaki rajtakapja, de bemászott az udvarra Cézárhoz.

A máskor vidám, élettel teli kutya csapzottan gubbasztott egy kopár fa alatt, nyelve kilógott, erőtlenül lihegett. Amikor észrevette őt, nem ugatott, csupán könyörögve, némán meredt rá.

Azóta minden hajnalban, suli előtt eljött hozzá.

 – Szóval hidd el nekem, nem maradt itt semmi értékes, amit érdemes lenne ellopni – fejezte be Zsófi gyorsan, mielőtt végképp elbőgi magát.

Lesütötte a szemét. Adrián olyan furcsán nézett rá, mintha most látná először. Egészen zavarba jött tőle. Arca átforrósodott, még a hajnali hűvös levegő sem tudta lehűteni.

 – Ezek szerint te hordtál élelmet Cézárnak. Most is azért jöttél? – kérdezte a fiú, és tett egy lépést felé.

Zsófi helyeslőleg bólintott.

 –  És azt hiszed, hogy az öreg házát akarom kirabolni? – folytatta Adrián a kérdezősködést.

Zsófi nyelt egyet. Mégis, mi mást gondolhatna?

 – Eléggé úgy tűnt – válaszolta óvatosan.

Adrián a hajába túrt, miközben hangosan fújta ki a levegőt.

 – Valami olyasmi, csak éppen nem egy tárgyat akarok ellopni.

Zsófinak lesett az álla. Nem erre a válaszra várt. Valószínűleg tátott szájjal bámulhatott a fiúra, mert az elnevette magát.

 – Nyugi. Cézárt akarom elvinni innen.

Zsófi még mindig nem értte, mit tervez Adrián.

 – Honnan tudsz te róla?

 – Én is ismerem. A kutyákat az emberekkel ellentétben kedvelem. És az öreg Bandi bá is jó fej volt. Ő sem akarná, hogy Cézár kikötve vagy egy sintértelepen elfeledve végezze.

Zsófi megremegett. Mióta csak felfedezte, mi történt a kutyával, ő is azon törte a fejét, hogyan menthetné meg. Próbálta megkeresni azt a szörnyű nőt is, de amikor felhívta, hogy Cézárról beszéljen vele, az egyszerűen kinyomta, majd többet nem vette fel a telefont. Néhány állatmenhelynél is próbálkozott, de zsúfoltságra és tulajdonlási gondokra hivatkozva mindenhonnan elhajtották, miután kiderült, hogy az állatot eteti. Talán Adrián tényleg jót akar.

 – Mi van ha, kiderül?

Adrián a szemét forgatta.

 – Tudsz jobbat? Mit gondolsz, mi lesz vele, ha a házat el akarja adni?

Zsófi gyomra görcsbe rándult. Nem hagyhatta Cézárt meghalni. Legalább meg kellett próbálnia megmenteni.

– Segítek neked – sóhajtotta végül.

Adrián szélesen elvigyorodott.

 – Ezek szerint a jókislány rossz útra tér? – kérdezte kajánul.

 –  Már mondtam, hogy ne nevezz így! Egyébként sem vagyok az. Már azzal is bűnöző lettem, hogy betörtem más udvarára.

 – Jogos, ezentúl rossz kislánynak nevezlek.

Zsófi haragja újra felcsapott. A nyelvét már égette valami csípős választ, de aztán inkább lenyelte. Visszafogta magát. Cézár fontosabb volt. Csak egy megvető pillantással jelezte a véleményét Adrián poénjáról, aztán visszatért a kutya megmentéséhez.

 – Mi a terved? Nem tudjuk csak úgy a kerítésen átemelni. Túl nagy.

Azt már nem tette hozzá, hogy ha lehetséges lett volna, akkor valószínűleg már régen megteszi. Adrián lazán megvonta a vállát.

– Bemászom, belülről feltöröm a kertkapu zárját, és kihozom Cézárt. Te pedig addig kívülről őrködsz, nehogy meglásson valaki.

 – Engem jobban ismer Cézár. Talán nekem is be kellene mennem.

Adrián azonban a fejét rázta.

– Jobb, ha kintről figyelsz.

Zsófi vonakodva, de beleegyezett. Szükség volt egy őrre, és zárfeltörésben valószínűleg Adrián az ügyesebb. Előrement a ház bejáratához, hogy kívülről szemmel tartsa, amíg a fiú Cézárral kioson.

Az utca kihaltnak tűnt. A felkelő nap vörösre festette az ég alját, de a legtöbb lakó még mélyen aludhatott. Zsófi ránézett a mobiljára. Hamarosan reggel lesz, és akkor megindul a roham. A munkába sietők elárasztják az utat.

Zsófi beharapta az ajkát. Adriánnak sietnie kell. Később könnyedén feltűnést kelthetnek.

Adrián. A fiú gondolata valami különös bizsergéssel töltötte. A gyomra egy picit megremegett, a szíve pedig hevesebben vert, ahogy felidézte magában a tekintetét. Most olyan más volt, mint eddig. Kedvesebb. És nem lehet annyira undok, ha meg akarja menteni Cézárt…

A gondolataiból két egymás mögött érkező és a ház előtt leparkoló autó zökkentette ki. Zsófinak nagyon rossz érzése támadt. A pulzusa felgyorsult. Egészen a házfalhoz lapult, onnan lesett ki. A balsejtelme beigazolódott. Az egyikből Bandi bácsi unokája szállt ki, a másikból pedig egy idegen, szemüveges férfi.

Zsófi visszakapta a fejét, még levegőt venni is elfelejtett a rémülettől. Most mi lesz? Azonnal riasztania kell Adriánt! Azonban képtelen volt megmozdulni. A lába mintha odafagyott volna a járdához.

A páros egyre közeledett a bejárathoz. A nő hevesen gesztikulált, miközben bőszen magyarázott valamit.

 – Még egyszer elnézést, doktor úr, hogy ilyen korán kellett idefáradnia. Sajnos vissza kell érnem egy tárgyalásra. Délután pedig néhány vevő meg akarja nézni a házat. Akkor pedig már nem lehet itt a kutya. Egyébként is, a szomszédok panaszkodtak, hogy folyton ugat.

– Ha jól értem, már hetek óta itt van egyedül. Hamarabb kellett volna hívnia. Biztosan életben van még?

 – Úgy tudom, igen.  Ugye magával viszi, és ott adja be az injekciót?

 – Az lesz a legjobb. Azonnal mehetünk, csak előkészítem a szállítókennelt.

Zsófi dermedten hallgatta a beszélgetést. Hideg veríték folyt végig a hátán. Ez az állatorvos, aki azért jött, hogy végleg elaltassa Cézárt! A felismerés fájdalmasan nyilallt belé. Nem engedhette, hogy ez megtörténjen. A félelem helyét hirtelen átvette a harag. Keze ökölbe szorult, a keringés visszatért a végtagjaiba. Ellökte magát a faltól, és rohant hátra, a deszkakerítés felé.

Kifulladva állt meg a szemeteskuka előtt, de nem pihenhetett. Gyorsan felmászott rá, fellendült a kerítésre, majd bevetette magát az udvarba. Jókora puffanással ért földet. Égő fájdalom jelezte, hogy a térde lehorzsolódhatott, de nem törődött vele.

Adrián, aki Cézárral már a kert másik végében járt, meglepetten fordult vissza.

 – Ne arra, itt vannak! – kiáltotta rémülten Zsófi, miközben leporolta magát, és feltápászkodott.

A fiú egy pillanatra megmerevedett, majd a nagy, fekete kutyát a pórázon maga után húzva visszafutott Zsófihoz.

 – Miről beszélsz?

 – Itt van az a nő egy állatorvossal. El akarják vinni Cézárt, hogy elaltassák.

Adrián arca egy árnyalattal sápadtabb lett, pupillája összeszűkült, szemébe visszatért a hideg fény.

–  Miért nem jöttek még be? – kérdezte szinte halálos nyugalommal.

 – A szállítókennelt szerelik össze. De bármelyik pillanatban itt lehetnek.

Zsófi remegő kezével végigsimított Cézár borzas fején, mire a kutya hálásan megnyalta a tenyerét. Zsófi érezte, hogy könnyei újra készülnek feltörni. Képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy valaki el akarja pusztítani az állatot. De nem hagyhatta, hogy legyűrjék az érzései, cselekedniük kellett.

– Elől már nem mehetünk ki. Máshol kell kivinnünk.

– Viszont a kerítésen sem bírjuk átemelni.

Zsófi körülnézett a lepusztult udvaron.

 – Kell valami, amivel kifeszíthetjük a deszkákat, hogy átférjünk.

Adrián bólintott.

Hirtelen Cézár a füleit hegyezte, és halk morgással jelezte, hogy közelít valaki. Néhány pillanat múlva Zsófi is meghallotta a kertkapu előtti mozgolódást.

 – Nincs idő keresgélni! – kiáltotta a fiú.

Nagy lendületet vett, a talpával jókorát ütött a deszkafalra. Egy reccsenés átszakadt a fa, és a kerítésen lyuk támadt.

Zsófi szíve vészes ütemben vert. Kulcscsörgés jelezte, hogy mindjárt itt vannak. Cézár nyugtalanul ugatott, a lány hiába igyekezett csitítani.

Adrián újra nekiveselkedett, még egyet rúgott a kerítésbe. Fadarabok repültek szét, a nyílás szélesedett. Szabaddá vált az átjárás.

Zsófi halkan felsikoltott örömében. Kapu nyikordult és ideges szófoszlányok zaja jött feléjük.

 –  Gyorsan, menj előre! – sürgette Adrián.

Zsófi áthajította a hátizsákját, majd Cézár pórázát a kezében tartva átkúszott a lyukon. A kutya követte. Már éppen Adrián következett, mikor futó lábak dobbantak mögöttük, és egy dühös hang kiáltott rájuk.

– Nyomorult vandálok, álljatok meg!

Zsófi nem látta, de tudta, hogy a nő az. Egy pillanatra megfagyott a rémülettől. Adrián hirtelen mellette termet, és kirángatta a révületből.

 – Gyerünk! – ragadta meg Zsófi karját, és maga után húzta.

Zsófi azonnal erőt adott a fiú magabiztossága. Szorosan fogta Cézár pórázát, és teljes erejéből futott Adrián mellett.

Végigrohantak a kis mellékutcán, majd befordultak a főútra, meg sem álltak a város széléig. A járókelők megütközve, értetlenül bámultak rájuk, de különösebben senki nem foglalkozott velük. Cézár lelkesen trappolt mellettük.

Végül a városszéli tisztáson állapodtak meg. Zsófi kimerülten roskadt le egy bokor tövében, Cézár lihegve elterült mellette. Adrián is lekuporodott hozzájuk.

Zsófi elővette a vizet a hátizsákjából, és megitatta a kutyát. Közben, ahogy magukat nézte, valami melegség járta át bensőjét. Egy csapat voltak.

 – Mi lesz most? – nézett a fiúra.

 – Kell egy hely Cézárnak, amíg elül a balhé.

 – Szerinted felismertek minket?

 – Kétlem, nem látták az arcunkat – rázta meg a fejét Adrián. – De nem akarom, hogy bajba keveredj, úgyhogy van egy tervem – tette hozzá.

Zsófi érezte, hogy elvörösödik a fiú szavaitól. Ezek szerint fontos neki, hogy őt védje. Valami ismeretlen érzés járta át a gondolatra, egészen libabőrös lett tőle.

 – Mire gondolsz? – kérdezte gyorsan, hogy leplezze zavarát.

 – Leviszem Cézárt vidékre, a nagyanyámhoz. Ott jó helyen lesz. Aztán néhány hónap múlva, amikor már senki nem emlékszik a dologra, visszahozom magamhoz.

 – Nagymamád megengedi?

Zsófi elszomorodott a gondolatra, hogy nem fogja látni Cézárt, de azzal nyugtatta magát, hogy a kutya jó helyen lesz végre, és ez a legfontosabb.

– Persze, ő is nagyon szereti az állatokat – válaszolta Adrián.

A fiúval egyszerre nyúltak megsimogatni Cézárt, kezük a kutya fején összeért. Csak egy pillanatig tartott, míg a bőrük találkozott, de Zsófi egész testében megremegett. Riadtan húzta vissza a kezét, mintha megégette volna. Adrián is zavarba jöhetett, mert gyorsan lehajtotta a fejét. A levegő szinte vibrált közöttük. Zsófi nem tudta mit mondjon, egyre csak a fiú érintése járt a fejében. Végül Adrián törte meg a csendet.

 – Arra gondoltam… hogy esetleg… eljöhetnél közben meglátogatni Cézárt.

Zsófi alig hitt a fülének. Adrián elhívja a nagymamájához? A szíve majd kiugrott a helyéről. A torka kiszáradt, hogy válaszolni sem tudott. Adrián félreérthette a csöndet, mert rögtön szabadkozott.

 – Persze csak ha van kedved – vonta meg a vállát.

– Megyek – vágta rá gyorsan Zsófi, ahogy visszanyerte a hangját.

Adrián elvigyorodott.

 – Akkor hétvégén leviszlek hozzá. Szeretsz motorozni?

Zsófi még jobban zavarba jött. Ez akkor most randi? A szíve a torkába ugrott, és már a fülei is égtek.

 – Még sosem próbáltam – nyögte ki végül.

 – Itt az ideje, jókislány! – cukkolta Adrián, de közben a szeme melegséggel telt meg, ahogy a lányra nézett.

Zsófi válaszul csak egy grimaszt vágott, de aztán a szája széles mosolyra húzódott. Képtelen volt többé haragudni a fiúra. Kinyújtotta felé a kezét, és Adrián finomam megszorította.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.9/10 (7 votes cast)

Leave a Comment

4 hozzászólás

  1. Szépen megírt, szívmelengető történet, igazi YA.

  2. Kedves Katherine!
    Köszönöm szépen! 🙂 Igen, a YA kurzusra írtam. 🙂

  3. Zsuzsi, imádtam! Az, hogy kutyusmentős, nekem eleve hatalmas pirospont <3 És annyira cuki történet!!! Köszönöm, és gratulálok 🙂

  4. Köszönöm szépen, Szabina! 🙂