100 szavas írástechnikai játék

100 szavas írástechnikai játék

Új év, új 100 szavas írástechnikai játék következik. Tarts velünk most is! 🙂

A szabályok nem változnak: egy napod van arra, hogy megírd és ide a bejegyzés alá kommentben feltöltsd a szöveget. A nyertes pedig beküldheti egy regénye, novellája elejét, amit egyik szerkesztőnk fog értékelni és megszerkeszteni.

Szóval, ha szeretsz játszani, szeretsz írni, akkor kalandra fel! Csak nyerhetsz 😉

Feladat: mutass meg nekünk 100 szóban egy negatív karaktert. Ne elmondd róla, hogy rossz, hanem érzékeltesd a gondolkodásmódjával, cselekedetével, esetleg a figura leírásával azt, hogy ő egy negatív karakter.
Használhatsz E/3-as vagy E/1-es narrációt is, attól függően, milyen eszközökhöz nyúlnál. A lényeg: a végére kellemetlennek találjuk az illetőt 😉

Határidő: január 11. (péntek) éjfél

Eredményhirdetés: január 16. (szerda) reggel

Nyeremény: A nyertes beküldheti egy novellája, vagy regénye első 10 ezer leütését, amit megszerkesztünk és bekerül a szerkesztői látványpékségbe.

***

Egyéb segítség a játékhoz:
– kerüld a sablonos megfogalmazásokat
– írd Wordbe, az megszámolja a szavakat (törekedj arra, hogy  100 szó legyen a végeredmény)
– csak egyszer írhatsz, így egy kicsit gondolkozz, mielőtt begépeled
– figyelj a helyesírásra
– ha Facebookon kommentelsz, akkor ne más bejegyzésére írd válaszul (azt lecsukja nekem a rendszer, és lehet, nem veszem észre), és legyen nyilvános a bejegyzésed
– ha a normál kommentsávba írsz, és nem jelenik meg azonnal, akkor se aggódj, majd kiengedem a moderációból

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.8/10 (5 votes cast)

Leave a Comment

61 hozzászólás

  1. A legtöbb kölyköt találtam, vagy a menhelyről hoztam el. Ez volt a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás. Szerettem a kihívást, hogy nem egy törzskönyvezett, jól táplált állattal kezdem a munkát, hanem egy kidobott kis szerencsétlennel. Öröm volt nézni, ahogy gömbölyödtek, erősödtek, a szőrük egyre fényesebb lett, és jobban ragaszkodtak hozzám, mint a „rendes házból való” kutyák. Épp ezért az edzéseket is jobban bírták. Volt amelyik már hozzá volt szokva a veréshez, vagy alapvetően agresszívabb volt. A spanok elneveztek Mixernek a keverék kutyáim miatt. Rizikósabb volt így, de annál nagyobb a dicsőség, ha valamelyik győzni tudott a ringben. Egész vagyont kerestem rajtuk.

  2. Ha valaki ránézett, hétköznapias lányt láthatott, karamellszínű, vállig érő hajjal, ámde azzal a homokóra-alkattal, amire minden férfi felkapja a fejét. Ha valaki közelebbről megismerte, egy idő után azon kaphatta magát, hogy mindenben egyet kezd érteni vele. Abban is, amiben nem. Mesterien manipulálta beszélgetőpartnere érzéseit, elérve, hogy bármi legyen az aktuális téma, végül az ő véleményének adjanak igazat. Tette mindezt oly módon, hogy közben sikerült megőriznie a naiv ártatlanság – és ártalmatlanság ¬– látszatát. Azonban, ha szelíden nem érte el célját, akkor hamarosan kimutatta foga fehérjét. Ha szembeszálltál vele, és nem kapta meg, amit akart, bárkit ellened tudott fordítani. Akár a legjobb barátodat.

  3. Belesütött a szemebe az a nyomorult nap és villódzott előttem a város. Lélek szakadva siettem a szemközti kocsmába a gyors lerészegedés reményében, de a forgalom utamat állta. Lelassítottam egy gyalogátkelő előtt, ahol egy napszemüveges, kopaszodó ficsúr már délcegen álldogált, arra várva hogy zöld utat kapjon.
    – Mit bámulsz te szerencsétlen, talán soha életedben nem láttál még embert? – szóltam neki erélyesen mikor az felém fordult.
    Ekkor belekarolt a ficsúrba egy elegáns nő és kisvártatva átvezette a zebrán. Akkor tudatosult bennem, hogy vak, úgy isten igazán, de örüljön csak, mert az ő szemébe soha nem fog belesütni az a nyomorult nap.

  4. Imádom a feleségemet. Esténként angyali hangjára alszom el, reggel pedig arra ébredek. Még a neve is gyönyörű. A nagyszüleim disznóvágásai jutnak róla eszembe. Angelika… Mangalica….
    Itt fekszik mellettem a drága. Vérpiros ajka beindítja a fantáziámat.
    – Mondd ki! – A hangom érdes a visszafojtott vágytól.
    – Te vagy a mindenem – suttogja félénken, s remegő ujjaival kisimít egy kócos tincset a hajából.
    Elvigyorodok.
    – Őszintén mondod?
    Hevesen bólogat.
    Könny szökik a szemébe, és az ajkát harapdálja.
    Olyan tündéri ilyenkor.
    Belemarkolok a hajába, és magamra rántom. Felsikolt. Egy rántással letépem róla a ruhát. Amúgy is utáltam azt a pecsétes, ecetszagú, foszladozó rongyot. Sokkal szebb anélkül.
    – Bizonyítsd!

  5. Ajándékba vette a gyereknek. Pont kapóra jött, mert a karácsonyi pontytól nem messze árulták a piacon. Megérte a pénzét, zengett a ház az örömujjongástól, és büszkén dagadhatott a melle a világ legjobb apukájának. Az ünnepek elteltével azonban hamar megkopott a babaarcú szőrgombóc bűbája. Helyette egy vacsitoló, szőrhullató, papucsot szétrágó, szobába piszkító kis szörnyfajzattá változott. Még hogy kicsi! A rosszaságánál csak a termete nőtt gyorsabban. Most is megszállottként nyalogatja a kocsi ablakát. De sebaj, nem kell többet bosszankodnia miatta. Csak kiteszi itt az út szélén, aztán a természet majd megoldja. Fizetett érte, a tárgyi tulajdona, ha meghibásodik, jogában áll megszabadulni tőle.

  6. Belépve a terembe, az osztálytársaira nézett, azon tűnődve, vajon ma milyen csípős megjegyzést tudna rájuk aggatni, vagy kiszúrni velük, miközben a körmét reszelte. Haja balerina kontyba volt tűzve, szőke haját rózsaszín csatok tarkították. Úgy pózolt, mint egy filmsztár. Egyrészes mini ruhája térd föléig ért, ha lehajolt volna, akkor nem sok minden maradt volna takarásban. Mindkét oldalán az aktuális legjobb barátnője vette körül, lesve minden kívánságát. Becky szigorúan nézett rájuk, és ezúttal Jessie nem mondott semmi bántót. Gyanús volt a viselkedése. Ha ilyen hallgatag, egész biztos forral valamit a fejében. De vajon mit? Becsengettek, így mindenki elfoglalta a helyét a tanteremben.

  7. Megtette.
    Babe rosszul döntött. Troz elővette a motoros bőrszerkóját még aznap este. Plusz egy réteg az életéért.

    A szakítás reggelén nekilátott a tervnek, amint a lány kilépett az ajtaján. Nyári meleg tombolt odakint, ő mégis jéggé dermedve vacogott a lakásában. Felkapcsolta a fűtést és a lámpákat. Semmit se ért. Csakis bosszúvágya tartotta benne az életet.
    A terv elképesztő volt. Ezt nem fogja kibírni. De meg kell tennie, különben neki lesz vége.

    Éjszaka elérte célját. Felgyújtotta Babe kocsiját.
    Imádta, ahogyan a lány jajveszékel az autóban. A tűz melegétől és a szenvedés látványától szívét-lelkét ismét átjárta az éltető meleg. Régi önmagává vált.

  8. Ez az egyetlen jó dolog ebben a pocsék munkában. A kis nyomorékok halálra váltan ülnek előttem. Kushadnak, nem mernek a szemembe nézni. Láthatatlanok akarnak lenni, de én mindent látok. Lejjebb csúsznak a padban. Imádom a félelmük szagát, meg a krétafehér arcukat. Tetszik, hogy rettegnek tőlem. Ráérősen lapozgatom a naplót, másodpercekig meredek egy-egy névre. A fogaskerekek forognak a csökevényes kis agyukban: próbálják kitalálni, épp kinek a nevét bámulom. Szinte hallom szapora szívverésüket. Továbblapozok, páran fellélegeznek. Majd visszatérek az előző oldalra. Újra elfehérednek. Magamban nevetek a sok kis hülyén. Mikor becsukom a naplót, azt hiszik, megnyugodhatnak.
    – Vegyetek elő egy lapot! Röpdolgozat.

  9. Idegesítőek. Egész nap a bömbölést és a visítozást hallgatni. Ha tudtam volna, hogy ezzel jár, biztos nem megyek bele, hogy megszülessenek. Éles hangjuk a fülembe hasít, a koponyám alá férkőzik, az agyamban lüktet, és legszívesebben lekaparnám magamról a bőrt, csak, hogy másra koncentrálhassak. Mindig éhesek, nyűgösek, semmi se jó. Néha elordítom magam, hogy „Kuss!”, olyankor a kicsi összerezzen, a nagy meg zokogva rohan az anyjához. Tudom, hogy ijesztő az idegességtől kidülledt szemem, a homlokomon kidagadó, vastag ér, a számból fröccsenő nyál, de mindennek van határa. Nyugalmat akarok! Második éjszakája állok az ágyuk fölött mellkasomhoz szorított párnával, és azon gondolkodom, megtegyem-e.

  10. Johnatant kirázta a hideg. Egyszerűen óckodott Mr. Gold közelségétől. Amikor a férfival kezet fogott émelygés tört rá, udvarias beszélgetésüknél pedig egy belső hang folyamatos menekülésre ösztönözte. Akkor még nem értette ezt a hirtelen ellenszenvet. A doktor egy jól praktizáló rendelőt vezetett, külsőleg is ápolt volt, habár kissé sápattabb az átlagnál. Egyáltalán nem felelt meg a ’20-as évek férfi ideáljának, talán ezért is maradt nőtlen. Órákkal később John mindent megértett. A doktor egyetlen kérdést suttogott a fülébe, hogy a többi vendég ne hallhassa:
    – A következő áldozatát keresi, akiből hússzobrot készíthet?
    John megdermedt a félelemtől. Honnan tudta, hogy ő a Művész?

  11. Négy napja találtam rá. Szőke. Az első nap copfban volt a haja, két vörös csattal. Tegnap kiengedte. Ma megint copfban. Jobban tetszett tegnap. Mindig úgy kellene viselnie.
    A rúzsa vérvörös. Kurvás.
    Leteszem a távcsövet, és négy strigulát húzok a jegyzetfüzetembe. Ennyi percet beszélt a postással. Majdnem elkezdett egy ötödiket. Mosolygott. Kétszer. Két újabb vonás.
    A bőre fehér. A nyakán a legfehérebb, hullámzik, amikor nyel. Lejjebb talán sápadtabb. Még nem tudom.
    Tegnap rózsát küldtem neki. Vérvöröset, mint a rúzsa. Éjszakára a konyhasztalon felejtette, váza nélkül. Nemtörődöm volt. Hanyag.
    Levágtam az egyik rózsa fejét, és magammal hoztam.
    Ma éjjel személyesen adom át.

  12. – De kérem, Igazgató Úr!
    – Meg kell tanulnod alkalmazkodni, Dalma. Ha nem megy, el kellene gondolkodni azon, hogy kiköltözz a kollégiumból.
    – Tudok alkalmazkodni! Réka az, aki bömbölteti a zenét, amikor tanulni szeretnék!
    – Az az ő szobája is, azt csinál, amit szeretne!
    – Mindig az van, amit ő szeretne! Hajnalig égeti a villanyt, nem tudok aludni tőle!
    – Sokáig tanul.
    – Sosem tanul! Fiúkat hurcol fel a szobába, holott tilos, meg nyomkodja a telefont.
    – Az már az ő dolga.
    – Hozzányúl a cuccomhoz!
    – Bizonyítható, hogy ő volt? Csukja be a szekrényét.
    – De…
    – Viszont látásra.

  13. „Könyörgöm! Ne…!”
    Jacob Crisby kisfiús tekintetét könnyek szőtték át, mire az utolsó szó jogán tartott beszéde végéhez érkezett:
    – …hiszen soha nem lennék képes ilyen szörnyűségre! Én őszintén, igazán ártatlan vagyok…!
    „…de csakis én! Szemétláda!”
    Bizonyítékok hiányában végül ejtették az ellene felhozott vádakat.

    Hetekkel korábban Crisby lezserül kigombolkozott, mielőtt tűzre vetette volna vérfoltos ingét; a vékony anyag rögvest elporladt a benzináztatta tetem égő csonkjain.
    „Mocskos gyilkos! Szörnyeteg!” – a másik Jacobnak szokás szerint be nem állt a pofája.
    – Legszívesebben kibelezném magunkat, amikor ennyit zagyválsz – mormogta Crisby. Lángnyelvek tánca vetült gyönyörűségtől kitágult pupillájára –, de néha előnyös, ha mások is hallják.

  14. Bea tudta, hogy a nő észrevette: elkezdett átpakolni a bevásárlókocsijába.
    Nem tehetett róla, hogy kicsinek bizonyult a kézikosár és hótziher, hogy nem fog kimenni az esőbe egy nagyobbért! A nő ránézésre nyugdíjas, ráér másik után futkosni. Ráadásul a kocsi még üres volt. Nem mindegy neki?
    Nem volt az, mert felháborodottan közölte: ez az ő kocsija, hiszen a tulajdon piros kocsi érméje virít az érmetartóban. Bea vidáman konstatálta, hogy így van. Ez még jobb is, mint az apró!
    A nő követelte, hogy adja vissza a kocsit, mire Bea egy pillanatra megsajnálta. Szegény hülye – gondolta magában, miközben eltolta a lopott járgányt.

  15. Hosszú volt az út. Állandó menekülés az éltünk.
    De megéri, mert a kisöcsémért teszem. Degenerált fivérem, agresszív dühkitörésektől szenved, csak mások kínzása vált ki belőle némi örömöt.
    Sajnálom, mert a lányok undorodva fordulnak el tőle, annyira visszataszító. Az élet igazságtalan, még ennek az elhízott, eltorzult, mentálisan labilis embernek is jár a szerelem! Testvéreként kötelességem ezt megadni neki. Az egész napra kibérelt erdészlak, nagyon kieső helyen van. Senki sem fogja hallani a sikításokat. Éjszakára ismét kerítenem kell neki egy gyönyörű, fiatal lányt, akivel kedvére babázhat.
    Csak arra kell vigyáznom, hogy ezúttal jó mély gödröt ássak, mielőtt reggel tovább indul a vonatunk.

  16. Ült a csónak orrában és vigyorgott. De csak a szája, a szemei nem, azok hidegek voltak, halszerűek.
    –Evezz – vetette oda és módszeresen bedobta a fóliát a szendvicsről a folyóba. – Ha nem haladunk, nem eszel. Kikötünk szépen, és én feladlak a rendőrségen, illegálisan vagy az országban, tudod.
    Ült és nyelte a gépsonkát. Megfogott. Eveztem, mert éhes voltam, mert visszaélhetett a helyzetemmel. Eleredt az eső, féltem, nem tudok úszni, és ő ezt tudta. Felállt és messzire dobta a szendvicset, röhögött.
    –Evezz gyorsabban, úszik a vacsorád. Halászd ki ha éhes vagy.
    Forróság áradt szét bennem, könny égetett belülről. Nem bántom, én jobb vagyok.

  17. Csak nézett maga elé. Sehogyan nem tudta megérteni, mi baja Noéminek. Most miért van annyira oda attól, hogy ő egy másik nővel is találkozgat? Az összes barátja ezt csinálja, és ezt meg is mondta neki. Mondjuk lehet, hogy ők nem felejtették a táskájukban az óvszeres dobozt. De ezen is mit kell annyit rinyálni! Legalább védekezett, nem?!?! Különben is, melyik férfi hűséges? Egyik sem… Vagy csak az olyan szerencsétlen, aki a nőjén kívül másnak nem kell. De neki miért kéne az ilyen lúzerekhez igazodni? Már az esküvőnkön más nő tetszett – vetette oda Noéminek, csak hogy a nő lenyugodjon végre.

  18. Donna a konyhaasztalnál ült, egyik kezében cigarettát tartott, és résnyire szűkült szemekkel figyelte, amint a lány bejön a helyiségbe. Amint helyet foglalt vele szemben, Donna beleszívott a cigibe, és kifújta a füstöt. A lábait keresztbe tette, hátradőlt a széken, és még az eddiginél is jobban megkeményítette a vonásait.
    – Egyél! – förmedt rá a lányra. Amaz összerezzent, kezeit az ölébe ejtette, és lehajtotta a fejét.
    – Nem vagyok éhes – suttogta.
    Donna szeme villámokat szórt.
    – Ne engedetlenkedj, különben megint megtéplek!
    A lány felemelte reszkető kezét, és a hajához nyúlt.
    – Kérlek, anya, ne tedd!
    Anya. Donna hogy utálta ezt a szót!

  19. A padlón színesceruzák hevertek. Anya éppen a kéket kereste neki, miközben ő három alak megrajzolásával bajlódott.
    Anya felé nyújtotta a markát
    – Tessék, szívem! Kiszínezhetnéd őket.
    Megrázta a fejét.
    – Nem kérem.
    Turkált egy keveset, kiemelte a feketét és teljesen átsatírozta vele a legmagasabb alakot.
    – Miért színezed apát feketére? – Anya homlokán halvány ráncok jelentek meg. – Itt a kék, nézd csak!
    Felpillantott anyára és átvette a ceruzát. Egy kevés töprengés után apró foltokat rajzolt a lapon virító női alak karjára.
    Anya elsápadt. A könyökéhez kapott, remegő kézzel lerántotta a pulcsija ujját.
    – Ezt dobjuk ki, kincsem! – suttogta, aztán elvette és galacsinná gyűrte a rajzát.

  20. Mikor lementem a kínzókamrába nyugodt voltam és kiegyensúlyozott. Megszoktam már a sok üvöltést és szenvedő hangokat. Őszintén szólva szeretem hallgatni, amikor letépik az eretnek körmét. Reformista férgek, miért kellene éreznem bármit is a fájdalmukat látva, hisz ők nem emberek. Ők a gonosz szolgái, míg én a jó vagyok. Minden, amit teszek velük, ha eltöröm a karjukat, ha feszítőasztalra vettetem őket az nem bűn. A tisztítótűz melyet meggyújtok alattuk, kiűzi belőlük a gonoszt. Inkvizítor vagyok. A sorsom, hogy Isten munkáját végezzem, legyen az ellenség férfi, nő vagy gyermek. Az Ördög sok alakot ölthet, de én, mint a jóság elpusztítom mindörökre.

  21. Jaj, Gizikém, segíts már fel, a ’Zistenit. Te még csak hetvenkettő vagy. Úgy, na, megvagyunk. Édes Szűzanyám, ezek a mai buszsofőrök azt hiszik, hogy ők a Májkel Sumahérek. Na, még mit nem. Persze, ne is beszéljünk ezekről a sihederekről, akik itt terpeszkednek az üléseken, a nagy hátizsákjaikkal. De hát biztosan túlságosan fáradtak ahhoz, hogy átadják a helyet szegény kisnyugdíjasoknak.

    No, de most figyelj! Hopp-hopp… tudtam én, hogy a jó öreg botom megszolgálja a magáét, hihi, nézd, hogy arrébb pattant a lila hajú suhanca! Ugye, megérted, ha én ülök le, tudod, a lumbágóm kínoz… De már csak hat megálló a piac!

  22. A vonalzó csattant, a diákok felkapták a fejüket, a tanterem ránehezedett a csend.
    – Mint mondtam a bal kezedről? – reccsent a tanítónő. A tokája rengett, a rúzsa elkenődött, mint mindig.
    – Ho-hogy ne használjam.
    – Legközelebb körmös jár érte. – Visszacsattogott a tanári asztalhoz, majd lassan megfordult, két szemöldöke kezet fogott egymással. – Mindenki elkészült a feladattal? – süvöltött, mire az összes diák ismét körmölni kezdett.
    Biccentve nyugtázta, hogy szót fogadnak. Ebben a világban az engedelmesség olyan fontos, akár a betűk ismerete. Ugyanígy elengedhetetlen, hogy a rossz szokásokat, mint a balkezesség, kigyomlálja. Egy jobb kezes világban nem élhet az ember bal kézzel, ez a gyerek érdeke.

  23. Most vette csak észre, hogy már egyáltalán nem kívánatos a nő. Csont és bőr, nincs rajta az a sok feszes izom, mint amikor maga mellé kényszerítette. Nem is értette miért kívánja még mindig ilyen kínzóan, hisz egy emberi roncs feküdt előtte. A felismerés ellenére azt érezte, hogy egy csöppet sem csillapodott vágya, ugyanúgy birtokolni akarja őt. Ismeretlen érzés öntötte el a férfit. Szánalmat érzett a lány iránt, ahogy ott feküdt félholtra verve. Soha nem érzett még ilyet senki iránt. Megijedt ettől a számára új érzéstől, gyengének hitte magát tőle. Ettől dühös lett a lányra, hisz ő volt az oka mindennek. Feldúltan viharzott ki a szobából, magára hagyva kínzó vágyakozásának tárgyát.

  24. Csak heten voltunk lányok. Bárki lehetett volna, mégis én voltam az, akit kivetettek maguk közül. Ennek tizenöt éve, de én jól emlékszem minden percre. Minden rohadt könnycseppre és minden riadt szívdobbanásra.
    Eljött az ideje, hogy ők is emlékezzenek.
    A húsz éves érettségi találkozón itt fog zokogni az összes angyalarcú álomfeleség, hogy az imádott férje megcsalta. Bebizonyítom, hogy a férfiak nem tudnak ellenállni egy gyönyörű nőnek, aki őket akarja.
    Mert én akarni fogom őket.
    És amikor bennem feledkeznek majd meg a házasság szent kötelékéről, akkor törlesztek végre. Addig törlesztek, amíg a megalázottság hosszú lejáratú hitelét az utolsó fillérig vissza nem fizetem.

  25. — Az előző gimnáziumban? Nem, egyáltalán semmi, barátságban váltunk el, csak szakmai kihívásra vágytam, tudja. Egy olyan apró városban mindenki ismer mindenkit… Kedveltek a diákok és a szülők is, én voltam a kedvencük, főleg a lányoknak. Gondok persze mindenhol vannak, de igazán nem szabad nagyobb jelentőséget tulajdonítani néhány rosszindulatú pletykának. A bukott diáklányok persze néha terjesztenek az emberről ezt-azt, tudja hogy van ez. Kivel nem esik meg az ilyesmi? Egyébként is manapság olyan sértődékeny mindenki, gondolom magának is sokszor meggyűlik a baja ezekkel az elvált nőkkel, akik bejönnek hisztizni minden apróság miatt, hogy a lánykájuk így meg úgy. Nem nagy ügy.

  26. Reggelente korábban kelek fel, mint Luz, ez a kibaszott vallásos, latin kurva, akit másfél pokoli éve nevezek feleségemnek. Kiverem a zuhany alatt, míg ő Michaelt szoptatja, akinek természetesen Jesus a második neve. Miután kicsit megkönnyebbülök, talán még a leszbikus, férfi imitátor főnököm is elviselhetőbbnek tűnik majd. Úgy 18-20 percig. Nem fél óráig, nem egy óráig, nem is 25 percig. 18-20 percig. Stopperrel lemértem. Ennyi idő telik el, míg először kiejt a száján valami vad feminista, politikailag korrekt baromságot. Szerintem be van állítva neki valami emlékeztető. Így adagolja nekünk, cége hímnemű dolgozóinak a finom, orális úton történő kiherélést. Kicsi adagokban, módszeresen.

  27. A férfi a tömött buszra felszállva a jármű közepén állt meg. Nem érdekelte, hogy más is van körülötte, ha hozzáértek, hangos szidalmazással küldte el a személyt melegebb éghajlatra. Igazság szerint az utasok nem is igazán akartak a közelébe menni a vizelet-, dohány-, és sörszag miatt. A férfi ruhája szakadt, helyenként kosz borította, hajléktalannak mégsem lehetett mondani, ahhoz túlságosan rendezett a kinézete. Az adott megállónál a férfi tülekedve, mindenkit arrébb lökve szállt le, egy idős hölgy a járdára esett, egy nő pedig visszatottyant a helyére a lökés miatt. A férfi visszatekintve még elmormolt egy káromkodást, majd az utcára köpött, és továbbállt.

  28. A célom eléréséért keresztülvágok mindenen. Utamat gyakran kíséri meg nem érettség, dudaszó és káromkodás. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy nekem alanyi jogon jár az elsőbbség. Senki ne hivatkozzon a KRESZ táblákra, számomra azok csak dekorációk. A rendőrlámpák fényei stílusos hangulatvilágítás. A felfestéseket se értem mikor az egész út az enyém. A kerékpárosok krémjéhez tartozom az elithez. Akikre nem vonatkoznak szabályok. Ezért vigyázz, mert sötétedés után csak én látlak és bárhol felbukkanhatok.
    Nem mentegetőzőm, de az egyik legszebb, és legegészségesebb sportot űzöm. Ezért nem értem, miért kell úgy tekintenem magamra egy kis egészség megőrző tekerés közben, mintha egy veszélyeztetett állatfaj lennék?

  29. Szeretem, ha kétségbeeséssel néznek rám az emberek! Olyan észveszejtő érzéssel tölt el, ha valakire ránézek, és látom a velejéig ható félelmet és kétségbeesést. A lányokra is ezért mozdulok rá. Neki szegezem őket a falnak, hallgatom rettegő szívverésüket, elmerülök a remegésükben a kezem alatt. Nincs is ennél nagyobb mámor! Imádom ezt az érzést. Ha szükséges, itt-ott kapnak egy nagyobb ütést, pánikoljanak még jobban, fegyverhasználat sem tart vissza, hogy minél több borzongást váltsak ki belőlük. Nem érdekel, ha visítoznak, ütlegelnek, attól csak még jobban élvezem, akarom az ütéseket, sikításokat. Adjatok még! Többet! Akarom a félelmet, szomjazok rá! Ez az igazi élet, ah!

  30. Annyira belefeledkezett, hogy elnémult számára a strand ricsaja. Elégedetten bámulta kezecskéje alatt a vízsodrástól hullámzó szőke tincseket. Úgy néztek ki benne ujjai, mint rejtőzködő bohóchalak a mesében. Zsuzska feje rángatózni kezdett tenyere alatt. Rátámaszkodott. „Legyél a halacskám” – kérte tőle, de tesója nyafogott, hogy nem tudja tovább visszatartani a levegőt. „De tudd! Anya nem vett nekem aranyhalat. Állatkertbe se vitt!” Erre Zsuzska megint apuval jött. Hogy ő kérte, hogy mehessen velük. Anya nem akarta. Inkább csak kiabált. Apa meg bocsánatot kért. Gyűlöli őket! Kishalat akar. Most! Zsuzska már a kezeivel is kapálózott, de a gyerekmedence eme sarkát jól elrejtette a mesecsúszda.

  31. Nyílik az ajtó, kitódul a tömeg. Nem várom meg, hogy mindenki kiszálljon, határozottan benyomulok. Megfordulok, és beállok az ajtóba. Lecövekelek, és eszemben sincs arrébb állni. Egy centit sem. Hallom, ahogy morognak mögöttem. Nem érdekel. Ott állok meg, ahol akarok! Mindenki kikerül, miközben nagyon csúnyán néznek rám. És akkor? Záródik az ajtó, elindulunk. Beteszem a fülhallgatómat, fogom az Ipadem, és megkeresem rajta az AC/DC-t. Csutkára feltekerem a hangerőt. Tudom, hogy túlharsogja a szerelvény alapzaját, de nem izgat. Hangosan énekelem Bon Scottal, Highway to Hell… Közben elégedetten vigyorogva nézek körül, nem törődve a döbbent és bíráló tekintetekkel. Nem tetszik? Ilyen az élet.

  32. – Az új vízhajtóhoz is szedheti a káliumot, ahogy eddig! – mondta Tóth doktor Klári néninek, a leghűségesebb betegének. Zsebre tette a szokásos borítékot, és elköszönt tőle.
    Három hét múlva látta újra Klári nénit, aki felnyitott mellkassal feküdt a boncasztalon. Nem volt több egy lelketlen buroknál.
    – Kálium-túladagolásban halt meg – mondta patológus kollégája. – Pedig nem is kellett volna szednie!
    – Olyan alaposan elmagyaráztam neki, hogy az új vízhajtóval nem veszít káliumot – biggyesztette az ajkát Tóth doktor.
    – Az agya nagyon elmeszesedett. Talán már a memóriája sem volt jó.
    – Talán. Lehet. – Tóth doktor lemondóan csóválta a fejét. Közben arra gondolt, most végre elutazhat Hawaiira.

  33. A médiák képviselőit kérjük, ne zavarják az ünnepi beszéd hangulatát kérdéseikkel. Az Elnök Úr egyébként is értésünkre adta, hogy nem kíván válaszolni. Az Elnök Úr mindent el fog mondani, amire kíváncsiak lehetnek. Elvárjuk önöktől, hogy tényszerűen tudósítsanak az eseményről, ne költsenek hozzá extra frázisokat, ne kommentálják az elhangzottakat, csak az Elnök Úr szavait közvetítsék az olvasóiknak közszolgálatilag. Értsék meg, mekkora megtiszteltetés, hogy itt lehetnek, rengeteg kollégájuk vár odakint, hogy bejuthasson, akár maguk helyett. A beszéd alatt végig csendet kérek, amikor vége, akkor lelkes tapsot várok. Csak fegyelmezetten.
    Minden teljesen világos? Remek.
    Az újévi köszöntő hamarosan kezdődik.
    Élő adás: három, kettő…

  34. Az irodában a faliújságon egy baráti kép virított, heten mosolyogtunk rajta, a nyolcadik – pár éve leépített – munkatársunknak készítettük búcsúzóul. Mindig örömmel néztem a fotóra, jól megörökített egy szép időszakot.
    Egyik reggel azonban valami ijesztően megváltozott a képen. Én voltam az áldozat, a szemem gombostűvel kiszúrkálták.
    Nem tudtam kivédeni a támadást, erősen dobogott a szívem: az elkövető elérte a megfelelő hatást. Mély levegőt vettem, bekapcsoltam a számítógépemet, már tudtam, hogy ma sem úszom meg a zaklatást.
    Mintha valaki azt figyelné, hogy mikor lépek be a rendszerbe, a képernyőn hamarosan Tudjukkinek becézett főnökünk üzenete villant fel: “Remélem, fogyatékos lesz az unokád!”

  35. Máté nem tudta, hogy egy állat képes ilyen hangot kiadni. Éles, reszelős, fülrepesztő hang volt, elvegyült a szemeteszsák zörgésében, miközben a macska szabadulni próbált. A karmai belülről karistolták a műanyagot. Lenyűgöző volt a vergődése, Máté épp azért használta azokat az áttetsző műanyagzsákokat, amiket az önkormányzat komposztálásra szokott kiutalni, hogy mindent lásson. A macska reszketve fújt és sziszegett. Máté mosolyogva leguggolt mellé. A szívük egy pillanatra egy ütemet dobogott.
    Aztán Máté a szemeteszsákra öntötte a benzint. A macska felvinnyogott, fulladt, szűkölt, szinte sírt. Máté körbelocsolta az állatot, és meggyújtott egy gyufát. Ha apu nem volt hajlandó megcsinálni a tábortüzet, megcsinálja ő.

  36. Mikor lementem a kínzókamrába nyugodt voltam és kiegyensúlyozott. Megszoktam már a sok üvöltést és szenvedő hangokat. Őszintén szólva szeretem hallgatni, amikor letépik az eretnek körmét. Reformista férgek, miért kellene éreznem bármit is a fájdalmukat látva, hisz ők nem emberek. Ők a gonosz szolgái, míg én a jó vagyok. Minden, amit teszek velük, ha eltöröm a karjukat, ha feszítőasztalra vettetem őket az nem bűn. A tisztítótűz melyet meggyújtok alattuk, kiűzi belőlük a gonoszt. Inkvizítor vagyok. A sorsom, hogy Isten munkáját végezzem, legyen az ellenség férfi, nő vagy gyermek. Az Ördög sok alakot ölthet, de én, mint a jóság elpusztítom őt mindörökre.

  37. – Kistesód lesz? – csillant fel Luca szeme. – Nekem is van egy kisöcsém. Nagyon cuki, csak sokat sír, és akkor anyuék semmi mással nem foglalkoznak, csak őt nyugtatják.
    – Jaj, ne már – gondolta Szandi. – Miért mondja mindenki, hogy örüljek annak a kis betolakodónak?
    Hunyorgott, hogy könnyeket sajtoljon ki a szeméből, és addig erőltette a kapkodó légzést, hogy tényleg csukladozni kezdett, és rövidesen teli torokból bömbölt. Az ügyeletes tanító néni futva jött megkérdezni, mi a baj.
    – Anna néni, Luca azt mondja, ha megszületik a kistesóm, anyuék nem fognak annyira szeretni!
    Luca ijedt magyarázkodása már senkit sem érdekelt. Szandi hagyta, hogy ölelgessék.

  38. Sziasztok,
    szeretném jelezni, hogy mindenki csak egy szöveggel pályázhat, kérlek, egyet küldjetek, amit a legjobbnak éreztek. A másodikat nem tudjuk elfogadni.

  39. Az elsőt volt a legnehezebb megtennem. Sokáig tartott míg eljutottam ahhoz a megmásíthatatlan elhatározáshoz, hogy véghezviszem a tervemet.
    Egy órát ültem a furgonban, mire sikerült összeszednem magam annyira, hogy közelebb guruljak a játszótérhez. Nyár délután volt, sok család volt kint és élvezték a közös szórakozást, nem is gondolva arra, hogy milyen eseménynek lesznek tanúi, amit én indítottam el.
    Megálltam a kocsival a hintánál, de a motort nem állítottam le. Felvettem a maszkot, hogy ne ismerjenek fel, majd egy ugrással a legközelebbi gyerek mellett voltam.
    Egy határozott mozdulattal téptem ki a nyalókát a kezéből, majd füstölgő kerekekkel szöktem meg a helyszínről.

  40. Határozottan hajtottam be az utcába, de egy kicsit a kocsiban időztem, amíg a házban kialudtak a fények és álomba szenderült, kipattantam az autóból és megkerültem a házat. Tudtam, hogy a hátsó kaput mindig nyitva hagyja, az udvarra néző ablakkal együtt. Nem tartott sok időbe, amíg bemásztam a lakásba és mivel ismertem a járást nem okozott gondot, hogy megtaláljam. Hangtalanul osontam végig a lakáson, a balerina cipőmben, a szobája ajtajáig, úgy aludt, mint a birka vágás előtt. Néztem ahogy a mellkasa fel le emelkedik. A feje lecsúszott a párnáról és szinte önkéntelenül tartottam az arca elé és vártam, az utolsó lélegzetét.

  41. Rebeka folyton mosolygott. Csinos gyöngyfogai voltak, ajka veres mint a rododendron. Érdekes mód mégsem volt egészen tökéletes. A szája sarkában volt egy ív, ami hibádzott. Egy lázadó rész, ami sötét volt akár az éj, s ha sokáig bámulta az ember megérezte a hideget is. Azt a szibériai telet, aminek agyarai elől nem óvott se kabát, se prém. Azt hiszem ott lyukas volt a teste és a lyukon átsütött lelke. Legalábbis így tudtam elképzelni.
    Senki más nem vette észre. A férfiak lábai előtt hevertek és még mindig hallom kacajtól vékony hangját fülembe:
    „ Deni, ennyi ölebet még a gyeptelepen sem látni.”

  42. A nő az ágyhoz kötözve feküdt, nézte a vetkőző férfit.
    – Én ezt nem akarom – suttogta.
    – Mondd tovább! – vigyorgott a férfi. – Nincs semmi, ami jobban beindítana, mint mikor a csaj ellenkezik.
    Ledobta ruháit a földre, az ágyhoz lépett. Végigsimította ujját a nő sápadt nyakán. A nő szaporábban vette a levegőt. A férfi kigombolta mellén az inget, majd egy hirtelen mozdulattal letépte.
    – Figyelmeztettelek – szólt a nő nyugodtan.
    – Folytasd, bébi, nagyon jól csinálod! – lihegett a férfi.
    Ránehezedett a nő mozdulatlan testére. Az csak erre a pillanatra várt, és belemélyesztette fogait a férfi nyakába. Nagy kortyokban nyelte a felforrósodott vért.
    – Nem erre számítottál, igaz?

  43. A márki csak a legjobb komornyikkal érte be, ezért választott engem.
    Megigazítottam a hatéves forma kisfiún az egyenruhát, és rámosolyogtam:
    – Na, milyen iskolásnak lenni? Ha jó leszel, a márki beírat a St. George-ba. Szeretnéd?
    A kisfiú felengedett, arcán mosoly terült szét, majd bólintott. Betessékeltem a pincébe, és becsuktam mögötte az ajtót.
    Amikor elkezdődött a sírás, elégedetten állapítottam meg, hogy megszabadítottam Londont egy utcagyerektől, egy utcagyereket pedig a rá váró nyomorúságtól és nélkülözéstől. Felfelé menet megigazítottam az egyenruhámat, mert egy komornyik sosem lehet slampos. A szalonban felszolgáltam a teát a márkinénak, és átadtam az üzenetet, hogy a márki vacsorára itthon lesz.

  44. A márki csak a legjobb komornyikkal érte be, ezért választott engem.
    Megigazítottam a hatéves forma kisfiún az egyenruhát, és rámosolyogtam:
    – Milyen iskolásnak lenni? Ha jó leszel, a márki beírat a St. George-ba. Szeretnéd?
    A kisfiú felengedett, arcán mosoly terült szét, majd bólintott. Betessékeltem a pincébe, és becsuktam mögötte az ajtót.
    Amikor elkezdődött a sírás, elégedetten állapítottam meg, hogy megszabadítottam Londont egy utcagyerektől, egy utcagyereket pedig a rá váró nyomorúságtól és nélkülözéstől. Felfelé menet megigazítottam az egyenruhámat, mert egy komornyik sosem lehet slampos. A szalonban felszolgáltam a teát a márkinénak, és átadtam az üzenetet, hogy a márki vacsorára itthon lesz.

  45. – Aranyoskám, rossz napja van? – kérdezte aggodalommal a hangjában a mögöttem álló férfi. Nem reagáltam rá, inkább a pénztárosnőre koncentráltam; csodálatraméltó, milyen gyorsan húzza el a termékeket a vonalkódolvasó fölött.
    – Rossz napja van? – a kérdés immár közvetlenül a fülem mögül hangzott fel. Még mindig úgy tettem, mintha nem hallanám.
    – Tudom, hogy hallja – súgta. – Ilyen szép kislány nem lehet szomorú!
    Forró lehelete égette a tarkómat. Ágyékát a csípőmhöz nyomta. Megdermesztett a lihegése. Először mindig megdermedek, ha félelmetes helyzetben találom magam.
    – Szereti a mogyorós csokit? – zihálta. Nyúlós nyál fröccsent a nyakamra. Viszolyogva fordultam felé. Vastag nyelvével épp habzó szája szélét nyalogatta, amikor lehánytam.

  46. – Neked mindig mindent lehet?
    – Igen. Ez az én házam és azt csinálok, amit akarok. – sziszegi dühösen. – És, hogy tudd, csak a gyerekek miatt nem csinálok nagyobb cirkuszt.
    – Te cirkuszolsz velem? – hökken meg Anna az ágyon fekve. – Neked kellene bocsánatot kérned tőlem!
    – Ha valami nem tetszik nyugodtan elindulhatsz dél felé. – vágja rá pökhendin, mire a nő azonnal ülő helyzetbe tornázza magát.
    – Hallod, te magadat?
    – Persze. Én keresem a pénzt, ezért ez az én házam és azt csinálok amit akarok. – gondolkodást mimelve vár pár pillanatot majd hozzáteszi. – Te nem dolgozol.
    – Nem. Én a gyerekeinket nevelem. – hebegi, de csak egy legyintést kap jutalmul.

  47. Pá. Pááámm. Pá. Pááámm. Biceg, következtetek. Nem látom, de tudom, keres valamit. A dúr akkordok nem nyomják el a zajt.
    – Ne félj! – suttogja, bennem azonban kigyúl a vészjelző. Ráérős léptei komótosan karcolják a hideg követ.
    Ténykedése abbamarad. Megtalálta.
    – Fontos vagy nekem! Nem akarok neked fájdalmat okozni, de meg kell tennem. Muszáj!
    Dacból elfordítom fejem. Rohadjon meg, nem vagyok kíváncsi a győzködésére! Szívem megvadul, amint rájövök, nincs menekvés. A fém táncért könyörög a klórszagú munkalapon.
    Pá-pááámm. Pápáámmpápámm!
    Az eszközt tartó kéz alig késlekedik.
    – Bocsáss meg! – nyöszörög fülembe. Én jó ember vagyok! – nyögi, én pedig egyetlen könnycseppbe préselem lelkemet.

  48. Nem hitte el, hogy megteszem, most meg visítozik. Figyelmeztettem a kis szarost, de valamiért még mindig nem érti a helyzetét.
    – Fogd már be a szád! Itt nem hall senki, csak megfájdul tőled a fejem.
    – De vérzik, nagyon fáj! Anyát akarom!
    – Annyira gyenge vagy, ebben nincs semmi kihívás. Azt teszed, amit mondok. Anya nem segíthet, ő nem szeret téged. Én a fia vagyok, te pedig egy kis szarzsák, aki folyton útban van és mindent elszúr.
    – Megmondalak! Hagyjál békén!
    – Ha még egyszer kinyitod a szád, elkaparlak a kert végébe a nyüves kutyád mellé. – Vagy simán csak itt hagyom, úgysem talál haza.

  49. – A vádlott bűnös hétrendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságban, nemi erőszakban, emberrablásban. Szeretne valamit mondani az utolsó szó jogán?
    A férfi megvonta a vállát, unottan pillantott körbe a teremben. Mindenki őt nézte, arcukon furcsa kifejezés, talán undor tükröződött. Elégedettek, hogy elkapták, a nyomozó is olyan nagyra volt magával, pedig neki köszönhette, amiért hibázott. Rosszul választott, hát ez van. Törékeny kislánynak tűnt, de talpraesett volt, és gyorsan futott, pedig csak egy nő. Semmi joga nem volt felülkerekedni rajta, mégis megtette.
    És most? Ezek miatt a libák miatt nem fogja látni a finálét. A teljes hetedik évadról lemarad, hála nekik. Megérdemelték a halált.

  50. Az újabb áldozat megfigyelése közben akaratlanul is az eszébe jutott az előző alkalom. Egy éve, az erdei vadászházban hagyta a megkötözött nőt, és micsoda látvány volt! Még mindig elevenen élt az emlékeiben a sötétvörös vérfoltokkal tarkított bőr, a zúzódások a testén, a könnyek miatt elfolyt smink. Újra ezt akarta. Uralkodni egy kiszolgáltatott nőn, akinek ő lesz az utolsó férfi az életében. Hiszen minden nő erről álmodik, nem? Egy férfiról, aki leteperi, és ellentmondást nem tűrve a magáévá teszi. Erről szól a szürke ötven árnyalata is, amit manapság annyira imádnak. A legszebb az egészben, hogy ő képes megadni nekik, amire vágynak.

  51. Enikő tapsikolva mosolygott Lizára, miközben tetőtől talpig végigmustrálta.
    – Jahj, de csini a ruhád, drágám! Anyukádnak már nem kellett?
    – Tegnap vásároltam – fagyott le a mosoly Liza ajkáról.
    – Ne haragudj, annyira édes azokkal a cuki mintákkal! Kicsit szűk, nem gondolod?
    – Tényleg?! – kerekedett el Liza szeme.
    – Látod, a hasadnál azok a vízszintes csíkok. Van egy dietetikus ismerősöm, majd megadom a számát. Velem csodákat tett!
    – Köszönöm… – rebegte Liza egyre fogyó lelkesedéssel.
    – Gyere! – invitálta Enikő –, üljünk le a teraszon. Annyira sápadt vagy, hadd érjen a napsugár.
    Liza a fejét rázta.
    – Sajnálom, elment a kedvem a kávézástól.
    – Megsértődtél? De hát, én csak a javadat akarom!

  52. Édesanyánkról kell írni. Elvárják a sok szép gondolatot.
    Az én anyámban nincs semmiféle szeretet. Se önmaga iránt, sem mások felé. Egyetlen dolgot képes imádni. Az italt.
    Az, hogy megszülettem érthetetlen mind kettőnk számára. Egyszer csak meglettem, s ha már így alakultak a dolgok, kihasználta létezésemet. Eszközé váltam.
    Velem könnyebben hatott az emberek szánakozására, egyszerűbb volt lopni és koldulni, segélyhez jutni.
    – Jót írj édesanyádról! – int meg a tanítónő. Mégis milyen jót? Meg kellene köszönnöm a lila foltokat? A szégyent és a gyűlöletet, amit bennem gerjeszt?
    Az én anyám, nem anya.
    Egy édesanya nem vágja a gyermekéhez:
    Minek születtél meg?

  53. Makulátlan rend uralkodik nála.
    Belépsz az ajtón és legszívesebben elsírnád magad az étkezőasztalra helyezett macaronok és a kapszulás kávéhoz készített csészék látványától. Kezet mosol – a budoárt leválasztották, elfordulsz a tégelyhegyek és drága sminkszerek láttán, bár kipróbálhatnád egyszer -, és ő már siettet, bizonyítani akarja, hogy a sütemény megint jól sikerült, és már annyira inna egy kávét, mert kora reggeltől a konyhában serénykedett. Nem néz az órára, ő maga a pontos idő, négy macaron jár fejenként, a kávé után deci frissen facsart narancslé, addig mondj el mindent magadról, ami az elmúlt héten történt. Az előszobában elköszönsz, puszi helyett menekülsz a buszhoz.

  54. Makulátlan rend uralkodik nála.
    Belépsz az ajtón és legszívesebben elsírnád magad az étkezőasztalra helyezett macaronok és a kapszulás kávéhoz készített csészék látványától. Kezet mosol – a budoárt leválasztották, elfordulsz a tégelyhegyek és drága sminkszerek láttán, bár kipróbálhatnád egyszer -, és ő már siettet, bizonyítani akarja, hogy a sütemény megint jól sikerült, és már annyira inna egy kávét, mert kora reggeltől a konyhában serénykedett. Nem néz az órára, ő maga a pontos idő, négy macaron jár fejenként, a kávé után deci frissen facsart narancslé, addig mondj el mindent magadról, ami az elmúlt héten történt. Az előszobában elköszönsz, puszi helyett menekülsz a buszhoz.

  55. Lilla fekáliaszínű szeme dögszagú lelkének méltó tükörképeként meredt a semmibe. Vérrel szennyezett ajka lebiggyedt, mint egy tamponlopáson kapott, dacos kölyökvámpírnak.
    – Meg kell tanulnod felelősséget vállalni a tetteidért – oktattam. – Mióta kigúnyoltad a húgomat az alkata miatt, csontvázzá fogyott. Az apánk kikészült miatta.
    A lány olyan hangot hallatott, mint egy náthás víziló, de nem szólt.

    – Miért hallgatsz? – kérdeztem puhán. Megrándult az ajka – Meguntad a halott anyám ócsárlását? Vagy elfáradt a nyelved?
    Lilla felemelte a fejét, és a kezemre bámult, amelyben petyhüdten lógott az imént emlegetett testrész. A számhoz emeltem a svájci acélpengét, és kíváncsian megnyaltam.
    – Majdnem olyan, mintha csókolóznánk.

  56. Hm, elvileg 23:59-kor küldtem el, mégis jan. 12-ét mutat a rendszer. Bár úgyis mindegy, mert most látom, hogy a word a rövid gondolatjelek miatt rosszul számolt, és ez csak 97 szó. Azért köszönöm a lehetőséget. 🙂

  57. Kinyitom az ajtót. André hívás nélkül jön beljebb, a bakancsa sáros nyomot hagy a padlón. A bőre sápadt, a szemei vörösek, biztos vagyok benne, hogy szívott. A gyomrom összerándul.
    – A gyereket– mondja, és a nyomaték kedvéért meglengeti a gyámhatósági végzést. Van neve, akarom mondani, de még időben visszafogom magam. Most nem csinálhatok balhét.
    – Emanuelle! – kiáltok, mire Manu a szobából kidugja kócos fejét. A sírástól a szemei nedvesek és az orra is folyik. Apró kezében Teddy macit szorongatja.
    André megindul felé, közben mintegy véletlenül meglök a vállával.
    – Bocs – veti oda, majd megragadja Manut és elindulnak.
    A zárt ajtónál még percekig zokogok.

  58. Idegesen hadar, kipirult. Ahogy a jegyzetlapja fölé hajol, látom a kulcscsontja vonalát, a csipkemelltartó ívét a blúza alatt. Hirtelen megakad, felnéz. Hatalmas a szeme.
    – Szedje össze magát! – szólok rá.
    Lesütött szemmel bólogat, beharapja a száját. Mikor újra megszólal, égővörösek az ajkai.
    – Igen… Bocsánat… Ott tartottam, hogy… – Folytatja, de most már meg-megakad. A tekintetét fel nem emeli a jegyzeteiről. A szempillái hosszúak, festék nélkül is feketék.
    Közelebb húzom a székemet. A térdem súrolja a térdét az asztal alatt. Az arca megrezzen. Megint elhallgat, rám néz, de nem moccan. Beszél tovább.
    Alig hallom a szavait. Ha megbuktatom, ismét el kell jönnie.

  59. Rezeda Réka, amíg mi a téli időszámítást használjuk, nem vagyunk egy időzónában az oldallal, ezért az már 0:59-nek nézte a szöveget. De elfogadom, hiszen nálunk akkor volt éjfél 😉

  60. Lekéstem, szóval akkor ezt már csak játékon kívül, az élvezetért 🙂

    – Tudtad, hogy a magzat biológiailag egy parazita az anya testében? – érdeklődtem vidáman. A fiam barátnőjének kezében megremegett a teásbögre, balját ösztönösen tette a hasára. Szóval tényleg terhes. – Persze, mindez csak biológia, lelki szinten hatalmas ajándék lehet – érintettem meg a karját együttérző mosollyal, és, mikor leengedte a vállát, bevittem a következő ütést. – Minden csak attól függ, tud-e jó anya lenni az ember. Persze, aki még feleségnek sem jó, annak kevés esélye van erre…
    A lány arca elszürkült. A bögre halkan koppant az asztalon, majd a kezembe kapaszkodott. – Babát várok.
    – Gratulálok – mímeltem meglepődést.
    – Taníts. Kérlek… Taníts meg, hogyan legyek jó anya!
    Nyertem.

  61. Épp ablakot pucoltam, amikor a szemközti oldalon egy öregasszony sétált el a ház előtt. Hunyorogva, savanyú arckifejezéssel pillantott az útjába kerülő levélkupacra. Durván áttaposott rajta, ám két lépés megtétele után megtorpant. Görnyedt testtartása megváltozott, kihúzta magát és lassan, csücsörítő ajakkal megfordult. Gombszeme a járdán vergődő, apró fiókára szegeződött, ami eddig a levélkupacban rejtőzött.
    Közvetlenül elé lépett, csípőre tett kézzel lehajolt, majd mosolyogva felcsippentette ujjával áldozatát.
    Megrökönyödve néztem ahogy kétszer megismételve, teljes erejéből földhöz vágja a fiókát.
    Az asszony háta mögött összekulcsolta kezét, és önelégülten bólogatva, nyugtázta sikerét.
    Ekkor tekintetünk találkozott. Mosolyogva integetett nekem, és eltaposta a tetemet akár egy cigicsikket.