E.A. Szandra: Ne féld a boldogságot!

Figyelmeztetés: szókimondó szöveg, erotikus tartalom

 

Abban a pillanatban, ahogy a bejárati ajtó becsapódott mögöttem, a szatyrok füle kicsúszott az ujjaim közül. A rostos üdítők felborultak, az almák szétgurultak, és a parkettán valószínűleg a tojások nagy része is darabokra tört. Azonban ez semmiség volt ahhoz a látványhoz képest, ami a szemem elé került. Ezért figyelek a higiéniára nap-mint-nap?

– Ezt nem hiszem el! – Elkapott az ideg a kosz láttán, úgyhogy azonnal Miki szobájához robogtam. Eddig ő kezdte a vitáinkat, itt az ideje, hogy visszakapja! Úgy dörömböltem az ajtaján, hogy ne lehessen hallani azt a sok szitkot, amit rázúdítottam, bár a lényeget biztosan értette azok után, ahogy össze szoktunk zörrenni minden apróságon. Mondjuk a hangom dühömben remegett, és a virágmintás szájmaszk is biztosan tompított valamelyest.

Erre eszembe jutott, hogy még nem mostam kezet, de Miki máris kinyitotta az ajtót, és a mérgem azonnal fellángolt. A szemét dörzsölgette, akár egy gyerek, és rövid barna haja is kócosan állt szanaszét. Csak ne nézne ki ennyire ártatlannak!

Elkaptam arcáról a pillantásom, így is elég feszült voltam miatta. Rossz ötletnek bizonyult. A gondolataim elvesztek a meztelen, kidolgozott mellkasán lévő sötét szőrszálakban, a lapos hasán, a köldökétől az alsónadrágja gumija alá futó szőrcsíkig. Azon kaptam magam, hogy már nem csak a haragtól ég az arcom.

– Neked is szép jó reggelt! – köszöntött Miki, majd nagyot ásított. Legalább a kezét a szája elé emelte, ahogyan azt illik, főleg ebben a vírusos helyzetben.

Amint észrevettem mogyoróbarna szemében az érdeklődést, csak akkor jöttem rá, hogy túl hosszú ideje bámulom.

– Te mocskos disznó! – kezdtem újra a szitkozódást. – A mocsárban kéne dagonyáznod. Írok a főbérlőnek, nem bírom tovább. Lehetetlen együtt élni veled!

– Mégis mi a francról beszélsz kora reggel? – lépett egyet felém, karját összefonva maga előtt.

Azt várhatja, hogy meghátrálok tőle! Mégis meginogtam, ahogy a maszkon keresztül megéreztem a rá jellemző, enyhe izzadtsággal fűszerezett fás illatát. Nagyot nyeltem, és áldottam a kis textilt, amiért eltakarta sóhajtásra nyíló ajkamat. Majd gyorsan megráztam magam, hiszen nem zökkenthetett ki.

– Akkor elmondom neked… – Ahogy megböktem, csak az ujjaim siklottak végig az erős karján. – A kora reggel egy dolgos ember számára öttől nyolcig tart. És mivel már az elmúlt, ezzel rohadtul elkéstél. De neked úgysem jelent gondot, ha a disznóólról van szó, nem igaz? Bármikor képes vagy beszennyezni mindent, amit én hosszan takarítok. De ebből elegem…

– Állj már le, Lillácska! – fojtotta belém a szót Miki. Nem emelte fel a hangját, de a szavai nagyobbat sebeztek rajtam, mint eddig bármely szóváltásunk során. – Hétvégén egy normális ember ilyenkor még alszik, és amúgy sem kérte senki, hogy más helyett takaríts. Otthon is ez a szokás? Itt nem kell játszanod apuci pici lányát!

A gyomrom összeszorult, az előbbi jóleső férfias illattól elkapott a hányinger. Éreztem, ahogy kifut a vér az arcomból, pulzusom mégis ott dübörgött a fülemben. Apa említésére elöntött a harag. Izzadt tenyerem pofonra éhezett, és épp lendítettem volna, amikor kicsapódott mögöttem a fürdőszoba ajtaja.

– Miki, fogd vissza magad. – Réka kérlelő hangjával együtt forró gőzpára csapódott a hátamnak.

Barátnőm máris mellettem termett tenyérnyi méretű törölközőjében, arcára tapadt vörös hajszálakkal. Halvány mosollyal köszöntöttem, de ez azonnal le is hervadt az arcomról. Réka ritkán aggódott annyira, hogy látszódjon rajta. Miki is megsejthette, hogy komoly dologról van szó, összehúzta szemöldökét, a kettő között finom ráncok rajzolódtak ki.

– Persze, a csajok fogjanak csak össze. Nekem kéne felkeresnem a főbérlőt, kisebbségben élek! – Majd becsapta az ajtót.

– Mekkora szemét! – jegyeztem meg idegesen.

Hátra tűrtem kósza szőke tincseimet, és letéptem a maszkot. Legszívesebben elhajítottam volna jó messzire, helyette viszont vettem egy mély levegőt és fölkaptam a bevásárló szatyrokat.

A monotonitás segített. Elpakoltam, elkészítettem a megmaradt tojásból a reggelimet, aztán felhúztam a gumikesztyűt. Habár feleslegesen szereztem be a vírus miatt, örömmel cuppantottam a kezemre. Letakarítottam a tűzhelyt, a csempékről lekapartam az olajfoltokat, elmosogattam, a lefolyóból kipumpáltam a nem létező dugulást. Megtettem bármit, amitől a környezetem még tisztábbá vált, úgyhogy belekezdtem olyan munkálatokba is, aminek nem volt köze Mikihez és a kupihoz.

Réka csatlakozott hozzám a topjában és szűk farmerében, és benyomta a saját playlistjét. Nem szóltam neki, hogy túl csinos a zuhanyfülke súrolásához, és akkor sem, amikor félkészen inkább a konyhapultról lógatta a lábát, miközben pörgősebb zenét keresett. A régi időkre emlékeztetett. Ahogyan az is, amikor lejjebb vette a hangerőt. Ökölbe szorítottam a bútorápoló kendőt, és felkészültem a lelki bombára.

– Nem Miki volt – pattant le Réka, szemében bűntudat csillogott, ajkát vékony vonallá préselte.

– Nem értelek. – Rekedten kérdeztem rá, de ezt inkább a hosszú csöndre fogtam, mint a hirtelen fellobbanó lelkiismeret-furdalásra. Valószínűleg nem tudtam Rékával is elhitetni ezt, mivel kezét tördelve magyarázni kezdett.

– Az egész pár hete kezdődött, tudod, Sacival akkor békültünk ki, de a hülye vírus miatt nem tudtunk találkozni, merthogy beijedt a távolsági járatoktól. Ami persze tök érthető, de rohadtul hiányzott már, szóval megbeszéltük, hogy ha a nagybátyjának fel kell jönnie az üzlete miatt, akkor elhozza őt is. Hát erre tegnap került sor. Nem akartam szólni róla, mert tudom, hogy mennyire parázol te is, és igazából észre se vetted volna, mert csak a szobában voltunk, de aztán ma reggel nem bírt magával, és…

Réka zavartan a kanapé mellé állított szobapáfrány felé nézett. Követtem a pillantását.

Nemrég a növény még a szőnyegen hevert a szétszóródott virágföld és a fehér kerámiaállvány darabjai között. A törött szilánkok az asztal alá is bepattantak, amin szennyes tányérok, zsírfoltos poharak és ételmaradványok hevertek. A morzsák még a kanapé huzatjának gyűrődéseibe is belopták magukat, a díszpárnák pedig az üdítőt itták fel.

– És mi? – követeltem a folytatást, habár egy részem megkönnyebbült, amiért a bomba nem a régmúlt sebeit szabdalta föl.

– Egyszerűen nekem esett, mert ki tudja, mikor jövünk össze újra. Olyan eszméletlen, amiket a nyelvével tud művelni – sóhajtotta Réka, és a távolba révedt, de gyorsan megrázta magát.

Ilyenkor szoktam biztatni, hogy a mesélésén keresztül én is tapasztalhassam, elképzelhessem, milyen lehet nővel együtt lenni. Nem mintha vonzana a lehetőség. Hiszen a kapcsolat csak megnehezíti az életet, akár férfival, akár nővel. Most viszont nem érdekeltek a részletek, a mellkasomat még mindig szorította az előbbi kellemetlen érzés.

– … de hamarabb értél haza, mint eltakarítottam volna. Pedig megcsináltam volna, becsszó, mert tudom, hogy milyen fontos neked az elővigyázatosság!

Az elővigyázatosság szó hallatán csomó nőtt a torkomba.

– Mindegy, Réka, már megcsináltam. Azért legközelebb tényleg szólj, ha jön valaki. – Lehámoztam a kesztyűt, és könnyed mozdulattal a kukába hajítottam, végül lerogytam a kárpittisztítóval ápolt kanapéra és magamra terítettem az öblítőszagú plédet.

– Persze. Csak ne légy mérges Mikire, rendben? – Réka letérdelt mellém.

A közelsége mindig megnyugtatott, most viszont a szavai hideg zuhanyként ömlöttek rám. Tényleg hibáztam, hogy azonnal Mikit gyanúsítottam, de a düh már régóta fortyogott bennem.

– Miki magának köszönheti. Folyton provokál. – Messzebb csúsztam Rékától, azonban rosszul esett, hogy ő ezután a kanapé távolabbi pontjára ül le.

– Jajj, Lilla! Nem jöttél még rá, hogy azért piszkál folyton, mert észre se vennéd őt?

– Már hogy ne venném észre. Mindig útban van. – Megvakartam az orromat. A finom illatok és a puha párnák ellenére kellemetlenül éreztem magam. Akárhogy helyezkedtem, nem lett jobb.

Réka keresztbe fonta a karját, kissé felém dőlt. Már nem látszott rajta az előbbi bűntudat, sokkal inkább tűnt elszántnak és feldúltnak egyszerre.

– Direkt csinálja. Elismerem, elég gyerekes tud lenni, de szerintem a maga módján aranyos, hogy így próbál közeledni feléd. Te sem tagadhatod, hogy élvezed a csatáitokat. Látom rajtad az elégedett vigyort, amikor enged neked.

– Nem enged soha. Nekem van igazam, és kész.

– Nem mindig, Lilla. És ezt te is nagyon jól tudod. – Keményen koppant a kijelentése köztünk, majd felállt és otthagyott. Csak az ajtócsukódás hangja maradt utána.

Körbe néztem a makulátlan lakáson, hátha találok egy kósza foltot, amit lepucolhatnék. A takarításban az a legjobb, hogy olyankor a kéretlen gondolatokat és a felbukkanó keserűséget is eltörölhetem. Folt hiányában felkaptam a távirányítót, és addig lapozgattam a felkínált filmeket, míg fel tudtam sorolni őket műfaj szerint. Ez a másik módszer, ami lezsibbasztja az agyam azon részét, amely a feltörő emlékekért felelős. Csak a zöldséges lasagne maradékáért keltem föl, majd visszadőltem, és elindítottam egy filmet.

A kikapcsolódás viszont csak addig tartott, amíg meg nem jelent az étkezőasztalnál Miki. Zöld pólója eltakarta a vállán lévő kacér anyajegyet, rövidnadrágja nejlon anyaga pedig egyfolytában a széknek súrlódott, annyira rázta a lábát.

Nem akartam, hogy észrevegye rajtam a megbánást, úgyhogy mereven ültem a tévé előtt, de a szemem sarkából figyeltem, ahogy lassan falatozik. Szeretem nézni, milyen jóízűen rágja meg az ételt. Mindig örültem, ha más is odafigyel az egészséges étkezésre, ám Miki mintha mindezt új szintre emelte volna. Mint tegnap, amikor a saját főztjét kóstolta. A fűszereket két ujjal morzsolta a serpenyőbe, majd olyan finom körkörös mozdulattal keverte el, hogy megirigyeltem a fakanalat. Főleg, amikor felemelt egy falatnyi szószt, mélyen beszippantotta az illatát, és nyelve hegyére szívta.

Persze apát is szerettem nézni, ahogy összedobálja a hozzávalókat, akár egy mágus a varázsüstbe. De sikoltva öntöttem volna ki az egészet, ha gyerekként tisztában lettem volna vele, mennyi olajat használ, miféle zsiradékokkal és mesterséges anyaggal szennyezi a szervezetét. Az élvezeteknek nem érdemes engedni.

A percek hosszúra nyúltak, és Miki lába még mindig ugyanazt a ritmust dobolta a parkettán. Én a távirányító gombjait kapargattam, miközben próbáltam megfogalmazni, mit mondjak a vitánk után. Akkor adtam fel, amikor megcsörrent a villa az üres tányérban. Csakhogy meglepetésemre Miki a konyha helyett felém indult. Gyorsan belemarkoltam a kanapé szélébe, nehogy megint butaságot kövessek el.

– Elvihetem? – mutatott Miki az előttem maradt tányérra.

Lassan emeltem rá a pillantásom, és újra úgy néztem végig rajta, mint az első találkozásunkkor. Már akkor megtetszettek a hosszú lábujjai, az erős vádlija és a vastag combja. Csüggedten ugrottam át a ruháján, hiányzott a lapos hasa, a kezdetleges kockái a kemény mellek alatt.

Miki még mindig ott toporgott előttem, és éppen abban a pillanatban szólalt meg, amikor én is nyitottam a számat.

– Sajnálom, Lilla! – A karfára meredve magyarázott tovább. – Réka elmondta, hogy apukád meghalt. Szörnyű, hogy éppen őt említettem. Nem akartalak megbántani, tényleg őszintén sajnálom!

Bólintottam, de ezúttal én sem néztem rá. Miki tekintetét viszont magamon éreztem. Az ölelésének jobban örültem volna, de biztosra vettem, ha centivel mérném le, akkor se állna közelebb hozzám másfél méternél. Hiába kértem egész hónapban őt, hogy tartsa be a rendelkezést, most viszont szó nélkül megtette. Feléledt bennem a gyanú, hogy Réka többet mesélhetett neki a gyerekkoromról.

– Miket mondott még? – Hangom fátyolosan csengett, megköszörültem a torkomat.

– Hogy tíz éves voltál akkor, a többire nem voltam kíváncsi. Mármint csak ha te nem szeretnéd elmesélni. – Miki az ablak felé bámult és a tarkóját kezdte vakarni, másik kezében megzörrent a villa. Ügyetlenül kapott utána, így majdnem kiverte a tányérból.

A jelenet mosolyt csalt az arcomra, megmelengette a mellkasomat. Életemben először éreztem úgy, hogy be szeretnék vonni a tragédiámba egy külsős személyt.

– Beteg volt. Hemokromatózis. – Mintha egy szikla omlott volna le a vállamról. – Elég gyakori, és sajnos örökletes. Megelőzhető az egészségtudatos életvitellel, és néha el kell menni gondozásra, de ha későn diagnosztizálják, a vastartalom megnő a szervezetben, az meg roncsolja a szöveteket. – Felmondtam a jól betanult szöveget, viszont ennél többet akartam megosztani vele.

Miki csendes várakozása elég erővel töltött el, hogy végre az arcára nézzek. Nem láttam rajta a szánalom jelét, csupán valami megfoghatatlan békesség sugárzott belőle.

– Apánál későn ismerték fel.

– Akkor… – Miki hangosan nyelt, ádámcsutkája megugrott. – Te is?

– Amint lehetett, megcsináltattuk a tesztet. Igen, örököltem, ezért ez a sok mánia – mutattam körbe a csillogó lakáson, majd újra Miki felé fordultam.

Furcsa grimasz játszott az arcán, mint aki citromba harapott.

– Ehhez képest az én motivációm, hogy leadjak pár kilót, elég hülyén hangzik.

A megjegyzése sokkal vigasztalóbb volt bármely részvétnyilvánításnál, és annyira meghökkentő, hogy elnevettem magam. Már mozdultam, hogy az előírt távolsággal mit sem törődve megszerezzem a vágyott ölelést, amikor egy nő fojtott nyögései törték meg a pillanatot. A tévén váltott a kép, meztelen testek csapódtak egymásnak, a mozdulatokba cuppogó hangok vegyültek. Sosem voltam a pornó híve, de ezúttal nem tudtam levenni a szememet az élvező nő arcáról.

A férfiból nem látszott sok, épp csak a lényeg, és a keze, ahogyan tartja a nő lábát. Míg a nő egész teste a kamera előtt hevert, bőre csillogott, és műkörmös ujjai a csiklója körül köröztek. A jelenet zavart, a testem mégis azonnal reagált rá. Mintha kéjt facsart volna magából a gyomrom, ami aztán forrón lüktetett a lábam között.

– Bocsi, bocsi. Véletlen rányomtam a képernyőmegosztásra a mobilon – robbant ki Réka a szobájából. Ujját törölgette a maga elé szorított nadrágja derekába, és amikor a távirányítóra vetette magát, édes verejtékillat lengett körülötte. A buja képek és az izgató hangok megszűntek. – Utálom ezt az appot, mindig megszívom vele.

Én az üres képernyőre meredtem, a fejemben viszont tobzódtak az élvhajhász pózok, amiktől izzani kezdtem, arcom felmelegedett. Lassan mélyeket szippantottam, de csak rontott a helyzeten, mert orromba kúszott Réka nedves és Miki férfias illata. Elléptem tőlük és a képtelen gondolattól, hogy ők ketten meztelenül együtt, de a kép befészkelte magát és keserű ízt hagyott a nyelvemen.

A közénk telepedett kínos csendet végül Miki törte meg.

– Azt hittem, a leszbiket nem érdekli a hetero szex.

– Vannak nők, akiket izgat a látvány. – Réka kiöltötte rá hosszú nyelvét.

Ha a jelenlegi állapotomat vesszük alapul, teljesen egyet kellett értenem vele, de a felismerés olyan hirtelen tört rám, hogy nem bírtam megszólalni. Szinte az egész testem égett, a szám kiszáradt, és a homlokomat is csiklandozta egy izzadtságcsepp. Mindez egy pillanat alatt még elviselhetetlenebbé vált, amikor belenéztem Miki vidáman ragyogó szemébe. Belemerültem mogyoróbarna színébe, közben azt kívántam, bárcsak minden alkalommal ezt a felejthetetlen árnyalatot láthatnám magam előtt, amikor a nőhöz hasonlóan vergődök alatta az édes kínoktól.

A gondolatot azonnal eltemettem a pillanatok közé, amiket titokban eltároltam Mikiről. Viszont így sem lehettem elég gyors, ugyanis az arckifejezése megváltozott. A jókedve mellett megjelent valami sokkal erősebb érzelem, tekintete perzselt, ajka enyhén szétnyílt. Mellkasa szaporábban emelkedett és süllyedt.

Felmerült bennem, talán éppen én váltottam ki Mikiből ezt, és erre máris észrevettem, hogy az én mellem hullámzása azonos az övével. Újabb képsor jelent meg lelki szemeim előtt, amiben egy emberként mozgunk. Megnyaltam az ajkamat.

– Jól vagy? – Miki hangja mintha mélyült volna. Tétován felém nyúlt és közelebb lépett hozzám.

Az előbb bármit megadtam volna az öleléséért, most azonban a közelsége elég volt ahhoz, hogy majd’ meggyulladjak. Valamiféle hörgés és sóhajtás közti hang csúszott ki a jól kiagyalt „aha” válasz helyett. Inkább csak intettem, majd a szobámba menekültem.

Akkora lendülettel rántottam be az ajtót, hogy szőke hajam meglibbent. Ez a kis légörvény enyhített valamelyest a forró bőrömön, a hirtelen beállt csöndben pedig végre kiereszthettem a torkomat szorongató reszelős nyögést.

– Nem, nem, nem! Ez nem lehet igaz – morogtam. Hajamba túrtam, az arcomat dörzsöltem, fel-alá járkáltam a szobámban, de nem bírtam lelassítani a szívem ütemtelen dobolását. Inkább leültem az ágyra, és próbáltam elképzelni a legutóbbi szexuális élményemet.

Nem emlékeztem rá, mikor voltam utoljára férfival, csak abban voltam biztos, hogy Miki beköltözése előtt. Azon a napon megállapítottuk Rékával, milyen vonzó, és épp ezért lepett meg többek között, hogy ő nem híve az egyéjszakás kalandoknak.

De most betört a gondolataim közé az a múltkori alkalom, amikor a kanapén ülve összeért a karunk. A vállamhoz nyúltam, mintha még érezhetném rajta Miki vállának melegét. A bőröm selymes volt, ennél valami durvábbra vágytam. Nyelvem pedig fűszeresre, mint a lazacra, Miki első főztjére.

Engedtem a kísértésnek, eldőltem, és végigrajzoltam az ajkamat. Vajon Miki csókja is olyan ínycsiklandozó, mint az általa készített ételek? És vajon milyen érzés lehet az erős karjában feloldódni? Teljesen összeforrni vele?

Kézfejemet lejjebb csúsztattam a nyakamon, ujjaim hideg nyomot hagytak maguk után. A számba haraptam, amikor két mellem közé értem. Nem először maszturbáltam, de az, hogy Miki kezét képzeltem a sajátom helyett, felfokozta a sóvárgásomat. Bimbóim ágaskodtak, és amint benyúltam a ruha alá, önkéntelenül felnyögtem. Szemem fennakadt, miközben csipkedtem és markolásztam őket, és erre ölemben megindultak a rángások, a kéj hullámai áztatták a lábam közét.

Másik kezemmel csak a farmeren át karcoltam a combomat, de még így is megugrottam és felsikkantottam, amikor hozzáértem a szeméremdombomhoz. Lehunytam a szemem és miközben kigomboltam a nadrágomat, elmosolyodtam. Hajtott a vágy, mégis hiányzott valami. Ahogy a bugyim szegélyével kezdtem játszani, és megéreztem a forróságot, a szívem összeszorult, keserű érzés marta a torkomat, a felszakadó nyögéssel együtt pedig legörbült a szám széle.

Helytelen, amit teszek!

Eszembe jutott Réka figyelmeztetése. Mi van, ha végig tévedtem Mikivel kapcsolatban? Ha én gerjesztettem a vitáinkat, mert nem akartam elismerni az érzéseimet? Inkább eltaszítottam magamtól, minthogy elveszítsem.

Felpattantam, és csak bámultam a félhomályos szoba árnyait. Kezem reszketett, a lábam pedig úgy rázkódott, mint ahogyan Mikié szokott. Tombolt bennem a gyönyör utáni követelés, és csak Miki tud enyhíteni rajta. Vagy egy jó hideg zuhany, azt legalább én irányítom.

A fürdőben lassan vetkőztem, erőltetett mozdulatokkal kontyba kötöttem a hajam, majd beálltam a zuhany alá. A hideg víz tűként szurkált, de vártam, míg reszketni nem kezdtem. Csak ezután állítottam a csapon, és kiélveztem, ahogy a meleg cseppek száguldoznak rajtam, puhítják és tisztítják a testemet. Hamarosan az eddigi belső izzás is megszűnt, a hőség már kívülről áramlott belém, és felolvasztotta a feszültséget. A gőzpára pedig elmosta a gondolataimat.

Hosszú ideig álltam a rózsa alatt, mígnem távoli emléknek tűnt a délutáni epekedés. Azonban egyetlen dolog tüskeként szúrt belém és nem hagyott nyugodni, úgyhogy eldöntöttem, lefekvés előtt elintézem.

Magamra tekertem a törölközőt, kiengedtem a hajamat és megigazítottam, mielőtt bekopogtam Mikihez.

Egyenletes koppantások voltak, és épp csak annyira erősen ütöttem a fát, hogy ha nem akarja, ne kelljen meghallani. Azonban sokkal hamarabb nyílt az ajtó, mint számítottam rá.

– Bocsánat – böktem ki, mielőtt bármit átgondolhattam volna.

Miki viszont nem nevetett ki, csak a szája íve kanyarodott feljebb.

– Köszönöm. Habár nem tudom, mivel érdemeltem ki. – Magasan markolta az ajtó szélét, így amikor kijjebb lépett, szélesebbre tárta. Másik kezével a félfának támaszkodott.

Szokásomhoz híven tekintetemmel elidőztem rajta egy kicsit, mire minden porcikám bizseregni kezdett. Lehunytam a szemem, mielőtt újra meggyulladtam volna, bár a szavakat így is nehezen találtam.

– A reggel. Nem voltam igazságos veled. Nem tudtam, mi történt, mégis rögtön rád támadtam.

– Nem, ott én voltam a szemét. Nem lehet kifogás, hogy nem tudtam, mennyire fontos neked a tisztaság meg ezek. A helyedben én is magamat vettem volna elő.

Szívem vadul kalapált a lelkiismeretes hang hallatán. Inkább mégis az arcára néztem. Ujjaim reszkettek a hajának érintéséért, bőröm sóvárgott a belőle áradó melegségért. Ajkam enyhén elnyílt a csók ötletére, de még időben észbe kaptam, és beszédbe fojtottam a feltörő sóhajtást.

– Azért megbocsátasz? – Megnyaltam az ajkam, és lenyeltem az előbbi kéjes suttogását.

Miki pillantása viszont éppen odasiklott. Talán észre se vette, hogy előrébb dőlt, és az ő szája is kívánatosan szétnyílt.

– Mesélsz még apukádról? – kérdezte ő is épp olyan halkan.

A ránk telepedő békés hangulatban nem kerestem kibúvót. Szomjaztam rá, hogy megoszthassam vele a titkaimat és a félelmeimet.

Beléptem a szobába. Még sosem láttam bebútorozva, de inkább a rend miatt fordultam körbe. Eddig azt hittem, szétdobált ruhák és saras cipők hevernek szerteszét, a polcok porosak, és hasonlók. Ehhez képest viszont csak a széken voltak az összehajtott ruhák, az ablak pedig résnyire nyitva. Hűvösebb lett tőle a szoba, de friss, tavaszi illat áradt be. Jólesett magamba szívni, feltöltött és ellazított.

– Miattam csináltad? – Mosolyogva huppantam le az ágyára, és még egyszer szemügyre vettem a tisztaságot.

– Van még mit tanulnom tőled. – Miki mellém ült, erősen érződött rajta a tusfürdő fás illata.

Karomon felemelkedtek a pihék, amit egyszerre fogtam rá a hidegre és a meghitt pillanatra. Ha apáról kérdeztek, eleinte elsírtam magam, később búsan válaszolgattam, de mindig elhallgattam bizonyos részeket. Most viszont nem feszítette a mellkasomat a kétség, szabadon mesélni kezdtem.

– Apa erős és vidám volt. Ha rosszat tettem, nem szidott meg, inkább az ölébe vett, és elmagyarázta, miért vagyok hibás. De legtöbbször nevetett rajtam, aztán felkapott és adott egy puszit. – Mintha újra átéltem volna az érintését, megsimítottam az arcomat. Aztán megköszörültem a torkomat, kezemet inkább az ölembe ejtettem. Miki követte tekintetével a mozdulataimat. – Anya sokkal szigorúbb volt, de apa mindig megpuhította. A fülébe suttogott, mire anya vihogott. Vagy a fenekére csapott. Aztán rám kacsintott, hogy minden rendben.

– Nagyszerű férfinak tűnik. – Miki közénk tenyerelt, vonzotta a pillantásomat a közeledő mozdulat, de gondolatban messze jártam.

– Igen – mosolyodtam el, de ezt már erőltetettnek éreztem, és a törölköző szélét kezdtem piszkálni. – Minden hétvégére tervezett valamilyen családi programot, ha mást nem, az udvaron bográcsoztunk. Isteni marhapörköltet tudott készíteni. Aztán az egyik kirándulás alatt összeesett. Semmi előjel, csak…

Hangom megbicsaklott, Miki pedig felszisszent. Pedig nem szomorú voltam.

– Szörnyű lehetett olyan fiatalon. Hány éves voltál? – Miki lágyan cirógatta meg a karomat.

Érintése nyomán libabőr jelent meg rajtam, a mellkasomból kellemes meleg csordogált az ujjam hegyéig, a lábam végéig.

– Még nem töltöttem be a tízet. Ijesztő volt. Apa aztán felkelt, mintha csak elesett volna. Azt mondta, a kimerültség okozta, anya viszont gyakran tartotta rajta a szemét. Emlékszem rá, mert apa engem kért meg ilyenkor, hogy tereljem el valami rosszasággal a figyelmét. Persze megtettem, és olyankor apa megint jött és megmentett a büntetéstől. Mintha semmi sem változott volna. – Görcsösen morzsoltam a kezemet, mire Miki ráfektette a tenyerét és bátorítón megszorított.

– Akkor már tudta, hogy beteg?

– Nem. Anya küldte el egy kivizsgálásra. Apa ezt is együtt akarta csinálni velünk… – Mély levegőt vettem, a törölköző csomója engedett, és egy centit lejjebb csúszott, Miki viszont végig az arcomat figyelte. A figyelmes szemekből, a csendes szuszogásból új erőt merítettem. – Hogy mi is ott legyünk, amikor kiderül, hogy semmi baja. Szörnyen hosszúra nyúlt, amíg megcsinálták a teszteket. Én be is aludtam apa ölében, másnap viszont vissza kellett menni, és tőlem is vettek vért. Emlékszem az ápolónőre, ahogyan leguggolt mellém, pedig nagyon öreg volt már, és azt mondta, fontos, hogy vigyázzak magamra.

– Mert örökölted. – Miki hangja reszelőssé vált, szája széle megrándult.

A szemem szúrt, úgyhogy elfordultam Mikitől, és az összekulcsolt kezünket néztem. Hüvelykujjammal megcirógattam a kézfejét, de ennél többet szerettem volna. Még a délután oly’ nagyon óhajtott ölelésnél is többet.

– Azt akkor még nem árulták el. Tudtam, hogy valami nagy baj van, mert apa ezután sokat ücsörgött egyedül és bámult maga elé, anyának meg mindig vörös volt a szeme. De ha rákérdeztem, csak vigyorogtak és azt mondták, nincs mitől tartanom.

Miki erre egészen mellém húzódott, és óvatosan átkarolt. A törölközőn át a hátamat simogatta a textil vonaláig, változatlanul fel-le, így elsöpörte a közeledő szorongásomat. Az állandó mozdulatsorra figyeltem, ettől tudtam egyenletesen venni a levegőt.

– Én azért hallgattam az ápolónőre, és naponta takarítottam, futottam, meg diétás kajákat kerestem a neten. De apa ezekkel nem törődött – keltem ki magamból, és hirtelen Miki felé fordultam. – Az én főztömből nem evett, íztelennek nevezte. És egyre jobban gyengült. Beesett az arca, kapaszkodnia kellett a bútorokba, meg ilyenek. Hogy lehetett ennyire önző? Pedig még csak gyerek voltam! És anya is megzuhant utána.

Elmosódott Miki alakja. Későn hunytam le a szemem, a könnyek utat találtak. Évek óta cipeltem a harag terhét, de egészen eddig elrejtettem, még Réka előtt is. Szégyelltem, most viszont egyszerűen örülök, hogy végre elmondhattam valakinek, aki fontos, akiben bízhatok, aki mellettem áll.

A szemem alá simuló karcos érintésre a könnyeim azonnal felszáradtak. Pislogtam párat, hogy nedves pilláim se tapadjanak össze, és teljes egészében láthassam Mikit.

– Sajnálom, hogy ezeken kellett keresztül menned. Elképesztő vagy, nem találkoztam még nálad csodálatosabbal. – Miki mindkét tenyerét ráfektette az arcomra, és még közelebb hajolt.

Írisze sötétebbnek látszott a lámpafényben, akár a hajdina méz. Belevesztem, és úgy éreztem, a lelkembe csorog a tekintetéből sugárzó gyógyhatás.

– Attól félek, ha csak egy percre engedek, úgy végzem, mint apa – reszelős hangon vallottam be utolsó titkomat.

– Nem tagadhatod meg magadtól a boldogságot. – Miki hüvelykujjai tovább cirógatták az arcomat.

Éreztem, ahogy leomlik az érzéseim köré épített gát. Mintha újra kapnék levegőt, mintha kioldódott volna a szárnyaimra kötött csomó, és szabadon szállhatnék. Végre megértettem, néha elég hagyni, hogy a dolgok a maguk útján haladjanak. Ezt az utat pedig kizárólag Mikivel akarom megtenni.

Vérem száguldott, csengett bele a fülem. Felforrósodtam, párás levegőt fújtam ki elnyílt ajkamon. Miki pillantása oda vándorolt, mire mellem szaporábban emelkedett és süllyedt. Miki ezt is észrevette, és ettől fellobbant bennem a délutáni sóvárgás. Már nem tartott vissza a félsz, megszüntettem a kettőnk közt maradt pár centi távolságot.

Számat Miki szájához érintettem, de ő elhajolt.

– Lilla, én nem… – lihegte Miki, keze viszont szorosabban fogta közre a fejemet.

– Ki akarom próbálni… – duruzsoltam neki, miközben ujjaimmal felsiklottam a karján, összekuszálva rajta a meredező szőrszálakat. Kicsit elidőztem az anyajegyén, majd a vállába kapaszkodtam. – A kapcsolatot. – Felhúztam egyik lábamat, hogy szembe helyezkedhessek vele, így a törölköző feljebb csúszott, a széle megnyílt a combomon. – Veled boldog lehetek.

Miki meredten bámult rám, és megingatta a fejét. A szívverésem kihagyott egy ütemet, a gyomrom görcsbe rándult, de aztán felfelé kunkorodó szája láttán felszakadt belőlem egy megkönnyebbült sóhaj. Ahogy ajka az enyémnek préselődött, én sem finomkodtam, türelmetlenül nyitottam meg neki a számat, nyelve a nyelvemmel kergetőzött. Mikinek arcszesz illata és mentolos íze volt, és ennél több, valami édes, ami csak rá jellemző.

Belebódultam, a vállába kapaszkodtam, mire Miki felmordult, de nem szakadt el tőlem, helyette az alsó ajkamba harapott. Elnyalogattam volna a zsibbadást belőle, de nyelvem Miki szájával találkozott, ahogy lágy csókokkal vigasztalt. Aztán puha szája lejjebb kóborolt az államra, felkúszott az arcom vonalán, és amint elérte a fülcimpámat, a kezével megkereste a törölköző alsó szegélyét.

Ettől az óvatos, visszafogott lépéstől meg tudtam volna bolondulni. Hátra döntöttem a fejem, és óhajomat sóhajjal adtam tudtára. Miki pontosan értette, érdes ujjaival lépkedett le róla, ajkával pedig a nyakamra tapadt. Kulcscsontom fölött harapdált és szívta a bőrt, engem az izgatottság marcangolt, még többet akartam. Megkarmoltam a lapockáit.

– Milyen vad vagy – hördült fel Miki.

– Egész délután kívántalak – vallottam be felszabadultan.

Az érzelmektől és érzésektől túlfűtött állapotban nem zavart, hogy Miki hátrál tőlem, és az egyre hevesebb tüzet csak növelte, hogy közben mégis megszorította a combomat. Tekintete elsötétült, arcvonása megváltozott. Róla is sütött a szenvedély.

Ettől csak még bujábbnak éreztem magam, így végigsimítottam Miki mellkasán, le az alsónadrágig, körmömmel megcirógattam a keményen ágaskodó farkát. Miki megrándult, ágyéka közelebb nyomódott hozzám.

– Képtelen vagyok követni téged.

Nem törődtem a közbeszólásával, tetteket akartam. Beleakaszkodtam az alsónadrágja szélébe, mire Miki talpra ugrott, hogy segítsen lerángatni a ruhadarabot. Azonnal rámarkoltam a merev farokra, a lüktetését a tenyeremben éreztem. Nem értem egészen körbe, ezért az üresen maradt részt teljes hosszában megnyaltam. Tetszett, ahogy Miki erre meginog, de elkeseredtem, amikor remegő kézzel az állam alá nyúlt és megemelte a fejemet.

– Kikészítesz – nyögte elfúló hangon. – Biztosan ezt szeretnéd?

– Téged szeretnélek. Minden nap minden pillanatában. – Gondtalanul vallottam be neki, mit súg a szívem. Nem gondolkoztam, csak hagytam, hogy sodorjanak az érzések.

Miki csak az asztalon fekvő tárcájáért nyúlt, és zörögve halászott elő belőle egy kopott gumis zacskót, amit mellém dobott, de addig is úgy hiányzott a kezem alól, mintha egy részemtől szakítottak volna el.

Aztán ezen hamar túljutottam, és ujjongva figyeltem, amint fölém emelkedik. Szívem őrülten kalapált, amikor testével hátra döntött, és csak szívtam magamba a jellegzetes illatát, miközben a lába körbeölelt.

Kábán merültem bele Miki újabb csókjába. Sokkal óvatosabban masszírozta az ajkamat, már nem csak a vágy hajtotta, hanem valami sokkal ősibb, ami megremegteti a lelket. Kívül-belül reszkettem bele, kapaszkodóként húztam közelebb magamhoz Mikit, mire ő a mellem domborulatát kóstolgatta, keze pedig a combomon matatott, a törölközőt egyre feljebb csúsztatta.

Megborzongatott a hűvös levegő, amikor Miki felemelkedett, és libabőr szaladt végig a testemen, amint egyetlen határozott rántással szétnyitotta a törölközőt. Feljebb toltam magam, hogy bőrét a sajátomon érezzem, Miki viszont az oldalára gurult, és az ölemnél visszanyomott az ágyra. Cserébe visszahajolt a mellemre, a bimbót nyalogatta, szívta, foga közé csípte.

Ujjai ezalatt a szeméremdombomat kényeztették, körkörös mozdulatokkal dörzsölt, a csiklómat pöckölgette. Egyszerre fulladoztam és születtem újjá a feltörő sóhajok és nyögések közepette. Majd amint Miki egyik ujja behatolt a másik után, azt hittem, végem. Elvesztettem a testem felett az uralmat, nyirkosnak éreztem magam, közben forró hullámok öntöttek el újra és újra.

Már ettől az előjátéktól közel kerültem az elélvezéshez. Miki karja után kaptam, bár nem tudtam volna megmondani, hogy azért, hogy álljon le, vagy hogy könyörögjek a folytatásért. Ő viszont így is abbahagyta a kényeztetést.

Feltérdelt, közben a kotonért nyúlt, és a fogával tépte szét, mialatt tekintete végigsiklott meztelen testemen. Úgy éreztem, mintha a szemével képes lenne felfalni, és én éppen ezt szerettem volna. Széttártam a lábamat, Mikit pedig közé húztam.

Végignéztem, ahogyan felhúzza a gumit, majd fellélegeztem, ahogy a testünk végre összeért. A bejáratnál megéreztem Miki makkját, de még mindig nem kaptam meg a kegyelemdöfést. Nyüszítettem, de ő csak megsimogatta a fejemet.

– Gyönyörű vagy. – Belekapaszkodott a hajamba, és elérte, hogy az élvezet hulláma ismét végigsöpörjön rajtam a fejbőröm bizsergésétől kiindulva.

Tekintetünk összeforrt, légzésünk eggyé vált, és amint Miki lehajolt az ajkamra, belém hatolt.

Amíg az ő torkából feltört egy mély torokhang, belőlem kiszorult a levegő. Miki vállába haraptam, amíg hozzászoktam a feszítő érzéshez. Bőrének sós íze és finom verejtékillata hozott vissza a mámorba. Alig tartott pár másodpercig, de Miki türelmesen várt.

Ahogy megmozdítottam a csípőmet, ő is hintázni kezdett. Eleinte lassan, keresve az érzéki pontokat, de lábammal átkulcsoltam a derekát, és erősebb ütemet diktáltam. Ahogy Miki megadta, nyögéseim egyre erősödtek és hangosodtak, hiába próbáltuk csókokba fojtani.

Végül már nem érdekelt, hogy odakint is meghallhatják a nyitott ablakon keresztül, egyszerűen eszeveszettül jó volt összeolvadni Mikivel. És nem azért, mert olyan régen voltam férfival, vagy mert annyira kívántam őt. Hanem mert végre megkönnyebbültem. A gondolataim csak körülötte forogtak, minden apró rezdülését magamba szívtam, az érzéseim pedig fékezhetetlenül körbevették őt.

Ezek, és hogy lénye az enyémbe fonódik, minden egyes lökéssel összekeveredett, és olyan elegyet képezett, ami túlmutat a valóságon.

– Most! – ziháltam, és testemben szétrobbant a mámor. Összehúzta izmaimat, majd egy utolsó kisüléssel Miki ágyékához préselt.

Saját kiáltásomat messziről hallottam, mintha nem is az én hangom lett volna, de Miki zihálása a fülemben visszhangzott. A semmiben lebegtem, de így is megéreztem a fejemen Miki erőtlen szorítását. Amikor ő is felnyögött, elégedetten elmosolyodtam.

Amint lassult a légzésünk, Miki feltámaszkodott, tekintetében még égett a sóvárgás.

– Nagyon élveztem! – Ezúttal én fektettem Miki arcára a kezemet, és irányítottam, hogy a szemembe nézzen. – És köszönöm, hogy folyton kizökkentettél a fásult, unalmas mindennapjaimból.

– Ez a legkevesebb, Lillácska. – Miki szája szélén újra megjelent az a halvány mosoly.

Kaptam még egy édes, röpke csókot, aztán leszállt rólam. Ezúttal nem búsultam a hiányától, mert tudtam, hogy visszatér hozzám. Amíg Miki kidobta a kukába a használt óvszert és lekapcsolta a lámpát, addig én a földre löktem a nyirkos, gyűrött törölközőt, és a takaró alá bújtam. A szélét megemeltem, Miki pedig mellém csúszott.

A fal felé fordultam, és Miki hozzám bújt. Orrát a hajamba fúrta, és a motyogását követően légzése egyenletessé vált. A takaró kicsi volt kettőnknek, de melegített a testéből áradó hő.

– Végeztetek, ifjú gerlepár? – kopogtatott át váratlanul Réka. – Szeretnék nyugodtan aludni!

Miki válla rázkódott a néma kuncogásától, majd félbeszakadt.

– Ha holnap piszkálni fog, kinyírom. Csak szólj! – Lélegzete a tarkómra szállt.

Én a falat bámultam, és vigyorogtam, képtelen voltam letörölni. Tíz év óta először legyintettem a holnapra. Nem zavart, hogy a mobilt a szobámban hagytam, nem is akartam korán felkelni. Végre élvezni akartam az életet, a pillanatokat. A kezdet csodálatos volt!

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.5/10 (4 votes cast)
4 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Szuper írás, gratulálok! Gördülékeny és olvasmányos még ha tudjuk is mi lesz majd a vége. Nagyon szórakoztató volt.

  2. Köszönöm Olivér, hálás vagyok a pozitív visszajelzésért. Nagyon örülök, hogy tetszett! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük